Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 1. rész
Új sorozatot indítunk a blogunkon, Király Iván honvéd tüzértiszt gazdag első világháborús hagyatékát, naplóit és fotóit kívánjuk bemutatni. Mielőtt azonban belevágnánk ezek közlésébe, ismerkedjünk meg a szerzővel, készítővel, aki egy igazán különleges személyiség volt. A nagy háborús évek után, azon túl, hogy a csornai fiúiskolában tanított, majd az abból létrehozott gimnáziumot irányította neves madártantudósi, természetvédelmi, szakírói, honismereti munkásságot tudhatott a magáénak. Gazdag háborús hagyatékát lánya, a Bécsben élő Király Edit bocsátotta a rendelkezésünkre. Szalay Balázs csornai történelemtanár és helytörténész volt ebben a segítségünkre.
A csornai polgári iskola, majd gimnázium legendás tudós tanára, Király Iván, Bogyoszló híres fia 1894. október 3-án született. Édesapja: Király János bogyoszlói körjegyző (ötgyermekes földműves családból, Mihályiból), édesanyja: Füzy Anasztázia tanítónő (10 gyermekes kisfaludi kisnemesi famíliából származott). Elemi iskolai tanulmányainak első négy osztályát itt, a szülőfaluban végezte. A szülők ötödik osztályban átíratták gyermeküket a soproni evangélikus elemi iskolába, hogy a német nyelvben gyakorlatra tegyen szert.
A soproni Ágostai Hitvallású Evangélikus Lyceumban (a mai Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium) 1905-ben kezdte meg középiskolai tanulmányait, s 1913-ban érettségizett. Már diákkorában szenvedélyesen érdeklődött a sokarcú természet, különösen a madárvilág iránt. A Bogyoszló környéki kavicsbányák, vízlevezető csatornák, a tocsogós rétek, nádas foltok madárvilágának életét figyelte és tanulmányozta. Tapasztalatait gondosan följegyezte terepi naplójában.
Az élővilág iránti vonzalma meghatározta pályaválasztását. Érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Természettudományi Karára, természetrajz-földrajz középiskolai tanári szakára iratkozott be. Nemzetközi hírű, sőt id. Entz Géza (1842–1919) személyében világhírű tudós tanárok (Mágocsy-Dietz Sándor botanikus, Mauritz Béla ásványtantudós, Méhely Lajos zoológus) előadásait hallgatta.
Az egyetemi előadások és laboratóriumi gyakorlatok mellett – már elsőéves korában – személyes kapcsolatba került a magyar tudománytörténet egyik legnagyobb szellemével, Herman Ottóval (1835–1914). Az a törekvése, hogy már mint egyetemi hallgató bekerülhessen az ő vezetése alatt álló Madártani Intézetbe (akkor még Ornithológiai Központ volt a neve), nem sikerült, mert nem volt betöltetlen állás az Intézetben.
Király Iván egyéves önkéntes tüzér tizedesként lovával 1915-ben Érsekújváron
(Forrás: Király Iván hagyatékából. Király Edit jóvoltából)
Az ígéretesnek induló madártani búvárkodásait, egyetemi tanulmányait megszakította az első világháború kitörése. Egyéves önkéntesként a m. kir. érsekújvári 4. honvéd tábori ágyúsezredhez vonult be, majd 1915 májusában átkerült a 7. honvéd tábori ágyúsezred állományába. Az év végén egy menetüteggel a frontra vezényelték, ahol rövid ideig a 2. honvéd tartalék ágyúsosztályhoz voltak beosztva. 1916 február végén bevonultak az eredeti rendeltetési helyükre, a 41. honvéd gyaloghadosztály tüzérségéhez tartozó 41. tábori tarackosezredhez és annak 3. ütege lettek. A háború hátralévő részében ebben, illetve az ebből alakult 141. tábori tüzérezredben szolgált, mint szakaszparancsnok, felderítő-, megfigyelő-, fogatos- és elsőtiszt. A háború végén főhadnagyként szerelt le. Kitüntetései: Ezüst és Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon kardokkal, Bronz Vitézségi Érem és Károly Csapatkereszt.
A fiatal tüzértiszt az összecsapások szüneteiben naplójegyzeteket és verseket írt – s fényképezett is. Egy, az olasz ütegek által szétlőtt katolikus templom romjai közül sértetlenül mentett ki egy bronz gyertyatartót. E világháborús relikviát hazahozta és majdnem hét (!) évtizedig őrizte, hogy mi lett a sorsa a kegytárgynak, írásom végén fogják megtudni.
Tüzérhadnagyként az olasz fronton 1917–1918
(Forrás: Király Iván hagyatékából. Király Edit jóvoltából)
A világháborúból főhadnagyként való szerencsés hazajövetele után folytatta, majd befejezte egyetemi tanulmányait. A Pápai Református Kollégiumban már helyettes tanári állást töltött be, amikor 1923-ban letette a tanári államvizsgát. Később Biharderecskén és Marcaliban tanított (polgári iskolában). 1925-ben került vissza a Rábaközbe: a csornai Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskolába; 1928-ban kapta meg végleges kinevezését. Nevelői, madártantudósi, természetvédelmi, szakírói, honismereti munkássága itt teljesedett ki.
1924-ben megházasodott, feleségül vette Jászai Gizellát, akiről naplójában is sokszor írt. A házasságból két gyermek született: Király Árpád gépészmérnök (1923-2006) és Király Edit (1928-),
Király Iván és Jászai Gizella esküvői fotója 1922-ből
(Forrás: Király Iván hagyatékából. Király Edit jóvoltából)
Király Iván a csornai polgáriban gazdag szertárt, terráriumot és akváriumot rendezett be. Az intézmény folyosóin és tantermeiben kaktuszok virítottak, s egzotikus tájak hangulatát, látványát sugározták. Bevonta tanulóit a sérült madarak gondozásába. Felgyógyult gólyáik közül némelyik annyira megszelídült, hogy évekig nem kelt vándorútra.
Amikor csak tehette felöltötte terepi ruháját és kis táskájával, fényképezőgépével, messzelátójával fölszerelve (gyalog vagy kerékpárral) indult ki a Hanyba. E tájegység – a mainál gazdagabb – állatvilágát nála jobban senki sem ismerte. Madárvonulási adatait rendszeresen közölte a Madártani Intézet folyóiratában, az Aquilában. 1928-ban alapító tagja volt a Magyar Ornitológusok Szövetségének; nevéhez fűződik a Hansági Madárvárta létrehozása 1930-ban. E kis kutatóállomás madárgyűrűivel megjelölt madárfajokról számos külföldi igazolást kapott a hazai visszajelzések mellett.
A madártani adatgyűjtés (vonulás, életmód, faunisztika) mellett értékes fészek- és tojásgyűjteményt (akkor még a kutatóknak engedélyezték) állított össze, amely kollekció a második világháború alatt, 1945-ben megsemmisült.
A második világháborúban tartalékos századosként vett részt, a 2. hadsereg alárendeltségében lévő III/1. ellátó oszlopban szolgált lőszertisztként 1942. május és 1943 júniusa között. 1944 augusztusától a csornai járási katonai parancsnokság állományában szociális gondozói beosztást töltött be. A közeledő front elől, a gondozására bízottakkal együtt, nyugat felé húzódtak és 1945 májusában Ausztriában esett szovjet hadifogságba. 1947 júliusában térhetett haza, ami után ismét elkezdte a gyűjtést, hogy a lehetőségei szerint némiképp pótolja a tönkrement gyűjteményt.
Király Iván 1957-ben
(Forrás: Király Iván hagyatékából. Király Edit jóvoltából)
A háború után megszervezett csornai gimnázium igazgatóhelyettese és igazgatója is volt. 1956-ban vonult nyugállományba. Ezután Budapesten élt, ahol szintén aktív kutatói munkát folytatott (hadtörténet, tudománytörténet). Önzetlenül segítette a tanácsért hozzá fordulókat: fiatal tanárokat, természetvédőket, kutatókat. Szakmai tárgyú cikkeket fordított német folyóiratokból, egyéb kiadványokból, minthogy kitűnő német nyelvtudása volt. Ritkábban ugyan, de országos folyóiratokban is publikált.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1983-ban gyémántoklevelet adományozott a hetven éve végzett Király Ivánnak.
Király Iván a gyémántdiploma átvételénél 1983-ban
(Forrás: Király Iván hagyatékából. Király Edit jóvoltából)
A Magyar Nemzet napilapban 1986. október 11-én jelent meg Szabó György Isonzói kezdemények című írása, amely nyomán Király Iván fia, Király Árpád levelet írt Szabó Györgynek (megjelent a Magyar Nemzet 1987. május 30-i száma 9. oldalán). Levelében megemlítette azt is, miként lehetne visszajuttatni az édesapja által megmentett egyházi kegytárgyat. Szabó György megadta a Király családnak Renato Tubaro, az olaszországi Közép-európai Kulturális Találkozók Intézete főtitkára címét, akinek Király Iván levelet írt: „Nyugalmazott gimnáziumi tanár vagyok. Az I. világháborúban az osztrák – magyar hadsereg 41. hadosztályában, az Isonzó-Piave fronton tartalékos tüzértisztként vettem részt. Háborús emlékeimet fényképekkel illusztrált naplóban foglaltam írásba. Időnként elolvastam és átéltem e 23 hónap eseményeit. Sajnos, azon az emléktúrán nem vehettem részt, amelyet az isonzói-piavei csaták emlékének megörökítése céljából magyar filmgyártó csoport a közelmúltban szervezett. Birtokomban van egy templomi gyertyatartó, amelyet egy szétlőtt katolikus templom romjai között találtam. E templom Falze di Piave vagy Riva di Bagnolo lehetett. Az olasz nép iránt mindig rokonszenvvel viseltettem. A hatalom állított annak idején szembe bennünket és gyilkoltuk halomra egymást. A mi oldalunkról lelki szükségletnek érzem az olasz néppel szembeni szimbolikus kiengesztelést ennek a gyertyatartónak az eredeti helyére való visszaszármaztatásával.” (Az olasz nyelvű levél magyar fordítását közli: Magyar Nemzet, 1987. május 30., 9. oldal – az eredeti levél 1986. november 10-én kelt.)
Király Iván lányával házuk teraszán
(Forrás: Király Iván hagyatékából. Király Edit jóvoltából)
Király Iván pár hét múlva levelet kapott Falze di Piave itáliai település római katolikus lelkészétől, Don Fortunato Candiagótól: „Nemes elhatározása, mely a népek közötti testvériség jele, megindít bennünket. Hisszük, hogy ez a történelemben, emlékekben és érzésekben oly gazdag gyertyatartó, mely az e földön elesettek, az itteni erőfeszítések és szenvedések őrzője, s amelyet most a béke eszményének Ön felajánl, nagy hozzájárulás a népek testvériségéhez, egységéhez és egymás közti békéjéhez. Még nem ismerjük egymást személyesen, de az Ön gesztusa már sejteti nekünk nemes személyiségét és mutatja nagylelkű szívét. Azt szeretnénk, hogy (amennyiben egészségi állapota engedi) vendégül láthassuk a romjaiból újjáéledt Falzéban és kifejezhessük hálánkat. Tisztelettel és szeretettel ölelnénk át.” (Az 1987. február 9-én kelt levél magyar fordítása a Magyar Nemzet 1987. május 30-i száma 9. oldalán olvasható.)
A Gulyás fivérek Én is jártam Isonzónál című dokumentumfilmjének ősbemutatójára Budapestre érkezett Renato Tubaro, a már említett kulturális találkozók intézetének főtitkára is, aki találkozott Király Ivánnal. Tanár úr fölkínálta neves olasz vendégének, hogy vigye magával a gyertyatartót, ám Tubaro főtitkár ragaszkodott ahhoz, hogy az eddigi megőrző személyesen adja vissza az egyházközségnek – ha vállalja a kiutazást.
És az akkor már 93. életévében járó Király Iván vállalkozott a nagy útra Árpád fia és Edit lánya kíséretében. 1987. május 3-án meghatóan szép ünnepségen személyesen adta át a relikviát Falze di Piave plébánosának. A környék apraja-nagyja jelen volt, hogy résztvevője lehessen a párját ritkító eseménynek, amelyre az újjáépült templomban, a szentmise előtt került sor. Az utcákon olasz és magyar zászlók lengtek és kétnyelvű feliratok hirdették a két nép megbékélését. A településen kiállítást rendeztek Király Iván korabeli fényképeiből, s bemutatták A doberdói kálvária című verses naplója eredeti kéziratát, melyet e tájon hetven évvel azelőtt írt.
Király Iván Falze di Piavéban kezében a gyertyatartóval az átadási ünnepség alkalmával, mellette a lánya, Király Edit
(Forrás: Király Iván hagyatékából. Király Edit jóvoltából)
A fárasztó, de katartikus élményt adó zarándokút után öt hónappal, 1987. október 26-án hunyt el Budapesten. November 6-án a Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára. Tanítványai nevében Moldoványi Irén búcsúztatta.
Az életrajz a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata gondozásában 2019-ben az Emlékező rábaköziek sorozat 3. köteteként Szalay Balázs szerkesztésében megjelent „Király Iván harctéri élményei” c. kiadványban Kálmán Gyula által írt ismertető kiegészített, szerkesztett változata.
