Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 2. rész
Király Iván 1914 októberében vonult be egyéves önkéntesként a nyitrai m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred pótütegéhez Érsekújvárra. 1915 májusában az alakulata átköltözött Veszprémbe, ahol a m. kir. 7. honvéd tarackos osztály 2. ütege lett. Később Veszprémfajszra kerültek, s innen indultak 1915 októberében Veszprémet érintve az orosz frontra. Király Iván kezdetben nem vezetett naplót, amit később utólagosan naplószerű bejegyzésekben pótolt. Sorozatunk második részében ezekből a töredékekből, a hagyaték fotóanyagából és a szakirodalom alapján mutatjuk be hadiútjának a kezdeti szakaszát.
1915. április 6-án egy miniszteri rendelet alapján a pótüteg egy menetszakaszt állított fel, amibe – az ekkor már címzetes tizedes – Király Ivánt is beosztották. Május közepén egy újabb rendelkezés alapján egy új menetüteget kellett létrehozni, amely az említett és egy hasonló, de a veszprémi 7. tábori ágyúsezred pótütegéhez tartozó menetszakaszból állt.
A pótütegnél Érsekújváron 1915-ben készült képek
(Forrás: Király Iván hagyatékából, Király Edit jóvoltából)
Az érsekújvári szakasz 1915. május 20-án átköltözött Veszprémbe, ahol megalakult a menetüteg. Június elején megkezdődött a harcszerű kiképzés.
Augusztus végén, egy újabb miniszteri rendelet alapján a menetüteget feloszlatták, lóanyagát és legénységét az újonnan megalakuló 7. honvéd tarackos osztály 2. ütegének adták át. Ugyanakkor a pótüteg parancsot kapott egy újabb menetüteg felállítására. Az új menetüteget a közeli Veszprémfajsz faluba különítették ki. A megmaradt és újonnan érkező tisztek újrakezdhették a legénység kiképzését és a lovak betörését.
A 4. honvéd tábori ágyúsezred menetszakasza, valószínűleg kivonuláshoz felsorakozva, 1915 áprilisa
(Forrás: Király Iván hagyatékából, Király Edit jóvoltából)
Október 30-án a menetüteg parancsnoka bizalmas levelet kapott a pótüteg parancsnokától: „A menetüteg holnap vagy holnapután indul a déli német hadsereghez” . Király Iván az ezt követő három napot örökítette meg egy utólagos naplóbejegyzésben 1917 nyarán, aminek a „Ne sírjatok veszprémi lányok” címet adta.
* * *
1915. november 1.
Színhely a veszprémfajszi tiszti ebédlő, illetőleg az arra szolgáló parasztszoba. Hogy kik voltak jelen, arra már nem emlékezem pontosan. Annyi bizonyos, hogy többen hiányoztak, mert vasárnap volt, másrészt pedig mindig voltak néhányan szabadságon.
Már elköltöttük az ebédet, kérődztünk, csendes, program nélküli beszélgetéssel leplezve. Úgy emlékszem, beszédünk tárgya a téli szórakozások tervezete volt.
– Holnap ródlit rendelek – mondja Tiszai Béci – itt az erdő széléről nagyszerű ereszkedő van a cserjés felé.
– Én is veletek tartok – szól Kőszeghy – de skitalpakon.
Gondoltam, ha el kell is engednem a konvenciós kör- és hajtóvadászatokat, de vadászni mégis fogok a veszprémi káptalan erdőjében. Fel hát, papírt elő, kérjük el hazulról a rozsdást.
Tán már készen is volt a cím, midőn belép egy küldönc a pótütegből, jelentést hoz. Az ütegparancsnok felbontja, átolvassa. Kézről kézre jár az írás, valaki elfojtott hangon felolvassa: bizalmas szolgálati jegyen tudatja Kuhár százados, a pótüteg parancsnoka, hogy menetütegünk holnap, vagy holnapután indul a déli német hadsereghez. Felragyogtak a szemek, az öröm spontán kilövése majd felvetette a házat. Lázas készülődés következett. Táviratok a szabadságon levőknek, hozzátartozóknak, egyesek Veszprémbe mentek ügyeik rendezésére, mások ott maradtak összecsomagolni, felmálházni. Másnap korán reggel bevonult az üteg Veszprémbe, hogy a menetmálházást felvegye. Egész nap szakadatlan munka, este visszatérés az állomáshelyre.
Király Iván és Katica, a lova Veszprémben a 4/7. menetütegnél készült fotón
(Forrás: Király Iván hagyatékából, Király Edit jóvoltából)
1915. november 2.
Másnap, kedden vonatmálházás, lövegmálházás, szerszámigazítás. Délben küldönc hozta a távirati parancsot: holnap, 3-án indulás, irány Debrecen. Munkács, Lawoczne. Csomagolás, vásárlás, leltározás.
1915. november 3.
Másnap reggel 10 órakor megállt az üteg zárt vonalban a templom előtt. Egy szakasz, mely lövéseket volt leadandó, elvonult az ágyúkkal. A tisztikar, legénység egy része bemegy a templomba. Felzendül a szent ének: mennyit hallottam gyermekkoromban, mennyire más körülmények között! Elhallgat az ének, halk zsolozsma hangját hallom. Ráparancsolón csendül a csengő, harangszó. Felzúgnak az ágyúk... a mi harangjaink. Kijön a nép, körénk csoportosul. Kardot rántunk: Éljen a király, éljen a haza!
Megindult a menet... a nép sír, az üteg éljenez, a pap áldást integet.
Daloló üteg halad az országúton. A felhők mögül ki-kibukkan az őszi nap, bágyadt fényéről megcsillan az ágyúk bronzcsöve. Halad az üteg, vígan, gondatlanul, új remények, új csalódások, ismeretlen veszélyek, ismeretlen jövő felé...
Délután négyre készen volt a berakodás. A vonat a középső sínpárra jár, hogy az egész környék uralhassa. Az egész vonat hosszát tolongó néptömeg lepi el: hozzátartozók, jóbarátok, ismerősök, kíváncsiak. Zene, dal, lárma, vezényszavak. Itt sírnak, ott tréfálnak, itt búcsúznak, ott ismerkednek.
Trombitaszó, fütty, a vonat lassan megindul. A tömeg bizonytalan jövő kísértéseitől meghatva némán integet. Egy könnyes szempár integet utánam… az édesanyámé. Vajon látom-e még a sokat kifejező szempárt valaha? A mozdony dühödten szikrát hány, a város lámpái lassanként eltűnnek a vaksötét éjszakában…
* * *
A szerelvény a Király Iván által is említett útvonalon haladva végül 1915. november 6-án este érkezett meg Podhajcére, ahol kivagonírozott az üteg. Az alakulatot nem az anyaezredéhez küldték, hanem a 2. honvéd tartalék ágyúsosztályhoz, amit parancsokáról Zagróczky-osztálynak is neveztek. Ezt az alakulatot még 1914 szeptemberében állították fel a mozgósítás után megalakult eperjesi 3., a nyitrai 4. és a veszprémi 7. tartalék ágyúsütegekből. Az osztály a Hofmann-hadtest kötelékében végigharcolta a véres kárpáti csatát, majd Galíciában nyomultak előre egészen a Strypa folyóig, ahol a Sosnow-i hídfő környékén voltak állásban.
Király Ivánék az 5. lovas tüzérosztály 5. sz. menetütegének korábbi helyét foglalták el a Strypa nyugati partján, Rakowiecz mellett. Alig néhány napja voltak állásban, mikor az időjárás is „bemutatkozott”. November 17-én óriási hóvihar kerekedett, ami három napig tombolt olyan erővel, hogy kint nem lehetett megmaradni. Úgyhogy sem járőrök, sem őrszemek, sem figyelők nem voltak kint sehol. Minden összeköttetés megszakadt, az élelmezés és utánpótlás lehetetlen volt. A vihar elülte után mindent – néhol több méter – vastag hótakaró borított.
Mindenki aggódott, hogy a szibériai télhez szokott orosz csapatok kihasználják a lehetőséget, de az 1915. november 20-án kimerészkedő első járőrök megdöbbenve tapasztalták, hogy az oroszok elhagyták állásaikat és a Szeret folyó mögé húzódtak vissza. A gyalogság megszállta a második orosz vonalat és elkezdte átépíteni a saját szükségletei szerint. Eközben több száz megfagyott orosz katona holttestére bukkantak, ami megmagyarázta a visszavonulást. Valószínűleg a széliránynak és az orosz állás kiépítetlenségének köszönhetően az nem volt tarható az ítéletidőben, ezért voltak kénytelenek kiüríteni azt.
Megfagyott halottak az elhagyott orosz állásoknál
(Forrás: Király Iván hagyatékából, Király Edit jóvoltából)
Felsőbb utasításra az ütegeknek tiszti felderítő járőrt kellett kiküldeniük, elsősorban az elhagyott ellenséges lövegállások megvizsgálására. Ez nem volt veszélytelen feladat, mert a senki földjén kozák lovascsapatok is járőröztek. Az eperjesi 3. honvéd tábori ágyúsezred ütegéből egy hadnagy, egy altiszt és két tüzér indult útnak, akik belefutottak egy ilyen csapatba. Az altiszt és az egyik tüzér elesett, a hadnagy és a másik tüzér pedig sebesülten fogságba estek.
A tél folyamán nagyobb harccselekményre már egyik fél részéről sem került sor. Az alakulatok tovább építették és tökéletesítették az állásaikat. A 7/5. üteg is épített egy új tiszti fedezéket, erről – egy szintén utólagos – bejegyzésében írt Király Iván.
Karácsonyest a Strypa-fronton, 1915, ülő alak Szakáll István zászlós, hegedül Pogány Gyuszi hadapród
(Király Iván eredeti képaláírása. Forrás: Király Iván hagyatéka, Király Edit jóvoltából)
Karácsonyi tiszti csoport 1915-1916 telén, a priccsen ülve hegedül Pogány Gyula, tőle jobbra Bárány Károly hadapród ül, Pogánytól balra Tiszay Béla hadnagy, mellette áll Dobsa László hadapród (alias Si Sebestyén), előtte ül könyökölve Király Iván, alias Agenor hadapród tűzmester, hátul áll két tisztiszolga
(Király Iván eredeti képaláírása. Forrás: Király Iván hagyatéka, Király Edit jóvoltából)
Az 1916. január 18-ra vonatkozó bejegyzés előtt egy rövid felvezetés is található, amivel a szerző később maga sem volt elégedett, de mivel a későbbi naplófolyam és a háborús hagyaték keletkezése szempontjából érdekes és fontos információkkal szolgál, ezért ezt is közreadjuk.
* * *
A Strypa fronton írt naplótöredékem másolata
Előszó
Bár, ha komolyabban meggondolom, sírnom kellene, most mégis nevetnem muszáj: az egész família írói kvalitásnak tart. Nem tagadom el, írtam már verset is, novellát is, az íróasztal számára, írtam, mert arra késztetett a hangulat. Igen, a hangulat, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, nem győzöm eléggé hangsúlyozni, mindenben mindig a hangulat vezeti az embert, minden igazságot két ellentétes értelemben lehet elfogadni, aszerint, amerre a hangulat hajlik.
De miért írtam akkor?
Hölgyeim, uraim! Az emberi lélek fejlődésének megvannak a maga fázisai, mely fázisok erősebb vonásai minden embernél ugyanazok. A kor, melyben a fázisok uralomra jutnak, mindenkinél változó, az egyéni diszpozíciónak megfelelően. De ne tovább, mert azonnal rám olvassák: Már megint filozofál a professzor. Pedig őszintén megvallva ezt nem nagyon szeretem, mert törekvésem emancipálni magamat minden átlagvonásból.
De hát miért is vállalkozom ily nagy feladatra, mint a naplóírás? Hol tudom, mikor egyálltalán be tudom-e fejezni: a jövő kérdése. [Olvashatatlan szöveg] ... a harctéren írom, állóharcban. Lassan múlik az idő, mi lenne más, amivel el lehet tölteni néhány órát, mint a nap eseményeinek feljegyzése. Ugyanez támaszpont az egyéb foglalkozások időbeosztása. A naplóírás stílusgyakorlat is, fegyverkezés egy másik nagy harcra, melynek befejezése után kezdődik s az is ugyancsak megköveteli az észt, erőt, energiát. S a stílusgyakorlat szellemi élénkséget is kíván, felfrissíti a köznapi munkától elzsibbasztott agyat.
Ezek azon pszichikai okok, melyek a napló megkezdésére indítottak, ami vezet, ami irányít mindig mindörökre a hatalmas zsarnok: a hangulat. A hangulat jegyében veszem fel a tollat.
U.I. Ez a bevezetés nekem nem tetszik, de kénytelen voltam beírni, mert sietnem kell a mulasztottak pótlásával.
Kelt Tudynkai állás 1916. I. 26.
* * *
1916. január 18.
Végre egyedül vagyok! (Banális, de őszinte). Az öreg úr röviddel a vacsora után bemondta az ultimót, s aludni vitte Pista bátyánkat is. Szeret ő korán lefeküdni, de korán is kel, legnagyobb sajnálatunkra, [olvashatatlan név] a doktorral, Horváth-tal korán elvonult az ő fedezékükbe: nekik ez órákban levélírás a napirend, Horváth a hivatalos naplót írja meg, mint megbízatása kívánja. Gyuszi a megfigyelőben van. [Tiszay] Béci megsínylette a tegnapi „éjféli misét”, zsebrevágta a ma érkezett Új Időket s berobogott a hálószobába. Szóval egyedül vagyok, elindulásunk (november 2.) óta ez az első alkalom, hogy (csekély) gondolataimat (némi) rendbe szedhetem.
Az üteg tisztikara, 1915. december
(Király Iván eredeti képaláírása. Forrás: Király Iván hagyatéka, Király Edit jóvoltából)
Azt hiszem, legcélszerűbb lesz, ha elsősorban a milieut ismertetem. Már nem emlékezem bizonyosan, milyennek képzeltem odahaza a harctéri födözéket, arról sincs fogalmam, milyennek képzelheti azt az otthon ülő. Annyi valóság, hogy ily kényelmet, amilyet ez nyújt, nem tételeztem volna fel harctéri lakásról. Az egész 15 m hosszú és 4 m széles modern födözék három szobából (ütegparancsnoki szoba, ebédlő, tiszti háló). Két, illetőleg kettős előszobából áll s az egész építmény föld alatt van. Hosszúra nyúlna a leírás, azért a belső berendezésről fényképek, vázlatok számolnak be.
A fedezék alaprajza
(Forrás: Király Iván hagyatéka, Király Edit jóvoltából)
De mennyi fáradságba került ennek a megalkotása! A gödröt az ukrajnista lövegfödözet ásta, de részint a november 18-i hóvihar, részint az építőanyagok hiánya meggátolta az építést. Miután az ukrán szakasz bevonult a csapattestéhez, nem kellett félni az elidegenítéstől, megkezdettük a faanyag összehordását, főképpen pedig a rakovici Leszczinsky kastély egy gazdasági épületének lebontásával.
Az osztrák–magyar hadseregben szolgáló ukrán önkéntesekről és ukrán légióról a blogunkon lásd Bartók Béla írását.
Igaz, közben sok kellemetlenségünk volt a németekkel, mert ezáltal láthatóvá vált a kastély az orosz front felől, melyben a rakovicai erdő mögött elhelyezett üteg parancsnoka, egy főhadnagy lakott. Végre az ily módon összegyűjtött, részben a hadtáptól kiutalt anyag elégségesnek látszott a fedezék építésére, s hozzá is fogtunk az egész legénység közreműködésével. Lassan ment a munka, mert az alul fagyos, felül sáros löszt rengeteg nehéz volt munkálni. Míg a kezelők földmunkát végeztek, az ácsok oszlopozást, tetőzést, a lakatosok s tetőbádogos, tűzhelyet készítették el.
Mikor már a tető s a tűzhelyek is készen voltak, az ablakokra, majd a bútorzatra került a sor. Kende főhadnagy úr szobájában két külön ágy (az egyik az ő, másik a Pista bátyám számára). Egy asztal két székkel, egy falba épített asztal. Az ebédlőben egy hosszú asztal négy paddal, két székkel. A hálóban magas dobogó, a fekhelyek deszkával elválasztva, a fej fölé polc, úgyszintén a láb fölé is a mestergerendára. Egy széles mosdópad, fölé keskeny polc a mosdóeszközöknek.
Végre jelentette Krausz, mozdonyos tűzmester (civilben ács), ki az építkezést vezette, hogy a helyiség lakható.
Tartunk tehát falavatási ünnepet. Ez is eljött. A vendégek voltak: Zagróczky százados, adminisztratív osztályparancsnok, gróf Eszterházy százados csoportparancsnok, Jakobi főhadnagy osztálysegédtiszt, Scholtz főhadnagy az 4/5. üteg parancsnoka, az 3/5. ütegből: Galba főhadnagy ütegparancsnok, Kovács Zulkó főhadnagy elsőtiszt, Duhony főhadnagy menázsmájer, Gaál hadnagy felderítőtiszt, meg az állatorvos. A mulatás nagyon kedélyes volt, míg az öregek eltávoztak, akkor a fiatalok tényleg azok voltak, s tényleg fel is szentelték a fedezéket.
Orosz repülőre tüzelés után mindenki nézi a hatást, a távolságmérőnél Neuhauser Károly hadnagy, 1916. január</br />(Király Iván eredeti képaláírása. Forrás: Király Iván hagyatéka, Király Edit jóvoltából)Azóta nyugodtan élvezzük a pihenést a kényelmes lakásban, mondhatom szívesen gondolok vissza a harctéren eddig eltöltött napokra.
Bár Noé is jól érezhette magát a kényelmes bárkában, mégis alig várta a kibocsátott galambot. A mi első zöld ággal visszatérő galambunk ma érkezett, egy ágyúlövéssel üzentük meg az oroszoknak: Montenegró letette a fegyvert! Este mindenki víg volt, szívesen vette fel mindenki a tárgyat: hogy is volt eddig.
* * *
A fedezék Király Iván által említett felavatásáról vitéz Solth Imre is megemlékezik az Egy tüzértiszt naplója az 1914-18. évi világháborúból c. könyvében: „A 7. h. üteg a Rakowiecnél lévő egyik régebbi tüzelőállásunkba került, ahol remekbe készült fedezékek nőttek ki hamarosan a földből. A tisztiszállás elkészültekor nagy disznótoros házszentelést tartottak, melyre az osztály egész tisztikarát meghívták. A hamisítatlan valódi balatoni borok megalapozták a barátságot is, a hangulatot is.”
Február elején a Zagrócky-osztály másik két ütegét kivonták és útba indították eredeti csapattestükhöz. Február 22-én a veszprémi üteget is felváltották, majd másnap Podhajcén bevagoníroztak, hogy csatlakozzanak a 41. honvéd gyaloghadosztály tüzérségéhez. Ezzel a 2. honvéd tartalék, avagy Zagróczky ágyúsosztály meg is szűnt.
Király Ivánék ütege a Podhajce-Lemberg-Kowel útvonalon 1916. február 26-án ért Rozisczére, ahol kirakodtak. Két nap pihenőt is beiktatva végül március 1-én csatlakoztak a 41. honvéd tábori tarackosezredhez, annak 3. ütegeként, fonák módon, egyelőre még ágyúkkal felszerelve.
