Újabb heves orosz támadások

2016.06.06. 07:11 :: PintérTamás

Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése – 12. rész

slovensky

1916 júliusának elején Zaturcynál megakad a német és osztrák–magyar ellentámadás, és állásháború alakul ki. A helyzetbe az oroszok sem nyugszanak bele és július 28-án újabb nagy támadásba kezdenek, amelynek kivédésében tüzérünk ütege is hatékonyan kiveszi a részét.
 
 
 

 

[1916.] július 1-én és 2-án is változatos hevességgel folytatódtak a harcok mindkét oldalról, úgy a gyalogság, mint a tüzérség bevetésével.

Július 3-án Linsingen vezérezredes maga jött el a zidowkai vadászlakhoz, hogy alvezéreivel a helyszínen tanácskozzék a német X. hadtest ezután követendő magatartásáról. A megbeszélésen ott volt Lüttwitz altábornagy a német hadtestparancsnok, Shöler altábornagy a német 20. gyaloghadosztály parancsnoka, Moltke vezérőrnagy dandárparancsnok, Conte vezérőrnagy tüzérdandár parancsnok, valamint egy német gyalogezred-parancsnok, osztrák–magyar részről pedig Csanády altábornagy, Háber tábornok és a mi tüzérezredünk parancsnoka, Mattanovich ezredes is.

Linsingen a harcok továbbfolytatása mellett döntött, de ezen elhatározását hadiszállására megérkezése után az oda érkezett seregvonalak jelentései alapján megváltoztatta és a további támadást beszüntette.

Ezzel a Zaturcynál vívott harcok első fejezete lezárult, és kezdetét vette az állóharc jellegét öltő második fejezet. Ezen állóharcok mozzanatainak részletes ismertetésétől elállok, mert elég volt eddig is a borzalmas órák szenvedéseinek felidézéséből, amelynek csak az olvasása is az idegekre hatottak. Pedig ezen további hónapok is telve voltak véres gyalogsági támadásokkal és tüzérségi operációkkal. Azért csak igen röviden fogom vázolni az eseményeket.

1916. július 4-én a felsőbb utasítás az állásharcra való berendezkedést hagyta meg. A gyalogság megkezdte az oly súlyos harcok árán elért vonalak megerősítését, megindulni látszott a helyzet megmerevítése. Közel negyed fél hónapig állt még itt ezután tüzérezredünk, majdnem ugyanazokban az állásokban. Elrendelték, hogy a lövegállásokat mellvéddel és harántgáttal kell ellátni. Mindenki örült, hogy végre nyugalmasabb idők jönnek a már amúgy is legyengült csapatokra.

Július 27-én azonban az orosz tüzérség kezdi magát belőni az utánpótlási vonalakra, s e jelek szerint a muszkák, úgy látszott, hogy ismét támadni szándékoznak, ami pedig szükségessé tette a biztosítás és felderítés kellő megszervezését és az oly fontos lőszerutánpótlást.

A magyar királyi 37. tábori tarackos ezredben szolgált Solth Imre kötetében a Zaturcy körül 1916. június-júliusi harcokról készült vázlaton is jelölésre került az 1916. július 28-ai orosz támadás iránya és térnyerése (Solth Imre: Egy tüzértiszt naplója az 1914–1918 évi világháborúból. Budapest, 1942. 373. oldal) A magyar királyi 37. tábori tarackos ezredben szolgált Solth Imre kötetében a Zaturcy körül 1916. június-júliusi harcokról készült vázlaton is jelölésre került az 1916. július 28-ai orosz támadás iránya és térnyerése (Solth Imre: Egy tüzértiszt naplója az 1914–1918 évi világháborúból. Budapest, 1942. 373. oldal)

Közben megérkezett a hadosztályparancs is, amely a végén így hangzott: „Elvárom, hogy az összes magasabb parancsnokoknak a honvédekbe vetett jogos bizalma most is beigazolódik és az orosz támadás a gyalogság és tüzérség biztos tüzében, vagy ha kell szuronyainkon megtörik és összeomlik.”

A muszka éjfélig tényleg erős lőtevékenységet fejtett ki és hajnali 4 órára valóságos akna-pergőtüzet zúdított a gyalogsági állások fölé, a lövegek pedig a futóárkokat, a hátsó vonalat és a figyelőket vették tűz alá, s különösen támadta a szomszéd 2. hadosztály területét. Reggel 8 órára megkerülő mozdulatai a mi hadosztályunk jobbszárnyán is érvényesültek. A 13., 14. honvéd gyalogezred egy részét el is fogták, a többi gyalogság pedig az 5. (Darvas) és a 20. (Kraft) ütegeken keresztül özönlött vissza, és az 5. üteg (Darvas százados) két ágyúja előtt alig 40 lépésre húzódó földháton feltűntek az első orosz hullámok. Az üteg kartácsol, a muszka megtorpan, de amikor már egyetlen lövése sincs, felkapcsolni (elmenni) szeretne a közelről jövő gyalogsági tűzben, azonban 24 lovából 23 elpusztult. Az ágyúk megmentése lehetetlenné vált, a závárzatokat, a lövegtávcsöveket kiszedik, s az ágyúkat a mocsárba vontatják, azután az erdőcskén keresztül csúszva sikerült nagy nehezen megmenekülniük. Amíg a Darvas üteglövéseinek kartácsolása egy darabig visszatartotta az oroszokat, ezt az időt használta fel Kraft főhadnagy a maga lövegeinek a megmentésére. Ez sikerült is, de ő a lábán egy gyalogsági golyótól megsebesült. A rajvonalbeli ágyúját megmenteni nem tudták, csak a lövegzárat és a lövegtávcsövet.

A 236-os magaslat hátát fél 9 órakor az orosz gyalogság elfoglalta és ekkor a 15-ösökből sokan fogságba kerültek, a 18-asok is a legutolsó pillanatban menekültek el északnak és északnyugatnak a Turya mocsarain keresztül. Visszavonulásukat ezredünk 3. ütege fedezi úgy, hogy az üldöző oroszok közé lő. A 2. ütegünk is gyalogsági tűzbe kerül, míg végre egy német tartalék az oroszt visszanyomja a Turya túlsó oldalára, a 3. üteg lövegei pedig oldalozó állásból pusztítják az árkainkban hemzsegő oroszokat. Dél felé a telefonösszeköttetés az egész hadosztállyal megszakadt. A 4. üteg is erős gyalogsági tűzbe kerül. Az 5. (Darvas) üteg és a 20. (Kraft) ütegek megmentett része a második védelmi állást foglalja el. Lassan a helyzet konszolidálódik és d.u. 4 órára ellentámadást rendelnek el, amely sikerrel jár és estére elcsendesül a harci zaj.

Ezen áttörés következtében a két hadosztály minden ütege kénytelen hátrább foglalni tüzelőállást, egyedül tüzérezredünk 3. ütege maradt a helyén. A támadás során kifejtett működésével oldalozni tudta az orosz vonalakat. Az üteg parancsnoka Oláh a helyzet gyors áttekintésével és magában bízó önállóságával tett tanúságot. Ezredünk hőse ezen a napon ő volt.

Oláh százados ütegparancsnok megfigyelője a zydowkai erdőszélen a Zaturcy-i harcok alatt. Fent a kép jobb sarkában a 15-szörös nagyító, mellette ül Oláh százados, mellette a telefonistája, fején a fülhallgatóval. Előtte a földön tábori telefon. Oláh százados ütegparancsnok megfigyelője a zydowkai erdőszélen a Zaturcy-i harcok alatt. Fent a kép jobb sarkában a 15-szörös nagyító, mellette ül Oláh százados, mellette a telefonistája, fején a fülhallgatóval. Előtte a földön tábori telefon.
(a kép és a képaláírás szövege is a visszaemlékezésből)

Július 29-én az orosz gyalogság újból támadt. Csapataink 30-án ismét visszavonulni kénytelenek, majd gyalogságunk újból előretört a 4. üteg támogatásával és állásainkat teljes egészében visszafoglaltuk. A három napig tartó küzdés után harcvonalunkon újból szüneteltek a támadások, annál jobban dühöngtek tőlünk északra Kisielinnél és délre Szelwownál, ahol állásaink előtt az orosz hullák egy méter magasra emelkedtek. Július 30-án Klémann százados az 1. üteggel hat új ágyúval több hetes retablirozás után Krakkóból visszajött és Zaturcy elé érkezett, és itt felváltotta a Kraft és Darvas ütegeket, amelyek tőlünk a 70. hadosztályba lettek beosztva.

A román hadüzenet híre ezredünkhöz augusztus 28-án érkezett. Szeptember 10-ig kisebb-nagyobb harci tevékenység folyt, majd 30-án újból kezdetét vette a II. Bruszilov támadás. A súlyos harcok váltakozó hevességgel és eredménnyel folytatódtak. Október hó 4-én délután a bal szomszéd 20. német hadosztály ellen hömpölyög az orosz. Ütegeink közül a 2. és 3. üteg tud odahatni. A többször megismételt vad roham mindannyiszor összeomlik.

A gyalogsági állásaink előtt az orosz holttestekből hekatombák nőnek magasra. Október 4-ével e harc is győzelemmel végződik és az orosz egy tapodtat sem tudott előrejutni. Az orosz még hatszor próbálta elfoglalni a 245-ös magaslatot, de mindig sikertelenül.

A hadosztályunk gyalogsága már közel egy hónapja elment Erdélybe a románok ellen. Október 10-e körül hozzánk megérkeztek a német tüzérségi ütegek és átvették ezredünk ütegeitől a célrészeket és tüzérezredünk is útra kelt Erdélybe.

Az ezred I. osztálya az 1. és 2. üteggel október 14-én Wladimir-Wolinskiban, a II. osztály a 3. és 4. üteggel ugyanaznap Owadnóban vagonírozott be. Útjuk Sokalon, Lembergen, Samboron [[ma Szambir, ukránul Самбір, Ukrajna]] Uzsokon, Csapon, Nagykárolyon, Désen és Marosvásárhelyen át Szászrégenbe vitt, ahol a kivagonírozás a leggyorsabb tempóban megkezdődött.

Következő rész: Pici ló és az életmentő német tüzérek

Összes rész: Vágovits Gyula harctéri visszaemlékezése

Szólj hozzá!

Címkék: vágovits gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr168782996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása