Számos hajó nevét olyanok is ismerik, akiket semmilyen szinten nem érdekel a tengerjárás vagy a tengeri hadviselés története. Példaként elég csak az egyik legismertebbet, a Titanicot megemlítenünk, de valószínűleg sokunk számára Columbus Santa Mariájának vagy Nelson HMS Victoryjának neve sem cseng teljesen idegenül. Bármilyen meglepő, egy olyan hadihajóval mi, magyarok is rendelkezünk, amelyről meglehetősen sokan tudnak a világon, ez pedig nem más, mint az első világháború elején átadott és az ugyancsak a háború alatt, 1918. június 10-én, 102 éve ezen a napon elsüllyesztett SMS Szent István, amely népszerűségét leginkább annak köszönheti, hogy pusztulását mozgófilmen is megörökítették. A következőkben erről a hadihajóról, illetve a nevével ellátott első világháborús jelvényről lesz szó.

Az osztrák–magyar dreadnought

Egyes történészek úgy vélekednek, hogy az 1850-es években újabb ipari forradalom vette kezdetét, amely a hadviselés különféle módozatainak radikális megújulását idézte elő, és amelynek eredményeként a tengeri hadviselés is jelentős átalakuláson ment keresztül. Ez utóbbi vonatkozásban a fejlesztések előfutárává a tengereket korábban is uraló britek váltak, akik a 20. század elejére a világ legerősebb hadiflottáját hozták létre, Németország, Franciaország és a többi európai állam pedig megpróbált lépést tartani velük. A flottafejlesztések alapjául Alfred T. Mahan azon elmélete szolgált, amely szerint az egyes államok nagysága szoros összefüggésben áll kereskedelmi és hadiflottájuk erejével. Mahan elméletének hatását jól példázza, hogy az angolok és németek között kialakuló flottaépítési verseny az imperializmus korának meghatározó rivalizálásává nőtte ki magát. E verseny során az angolok egyik nagy újítása az egységes nehéztüzérségű páncélozott csatahajók rendszerbe állítása volt.

Ahhoz, hogy az újonnan kifejlesztett hadihajó jelentőségét megérthessük, szükséges röviden kitérnünk arra, hogy az emített típus miben különbözött a 19. század utolsó harmadában épített elődeitől. Az 1800-as évek végén a hadihajókat a tengeri hadviselésről vallott korabeli elképzeléseknek megfelelően vegyes tüzérséggel szerelték fel: mivel ekkoriban úgy gondolták, hogy az ellenfelek eleinte nagyobb távolságról, később azonban egyre közelebbről tüzelnek majd egymásra, a hajók a fő fegyverzetüket alkotó négy nehézlöveg mellé másodlagos, illetve harmadlagos fegyverzetet is kaptak. A másodlagos fegyverzet gyorstüzelő ütegeinek a távolság csökkenésével kellett bekapcsolódniuk a közdelembe, a kisebb hadihajók elleni védekezés feladata pedig a harmadlagos ütegekre hárult. Az első hadihajó, amelyet e hagyománnyal szakítva egységes fegyverzettel – nagyrészt messzehordó nehéztüzérséggel – láttak el, az 1906-ban vízre bocsátott brit HMS Dreadnought volt: 12 inches (305 mm) lövegeit öt lövegtoronyba építették be – mindegyikbe kettőt –, a tornyok közül négyet pedig úgy terveztek meg, hogy oldalirányba is tüzelhessenek. E megoldásnak köszönhetően a Dreadnought a korábbi hajótípusok tűzerejének kétszeresét tudta kifejteni. Az elképzelés olyannyira forradalminak bizonyult, hogy a brit csatahajó nevének köznevesült formája a későbbiekben a hasonló elvek alapján épült, egységes nehéztüzérségű hadihajók típusnevévé vált, a korábbi típusba tartozó, vegyes fegyverzetű hadihajókat pedig visszamenőleg pre-dreadnoughtoknak kezdték nevezni.

Az SMS Szent István csatahajó a tat felől fényképezve egy korabeli képeslapon
(A szerző gyűjteményéből)

Az Osztrák–Magyar Monarchia az első világháború kitörésekor három ilyen dreadnoughttal vagy csatahajóval rendelkezett, egy további egység pedig – az SMS Szent István – 1915. december 13-án került a flotta állományába. E hajók fegyverzetét tizenkét-tizenkét 305 és 150 mm-es löveg alkotta, amelyeket a világon elsőként nem kettesével, hanem hármasával építettek be a lövegtornyokba. A Monarchia által hadrendbe állított csatahajótípust (szakszerűbben: osztályt) az SMS Tegetthoffról nevezték el. A háborút megelőző időszak fejlesztési programjának köszönhetően a négy Tegetthoff-osztályú csatahajóval rendelkező közös haditengerészet a brit, a német, az amerikai, a francia, a japán és az olasz mögött – vagy ezektől elmaradva – a világ hetedik legerősebb hadiflottájának számított.

A háború idejére az osztrák–magyar hadihajók, amelyeknek elvben az olaszok, illetve a franciák tengeri haderejével kellett volna szembenézniük, beszorultak az Adriára, és mindössze négy olyan hadműveletben vettek részt, amely során a magas költséggel épített dreadnoughtok is szerephez jutottak. Az SMS Szent István első bevetésére 1918 nyarán, az otrantói tengerzár ellen indítandó támadás részeként került volna sor, azonban a támadás helyszíne felé tartó csoportosítást az olasz hadiflotta két MAS naszádja 1918. június 10-én hajnali fél négy körül észrevétlenül megközelítette, és az egyikük által kilőtt két torpedó eltalálta és elsüllyesztette az államalapító magyar királyról elnevezett csatahajót. (A MAS naszádok hangzatos nevük ellenére tulajdonképpen torpedóvető motorcsónakok voltak.)

A sapkajelvény

Az osztrák–magyar haditengerészetre az első világháború idején oly népszerű jelvénydivat is felfigyelt. Az ilyen vonatkozású jelvények, amint arról Sallay Gergely Pál Mindent a hazáért! című könyvében beszámol, az egyéb típusokhoz hasonlóan szintén propagandacéllal készültek, azonban a kisebb kötelékek vagy az egyes hajók emlékjelvényeit maguk a haditengerészek is szívesen viselték. E jelvények általában több hadihajót ábrázolnak; önálló, nevesített jelvényt mai ismereteink szerint mindössze nyolc hadihajó kapott. Mivel meglehetősen kis tárgyakról van szó, joggal merül fel a kérdés, hogy a mintául szolgáló hadihajókat mennyire lehetett rajtuk hitelesen megjeleníteni. Úgy tűnik, a különféle gyártók elég nagy hangsúlyt helyeztek a pontos ábrázolásra. Az 1. torpedóflottilla jelvényén például négy stilizált hadihajó látható, amelyek közül egyikben Sallay a flottilla vezérhajóját, az SMS Saida gyorscirkálót véli felismerni. Hasonlóképpen, az 5. csatahajóosztály jelvényén öt, szintén stilizált hajó jelenik meg, három azonban – az SMS Monarch, az SMS Wien és az SMS Budapest – ezek közül is beazonosítható. Mindezeket figyelembe véve eléggé furcsa, hogy az SMS Szent István feliratú jelvényre nem az azonos nevű hajó ábrája került.

 Az SMS Szent István jelvényén látható hadihajó

Amint alaposabb szemrevételezéssel megállapítható, a jelvényen szereplő hadihajónak a parancsnoki híd előtt mindössze egyetlen lövegtornya van – a Szent Istvánon ugyanitt két, egymás mögött elhelyezett lövegtorony található, amelyek közül a második az elsőhöz képest valamivel magasabban van.

Az SMS Szent Istvánnal megegyező osztályú csatahajó makettje a budapesti Hadtörténeti Múzeumban; a fotón, illetve a jelvényen ábrázolt hadihajó közötti különbségek (lövegtornyok, parancsnoki híd) minden különösebb hozzáértés nélkül is láthatóak
(A szerző felvétele)

Ugyanez a helyzet a parancsnoki híddal: a jelvényen levő hajóé markánsan kiemelkedik környezetéből, mint ahogy az a két oszlop is, amely a fölötte levő platformot tartja; a Szent István parancsnoki hídja ezzel szemben sokkal kevésbé szembetűnő, kétoldalt mellette pedig semmiféle oszlop nem látható. Az külön is érdekes, hogy a jelvény egyébként létező hadihajót ábrázol, amely a parancsnoki híd melletti oszlopok formájának köszönhetően viszonylag könnyen beazonosítható, e hadihajó pedig nem más, mint az Erzherzog Karl osztály valamelyik egysége.

 Erzherzog Karl osztályú hadihajó makettje a bécsi Hadtörténeti Múzeumban. A fotón jól látszik a háttértől határozottan elkülönülő parancsnoki híd, illetve a híd fölötti platformot tartó két jellegzetes oszlop egyike
(Fejér Károly felvétele)

Ez lenne az a pillanat, amikor a fentiek kapcsán valamiféle látványos összeesküvés-elmélettel kellene előállni, a legvalószínűbb magyarázat azonban ez esetben is meglehetősen egyszerű. Az első világháború időszakában létezett egy K.u.K. Kriegsmarine 1914–1916 [Császári és Királyi Haditengerészet] feliratú jelvény is, amelyet a bécsi Atelier Gurschner gyártott, és amely ugyancsak egy Erzherzog Karl osztályú hadihajót ábrázolt.

A budapesti Arkanzas és a bécsi Atelier Gurschner hadihajós sapkajelvényei

Igen valószínű, hogy az Arkanzas jelvénygyár munkatársai saját Szent Istvános jelvényük készítésekor erről vették át a hadihajó ábráját, ők maguk pedig csupán a keretet tervezték meg hozzá. Így történhetett, hogy az első királyunkról elnevezett csatahajónak nem csupán úgy kellett elsüllyednie, hogy ellenséges hajóra egyetlen ágyúlövést sem sikerült leadnia, hanem ráadásul még olyan emlékjelvényt is kapott, amely által – mivel az egy másik hadihajót ábrázol – tulajdonképpen másodszor is vereséget szenvedett.

Irodalomjegyzék

- Angus Constam, Ship Spotter’s Guide (Oxford, New York, 2014).
- Bihari Péter, 1914. A Nagy Háború száz éve. Személyes történetek (Budapest, 2014).
- Eric Brose, Arms Race prior to 1914, Armament Policy (2020. 04. 24.)
- Kaiser Ferenc, ‘A Császári és Királyi Haditengerészet „csatahajói" az első világháborúban’ in AETAS, 29. évf. 3. szám (2014), 30–58.
- Sallay Gergely Pál, Mindent a hazáért! Első világháborús alakulat- és emlékjelvények (Budapest, 2010)