Az érsekújvári születésű Vágovits Gyula a magyar királyi 4. honvéd tábori ágyús ezred katonájaként szolgált a háborúban. 1915 őszétől 33 hónapon keresztül megszakítás nélkül frontszolgálatot teljesít az orosz, majd a román fronton. Harctéri naplói alapján 1973-ban írta meg visszaemlékezését a családja számára. Életéről bővebben a sorozat első részében olvashatnak.
A visszaemlékezés helyszínei térképen:
1. rész: Parasztfigura a sakktáblán
Az első részben megismerhetjük a háború kitörését zajosan ünneplő Érsekújvárt, s azt is megtudhatjuk, hogy a főszolgabírói díjnok a hivatali szolgálat helyett miért választotta inkább a katonait, s miért lett tüzér.
2. rész: Véres combok, sáros ivóvíz, avagy irány a front
A háborúba önként jelentkezett tüzérünkre komoly kiképzés várt 1915-ben Érsekújváron. A gyalogsági, lovassági, műszaki és tüzérségi elméleti ismeretek mellett a gyakorlatban is el kellett sajátítania a katonai tudományokat. A legkellemetlenebb a „véres” lovaglásoktatás volt a számára. A kiképzést követően hamar eljött 1915. november 2-a, amikor a menetalakulat elindult a frontra. A 4. honvéd tábori ágyús tüzér ezred ekkor Volhíniában, Karpilowka mellett volt állásban.
3. rész: Üteg, löveg, lőszerkocsi, avagy mit kell tudni egy tüzérezredről?
Az orosz frontra érve tüzérünket 1915 novemberében beosztják a magyar királyi 4. honvéd tábori ágyús tüzérezred II. osztálya 3. ütegéhez. A mai részben apró részletességgel megismerhetjük, hogyan épült fel és működött hősünk tüzérezrede a fronton. Háborús alapismeretek, nem csak a tüzérség tevékenysége iránt érdeklődőknek.
4. rész: Első nap a fronton: majdnem orosz hadifogságban…
Beosztását követően tüzérünket az első éjszaka a karpilowkai erdőben az első állásban lévő tüzérségi megfigyelőhöz küldik, ő azonban gondolataiba mélyedve eltéved a sötétben…
5. rész: Oláh főhadnagy és az orosz géppuskafészek kifüstölése
Tüzérünk rendkívül jó véleménnyel volt parancsnokáról, Oláh főhadnagyról, akit nagy szaktudású, vakmerő bátorságú vérbeli tüzértisztnek tartott. A mai részben megismerhetjük, hogyan semmisítettek meg egy sokat kellemetlenkedő orosz géppuskafészket.
6. rész: Géppuskatűz, az életmentő imakönyv és a meggondolatlan zászlós
Tüzérünk a mai részben három érdekes történetet mesél el 1916 teléről-tavaszáról. Mindegyikben nagy szerepet játszott a szerencse vagy annak hiánya…
7. rész: Gyanús húsvéti frontbarátkozás
1916. április 21-én, nagypénteken tüzérünk ütegét az olykai vasútállomás közelébe vezénylik. A húsvéti időszak különös frontbarátkozást hoz a környéken, ami később válik gyanússá, amikor az oroszok átkelnek a Putilowka patakon és beássák magukat…
8. rész: Szörnyű istenítélet – a Bruszilov offenzíva kezdete
1916 júniusának elején Olyka környékén megindul az orosz tüzérségi előkészítés. Kezdetét veszi a Bruszilov offenzíva. Tüzérünknek az eseményeket felidézve 57 év távlatából is hideg futkosott a hátán…
9. rész: Visszavonulás minél kisebb emberveszteséggel
Az orosz áttörés hatására 1916 júniusának elején Olyka környékén az egész arcvonalon megindul a visszavonulás. Tüzérünk bevallja, hogy a tervszerűség helyett ez sokszor inkább az oroszok előli hanyatt-homlok menekülésre emlékeztetett. A mai részben ebbe kapunk érzékletes betekintést.
10. rész: Hírzárlat, álhírek és gyászmise
1916 júniusában a Bruszilov-offenzíva miatti nagy visszavonulás során hírzárlatot rendeltek el, ennek következtében számtalan valótlan hír is szárnyra kapott. Így történhetett meg, hogy elesettnek hitt tüzérünkért is gyászmisét mondattak Érsekújváron…
11. rész: Fordulat Zaturcynál
A Bruszilov-offenzívát követő visszavonulás után, 1916 júniusának végén megindult a német és osztrák–magyar szövetséges csapatok ellentámadása Luck irányába. Tüzérünk számára a Zaturcy körüli véres harcok maradtak a legemlékezetesebbek.
12. rész: Újabb heves orosz támadások
1916 júliusának elején Zaturcynál megakad a német és osztrák–magyar ellentámadás, és állásháború alakul ki. A helyzetbe az oroszok sem nyugszanak bele és július 28-án újabb nagy támadásba kezdenek, amelynek kivédésében tüzérünk ütege is hatékonyan kiveszi a részét.
13. rész: Pici ló és az életmentő német tüzérek
Az 1916 nyarán és őszén Zaturcynál vívott harcok mélyen tüzérünk emlékezetébe vésődtek. Néhány itteni történetet ismerhetünk meg a mai fejezetben.
14. rész: Irány a román front: a Tölgyesi-szoros és Hollósarka
1916. októberében az érsekújvári tüzérezred is követi a 37. hadosztályt az augusztus 27-én megnyílt román frontra. Tüzérünk II. osztálya október 17-én vagonírozott ki Szászrégenben, majd a Maros völgyén keresztül Borszéken át a Tölgyesi-szorosba vonult, ahol Hollósarkán került állásba. A sík vidékhez szokott tüzérek számára nem kis nehézséget okoznak az 1000 méter feletti vadregényes magaslatok…
15. rész: Harcok, fagyok és farkasok a Tölgyesi-szorosban
A románokat felváltó oroszok 1916. november 3-án nagy erejű támadást kezdtek a Tölgyesi-szoros elfoglalására. Az érsekújvári tüzérezred is heves harcokat vívott a térségben, ahol bajor segítséggel sikerült az oroszokat feltartóztatni, majd sikeres ellentámadást indítani. A Bitca Arsurilor november 12-ei elfoglalása után nyugalmasabb időszak következett, azonban ekkor a faggyal és a farkasokkal kellett a szoros védőinek megküzdeniük…
16. rész: Mindennapok a háborús Borszéken és környékén
1916 őszétől csendesebb napok köszöntöttek a Tölgyesi-szoros védőire. Tüzérünk alakulata is állásharcokra rendezkedik be a tölgyesi völgyben és az Arsurilor magaslaton. A magasabb parancsnokságok Borszéken maradnak, ahol tüzérünk is rendszeresen megfordul. A mai részben megismerjük a környék településeit és háborús mindennapjait, valamint részesei lehetünk két érsekújvári itteni nagy találkozásának.
17. rész: Tüzérek és farkasok
1917 januárjában rettenetes hideg uralkodott a Tölgyesi-szorosban. Tüzéreinknek ennek ellenére a szolgálatot el kellett látniuk, és a lovak etetéséről is gondoskodniuk kellett. Védelmi szakaszuk északi része, Bélbor környéke „a farkasok hazája” volt ekkoriban. Vágovits Gyulának és társainak többször meggyűlt velük a baja…
18. rész: Pici ló és a tábornok
Tüzérünknek 1917 májusában Maroshévíz és Borszék között különleges találkozásban volt része egy tábornokkal – ez azonban majdnem végzetes volt a számára…
19. rész: Irány a Gyimesek!
1917. júliusában az m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred II. ütege elhagyja a Tölgyesi-szorost, és új helyszínre, a Gyimesi-szoroson át Palánkára vonul állásba…
20. rész: Élmények a Gyimesi-szorosban
1917 őszén a Gyimesi-szoros természeti szépsége is magával ragadja tüzérünket, aki a nyugalmasabb időszakot kihasználva Pici lovával felfedező utakat tesz a környéken. A táj mellett az építészeti kultúra és az emberek is nagy hatást gyakorolnak Vágovits Gyulára. Kísérjük mi is el az egyik ilyen útjára!
21. rész: Badari bácsi
Tüzérünk kedves emlékeket őrzött egy öreg hajótüzérről, aki Pici lovával együtt neki is gondját viselte a háború idején. Gyimesbükkön a Tatros keskeny pallóhídja is egy kedves történetet idézett fel Vágovits Gyula számára az őt fiaként szerető Badari bácsiról.
22. rész: Átvezénylések, béketárgyalások, átszervezések
1917 decemberének elején tüzérünk alakulatát a Gyimesből előbb visszavezénylik Gyergyóba a Tölgyesi-szorosba, majd a hónap végén átvezénylik Csíkba, az Ojtozi-szorosba, az Úz völgyébe. Az oroszokkal folytatott béketárgyalások idején, 1918 januárjában átszervezik a tüzérezredet, amelyből a 37. és a 137. honvéd tábori tüzérezred jön létre.
23. rész: Csíkszentkirályi beszállásolás, lázas betegség és hazatérés
1918 tavaszán Csíkszentkirályon szállásolják el tüzérünket egy fiatalasszony házában. Az Ojtozi-szorosból érkező Vágovits Gyula a településen lázas betegségbe esik. Parancsnoka közbenjárására a tábori kórház helyett – 33 hónap frontszolgálat után – hazatérhet Érsekújvárra. Érzékeny búcsút vesz katonatársaitól és Pici lovától…
24. rész: Mit is kell végeznie egy laktanya-ügyeletesnek?
1918 nyarán a betegen hazaérkező tüzérünket a trencséni csapatkórházban vizsgálják ki, ahol csak könnyű fegyveres szolgálatra ítélik alkalmasnak. Két havi szabadságot követően Érsekújváron laktanyaügyeletesi szolgálatot lát el. Közben elmeséli ezrede további történetét is.
25. rész: „Vége lett mindennek”
Az Érsekújváron laktanya-ügyeletes szolgálatot ellátó tüzérünket 1918 őszén eléri a spanyolnátha járvány, amit szerencsésen átvészel. A betegágyban telnek napjai az őszirózsás forradalom alatt. 1918. november 14-én fegyelmezetten tér haza a tüzérezred a frontról. Négy év katonai szolgálatot követően Vágovits Gyula 1919. március 20-án tér vissza a polgári életbe…
26. rész: Amiről a katonai krónikák nem tesznek említést
Tüzérünk a harctéri élményei mellett fontosnak érzi, hogy a háború alatt általa megismert vidékek lakosságának az életéről, szokásairól és erkölcsi felfogásáról is megemlékezzen. Erdélyben rendkívüli módon meglepte a szexuális élettel kapcsolatos általános gondolkodás és a nők erkölcsi felfogása…
27. rész: „A legeszesebb lény az ember, néha a legnagyobb állat”
Tüzérünk visszaemlékezésének legvégén a harctéri létfenntartási- és életösztönről elmélkedik, s a vad embernek megismert rohamista katonákról is kifejti a véleményét. Végezetül megállapítja: „bellum interdicendum omnio, – vagyis – a háborút teljesen el kell tiltani…”
