A mai részből megismerhetjük, hogyan telt 1916 karácsonya, amikor a naplóíró kibékült a felettesével, majd a szilveszter éjszaka. A későbbi napokban kirándult a környékben és olvasott, olvasmányélményét velünk is megosztja. A tartalékban töltött időszakban csak a posta tartja benne a lelket. Menázsi felelősnek is megteszik, ami sok bajjal jár.
„A Nagy Háború véget ért, a távoli harcterekről vezető szövevényes, idegen utakon magyar katonák hosszú menetben békésen vonultak és reménykedtek, hogy szeretteiket rövidesen magukhoz ölelik. Egyikük sem gondolta, hogy névtelenül kerülnek egy idegen ország tömegsírjába.” – 1918 őszén a balkáni front összeomlása után az Ohridi-tó mellől haza induló és a tengeri hajóút során kitört tűzben szerencsétlenül járt m. kir. 162. népfelkelő gyalogdandár tragédiájának, s halottaik Split melletti Sustipan temetőben nyugvó későbbi sorsának a történetét Szedlár Rudolf délvidéki helytörténész küldte meg a számunkra.
A naplóíró tüzéregysége 1916. december 12-én délután fejezi be a berakodást Poginki községben és a transzport megindul ismeretlen úticélja felé. Bécsben válik világossá a számukra, hogy mi is lesz ez. Krajna területére lépve december 17-én érnek Sežanába, ahol kivagoníroznak. Az utazás alatt Király Iván összetűzésbe keveredik a folyton részegeskedő tiszttársaival, akiknek a viselkedését nehezen viseli. Naklo településre szállásolják be az ütegét.
Négy évszázad közös történelme köt össze bennünket a bécsi kapucinus templom kriptájában nyugvó személyekkel. Sokuk nevét a blogunkról, de történelemkönyvekből, festményekről, szobrokról, filmekből is ismerhetjük, múlandóságuknak ez a különös emléke azonban kevésbé ismert a számunkra. Nekem legalábbis megdöbbentő élmény volt, amikor a napokban először szembesültem vele…
Király Iván 1916. december 8-tól kezdett rendszeresen kézírásos naplót vezetni, amelynek első lapjára 59 évvel később rövid magyarázatot is írt az írásmű születésének a körülményeiről. Az eredeti szándéka szerint a szépirodalom és a történetírás határai között mozogva, de minden műfaj szabályaitól mentesen, a pillanatnyi benyomásait kívánta a naplójában megörökíteni. A mai résztől ezt a naplót kezdjük bemutatni. Az írás Volhíniában indul, amikor hősünk és bajtársa a szabadságáról visszatérve egy kis cholmi kitérőt követően az ezredüket keresi, amely már bevagonírozásra készül, hogy frontot váltson.
A mostari, egykori cs. és kir. katonai temetőben még ma is fellelhető a brassói születésű Franz Glass vagy Glass Ferenc, a cs. és kir. mostari 26. helyőrségi kórház gyógyszertára egykori vezetője feleségének és gyermekének sírja. A gyógyszerész budapesti és bécsi helyőrségi szolgálatot követően került Hercegovina fővárosába, ahol az első világháború idején két magas katonai kitüntetésben is részesült. A személye adta az ötletet, hogy a katonagyógyszerészekről is hasznos volna egy kis ismertetés közreadása. Az ötletet megvalósítva, remélem, a kedves olvasók is hasonlóan gondolják…
Az 1916-os évről napló nem maradt fenn, de Király Iván a két világháború között A természet c. folyóiratban publikált pár cikket háborús élményeiről és természettudományi – elsősorban madártani – megfigyeléseiről. A mostani bejegyzésben egy ilyen cikket közlünk újra, amely eredetileg a lap 1931. április 1-15. számában jelent meg. Az írás nem tartalmazott képeket, azt a hagyaték fotóanyagából egészítettük ki. A címe egy litván eredetű, lengyel főnemesi családra utal, amelynek a birtokán a történet játszódik.
A Doberdó-fennsík védelmében a terület északi részét uraló Monte San Michele a maga 275 méteres magaslataival kiemelt fontosságú volt. A második isonzói csata után a sziklás területen épített fővonal védői sikeresen ellenálltak az olasz támadásoknak. A déli irányba lejtő védelmi szakaszok viszont már abban a nagy, földes mélyedésben épültek meg, amelynek szegélyén az egykori sdraussinai (ma: Poggio Terzarmata) út húzódik. Az út melletti magyar állások védelméről már olvashattak olvasóink. A folyton támadott keskeny védelmi vonal mögött nagyon fontossá vált egy 2. védelmi vonal megépítése.
Király Iván 1914 októberében vonult be egyéves önkéntesként a nyitrai m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred pótütegéhez Érsekújvárra. 1915 májusában az alakulata átköltözött Veszprémbe, ahol a m. kir. 7. honvéd tarackos osztály 2. ütege lett. Később Veszprémfajszra kerültek, s innen indultak 1915 októberében Veszprémet érintve az orosz frontra. Király Iván kezdetben nem vezetett naplót, amit később utólagosan naplószerű bejegyzésekben pótolt. Sorozatunk második részében ezekből a töredékekből, a hagyaték fotóanyagából és a szakirodalom alapján mutatjuk be hadiútjának a kezdeti szakaszát.
A bosznia-hercegovinai város katonai temetője sok magyar vonatkozású síremléket is őriz az Osztrák–Magyar Monarchia időszakából. A sírkert és az Osztrák Fekete Kereszt által ott végzett felújító munka történetét már bemutattam a sorozat első részében. A mostani folytatásban a temető magyar sírköveit veszem sorra.
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek