Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése – 14. rész
1916. októberében az érsekújvári tüzérezred is követi a 37. hadosztályt az augusztus 27-én megnyílt román frontra. Tüzérünk II. osztálya október 17-én vagonírozott ki Szászrégenben, majd a Maros völgyén keresztül Borszéken át a Tölgyesi-szorosba vonult, ahol Hollósarkán került állásba. A sík vidékhez szokott tüzérek számára nem kis nehézséget okoznak az 1000 méter feletti vadregényes magaslatok…
Útban a román frontra
1916. augusztus 27-én Románia a központi hatalmaknak hadat üzent és a hadsereg egységei szeptember 20-án a Maros vonaláig jutottak előre, mert a hadüzenet olyan váratlanul jött, hogy a hadvezetőségnek az első napokban úgyszólván alig állt olyan reguláris hadseregrész rendelkezésére, hogy a már jóval előre felkészült és jól felszerelt román hadseregnek ellen tudtak volna állni.
Időközben megérkezett 9. német hadsereg (Falkenhayn), amelyet hátul és oldalt az osztrák–magyar hadsereg fedezett, a románokra Nagyszebennél az Apáca erdőben, Brassóban súlyos vereséget mért. A románok azután visszavonultak egészen az országhatárig.
Erich von Falkenhayn (1861–1922) német tábornok és katonapolitikus. 1916. augusztus 29-én az Erdélybe vezényelt 9. német hadsereg vezetésével bízták meg.
(forrás: Wikipédia)
A mi 37. honvéd hadosztályunk gyalogsága szeptember közepén lett ide a frontra irányítva, tüzérezredünk ezredtörzse és I. osztálya október 17-én, a mi II. osztályunk pedig 18-án érkezett Szászrégenbe. Utunkat a Kárpátok gerincén átkelve vasúti szerelvényeken tettük meg.
A Szászrégenben történt kivagonorízás után napi 30–35 km-es menetben Marosvécsen, Rastonyán, Maroshévízen és Borszéken keresztül az I. osztály október 20-án érkezett Hollósarkára és itt azonnal tüzelőállásba ment, a II. osztály 4. ütege csak másnap vonult ugyanoda, a 3. üteg pedig Borszéken tartalékban maradt.
Hollósarka a Tölgyes-szorosban van. E vadregényes vidék szinte éledő hatással volt mindnyájunkra a Volhíniában átélt trópusi hőség, valamint a zaturci borzalmas napok után.
A vadregényes Tölgyes-szoros. Szép és fájó emlékek színhelye (A kép és a képaláírás is a visszaemlékezésből. Az eredeti forrása: Białoskurski Ödön: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914–1918. I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története. Budapest, 1939)
Mint alföldön született embernek itt ezekben a napokban igen érdekes élményben volt részem. A Maroshévíz és Borszék közötti úttávolság, ha jól emlékszem tán 24 km-t tesz ki, közben egy 8 km hosszú szerpentinút vezet keresztül egy cca. 1000 métert túlhaladó hegyháton. Azon a napon sűrűn esett az októberi eső, köpenyünk úgyszólván teljesen át volt ázva. Ilyen sűrű esőben érkeztünk a szerpentin lábához és úgy haladtunk mindig feljebb a sokszor kanyargó keskeny úton. Az út szélessége néhol alig haladta meg a 4 métert. Az út egyik oldalán égnek meredő hatalmas sziklafalak, a másik oldalán pedig fejet szédítő mélység, azaz a völgy, ahol vad dübörgéssel rohant a patak hegyi vize. Így mentünk kanyarogva mindig felfelé, míg aztán egyszerre egy nagy nedves ködbe, azaz az esőfelhőkbe nem érkeztünk. Nehezen lélegezhető büdös, gyászszerű sűrű nedves ködös anyag volt az, amelynek vastagságát a lassan felfelé emelkedő és néha visszatérő szerpentinút miatt megállapítani nem lehetett.
Tölgyes-szorosban az ágyukat sokszor csak emberi erővel lehetett a hegyi állásokba felvontatni (A kép és a képaláírás is a visszaemlékezésből. Az eredeti forrása: Białoskurski Ödön: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914–1918. I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története. Budapest, 1939)
Az érdekes azonban csak most történt. Amint lassan felértünk az esőfelhő fölé, fölöttünk derült napsütéses szép égbolt tárult a szemünk elé, azonban folyton süllyedő hőmérséklettel és mire a hegy gerincére értünk azon már vastag régi hóréteg volt, vagy -10 fok hideggel. A vizes köpeny azonnal csontkeményre fagyott rajtunk és fázni kezdtünk. De amint a hegy másik oldalán húzódó szerpentinúton fokozatosan lefelé mentünk, ismét belejutottunk az előbb említett esős felhőréteg testébe. A fagy azonnal felengedett és mi tovább áztunk és meneteltünk Borszékig.
A Tölgyes-szorosban a terep védelemre kedvező volt. Gyalogságunk állásai az előterep fölött mindenütt uralkodó hegygerincen vonultak végig. Az ellenséges állás kulcspontjai a Szitár hegy 1318 és a nagytömegű Petr Sesul la Comarnic 1512. A mi állásunk legfontosabb pontja a Bitca Arsurilov 1385.
Lövegállás építése a Tölgyesi-szorosban (Białoskurski Ödön: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914–1918. I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története. Budapest, 1939)
Tüzérezredünk ütegeinek elhelyezése ellenben igen nagy nehézségekkel járt, mert a keskeny völgyek két oldalán emelkedő hegyek az átlőhetőséget nehezítették, azért a lövegeket legtöbb helyen fel kellett vonszolni (kézi erővel) a hegyoldalakba, ami pedig óriási fáradtsággal járt. Ezt az egyik fénykép igen érzékelhetően mutatja. Az első üteg hat, a többi üteg pedig öt-öt ágyúval érkezett ide, amelyek eléggé elhasznált állapotban voltak.
Következő rész: Harcok, fagyok és farkasok a Tölgyesi-szorosban
Összes rész: Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése
