Il generale smarrito – 3° parte
Il maggior generale Heinrich Bolzano dopo il suo lungo servizio sul fronte russo fece una carriera impressionante, e si fece conoscere per le sue ottime capacità di comando. La seconda parte della nostra serie sulla carriera del generale austro-ungarico ha seguito le tappe principali di tale avanzamento, e ha finito di narrare gli eventi alla vigilia della battaglia del Montello. Tale parte conclusiva esamina le circostanze della morte, le quali sono piene di contraddizioni. Con tutte le fonti mancanti è impossibile stabilire cos’era la verità, ma in base alla memorialistica e ai documenti contemporanei italiani e austro-ungarici si possono scoprire particolari interessanti.
1914. december 4-én a visszavonuló 3. hegyi dandár és ezen belül katonaorvosunk zászlóalja újra Branetićiben van, ahonnan néhány napja támadásra indultak a Takovo–Glavica-i megerősített szerb állások ellen. Itt sincs azonban megállás, a súlyos sebesülteket hátrahagyva a korábban véres harcokban bevett 881-es magaslatra húzódnak vissza, ahol megpróbálják összegyűjteni az ekkor már 30–40 főre olvadt zászlóalj maradékait.
Nem voltak olyan intézmények, amelyek működését tagjaik hadba vonulása annyira megbénította volna, mint a sportegyesületekét. Aki sportolt, azt katonának is hamar alkalmasnak minősítették. A sportolók behívása pedig legjobban a már békében is csekély számú aktív taggal rendelkező vidéki egyesületeket sújtotta leginkább, mert utánpótlásuk alig volt. Alig cseperedtek fel ugyanis ifjúsági játékosaik, a szöges vagy stoplis cipőt bakanccsal, a sportruhát tábori szürke mundérral kellett felcserélniük. Szerencsés kivételnek csupán azok az egyesületek számítottak, amelyek tagjai valamely közvetlen hadiérdeket szolgáló üzemnél voltak megtűrve. Talán ez volt a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre, a DVTK szerencséje és sikereinek titka 1914–1918 között.
A Dubava elleni sikertelen támadás, majd visszavonulás után vészesen leapad a 3. hegyi dandár, s ezen belül hősünk zászlóaljának a létszáma. 1914. december 3-án Valjevóból, a hadtest-parancsnokságról a beásásra és az utolsó emberig történő kitartásra, majd ellentámadásra kapnak parancsot, de nincs ásójuk és senki sem bízik már a sikerben. Épp az ellentámadást beszélik meg a tisztek, amikor felszáll a reggeli köd, és szerb támadás indul ellenük…
Az első világháborúban a hadviselő hatalmak minden eddiginél nagyobb számban ejtettek foglyul ellenséges katonákat, ám meglehetősen hamar kiderült, hogy a velük való bánásmód igen sok kívánnivalót hagy maga után. Ennek következtében már a háború második évében megszervezték az első olyan értekezletet, amelynek célja kizárólag a fogolykérdés rendezése volt, és amely 1915. november 22. és december 1. között a svédországi Stockholmban zajlott le orosz, német és osztrák–magyar küldöttek részvételével. A rokkant, sérült vagy beteg foglyok kicserélése már valamivel korábban kezdetét vette. Ebben, akárcsak az értekezlet szervezésében, szintén a svéd állam vállalta a főszerepet.
1914. december 2-áról 3-ra virradó éjszaka ezredorvosunk zászlóaljának a Dubava hegy ellen kell támadnia, azonban körülöttük már mindenütt szerbek vannak. A segélyhely ismét veszélybe kerül, ezért Kemény doktor éjjel visszaküldi a sebesülteket, nappal pedig visszavonulást rendel el a körülötte lévőknek…
Nagy Imre (1896–1958), miután 
1914. december 1-jén Branetićiből újra támadásra indul a 3. hegyi dandár, soraiban ezredorvosunk zászlóaljával. A Dubava hegyig nyomulnak előre, ahol az elsősegélyhely időlegesen elszakad a zászlóaljtól. Vészes közelségben tanyáznak a szerbek is. Egy csinos fiatal szerb parasztasszony csatlakozik hozzájuk, akiért az összes tiszt bolondul, pedig azt sem lehet tudni, hogy milyen célból szegődik hozzájuk…
Heinrich Bolzano (1868–1918) rövidebb helyőrségi és hosszabb vezérkari szolgálat után a Nagy Háború kitörésekor alezredesi rangban szolgálva Budapesten a cs. és kir. kecskeméti 38. gyalogezred egyik zászlóalját vezette, de hamarosan nehezebb és másféle megbízatást kapott: 3 évig irányított egy gyalogezredet, majd egy gyalogdandárt az orosz fronton. Az 1918. június 17-én a Piavénál a montellói csatában különös körülmények között elesett, akkor már osztrák–magyar tábornok pályafutását bemutató 
Legutóbbi kommentek