Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 18. rész
1917. május 13–14-én az olasz tüzérség szünet nélkül lövi hősünk alakulatának a Fajti hrib körüli állásait. A szögesdrót akadályok az állásokkal együtt eltűnnek, a századparancsnoki kaverna egyik bejárata beomlik, katonákat temet maga alá, az embereken az őrület jelei mutatkoznak. S ekkor megindul az olasz gyalogság támadása…
[1917] május 13. Egy óra után visszaérkezik mind a 6 ember szerencsésen, s fel is hozzák a kenyeret, húst, kávét zugunk és a stáb részére. Azt mondják csodával határos, hogy olyan zárótűzben nem lett bajuk, igaz, hogy nem is az úton, hanem keresztül-kasul futottak a kevésbé lőtt tereprészeken. Van is öröm a zugnál. Óriási darab disznóhúsokat kaptunk, sőt még rumot is kétszer annyit, mint szoktunk. Úgy látszik, az offenzíva miatt kedveznek ennyire nekünk. A másik 3 zugból, akik látják a faszolásunkat bezzeg lógó orral nézik, de hiába, miért nem mentek le ők is érte.
A mögénk leadott zárótűz egész éjszaka tart, de a stelung egyáltalában nem áll tűz alatt s elég nyugodtan dolgozhatunk, de mindenkinek fent van a patrontáskája és keze ügyében a puskája, annál is inkább, mert kétszeresen kell figyelnünk, hisz egyik feldwache sincs kint a stelung előtt, s hinderniszünkből is alig van már valami, úgy szétlőtte a digó. Reggel 4 óráig dolgozunk, s meglehetősen kibírjuk javítani a stelungot.
A Trieszti-öböl korabeli madártávlati rajza Kókay László jelöléseivel. 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino del Carso mellett játszódott a korábbi, míg 1917 tavaszán a Fajti hribnél a most közölt naplója. (Kókay László hagyatékából)
4 órakor azonban abba hagyjuk a munkát s sürgősen elfoglalja ki ki a helyét a lőréseknél, mert a digók annak jeléül, hogy támadni akarnak, fegyverlövöldözést kezdenek. No, jöjjenek, készen várjuk őket, van kézigránát is bőven. A digók nem túl erősen, de még élénken tüzelnek fegyverekből és géppuskákból, de még mindig messze lentről a Segeti lágerből, semmi jele sincs annak, hogy stelungunk előtt lennének lehúzódva. Közbe lassankint világosodni kezd.
½ 5-kor hirtelen pont a hátunk mögé egy világító rakétát lőnek a digók, s a következő percekben a ¤363-ról a mieink lőnek hátrafelé 2 vörös rakétát. No, most már biztos, hogy támadnak a digók, mert őrületes zárótüzet kezdenek mögénk leadni a legnehezebb gránátokkal is, melyekből néhányat jól láthatunk, amint zuhannak lefelé. Felugrálunk az M.G. asztal tetejére, de hasztalan vizsgálódunk, mi nem látjuk, hogy mozognának előttünk a digók. Ellenben a következő percben megszólal a mi tüzérségünk, s néhány perc leforgása alatt óriási zárótüzet ad le elénk. Fogalmunk se volt eddig, hogy ily rengeteg sok ágyú van mögöttünk. Oly ütegek dolgoznak elénk, milyeneket még nem is tudtunk, hogy itt vannak a közelünkben. Egy hegyiágyú üteg néhány száz lépésről a II. batalion mögül dolgozik, épp a hinderniszünk maradványa elé, alig 20 lépésre elébünk. Majd hirtelen óriási bőgés hallatszik, mintha egy tehervonat robogna lefele a magasból: „hö-ö-ö-ö ö-ö...”. Ijedten lapulunk le, azt hisszük közénk vág, de bizony 3–400 méterre előttünk látszik az óriási robbanás felhője, mely robbanás még hozzánk is egész meleg légáramlatot csap. Egy 38-as gránát volt. Ne is beszéljek a 30 ½-esekről ezekből 5–6 darab is veri a Segeti lagert, mely néhány perc leforgása alatt füst és lángtengerben áll. Tüzérségünket még így dolgozni egyikünk sem látta. Egész jó kedvre derülünk, pláne mikor a sarzsik osztják a rum faszolást. Jól esik látni, hogy a digók is szorulnak egy kicsit már tüzérségünktől. A kis geschütz emberei is kedvet kapnak beavatkozni az óriási tüzérségi tűzbe, s a szúnyog és az elefánt meséjét juttatva eszünkbe nagy hahotánkra elkezdenek lefelé lövöldözni ők is a lágerbe. Tüzérségünk zárótüze sokkal erősebb, mint amelyet a digó ad mögénk, s leginkább a digó első állásaira zúdul. Nem is csoda, hogy a digó támadásból semmi sem lesz, hej pedig de vártuk őket. Kézigránátokat is készítettünk ki bőven a számukra.
Összeköttetésünk balra a 6. századdal is megvan, ők is kint vannak mindnyájan bezetcolni a stelungban. Azt mondják, hogy ők nem kaptak menázsit az éjjel, egy konzervát ettek meg helyette. Csaknem egy óra hosszáig veret elébünk tüzérségünk, azután lassan megszünteti a tüzet, mert a digó annak a jeléül, hogy már lemondott a támadásról kegyetlenül kezdi ismét verni stelungunkat. Sietve behúzódunk mindnyájan tegnapi búvóhelyeinkre, mert a gránát és macska ismét egymást éri. A digó látva, hogy még nem vagyunk eléggé megpuhítva, újra kezdi a tüzelést. Főleg ugyanazokat a helyeket veri a digó, melyeket tegnap, de a komp kmdo kaverna környékére sűrűn lő 15-ösnél jóval nehezebb gránátokkal is, s a komp kmdo kavernája, s a rókalyukunk közti részt, mit tegnap csak 10-es gránáttal lőtt, ma 15-össel kezdi veretni.
Valahányszor rókalyukunk közelébe vág egy 15-ös, mindig valóságos kőlavina zúdul be hozzánk, úgyhogy a bejáratnál már nem tanácsos tartózkodni. A füst időnkint teljesen megtölti kis üregünket, mely a macskák közeli explodálása alkalmával meg-meg libben. Zugsf. Tornyai, ki tegnap egész nyugodtan kitartott a komp. kmdo kavernától nem messze levő unterstandjában, most jónak látta hozzánk behúzódni, de nálunk sem marad sokáig, mert mikor 11 óra tájban az egyik 15-ös szétvágja a rókalyukunk melletti geschütz standot, s idebent akkora a légnyomás, hogy majd megfúlunk, zugsf. Tornyai ellóg tőlünk, be a komp kmdo kavernába. Hát bizony mi is szívesen meglógnánk innen, mert kezd a helyzet veszélyessé válni. Ha még 2 méterrel idébb jön egy 15-ös, mint az előbbi, régen rossz a kis rókalyuknak velünk együtt. Ez pedig minden pillanatban bekövetkezhet, mert a digó ma tervszerűen az első stelungot veri főleg. Mi a mi kis rókalyukunkban (nem számítva a szomszéd rókalyukban levő geschützösöket) teljesen el vagyunk vágva úgy jobbra, mint balra, úgy a század többi részétől, mint a 6. századtól. Jobbra 40, balra 100 lépésre nincs egy lélek se tőlünk, s különösen a komp. kmdo felé egy tölcsér mező már az egész rész.
Ha betemet bennünket egy gránát, még ha életben maradnánk is, órák beletelhetnek, míg észrevesznek bennünket, s addig megfulladunk. Óh, jobb erre nem is gondolni. Szorongva, némán üldögélünk, s várjuk a szinte bizonyosnak tetsző szomorú pusztulást. Bár senki se beszél róla közülünk, érzem, hogy mindnyájan erre gondolunk. Odakint fényes szép nappal lenne, ha a füst be nem borítana mindent úgy, hogy alig lehet 20 lépésre látni. A dörgés, robbanás szakadatlanul egymást éri, s déli 12 órakor így tart ez már 30 órája egyhuzamban. Mennyi muníciója lehet ennek a digónak, hogy ennyire bírja még mindig a tüzelést?
12 óra után végre rövid időre alábbhagy a tüzérségi tűz, de azért most is erős még mindig. Egy komp. ordonánc érkezik hozzánk, s Orbántól hoz egy kis cédulát, melyben figyelmeztet bennünket, hogy erősen figyeljük a digókat, s kérdezősködik, hogy vagyunk. A cédulát, melyre a III. schwarmnál korp. Bokor már rávezette, hogy nincs semmi baj a jobbszárnyunkon, visszatartom, s szóbelileg üzenem az ordonánctól, hogy nincs bajunk.
A tüzérségi tüzelésben beállott enyhülés nem tart sokáig. ¾ 1-kor ismét elkezdi a digó a veretést, mégpedig itt nálunk a balszárnyon, majd a ¤363-on, s néhány perc múlva ismét őrült tűz alatt áll az egész front, mely talán még a délelőttinél is erősebb. A füst, mely kissé oszladozni kezd, ismét beborít mindent, úgyhogy a már tökéletesen elsöpört hindernisz helyéig sem lehet kilátni.
Egész késő este 8 óráig ver bennünket a digó, azután ismét elkezdi leadni a tegnapihoz hasonló srapnel zárótüzet mögénk, mely azonban még a tegnapinál is hevesebb. Nekünk most már békét hagy a stelungban, s előbújunk a rókalyukból. Tegnap ki tudtuk javítani valamennyire a stelungot egy éj leforgása alatt, de ma ez már képtelenség. Tőlünk a komp. kmdo kavernáig teljesen eltűnt a stelung, hihetetlen rombolás mindenfelé. Egyik óriási gödörből a másikba ugrálva lehet csak a komp. kmdo kavernáig jutni, melynek felénk eső bejáratát egy 15-ös volltreffer beszakította. Ezen a száján nem is lehet bemenni a kavernába, a másik szájához kell kerülnöm, mikor Orbánhoz megyek a jelentést leadni, annyira eltorlaszolta ezt a kavernaszájat a leomlott rengeteg vassín és homokzsák. Annyian vannak ebben a kavernában most, hogy alig lehet menni. Sok sebesült nyög és jajgat, kiknek egy része még tegnap kapta a sebét, de még mindig nem bírt lemenni a zárótűz miatt. Ezenkívül a IV. zug legnagyobb része itt van, ugyanis náluk a rókalyukak legnagyobb részét leszakította a gránát, sőt parancsnokuk, k. asp. Balogh is ide menekült, mert állítólag légnyomást kapott.
Odabenn Orbántól azt a borzasztó hírt tudom, hogy a kaverna beszakadt szája alatt 2 hulla van, az egyik a szegény Tornyai (hiába menekült el szegény tőlünk!), s a másik egy baons. ordonánc gefreiter hullája, s hogy a gránát füstje úgy megtöltötte a kavernát, hogy majd meg fúltak, s a gázmaszkát is feltették. Többeken, köztük Schulzon is, pillanatnyi őrültség tört ki, s egy részük sírni, más részük kacagni kezdett.
Fáradt, fásult, kiégett tekintettel egy kavernában
(Dr. Kemény Gyula hagyatékából)
No, szerencse, hogy be nem szakadt a másik kavernaszáj is, mert egy se maradt volna közülök életben, mind megfulladtak volna. Orbán azt hiszi, hogy én fogom átvenni a IV. zugs kmdót Balogh helyett, ki nagyon beteg. Orbán tudtomra adja Schulz parancsát, hogy mindenekelőtt a komp. kmdo beszakadt szája alól húzassam ki a 2 hullát, s csak ezután fogjunk bele, ha lehetséges, a stelung kijavításába.
Kimenve a komp. kmdo kavernából megnézem a III. schwarmot is, jól vannak, nincs semmi bajuk. Köztük és a komp. kmdo közt szintén romokban hever a stelung, ellenben a zug legjobb szárnya aránylag jó állapotban van. A zugból hál Istennek ez ideig nincs veszteség, a század eddig 4 halottat és 7 sebesültet vesztett.
9 óra után bele fogatok az emberek egy részével a komp. kmdo kaverna déli szájának beszakadt romjai alól kihúzatni a 2 hullát. Most is, mint tegnap fegyveresen dolgoztatok, s 9 poszt áll a zugtól, mert most sincs kint feldwachénk a stelung előtt. A munka nagyon lassan halad. Irtózatos romhalmaz az egész kaverna szája, a félmázsás gerendákat, köveket, vassíneket kell kiemelgetni, hogy az alattuk fekvő 2 halotthoz jussunk.
¾ 12-kor Zugsf. Palisch jön föl jelenteni, hogy itt a menázsi a Trieszti dolinába. Ma is akad a zugból 3 jelentkező, ki lemegy a menázsiért, a stábtól és a III. zugtól szintén mennek, ellenben a IV. és II. zugtól még mindig nincs jelentkező. Nem tudom, mit akarnak ezek enni, hisz nem szabad a reserve porciót megenni századunknál.
Május 14. Most is baj nélkül érkeznek fel a menázsihozók az óriási srapnel tűzön keresztül a stelungba. Ismét disznóhús van, talán még hatalmasabb darabok, mint tegnap. Örülnek is neki a bakák, igazán kitűnő is, csak az a baj, hogy víz nincs hozzá, mert a rumos hordó víznek ugyancsak a nyakára jártunk, ha pedig a víz is elfogy, az még nagyobb baj lesz, mintha éheznénk.
½ 3 felé végre óriási munka árán sikerül kihúzni a 2 halottat a kaverna romjai alól, s a komp. kmdo mellett még épen megmaradt 2 üres muníciós unterstandba tetetem őket. A komp. kmdo kaverna déli bejáratát is egyúttal annyira szabaddá tesszük, hogy levegő bír arról is behatolni, s négykézláb ki lehet mászni rajta. A stelungon nem javíttatok semmit, nehogy amiatt még erősebb tüzet kapjunk nappal a digóktól.
A IV. zugs kmdójának részemről való átvételéről úgy látszik nem lesz semmi, mert Balogh nyögve, botjára és ordonáncára támaszkodva elhagyta a komp. kmdót, s nyilván Schulz parancsából zugjához ment a jobbszárnyra. Azt hiszem, Balogh betegségében van egy kis szimulálás is.
Kész lévén a munkával senki se alszik közülünk. Izgatottan várjuk a már közeli hajnalt, mely alighanem meghozza a digók támadását, hisz eléggé összelőttek már bennünket tüzérségükkel. No, csak hadd jöjjenek! Bajonet aufosan és kézigránáttal várjuk őket. Hasztalan várjuk, semmi jele sincs előttünk a digók mozgolódásának, ellenben reggel 5 órakor őrülten kezdi verni ismét az első stelungot is az olasz nehéz tüzérség, s a hatalmas aknavetők. Rókalyukainkba menekülünk ismét. Istenem, mi lesz itt? Még mindig nincsenek megelégedve 48 órai pergőtűz után a digók a stelungunk szétlövésével? Pedig itt a völgyben (bár itt alig bírja megfigyelni a digó a hatást) alig van ép árokdarab, s ez is tele van szórva kövekkel. Mi van akkor fent a 19-es abschnittban, s a IV. zugnál, meg a ¤363-on, melyeket kitűnően belát a digó s melyeket nálunknál sokkal jobban veret?
½ 6-kor a pergőtűz már oly rettentő erős, hogy sokszorosan felülmúlja a tegnapi, s pláne a tegnapelőtti tüzelést. A füst úgy beborít mindent, hogy 20 lépésnél tovább nem lehet látni. Dörgések, robbanások szakadatlanul egymást érik, lessük minden pillanatban, hogy mikor zúdul ránk is a végenyészet. Ennyire talán még senki se érezte közülünk, hogy Isten kezében vagyunk. Már harmadik napja, hogy nem aludtunk egy szikrát sem, pedig most lehetne, ráérünk, s rögtön el is aludnánk, ha csend volna, mert olyan bágyadtak vagyunk már mindnyájan mint a holdkórosok. Néha erőt vesz rajtunk az álom, de csak fél percig, vagy még addig se, a következő pillanatban ismét itt robbannak az irtózatos explóziójú macskák, s kiverik az álmot a szemünkből. Mosdani már harmadik napja nem mosdottunk, jó volna, ha inni volna elég víz, nem mosdani, szakállunk már egy hetes, ingünk tele van tetűvel, mik egész szemtelenül mászkálnak a földre terített pokrócainkon. Mi pedig csendesen, némán, de mégis fogcsikorgatva tűrünk és szenvedünk, s hallgatjuk amint a macska a komp. kmdóhoz, aztán hozzánk, aztán a 6-ik komp. kmdo. dolinájába, azután a 21-es abschnitt balszárnyára négyesével küldi a macskákat, s azután ismét elölről kezdi a sorrendet. Addig, míg ismét mi kerülünk sorra, ráérünk rettegni, hogy ha az előbbi lágé már nem is, de a most következő biztos ránk szakítja a rókalyuk gyenge tetőzetét. Közben a változatosság kedvéért a 15-ös üteg is veret bennünket, de ennek szerencsére a köztünk és a komp. kmdo közti stelung rész van kiutalva, hozzánk csak ritkábban jön belőle némelyik eltévedt gránát, azonban ennek annyira benne vagyunk a garbéjában, hogy minden pillanatban várhatjuk, hogy ez adja ránk az „utolsó kenetet”. A 10-es tarack ellenben direkt hozzánk dolgozik, de ez szerencsére nem olyan veszedelmes, ebből a három nap óta tartó pergőtűz óta 10 is vágott rókalyukunk tetejére, de teljesen eredmény nélkül.
Amint itt fásultan ülünk a kis rókalyukban, melyet a sűrű füst behomályosít, a régi rablóbarlangok jutnak eszembe a köröskörül puskával a kezükben heverésző bakákról a felaggatott kenyértarisznyákról, s hogy még ez se hiányozzék, még csapra vert hordó is van a rókalyuk egyik sarkában (igaz, hogy víz van benne, s ez is csak kevés). Hej, digó, pedig ha arra kerül a sor, hogy ezek a háromnapos pergőtűz borzalmait kiálló „rablók” előbújnak barlangjaikból megemlegeted, hogy mikor offenzíváztál! Ennek azonban semmi jele, a pergőtűz orkánszerűen tombol tovább. A komp. kmdo környékét már a legnehezebb gránátok is verik.
¾ 10-kor váratlanul csillapodni kezd a tűz, a füst lassan oszlik, s a forró, verőfényes napsütéses égbolt tele lesz tömérdek digórepülővel. Feltűnő alacsonyan szállnak, keringenek, füst- és gépfegyverjeleket adnak, nyilván a pergőtűz hatását nézik. Repülő elhárító ágyúink kegyetlenül lövik őket, különösen a „köhögős”, mely ekrazitos tenyérgránátjaival legközelebb jár hozzájuk. Hasztalan lövik őket, eredmény nincs, mi ellenben ki se merünk bújni, csak a rókalyuk szájából nézzük őket, nehogy eláruljuk, hogy itt még élő emberek léteznek.
¼ 11-től kezdve ismét kiújul a pergőtűz. Most már valósággal tomboló tűzorkánná fajul a tromli, úgyhogy sokszor azt hisszük a szörnyű detonációktól hogy az ég rögtön összeszakad a földdel. Istenem, mi lesz itt estig vagy holnap reggelig, mert nem hiszem, hogy előbb támadni fogjon a digó, hisz fényes nappal van, ez a mindent beborító füst nem leplezés, mert ez egy negyed óra alatt elszáll. De úgy látszik csalódtunk. Pont déli 12 órakor a pergőtűz az egész vonalon megszűnik. Nemcsak az első vonal, de még a 100 méteres se kap egy gránátot sem, csupán messze hátrafelé küldözget a digó az utakra egy-egy srapnelt, ezzel egy időben azonban lent a Segeti lagerban bár nem erős, de elég élénk fegyvertüzet kezdenek a digók. „Fölkészülni, alárm, gyerünk kifelé!” – kiabálok. Mindenki puskát, kézigránátot kap, futunk ki a futóárokba. 8 embert rögtön a komp. kmdo és rókalyukunk közti tölcsérmezővé vált stelungrészre küldök bezetcolni, én 6-od magammal és a geschützösökkel itt maradok. A geschützösök is puskát ragadnak, mert a geschütz állványát az unterstandokkal együtt szétvágta a 15-ös s most a kiságyú hasznavehetetlen. Felugrálunk az M.G. asztalra, s figyelünk előre.
Kilátás a 378-as magaslatra (19. védelmi szakasz) felvezető Erich árokból. Ettől délre, a 20. védelmi szakaszban volt hősünk százada az események idején. A területről készített rajzos ábrázolás külön lenyomata Kókay László kiegészítő magyarázataival.
(Kókay László hagyatékából)
Néhány perc múlva előttünk eloszlik a füst, s a digók előretolt állása jól kivehető. Ez a stelung csak úgy nyüzsög a sok digótól. Tömérdek digó van már a stelung előtt, legalább is 1000-en, s stelungunk és az ő előretolt stelungjuk közt lent a völgyben sűrű zárkózott tömegekben, mintha marsch kolonnéban mennének doppelreihenben, jobb felé a IV. zug és a 19-es abschnitt elé húzódnak. Majdnem mind az előretolt állásba vezető futóárok felől húzódnak, mely még most is csak úgy ontja magából a sok digót. Hű, a kutyafáját, ezeknek sincs jobb dolguk, mint déli 12 órakor fényes nappal támadni, azt kell hinnünk, hogy annyira biztosra veszik pergőtüzük hatását, hogy ezt is meg merik tenni abban a reményben, hogy ellenállásra nem akadnak.
Következő rész: „Alarm! Gyorsan kifelé, gyünnek a digók!”
Összes rész: Kókay László harctéri naplói
