Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése – 16. rész
1916 őszétől csendesebb napok köszöntöttek a Tölgyesi-szoros védőire. Tüzérünk alakulata is állásharcokra rendezkedik be a tölgyesi völgyben és az Arsurilor magaslaton. A magasabb parancsnokságok Borszéken maradnak, ahol tüzérünk is rendszeresen megfordul. A mai részben megismerjük a környék településeit és háborús mindennapjait, valamint részesei lehetünk két érsekújvári itteni nagy találkozásának.
A Tölgyesi-szorosban beállt csendes napok idején még télen is főként állásépítéssel és leplezéssel telt az idő, hogy az ellenség által szemmel tartott utakat mesterséges módon eltakarják. A hatalmas fenyves bőven szolgáltatta a szükséges anyagot. A tölgyesi tüzércsoport négy alcsoportból állott. A tüzér dandárparancsnokság és a hadosztályparancsnokság Borszéken maradt, a csoportparancsnokság pedig Hollósarkán tartózkodott.
Később a csoportparancsnokság két alcsoportra oszlott, az egyik a tölgyesi völgy-csoportra Naményi őrnagy, és az arsurilori hegy-csoportra Kuchinka alezredes parancsnoksága alatt. Az előbbihez tartozott a 2. és 3. üteg. 1917 első napjaiban azonban megint együtt volt az egész tüzérezred a hadosztálynál. Ezredünknek több figyelőhelye volt, mint például az 1175, 1153, 969, 1026, 1385, 1356 és az 1223-es magaslaton. Az összeköttetést távbeszélő vonalak biztosították, amelyek úgy a tüzérségi, mint a gyalogsági felsőbb parancsnokságokkal is össze voltak kötve, néha azonban csak közvetítés útján.
Az érsekújvári tüzérek harcainak színhelye 1916 őszétől 1918 tavaszáig
(Białoskurski Ödön: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914–1918. I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története. Budapest, 1939)
A mi hadosztályunkkal szemben a 9. orosz hadsereg egységei álltak. Az állásokat mindkét oldalon szögesdrót akadályokkal látták el. Ütegeink lassan zárótűzre való belövéseket végeztek egészen a drótakadályokig. Tábori őrseink 200-tól 1000 lépésre álltak az állásaink előtt. A csendes napok ténykedései közé tartozott az ütegek lövegeinek pontos belövése és az ellenséges állások folytonos zavarása, esetleges megsemmisítése. Így készült fel az ezred e csendes napok idején az esetleges téli vagy tavaszi ellenséges támadásra, és közben a lőszerpótlást is megszervezni és biztosítani kellett. A tél folyamán több parancsnokot helyeztek át más kötelékekhez, köztük Oláh József akkor már századost a 3. ütegtől a 70. honvéd tartalék tábori ágyúsezred kötelékébe. Sokan sajnálták távozását. Táborszky őrnagy távozásával a II. osztály parancsnoka Cziráky Győző százados, és a 3. üteg parancsnoka Király Árpád főhadnagy lett. Ezredparancsnok Naményi Koncz Győző alezredes és az I. osztály parancsnoka Pentz Rezső százados lett.
Még az 1917 nyarára tervezett román Avarescu hadseregeinek támadása előtt az I. hadseregünk parancsnokságának rendelkezése alapján tüzérezredünk II. osztályát (3. és 4. üteg) a jelenlegi arcvonalból kivonták, és 1917 júliusának elején, azaz hatodikának hajnalán Gyimesbükk tájékára vezényelték. A július 26-án a szintén ezen vidékre rendelt 37. honvéd hadosztályunk kötelékében is nagy átcsoportosításokat, gyalogezredek kivonását, áthelyezését eszközölték, amelyeknek részletes ismertetése azonban harctéri emlékezéseim tárgyát nem képezik. Csupán annyit, hogy a mi áthelyezésünk után az ezredparancsnokságunk és az I. osztály továbbra is Gyergyóban maradt, és a hozzá beosztott más ütegekkel, mint a 37. tüzérdandár Naményi alezredes parancsnoksága alatt, a 15. hadosztálynak lett alárendelve. Tüzérezredünk ezen részei az 1917. július hó 24-én megkezdett Avarescu román hadsereg támadásainak harcaiban vettek részt. Román részről e harcokban a 26. és 68. orosz gyaloghadosztály egységei is részt vettek. A váltakozó hevességgel tartott gyalogsági és tüzérségi harcok augusztus 11-én elültek.
Mielőtt ismertetném a II. osztály új álláshelyének eseményeit a Gyimesi-szorosban, előzőleg szeretném megörökíteni azokat az élményeket, amelyek velem történtek meg még a Tölgyesi-szorosban az ott tartózkodásomnak idején.
Behavazott ágyú a tölgyesi szorosban 1916-1917 fordulóján
(Białoskurski Ödön: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914–1918. I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története. Budapest, 1939)
1916. november havában már ugyancsak zimankós hideg idő köszöntött ránk a Tölgyes-szorosban. Vastag hótakaró borította nemcsak az utakat, de a fenyőfák ágai is hajladoztak alatta. A borszéki országút szélén egy századnyi gyalogos csapat állt és pihent. Én Felső-Borszékről jöttem gyalog. Ugyanis a falu két részből, a felső és alsó részből állt akkor. Hivatalos neve Gyergyóborszék kisközség. Az 1910-es népszámlálás adatai alapján a községnek 378 háza volt 1669 lakossal. A felső részen volt az országos hírű borszéki fürdő és üdülő csinos villáival, ahol a híres borszéki savanyúvíz fakadt. Békeidőben ezt a gyógyvizet itt palackozták, és innen szállították annak idején lovas szekereken az ország minden tájára.
Borszéki reklám az 1890-es évekből
(forrás: kepeslapok.wordpress.com)
Felső-Borszéken voltak elszállásolva a magyar és német felsőbb katonai parancsnokságok, az alsó részben pedig különféle katonai alakulatok egységei és különítményei. Abban az időben civil lakos itt nem is tartózkodott, mert hiszen a község házainak legnagyobb része e harcok következtében igen sérült volt, vagy romokban hevert.
Gondolataimban elmerülve már megszokottan mentem el a gyalogos század legényei mellett. A csapat elejéhez érve, az országút szélén egy kicsi árkot áthidaló vaskorlátra háttal támaszkodva egy ismerős arcot fedeztem fel. Jobban szemügyre véve az alacsony kicsi és törékeny fiút egyik iskolatársamat, Dvihalli József, a gimnázium geometria tanára szintén József nevű fiát ismertem fel benne. Azonnal észrevettem, hogy ő is erősen figyel engem. Szervus Dódi, szervusz Gyula, úgyszólván egyszerre hangzottak el az üdvözlések. A nyitrai 14. gyalogezred hadapródja volt. Rettenetesen összetört és fáradt ember benyomását keltette ekkor bennem. Elmondta, hogy Marosvásárhely, Gyergyóditró, Szováta és most Maroshévízről a nagy szerpentinen jöttek egyfolytában. Vezetőjük, illetve parancsnokuk a Felső-Borszéken állomásozó brigádparancsnokságra ment a további parancsért. Úgy tudja, mint mondotta, azonnal mennek tovább Hollósarkára az ottani tűzvonalba. Hollósarka, hivatalos neve Gyergyóholló, amely falunak a háború előtt 312 háza és 1333 lakosa volt. A Tölgyesi-szorosban kanyarodó országút még innen idáig 3 km volt, ha nem több, pedig igen sokszor megtettem én is ezt az utat, persze nem gyalog, hanem lóháton. Hollósarkától balra haladva fekszik Bélbor, hivatalos neve Gyergyóbélbor, a farkasok hazája. Erről is sokat tudnék mesélni, amelynek 1910-ben mindössze 290 háza és 1263 lakosa volt. Dódi barátomtól a viszontlátás reményében szeretettel vettem búcsút. Jelenleg Budapesten lakik, mint nyugalmazott gépészmérnök. Csak az tudja az ilyen viszontlátás örömeit értékelni, akivel az ilyen eset megtörtént. Dódiék az éjszakát mégis Borszéken töltötték és hajnalban indultak tovább a Tölgyesi-szoros állásaiba, ahol 1/2 évig volt. Itt lett aztán zászlós.
Következő rész: Tüzérek és farkasok
Összes rész: Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése
