Történetek a 6. isonzói csatából – 3. rész
Az anyaezredétől ebben az időszakban kikülönített székesfehérvári 17/I. honvéd zászlóalj 1916. augusztus 5-re virradóra vette át az ún. „Isonzó alvédő szakasz” védelmét, felváltva a nagyváradi 4-es honvédek századait. Az előző napok feszültséggel teli eseményei már előrevetítették, hogy nehéz napok várnak a védőkre. Következett a 6. isonzói csata, amelyben szinte a teljes zászlóalj megsemmisült.
Szűts Sándor százados, a felváltó 17/I. zászlóalj parancsnoka igyekezett figyelembe venni a leváltott nagyváradi 4/II. zászlóaljparancsnok tanácsait. A Biene 1. védőszakaszba Tarics százados vezetésével a 3. század került, összesen 129 fő. Ebből 32 honvéd az Isonzó és a vasútvonal közötti állásba, 97 fő pedig a vasútvonal és a Biene 2. jobbszárnyáig terjedő védővonalba. Párkányi zászlós vezetésével az 1. század 105 fős létszámát osztották el a Biene 2. védőszakaszban. Balszárnyuk a budapesti 1-es honvédek II. zászlóaljának a 6. százada által megszállt Biene 3-as védőszakaszhoz csatlakozott. Az 1/II. zászlóalj parancsnoka Schranz alezredes volt.
Szűts százados a zászlóaljparancsnokságot az egyik fővédelmi vonal mögötti kavernában helyezte el. Tartalékot helyezett el a zászlóaljparancsnokság mellett és mögöttük, a vasúti töltés alatti nagy alagútban („Szép Ilona védőszakasz”). Mivel fontos volt az emberek vízzel való ellátása, a vízelosztó állomás is ott volt. A zászlóalj 2. és 4. százada a devetaki kavernákban, mint hadosztálytartalék került elhelyezésre.
A felváltó 17/I. zászlóalj helyzete 1916. augusztus 5-én reggel
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
Augusztus 5. A kora reggeli óráktól kezdve az ellenséges tüzérség különböző kaliberű lövegekkel folytatta az előző napokban megkezdett belövést. Lőtték az állásokat, futóárkokat és a hátteret is. Délelőtt 11-ig nem voltak veszteségek, de az állások tovább rongálódtak. Máris jelentkeztek telefonvonal-szakadások, amelyeket azonnal javíttatni kellett. Fontos volt a sebesültszállítók elhelyezése az első vonalak mögötti kavernákban, valamint a tartalék muníció raktározása. A konyha Boschini néhány háza mögött aránylag biztonságos helyen volt.
Tábori konyha Boschini mögött
(Forrás: NHKA archívuma)
Az olasz gáztámadástól félve a dandárparancsnokság széliránymérőt utalt ki a zászlóalj számára. Úgy kellett elhelyezni, hogy fedve legyen az ellenség előtt, de ott legyen közvetlenül az állás előtt. Délután 1 óra 10 perckor a Biene 1. és a tábori őrs találkozási pontja előtt három olasz katona jelent meg puska nélkül, és megadták magukat a kiküldött járőrnek. Kihallgatáskor elmondták, hogy 141. ezredbeliek, és a catanzarói dandárba tartoznak. Szavaikból kivehető volt, hogy mások is át akarnak szökni. A délután 3-kor kiküldött járőr újabb három olasz szökevényt fogott el.
Látkép melléklet Szűts százados jelentéséhez arról a helyről, ahol átszöktek az olaszok
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
Augusztus 6. Hajnali 4 órától nehéz aknavetők kezdték el rombolni a Biene 2. balszárnyát, s a tűz annyira fokozódott, hogy 6 óra 30 perckor szinte már sortűznek tűnt. Délelőtt 10 órára a tüzérségi pergőtűz őrületessé vált, és megállás nélkül folytatódott, a robbanások hangját nem lehetett megkülönböztetni egymástól. A Biene 2. balszárnyát rommá lőtték, a figyelők meghaltak, és a parancsnoki kaverna egyik bejárata bedőlt. Délután 4 órakor rohamozta meg az olasz gyalogság a Biene 2. és 3. rommá lőtt állásait. A Biene 3-ban még életben maradt budapesti 1-es honvédek Párkányi zászlós századparancsnoki kavernájába menekültek, de ő visszaparancsolta őket.
Az egykori Biene 3. egy részlete – ma
(A szerző fotója)
Viszont ekkor már az olasz gyalogság majdnem teljesen elfoglalta a Biene 3-at, csak a visszaparancsolt kb. 25 főnyi 1-es honvéd szorult be a védőszakasz jobbszárnyának egy kis részére. Az ellenség tovább támadott, és elérték az első vonal mögött kb. 100 lépésnyire húzódó felvételi állást is. Párkányi zászlós a telefonvonalának megszakadása miatt küldönc útján jelentette, hogy az ellenség a felvételi állásban a háta mögé került. Schranz alezredes, az 1/II. zászlóalj parancsnoka ezért a jobbszárnyát visszakanyarította (ő ekkor a kaverna 4-5-ben volt, a Biene 3. felvételi állása mögött), s tájékoztatta Szűts századost, hogy az ellenség nemcsak a Biene 3-ban törte át a fővédelmi vonalat, hanem a Biene 4-7-8-ban is. Sőt a Biene 4. mögött már a II. védelmi vonalat is elérték!
Rohamozó olasz gyalogság
(Forrás: NHKA archívuma)
Közben Párkányi zászlós igyekezett a Biene 2. mögötti felvételi állást és a futóárkot elreteszeltetni, hogy egy hátbatámadást megakadályozzon. Gábor zászlós 25 emberével, valamint Halász hadapródjelölt a szakaszával került oda. Bátran felvették a harcot az ellenséggel, akik körülbelül 15 lépésnyire voltak, mintegy 300 fő. Este 7 órakor az ellenség elölről és hátulról megrohamozta a Biene 2. balszárnyát, de a védők puskatűzzel és kézigránátokkal visszaverték a támadást, és egy sebesült foglyot ejtettek.
Röviddel később újabb támadás indult, de a 17-es honvédek azt is visszaverték. Szűts százados járőröket küldött ki a II. védelmi vonal felé, akik kisebb ellenséges csoportokat láttak a sűrű erdős részeken mozogni. Este 10 óra felé igen erős gyalogsági mozgolódás volt megfigyelhető a Biene 2. előtt is, ezért Szűts százados tüzérségi tüzet kért a hadosztály-parancsnokságtól. A tűz igen hatásosnak bizonyult: „zavart, ijedt futkosást idézett elő, másrészt megszűnt a csoportos átszivárgás a saját vonalunkba”.
Helyzet 1916. augusztus 6-án az esti órákban. Pirossal jelölve az ellenség által elfoglalt magyar állások (Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
Augusztus 7. Éjjel 02 óra 30 perckor magyar ellentámadás indult az elvesztett állások visszafoglalására, amelyet a Biene 2. balszárnyáról erős géppuska- és puskatűzzel támogattak a 17-es honvédek. A Biene 3-ban egészen a robbantási tölcsérekig sikerült visszaszorítani az ellenséget. Az éjszakai órákban pótlást is kapott a 17/I. zászlóalj: a veszprémi 31. honvéd gyalogezred XX. menetzászlóalját.
Reggel 6 órától ismét megkezdődött az olasz tüzérségi tűz, amely egyre fokozódott, és egész nap tartott. Az állások bedőltek, a sebesülteket, halottakat nem lehetett elszállítani, az összeköttetések megszakadtak. Csak veszteségek árán lehetett élelmet és vizet eljuttatni az védőszakaszokba. A Biene 2. és 3 előtt csak a délutáni órákban kezdett enyhülni a tüzérségi tűz, és rohamra indult az olasz gyalogság. Igen erős puska- és géppuskatűzzel sikerült a támadást megállítani. Közben a 17-esek Wippach-parti állásait és figyelőőrseit nehéz- aknavetőkkel lőtte az ellenség.
Olasz nehézaknavető az Isonzó melletti állásban
(Forrás: NHKA archívuma)
Augusztus 8. Reggel 04 órától egyre erősödő puska-, géppuskatűzzel, és különböző kaliberű ágyukkal kezdte el az ellenség a magyar védelmi vonalak lövését. Nehézgránátvetők rombolták a Biene 1. és 2. állásait, az alagutak környékét, a vasúti töltést. „Dut. 2 óra 30 perckor egy nagy kaliberű ekrazit gránát a 2. számú alagút nyílásában közvetlen a boltozat alatt kb. 15–20 lépésnyire csapott be. Több sebesült és halott. Légnyomás alagútban épített férőhelyeket legnagyobb részt összedöntötte.”
Délután 5 óra 30 perckor Szűts századost értesítették: „az olaszok Görznél az Isonzón átkeltek, és a jobb szomszéd 58. hadosztály az éj folyamán jobbszárnyát hátrább fogja vonni. Olaszoknak előnyomulása esetén ho. két tartalék századot bocsájt a védőszakasz rendelkezésére, és pedig a XX/31 és a XX/5Bh Ig. századokat azon általános feladattal, hogy az olaszok Wippach elleni előnyomulása esetén a Wippach déli partját szálljam meg, ha pedig a B1-2-t sikerülne áttörnie a két századot a második védelmi vonalban alkalmazzam”.
Az egész napos ellenséges tüzérségi tűz mindent megbénított, változatlanul csak veszteségek árán lehetett az első vonalban harcolókat ellátni. A kavernákba zsúfolódott legénység között ott voltak a sebesültek, halottak, pokoliak voltak a körülmények.
Olasz aknavetők korabeli képeslapon, amelyeket a hangja után a magyar katonák „macskának” neveztek
(Forrás: NHKA archívuma)
Este 7 óra 30 perckor a 20. honvéd hadosztály parancsnoksága elrendelte a rubiai Wippach-folyó feletti vasúti híd felrobbantását. Az előkészületekre Pavlik árkász hadnagy kapta a parancsot, azonban a robbantásra nem talált megfelelő mennyiségű robbanóanyagot a rubiai anyagraktárban, ezért értesítették a 81. dandár műszaki előadóját, és táviratilag 150 kg dinamitot kértek.
A felrobbantott rubiai híd
(Forrás: NHKA archívuma)
Augusztus 9. 05 óra 50 perckor Pavlik hadnagy felrobbantotta a rubiai vasúti hidat. Közben az első vonalakban semmi sem változott: „Ellenséges tüzérség és aknavetők egész éjen át tartó működése fokozódik, reggel 8 órakor pergőtűzzé válik, telefonösszeköttetés kifelé megszakad.” Az éjszakai órákban beérkezett bosnyák századot Szűts százados a II. védelmi vonal megerősítésére rendelte. Helyettük, mint tartalék Müller százados vezetésével megérkezett a XX/6. menetszázad. Délelőtt 10 óra 20 perckor olasz kerékpáros járőr jelent meg a felrobbantott vasúti híd közelében, de a puskatűzre egy halottat hátrahagyva visszavonultak.
10 óra 30-kor gyalogsági támadás indult a Biene 3. ellen, és az ellenség újra a felvételi állásokba került. Mivel félő volt, hogy a Biene 2. háta mögé jutnak, ezért két rajt küldtek ki a feltartóztatásukra. „A két raj az ellenséges támadást több ízben visszataszította, azonban minden oldal felől jövő ellenséges tüzelés folytán igen nagy veszteségeket szenvedett s magát tartani már alig tudja.”
Olasz géppuskások
(Forrás: NHKA archívuma)
Szűts százados a Biene 2. balszárnyának megerősítésére a XX/6. század egyik szakaszát rendelte ki. Délelőtt 10 óra 50 perckor mindkét védelmi szakasz parancsnokai a következőt jelentették: „Mindkét Bienét az ellenséges pergőtűz úgyszólván teljesen ledöntötte, az állások tele vannak sebesültekkel és halottakkal, a fedezékek nagy része lángot fogott és ég.” A szemben levő állásokban nagy ellenséges tömegek gyülekeztek, készültek a rohamra. Amikor Szűts százados a maradék tartalékot akarta előrerendelni, akkor kapta a következő hadosztályparancsot: „A hadosztály parancsnoksága elhatározta, hogy a további veszteségek elkerülésére az amúgy is rommá lőtt első és felvételi állásból a csapatokat kivonja, ezekkel és a közelben álló tartalékokkal a II. védővonalat szállja meg, mely feltétlenül tartandó.”
1916. augusztus 9. délelőtti helyzet – részlet Szűts százados jelentéséből
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
Közben az ellenség a legkülönbözőbb kaliberű lövegekkel és aknavetőkkel leadott pergőtüze már a II. védelmi vonalat rombolta. Gyalogsági támadás kezdődött az Isonzó menti tábori őrsök vonala ellen, ahol a tüzérségi tűz miatt kis helyre szorultak a honvédek, és nem tudtak megfelelő ellenállást kifejteni. Visszavonulásra kaptak parancsot, és igen nagy nehézségek árán mintegy 30–40 főnek sikerült visszavonulni a II. védelmi vonalba. Nem így a Biene 2. védőinek: „A B2 megszálló legénységéből, valamint az oda küldött egy 6-os szakaszból még ez idáig nem tért vissza senki.” A Biene 2. védői meghaltak, vagy fogságba estek, a védőszakasz felmorzsolódott.
A súlyos helyzet miatt Szűts százados délután 3 óra után a következő jelentést küldte a 81. dandárparancsnokságnak: „3 hgye. kb 60–70 ember visszavonult, a Biene 3–4-ből a II. vonalba, itt azonban nyoma veszett. 41. és 6. ezred között rés. 17. hgye-ből alig 30–40 ember [a] II. vonalban […] Tartalékom nincsen, veszteségem igen súlyos.”
Augusztus 9. Szűts százados jelentése délután 3 óra 45 perckor
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A II. védelmi vonalba visszavonult maradék 17-es honvéd ellen délután 4 óra 40 perckor igen erős gyalogsági támadás kezdődött a vasútvonal felől. Puska- és géppuskatűzzel sikerült visszaverni, de a védők létszáma egyre fogyott. Délután 6 óra 30 perckor újabb támadás indult, és újra sikerült elhárítani. A szürkület beálltáig még kétszer indított támadást az ellenséges gyalogság, de ez mindkét esetben kudarcba fulladt.
Az újabb visszavonulási parancs már a II. védelmi vonal elhagyásáról intézkedett. A 17/I. zászlóalj töredéke pont éjfélkor hagyta el a II. védelmi vonalat: augusztus 10-én 05 óra 45 perckor érkeztek a Komeni-fennsíkon épített Segeti táborba, ahonnan Komenbe irányították őket.
Elhagyott doberdói lövészárok
(Forrás: NHKA archívuma)
A székesfehérvári 17/I. zászlóalj létszáma 266 fő volt, amikor augusztus 5-re virradóra átvették az „Isonzó alvédő szakasz” védelmét. Azonnal pokoli napok kezdődtek számukra, az olasz tüzérség mindent rombolt: műszaki akadályokat, létesítményeket, védőket, de a védők idegeit is. Minden nap maga volt a földi pokol a harcolóknak és az el nem szállítható sebesülteknek. Teljesítve a parancsot, hősiesen helyt álltak a túlerővel támadó olasz gyalogsággal szemben, s csak a bekerítésük után tudták legyőzni a végsőkig kimerült védőket. A zászlóalj maroknyi életben maradt tagja a Doberdó-fennsík kiürítése után már a Komeni-fennsíkon folytatta a harcot.
