Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója

2019.08.31. 18:28 :: Nagy Háború szerkesztőség

Az első világháború kitörésekor dr. Kemény Gyula (1884-1938) ezredorvosként, zászlóalj-orvosfőnöki beosztásban szolgált a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred kikülönített IV. zászlóaljában, amely ekkor hadrendileg a 6. hegyidandár részét képezte, s a 18. gyaloghadosztály, a XVI. hadtest és a 6. hadsereg kötelékébe tartozott. A nagyváradi 37/IV. zászlóalj a montenegrói határ melletti boszniai Bileken állomásozott. A település járási székhely volt Boszniában, a montenegrói határon álló fontos határállomással. Ma Bileća, Bosznia–Hercegovinában.

Az alakulat kezdetben határmenti összecsapásokat vívott a montenegrói csapatokkal, majd részt vett a Szerbia ellen induló hadműveletekben. Dr. Kemény Gyula szerbiai naplójában a mozgósítási parancs Bilekre érkezésétől, 1914. július 26-tól 1914. december 11-ig, az offenzívát követő visszavonulás végéig örökítette meg írója, és személyén keresztül zászlóalja történetét.

„Kinézni, kikukkantani a kövek mögül veszélyes, de roppant izgató” – olvashatjuk a naplóban. S írója rendre ki is kukkantott, pedig lőttek rá. Kezdetben a montenegróiak, majd a szerbek, később az olaszok és az angolok is. S mindazt, amit a „kikukkantás” során látott, meg is örökítette: így keletkezett a különleges naplósorozata. Katonaorvosként nem kellett volna a tűzvonalban lennie, de kíváncsi és a veszélyt kedvelő, gyakran tudatosan a veszélyt kereső ember volt.

A naplóíró művében a katonaorvosi tevékenységéből és az említett kíváncsiságából adódóan a háború naturalista részletekben bővelkedő leírását adja. A drámai erejű sorok a montenegróiak és a szerbek ellen vívott harcok véres valóságáról adnak érzékletes és megrendítő leírást. Írójuk a nevéhez méltó „kemény” férfi, aki gyakran az első vonalakban, a bakákkal együtt éli át az eseményeket, állandó küzdelemben a rábízott 1200 ember testi-lelki épségének megóvásáért. A sorokból a hivatását hideg céltudatossággal gyakorló orvos mellett egy érző lelkű embert is megismerhetünk.

1. rész: „Pár hét alatt eltiporjuk Szerbiát!”

Új naplósorozatot indítunk útjára, amelynek a szerzőjét, dr. Kemény Gyulát már ismerhetik régebbi olvasóink. A közreadásra kerülő írás időrendben az első a katonaorvosunktól ránk maradt naplókból, de talán a háború legkegyetlenebb arcát mutatja az összes közül. A sorozat indítása előtt röviden bemutatjuk a naplóírót és az írásmű történetét. Az első rész Kemény doktor állomáshelye, a bosznia–hercegovinai Bilek városka és a montenegrói határ melletti osztrák–magyar helyőrség 1914. július 25-ei részleges mozgósítás hírére felbolyduló életét mutatja be. A naplóírót és katonatársait a hírek hatására – a korabeli Európa lakóinak többségéhez hasonlóan – határtalan lelkesedés és végtelen optimizmus jellemzi…

2. rész: „Csukaszürke lett az egész világ”

1914 júliusának végén a mozgósítás, majd a hadüzenetet követő sorozatos intézkedések teljesen felbolygatják az addig békés bosznia-hercegovinai kisváros, Bilek és az ott állomásozó osztrák–magyar alakulatok életét. A megbízhatatlan szerbeket összegyűjtik, a törököket felfegyverzik. A közeli határ túloldaláról, Montenegró felől is vészjósló hírek érkeznek. Hősünk a tiszti kaszinó bankettjén azon tűnődik, hogy a 6. hegyidandár különböző nemzetiségekből létrehozott zászlóaljai a harcokban hogyan fogják majd megállni a helyüket. Két zászlóalj a Szerbia elleni támadásra indul, akiktől sírva búcsúznak…

3. rész: „Most már rendszeres a harc”

Hősünk bosznia-hercegovinai állomáshelyén, Bilekben 1914. augusztus 7-én kezdődnek az összecsapások a határ túloldaláról rendszeresen a Monarchia területére átlépő montenegrói fegyveres csoportokkal. Másnap már halottjaik és sebesültjeik is vannak. Augusztus 15-től a montenegróiak ágyúzni kezdik a bileki erődöket…

4. rész: „Itt nincs más hátra, mint revolvert húzni”

A bileki erődöket ágyútűz alatt tartó montenegróiak ellen kirohanásokat rendel el a parancsnokság. 1914. augusztus 16-án Mali Vardar és Kovceg irányába, majd 19-én a Jabukovac magaslat elfoglalására indul támadás. Mindkét akcióban bevetik a nagyváradi 37/IV-eseket is. Hősünk is közelről szemléli az eseményeket, sőt, orvos létére mindkét alkalommal fegyvert is kell, hogy ragadjon…

5. rész: „Ez a legborzasztóbb mozifilmdráma…”

A Bileket és környékét folyamatosan nyugtalanító montenegróiak elleni korábbi sikertelen kitörések után 1914. augusztus 25-ére újabb kirohanást rendel az erőd parancsnoksága. Ezúttal újra Mali Vardar irányába indul a támadás. Hősünk újra az események középpontjában van, és igyekszik hűen megörökíteni mindent, amit csak lát, s ami így szinte a szemünk előtt pereg le…

6. rész: „Hisz itt megnyúzásra megy a dolog…”

A sikertelen Mali Vardar-i összecsapást követően Bilekből egyedül hősünk vállalkozik, hogy vöröskeresztes zászlókkal kis csapat élén visszatérjen sebesültek után átkutatni a csatatér környékét. A helyszínen tapasztaltak leírását csak erősebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk. 1914. augusztus 31-én újabb támadásra indulnak Bilekből a montenegrói ágyú elfoglalására, amit Lange Tomnak neveztek el a katonák. Ezúttal a 3. hegyidandár erői is részt vesznek az akcióban…

7. rész: „Aki fut, azt saját kezűleg lövöm le…”

A montenegrói ágyút ugyan elfogták, de a sikeres akció utáni megfutamodásukat követően az ellenség újra visszatért Bilek köré, ezért az erődparancsnokság – büntetés jelleggel is – újabb támadást rendel el. Ezúttal egyedül a nagyváradi 37/IV-es zászlóaljnak kell az akciót végrehajtania, s megfutamodásról szó sem lehet, mert az erődparancsnok személyesen revolverrel áll a sarkukban…

8. rész: „Te disznó, hát így kell akasztani?”

1914 szeptemberének második felében véget érnek hősünk alakulatának a montenegrói határnál vívott véres összecsapásai. Az új küldetés előtt doktorunk visszatekint a bileki emlékekre, és néhány témát és különlegesebb esetet részletesen is megörökít. Bemutatja az alakulatát, valamint a montenegróiak harcmodorát; leírja az agyonlőtt montenegrói családfő, a tévedésből lelőtt 37-es baka és a harc hevében kivégzett montenegrói család, továbbá a kémkedés miatti bileki akasztás hátborzongató történetét. Mai részünket is erősebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

9. rész: „Puskáktól és gépfegyverektől hangos Kalinovik környéke”

1914. szeptember 24-én hősünk alakulata elhagyja bileki állomáshelyét és Kalinovikba indul, hogy bekapcsolódjon a szerbek elleni küzdelembe. Zűrzavaros éjszakai menetet követően a nagyváradi 37/IV-es zászlóalj másnap Avtovacra ér, ahol beolvad a 3. hegyidandárba. Innen az egész dandár tovább indul Kalinovikba, ahová szeptember 30-án érkeznek, majd letáboroznak. A környéket megszállva tartják a szerbek, amelynek a következményeivel szinte azonnal szembesülnek…

10. rész: „De furcsa és egyszerű lény is az ember…”

1914. október 2-án hősünk alakulata több más zászlóaljjal együtt a boszniai Kalinovikból támadást hajt végre a települést szorongató szerbek ellen. Az ellenség nyomában haladva a többnapossá váló akció során ezúttal az időjárás viszontagságai és az éhség kínozza őket leginkább. Közben utánpótlást is kapnak csupa idős, vagy túl fiatal, tapasztalatlan, „feketébe” öltöztetett katonából…

11. rész: „Die sollen krepieren! (Dögöljenek meg)!”

1914. október 5-én hajnalban Kalinovikból a szerbek által szorongatott Szarajevó megsegítésére vezénylik a 3. hegyi dandárt. A hadvezetőség értesülései szerint szabad az országút, így ott indul meg a menet, akár egy hadgyakorlaton. A vizes, sáros úton, sűrű ködben, szakadó hideg havasesőben az erdősségbe érve azonban váratlanul puskalövések dördülnek, majd elszabadul a pokol…

12. rész: „Folyik a harc, hogy ebből a csapdából kimeneküljünk…”

1914. október 6-án folytatódik a Kalinovikból Szarajevóba tartó, s az előző nap a szerbek által megtámadott 3. hegyidandár kálváriája. A viszonylagos éjszakai nyugalmat újra a harc váltja fel. Fennáll az alakulat teljes bekerítésének és felmorzsolódásának a lehetősége. Mindenki igyekszik a bőrét menteni, a sebesültekkel ismét nem törődik senki, akikre szörnyű sors vár, s a „feketék” végzete is beteljesedik…

13. rész: „Érdemes volt-e ezért bennünket felnevelni?”

Az 1914. október 5–6-ai súlyos veszteséggel zárult, keserű emlékű Kalinovik melletti csapdából való kijutást követően újra Szarajevóba indítják a 3. hegyi dandár csapatait. A hadvezetőség a hegyek között hóban, fagyban napokon keresztül oda-vissza vándoroltatja az elcsigázott zászlóaljakat. A végsőkig kimerült katonák felsőbb parancsra elvadult lélekkel, irgalom nélkül gyújtják fel az útjukba kerülő ellenséges falvakat. Október 17-én végre megérkeznek Szarajevóba, ahol a sok viszontagság után az élet örömei várnak rájuk…

14. rész: „És mi lesz itt velünk?”

A szarajevói kellemes élet csak egyetlen napig tart. 1914. október 19-én a zászlóalj egy kombinált hadosztály részeként bekapcsolódik a Romanja Planina hegyláncon befészkelődő szerb–montenegrói csapatok elleni támadásba. A felvonulás során többször eltévednek, s doktorunk rangidős tisztként vezet kisebb-nagyobb csoportokat. A beérkezésük után október 21-én reggel 8 órakor rendben megindul a támadás, a támadó él mögött nyugodtan haladó főcsoportot azonban hirtelen meglepik a szerbek…

15. rész: „Még hátra volt a feketeleves…”

1914. október 21-én a boszniai Romanja Planina hegyláncon védekező szerbek ellen indított támadás során teljesen kaotikussá válnak az események. A támadó csapatok egymásra lőnek, összekeverednek, majd a saját tüzérség is tűz alá veszi őket. A segélyhelynek újra sok dolga akad. Balogh Sándor őrnagy, a nagyváradi 37/IV-es zászlóalj parancsnoka is súlyos sebesülést szenved. A másnap viszont fordulatot hoz…

16. rész: „Hová akarnak bennünket vinni?”

1914. október 22-én a Boszniába betört, s a támadásuk hatására visszavonuló szerbek üldözésére indul doktorunk 3. hegyi dandár kötelékében harcoló zászlóalja. A bosnyákok ujjongva fogadják a „felszabadító” csapatokat. Az előrenyomulás közben szerb foglyokat is ejtenek, s egészen a Drina melletti Višegrádig törnek előre. Október 27-én visszafordítják az alakulatot Rogaticára, ahonnan 30-án tovább indulnak északkelet felé. November 5-én Hrnčići településen éjszakáznak a Drina közelében. Utoljára a Monarchia boszniai területén.

17. rész: „A túloldali kevés ellenség bajonettel gázolandó le…”

Új fejezet indul katonaorvosunk balkáni naplójában: a Szerbia elleni hadjárat leírása, ami elé utólag egy rövid, visszaemlékező felvezetést és előszót is szerkesztett. Ebben hősünk erősen szpojlerezve leírja az offenzíva végkimenetelét is, amiről persze 1914. november 6-án, amikor megtudják, hogy másnapra virradóra megindul a hadjárat, s át kell kelniük a tőlük néhány kilométerre található Drinán, még semmit sem sejtettek. A bevezető részek után Kemény doktor szerencsére visszakapcsol naplóíró üzemmódba…

18. rész: „Hová, hová, hóhérlegények?”

1914. november 6-án éjjel ezredorvosunk nagyváradi 37/IV-es zászlóalja a feldúlt boszniai Bratunac településen keresztül a Drina partjának a közelébe vonul. A hideg földön fekve lapuló alakulat mellett éjfél közeledtével utászok érkeznek és szekereken hozzák az „akasztófákat”, az átkelő csónakokat. A „hóhérlegények” nyomában hamarosan megindul a tűzharc…

19. rész: „Anyád sem fürösztött így meg soha...”

1914. november 6-áról 7-re virradóra Bratunac településnél a III. hegyi dandár drinai átkelését irányító Rizetti alezredes a számukra kijelölt, de a szerbek által belőtt helytől 400–500 lépésre délebbre irányítja a csapatokat. Az éj leple alatt sorra indulnak neki a zászlóaljak a víznek. A halálos félelemben várakozók semmit sem tudnak az előttük haladókról. Egyre fogynak a csónakok és az utászok. November 7-én reggel háromnegyed 6-kor kerül sor ezredorvosunk nagyváradi 37/IV-es zászlóaljára, hogy csónakba szálljon…

20. rész: „Jó hírünk van Szerbiában”

Az 1914. november 7-ei sikeres drinai átkelést követően hamarosan megindul katonaorvosunk alakulata Szerbia belseje felé. Hadifoglyoktól értesülnek, hogy a szerb hatóságok a magyarok kegyetlenkedésének a hírét terjesztik, s menekülésre szólították fel a lakosságot. Az elhagyott településeken húsban, rakiában és jabukában nem szenvednek hiányt, sóban és kenyérben annál inkább. November 10-re új parancsot kapnak: a 3. hegyi dandár élén haladva a nagyváradi 37-es zászlóaljra vár a Valjevo előtti utolsó jelentős magaslat, a Bejlevina elfoglalása.

21. rész: „Sebesült és sebesült között, még ha ellenség is, nem szabad különbséget tenni…”

A Bejlevina magaslat oldalában teljes káoszban töltött 1914. november 10-ei éjszakát követően a világosban rendeződnek a 3. hegyi dandár zászlóaljai. A segélyhelyen lehet igazán érzékelni a fejetlen éjszakai támadás borzalmait. Egész nap, majd november 12-re virradó éjszaka is válogatás nélkül kezeli ezredorvosunk és medikusa az eléjük kerülő sebesülteket. Közben szerb tüzérségi tüzet is kapnak…

22. rész: „Előbb még asszonyra áhítozó bakahullák…”

A Bejlevina magaslat elfoglalását követően, 1914. november 12-én hajnalban megindul katonaorvosunk alakulata a Valjevo felé hátráló szerbek után. Egyik havas hegytetőt a másik után másszák meg. A nagyváradi 37-es zászlóaljnak kell elfoglalni az erősen megszállt Glavica magaslatot, ahonnan minden mozgásra azonnal géppuska tűzzel reagálnak. Ezt követi a Visoka. A szakadatlan előrenyomulás közben Valjevo felől menekülő szerb gyerekekkel, öregekkel és a bakákat lázba hozó nőkkel is találkoznak…

23. rész: „Igen nagy, nem is remélt meglepetés ért…”

1914. november 16-án katonaorvosunk zászlóalja az előző napokban elfoglalt Valjevo melletti Ugristje magaslaton táborozik. Másnap Bogatić falucskába vezénylik az alakulatot. Az állandóan szakadó hóban alig találnak alkalmas szálláshelyet, tüzelőt, s várják a beígért felszerelést, élelmet, de csak a postát kapják meg. Hősünk magától Potiorek táborszernagytól, a szerbiai erők főparancsnokától kap táviratot...

24. rész: „Butasággal párosult alkoholizmus”

1914. november 20-án véget ér a néhány napos Valjevo környéki táborozás, s a 3. hegyi dandárt a Goiginger-hadosztály támogatására vezénylik. A megfogyatkozott, lerongyolódott, mezítlábas, téli ruházat nélküli alakulat nagy hóban vánszorog előre. Ezredorvosunk nagyváradi 37/III. zászlóaljának november 22-én támadnia kellene, de a részeg Krausz főhadnagy hibájából eltévednek, s a második hullámban következő szegedi 46/III-as zászlóalj beleszalad a szerbekbe. Ezt követően tartalékba rendelik őket, és vizsgálat indul az eset miatt..

25. rész: „Mi lesz? Fogság, vagy halál?”

Valjevótól délkeletre a 3. hegyi dandár csapatai súlyos harcokat vívnak a Planenica településtől keletre húzódó magaslatok elfoglalásáért. 1914. november 28-án katonaorvosunk Mehán házcsoportnál tartalékban álló zászlóalját is bevetik a hírhedt 881-es csúcs birtoklásáért vívott harcokban. A többször gazdát cserélő magaslatról kiderül, hogy annak három csúcsa is van. A hóban, fagyban magukat beásó, a szerbektől alig 15–20 lépésre álló csapatoknak november 30-án hajnali 4 órakor kell támadást intézniük a magaslatot birtokló szerbek ellen…

26. rész: „A hómező halottjai, nyomorékjai”

1914. november 30-án a 881-es magaslat elfoglalását követően hősünk megrázó képekben mutatja be a csatamező állapotát. Az öt napig vívott harcok után megfagyott halottak és súlyos sebesültek fekszenek mindenfelé. A temetés legalább olyan probléma, mint a sebesültek megfelelő ellátása, majd elszállítása, amelyek miatt ezredorvosunk rendre konfliktusba keveredik a feletteseivel is. Igyekezniük kell, mert már indulnak is tovább. A sebesültek elszállítására merész ötlete támad…

27. rész: „Boldog Isten, hová lett az a hatalmas lelkesedés…”

1914. november 30-án katonaorvosunk zászlóalja a 881-es magaslatról Branitići településre vonul, ahol négy nap táborozás és pihenő várna rájuk. A katonák sütnek-főznek, tetvetlenítenek, tisztálkodnak, elmélkednek a helyzetükről. Kemény doktor tábori lapokat ír a harcokban elesettek hozzátartozóinak. A rövid nyugalom gyorsan véget ér, mert december 1-jén megérkezik a parancs: másnap hajnalban újra támadásra indulnak…

28. rész: „Ennek a nőnek a jelenléte többet jelent itt minden mennyországnál…”

1914. december 1-jén Branetićiből újra támadásra indul a 3. hegyi dandár, soraiban ezredorvosunk zászlóaljával. A Dubava hegyig nyomulnak előre, ahol az elsősegélyhely időlegesen elszakad a zászlóaljtól. Vészes közelségben tanyáznak a szerbek is. Egy csinos fiatal szerb parasztasszony csatlakozik hozzájuk, akiért az összes tiszt bolondul, pedig azt sem lehet tudni, hogy milyen célból szegődik hozzájuk…

29. rész: „Az igazi káosz csak most következik”

1914. december 2-áról 3-ra virradó éjszaka ezredorvosunk zászlóaljának a Dubava hegy ellen kell támadnia, azonban körülöttük már mindenütt szerbek vannak. A segélyhely ismét veszélybe kerül, ezért Kemény doktor éjjel visszaküldi a sebesülteket, nappal pedig visszavonulást rendel el a körülötte lévőknek…

30. rész: „A III. Brigade csak volt, de már nincs…”

A Dubava elleni sikertelen támadás, majd visszavonulás után vészesen leapad a 3. hegyi dandár, s ezen belül hősünk zászlóaljának a létszáma. 1914. december 3-án Valjevóból, a hadtest-parancsnokságról a beásásra és az utolsó emberig történő kitartásra, majd ellentámadásra kapnak parancsot, de nincs ásójuk és senki sem bízik már a sikerben. Épp az ellentámadást beszélik meg a tisztek, amikor felszáll a reggeli köd, és szerb támadás indul ellenük…

31. rész: Hát ilyen a Rückzug?

1914. december 4-én a visszavonuló 3. hegyi dandár és ezen belül katonaorvosunk zászlóalja újra Branetićiben van, ahonnan néhány napja támadásra indultak a Takovo–Glavica-i megerősített szerb állások ellen. Itt sincs azonban megállás, a súlyos sebesülteket hátrahagyva a korábban véres harcokban bevett 881-es magaslatra húzódnak vissza, ahol megpróbálják összegyűjteni az ekkor már 30–40 főre olvadt zászlóalj maradékait.

32. rész: „Festők, mozgófényképezők kellenének ide…”

1914. december 5-én Mehánba érnek a visszavonulók, ahol a XVI. hadtest ellátó csapatai állomásoznak, s azokat is magukkal rántják. A sáros, úttalan utakon Valjevo irányába rendezetlenül özönlik visszafelé az osztrák–magyar gyalogos, tüzér és trén alakulatok tömege. Mögöttük megszólal a szerb tüzérség, s a lovasság üldözésének a híre is szárnyra kap. A visszavonulókon pánikhangulat lesz úrrá…

33. rész: „Ha ezek tudnák, hogy én orvos vagyok…”

1914. december 6-én Valjevó előtt, Klinci településnél állítja meg az 50. hadosztály parancsnoka hősünk zászlóaljának a maradékát és kirendeli a 3. hegyi dandár maradványaival együtt az út melletti magaslat védelmére. Itt beolvasztják az újonnan érkezett menetszázadokat is az egységekbe. Kemény doktort a lovakkal, sebesültekkel, betegekkel és a géppuskás osztaggal hátra küldik. A vezetésével vonuló oszlop újra találkozik Kalser tábornokkal…

34. rész: „Die Hunde sollen ins Wasser gehen!”

1914. december 7-én kora hajnalban hősünk visszavonuló zászlóaljának a maradéka bevonul Valjevóba. A Kolubara hídja mellett tanakodó tisztekre lecsap a 3. hegyi dandár parancsnoka, és haragos szigorú parancsban jelöli ki számukra a védelmi területet. Valjevót mindenképp tartani akarja a hadvezetőség. A legénység kőre rakott deszkapallókon, a tisztek lóháton gázolnak át a folyó Jablanica nevű mellékágán, hogy a kijelölt helyre jussanak, azonban a géppuskás osztag lovaival és lóvezetőivel senki sem törődik, sőt a zászlóaljparancsnok egyenesen belehajtaná a „kutyákat” a derékig érő jéghideg vízbe…

35. rész: „Elesett tehát Valjevó is”

1914. december 7-én és 8-án hősünk zászlóalja Valjevón túl, a város fölött a 255-ös magaslaton ássa be magát, és a szemük előtt zajlik le a város kiürítése, majd a szerbek általi visszafoglalása. A visszavonuló osztrák–magyar csapatok megsemmisítik a készleteket, a helyi lakosság viszont harangzúgással fogadja a visszatérő szerb csapatokat, és megkezdődik a városon túl a küzdelem…

36. rész: „Ki fogunk-e itt tartani, őrnagy úr?”

A Valjevó körüli harcok során, 1914. december 9-én 8 órakor megindul a szerbek támadása a védekező osztrák–magyar csapatok ellen. A hősünk zászlóalja mögött elhelyezett magyar kezelőszemélyzetű „Kína haubitzok” is beavatkoznak a küzdelembe, így az első rohamot sikeresen visszaveri a szomszédos 6. hegyi dandár. A második támadásnál már hallgat az időközben visszavont üteg és a sikeres szerb rohamot követő ellentámadás is összeomlik. Hősünk egy megfigyelőpontról szemléli az összecsapást és a Sabác felé meginduló visszavonulást, majd hátrább küldi a segélyhelyet. A zászlóalja azonban nem jön...

37. rész: „A kicsiny Szerbia szorítja neki a fahídnak a Monarchia hatalmas hadseregét…”

1914. december 9-én a Valjevó felől Sabác irányába visszavonuló osztrák–magyar 6. hadsereg soraiban menetel Kemény doktor maroknyi csapata is. Elhagyott felszerelés, döglött lovak szegélyezik a megvert éhező sereg útját, s a nyomukban az üldöző szerb csapatok, amelyek nem kegyelmeznek a lemaradóknak. A Dubovac magaslat melletti völgyben utolérik a szintén visszavonuló 6. hadsereg trénjét. Másnap a Koceljeva faluban a megáradt Tamnava patak keskeny hídjánál összetorlódik a két visszavonuló hadsereg…

38. rész: „A híd előtt, s a hídon szünetel a barátság…”

1914. december 10-én Koceljeva faluban a megáradt Tamnava patak keskeny hídjánál egymást tapossák a visszavonuló csapatok. Tábornokok, tisztek, közkatonák egyaránt a tömegben préselődnek, hogy átjussanak a túloldalra. Eközben egyesek továbbra is a faluban felhalmozott, hamarosan a szerbek kezére jutó raktárkészleteket őrzik, mások eladni próbálják. Kemény doktor kénytelen erélyesen közbe avatkozni. 5 óra alatt jut át hősünk kis csapata a hídon, s épp megpihennek, amikor üzennek a doktorért, hogy vissza kell térnie a túloldalra…

39. rész: „Egyetlenegy osztagban az egész cirkusz, amelyet én veszek át…”

1914. december 10-én éjjel a Sabác felé vezető út mellett Sopotnál néhány órát pihen Kemény doktor egészségügyi csapata. Az országútról is igyekszik a zászlóalj maradékát összegyűjteni, ami oly jól sikerül, hogy félő, nagyobb oszlopban már nem fognak tudni tovább haladni, pedig a szerbek a nyomukban járnak. A trént vezető tartalékos tiszt átadja számára a parancsnokságot, a zászlóalj parancsnoka és hivatásos tisztjei pedig ismét cserbenhagyják őket, így hősünk, mint egyetlen tényleges tiszt nyakába szakad a csoport vezetése a Száva felé. Éjfélkor elindulnak, hátha sikerül mindenkit megelőzve Sabácig eljutniuk…

40. rész: „Sabác! Sabác!”

1914. december 11-én reggel 8 órakor ezredorvosunk vezetésével megérkezik a „cirkusz” a régóta vágyott Szabácsra, ahol örömkönnyek gyűlnek a szemükbe. A Száva túloldalán már látják Magyarországot. Megtudják azonban, hogy az itteni hídon csak a XV. hadtest csapatai kelhetnek át, a XVI. hadtest egységeinek, ahová ők is tartoznak, Mitrovicánál kell átkelnie, ami oda még 25 km. Ezt a távolságot Kemény doktor kimerült csapata már nem tudná megtenni. A hídra jutást egy huszárokat majmoló, kifent gigerli cseh trén hadnagy irányítja a romos városban. Hősünk karavánja is elé kerül…

41. rész: „Sírnék, ha nem restellnék…”

1914. december 11-én a szabácsi hídra jutás előtt még a hídfőparancsnok tábornok is vallatóra fogja hősünket a hadtestüket tudakolva, aki végtelenül kellemetlen helyzetbe kerül, de ezt is sikeresen megoldja. Még egy magyar honvéd főhadnagy állja az útjukat, de vele már könnyebben boldogulnak és végre boldog örömmel lépnek a Száva hídjára, majd Magyarország földjére. Klenák község mellett vernek tábort, ahol sorra járulnak elé „cirkuszi karavánjának” a tagjai, hogy köszönetet mondjanak neki, amiért kivezette őket Szerbiából…

Szólj hozzá!

Címkék: szerbia katonaorvos 1914 dr. kemény gyula szerb front cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9915033700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Kövendy Katalin: Nagyon érdekes, nagyon szép, nagyon megható történet. A képek (is) szívet melengetőek! (2020.08.06. 10:24) Momčilo Gavrić, a szerb gyermekkatona
  • BartókBéla: Mindig azt szoktam mondani a diákoknak, hogy a történelem iránti érdeklődés a család és a szülők ő... (2020.08.05. 13:18) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Hungryhorse: Kiváló blog! Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a folytatásához! (2020.08.03. 10:09) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Fosca: Nekem a blog adta az inspirációt arra, hogy a elkezdjem nagyapám hadiútját és olasz hadifogságát k... (2020.08.01. 21:25) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • janos900: Nagy Háború blog jelentősége számomra Évtizedek óta játszom hadtörténelmi korszakokat és eseménye... (2020.07.31. 06:29) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról