Trianon katonai szemmel

2020.06.04. 07:00 :: JuhászBalázs

1920. június 4-én a magyar kormány meghatalmazottai, Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd a Nagy-Trianon palota „La galérie des Cotelles” (Cotelle csarnok) termében aláírták az első világháborút lezáró békeszerződést. Ezzel Magyarország számára véget ért az első világháború. Az aláírás pillanata egy térben és időben jól elhelyezhető esemény, amely különleges jelentést nyert mind a szakma képviselői, mind a hétköznapi emberek számára. Az emberi elme viszont hajlamos az egyszerűsítésre, így természetes jelenségként könyvelhetjük el a trianoni békeszerződés szimbólummá válását, viszont ez a fogalommá váló „Trianon” olyannyira sokrétű jelentéssel bír, hogy a természetes egyszerűsítési folyamat következtében mára számos mítosz és legenda is körüllengi a békeszerződést. A különféle téveszmék cáfolata nem tárgya eme írásnak, hiszen egy alapos és könnyen hozzáférhető könyv is született már a kérdésről. A folklorisztikus jellegűvé váló emlékezés viszont számos térbeli és időbeli összefüggést háttérbe szorított, így a közbeszédben megfigyelhető hiányosságok pótlása érdekében jelen írás a téma katonai vonatkozású bemutatására törekszik.

 

Érdemes kiemelni, hogy Trianon egy folyamat része, illetve egy békerendszer szerves eleme. A Párizs-környéki, vagy még helyesebben a párizsi–washingtoni békerendszer zárta le az első világháborút, amely több, egymáshoz tartalmilag és formailag is hasonlító békeszerződést eredményezett.

Az aláírás helyszíne kívülről és belülről

Az aláírás helyszíne kívülről és belülről Az aláírás helyszíne kívülről és belülről
(Forrás: Világunk.blog és Wikipédia)

A minta a német állammal kötött versailles-i békeszerződés volt. Ez ugyanis tartalmazott minden olyan fontos pontot, amelyet a trianoni békeszerződésben is megtalálunk. Jelen írás csak a katonai pontokra tér ki, így a példákat is ebből a témakörből veszem:

a) A vesztes államok hadseregeit leszerelték egy általános leszerelés előkészítéseként. 1926 után ezen cél érdekében ülésezett a leszerelést előkészítő bizottság, illetve ezen folyamat részeként ült össze 1932. február 2-án Genfben a leszerelési konferencia.

A leszerelés gondolata Woodrow Wilson 14 pontjában is feltűnt, ráadásul jól hangzott, így a békekonferencia előkészítő munkálatai során könnyen elfogadták, hiszen a győztesek számára nem írta elő az azonnali leszerelést a versailles-i békeszerződés, illetve az ezt helyi szinten másoló dokumentumok. A hiány persze senkit se tévesszen meg: aki akart, leszerelt. Anglia hadereje a világháborút követően nemcsak visszaállt a békelétszámra, hanem 1923–1936 között csak 340 ezer fő körül mozgott, amely el sem érte az első világháborút megelőző 380–400 ezer főt (ezen számok a katonákon túl az összes hadügyi alkalmazottat tartalmazzák, a tényleges katonai állomány még alacsonyabb létszámú volt). A győztesekre vonatkozó kötelező érvényű leszerelés mellőzését a francia álláspontra lehetett visszavezetni, amelyet a későbbiekben ismertetek. A leszerelés értelmében Németország maximum 100 ezer fős zsoldoshadsereget, és legfeljebb hat csatahajót; Ausztria maximum 30 ezer fős zsoldoshadsereget; Bulgária 20 ezer fős zsoldoshadsereget; Magyarország pedig 35 ezer fős zsoldoshadsereget (1750 tisztet és 1313 altisztet, illetve 31 937 szerződéses sorkatonát) tarthatott fenn. A török békéket tudatosan mellőzöm, hiszen a lausanne-i béke teljesen átírta a Sèvres-ben előírtakat. A zsoldos, vagyis szerződéses állományon alapuló struktúra az angolszász hadsereg-szervezési modelljét tükrözte, amely elvetette a sorozás intézményét. Ez az előírás a gyors hadsereg-fejlesztést is korlátozta, amely Franciaországnak állt érdekében, illetve eleve felesleges volt minden hadra fogható férfit besorozni, hiszen az első világháborút lezáró békéket abban a reményben fogalmazták meg, hogy többé nem lesz szükség háborúra.

b) A háború során keletkezett hadianyag mennyiségét szabályozni kellett, az előírt felesleget össze kellett gyűjteni és meg kellett semmisíteni. Új hadianyagot pedig csak a békeszerződésben engedélyezett mértékben lehetett gyártani. Felesleges kiírni mindegyik békeszerződés esetén a vonatkozó számokat, ezeket ugyanis a hadseregek létszáma alapján, arányosan állapították meg.

A magyar adatokat a trianoni békeszerződés 113–119. cikkelye, illetve az ezt követő I–V. Táblázat tartalmazza. Ilyen értelemben a békeszerződés igazságos volt, hiszen a vesztes államok számára arányos mértékű fegyveres erők fenntartását tette lehetővé. Az antant által erőltetett büntető jelleg bizonyos fegyvertípusok kategorikus tiltásában, illetve a győztesekre nem vonatkozó kötelező leszerelésben nyilvánult meg. A nehéztüzérség, a repülőgépek és a páncélos járművek alkalmazását, illetve birtoklását ugyanis a békerendszer minden volt vesztes állam számára megtiltotta. Németország esetében ez a francia szövetségesi rendszer fegyveres túlsúlyát eredményezte, illetve Magyarországot is kiszolgáltatta a kisantant részéről egy esetleges agressziónak, és a kisantant államai számára elvileg lehetővé tette a magyar revíziós igényekkel szembeni védekezést.

A francia rendezési terv tehát nem volt kifejezetten magyar-ellenes, hiszen az összes vesztes állammal hasonló feltételek mellett kötöttek békét a győztesek. A hazánkat érintő szankciók a németekkel szembeni francia ellenérzések következményei voltak. A békekonferencián látszólag sikeresen képviselt francia érdekek ugyanis Németország meggyengítését célozták, a trianoni végzések pedig járulékos veszteségnek számítottak. A katonai jellegű korlátozásokon túl a jóvátétel kivetése is a németek gyengítését célozta. Eredményt viszont nem sikerült elérni, hiszen a nagyhatalmak a konszolidációban és nem az állandó háborúskodásban voltak érdekeltek, és a versailles-i szigor felpuhítása már 1924-ben elkezdődött. Ennek fényében nyilvánvalóvá vált, hogy gazdasági, illetve geopolitikai értelemben az első világháborút a németek, és nem a franciák nyerték. A német állam körül ugyanis megszűnt az orosz–francia szövetség jelentette „satu”, így bővült a politikai mozgástér, és a franciákénál sokkal versenyképesebb német gazdaságnak sikerült bevonnia a saját gazdasági érdekszférájába a szomszédos közép-európai államokat. Ezzel párhuzamosan pedig kiszorították a térségből Franciaországot, illetve a német politikai expanziót is előkészítették. A németek által követelt revízió a magyar kormány számára is fontos témának számított, így a német térnyerés a Honvédség két világháború közötti német igazodását is előkészítette.

Az ígéret és a békekonferencia döntése, jelölve a határon túlra kerülő nemzeti kisebbségeket

Az ígéret és a békekonferencia döntése, jelölve a határon túlra kerülő nemzeti kisebbségeket Az ígéret (fent) és a békekonferencia döntése (lent), jelölve a határon túlra kerülő nemzeti kisebbségeket (Forrás: Wikipédia és Köztes-Európa térképtár)

Katonai értelemben Trianon egy hosszabb folyamat része. A Monarchia csapatai számára a padovai fegyverszünet vetett véget a harcoknak, amely 1918. november 4-én 15:00-kor lépett életbe. Ekkor már csak formailag létezett a Monarchia, így Károlyi Mihály kormánya elérte, hogy egy külön fegyverszünet kerüljön aláírásra: ez volt az 1918. november 13-ai belgrádi katonai konvenció. Eme két dokumentum határozta meg a magyar hadsereg méretét és jellegét, viszont ezen rendelkezések részben eltértek a trianoni békeszerződés előírásaitól.

A padovai fegyverszünet az egész Monarchia számára összesen 20 hadosztályt engedélyezett. 1914 nyarán a Monarchia hadserege 16 hadtestből állt (ebből 6 származott a Magyar Királyság területéről). Ez Ausztriában 21 közös hadseregbeli és 8 Landwehr gyaloghadosztályt (59,10%), Magyarországon pedig 11 közös és 8 honvéd gyaloghadosztályt (37,70%) jelentett. Ennek megfelelően a fegyverszünet előírásai a békelétszámnak picit kevesebb, mint felét engedélyezték. A padovai fegyverszünet szövege nem tett különbséget a Monarchia részei között, így nem lehet megállapítani, hogy a 20 hadosztályból mennyi jutott volna a történelmi Magyarországra. Ha a békebeli arányokat nézzük, akkor ez körülbelül 7,5–8 hadosztályt jelentett volna. Ezt a feltételezést alátámasztja a belgrádi katonai konvenció, amely hat gyalog- és két lovashadosztály fenntartását engedélyezte. A fegyverszünet szerint a hadosztály és hadtesttüzérség anyagának felét kellett kiszolgáltatni az antant erőknek. Ez az előírás kissé megengedőbb volt, mint amelyik a csapatok létszámát korlátozta. A német kormány képviselői csak 1918. november 11-én írták alá a fegyverszünetet, így a Monarchia területén engedélyezni és segíteni kellett az antant-csapatok mozgását, amely kitétel a belgrádi katonai konvencióban is szerepelt. Itt viszont már az oroszországi intervenció folytatásához lett volna szükség az áthaladásra.

Magyarország területén flotta nem állomásozott, Fiume sorsa bizonytalan volt ugyan, de arra mindenki számított, hogy Magyarország el fogja veszíteni, így tengerpart nélkül a hadiflotta átadása nem okozott nagy traumát. Annál inkább érintette a magyar államot a dunai flottilla sorsa. Már a fegyverszünet is előírta hat dunai monitor átadását, viszont ekkor még nem volt szó konkrétumokról. A belgrádi katonai konvenció Belgrádba kérte a hat monitort, és egy pontosítandó dunai kikötőt jelölt meg a többi hajó leszerelési helyeként.

Se a padovai fegyverszünet, se a belgrádi katonai konvenció nem említette a légjáró csapatokat, illetve a nehéztüzérséget. Ezek tiltása csak a trianoni békeszerződésben olvasható, amely ugyanis már nem csak a meglévő haderő leszerelését, hanem a jövőbeli hadseregfejlesztési lehetőségeket is figyelembe vette. A trianoni békeszerződés 35 ezer fős hadserege igen csekély, ha a Monarchia haderejének 450 ezer fős békelétszámához hasonlítjuk, viszont a trianoni Magyarország a Monarchia területének csak 13,65%-át tette ki, így arányosan körülbelül 61 ezer fős hadsereg lett volna a reális. A fegyverszünet viszont eleve a békelétszám felénél is kisebb haderőt engedélyezett, így a fegyverszüneti előírások alapján akár logikusnak is tekinthetjük a 35 ezer fős létszámot.

A rendszerváltást követő csökkentések és leépítések eredményeképpen a Honvédség most se éri el a 35 ezer fős létszámot, és a feladatát el tudja végezni, vagyis normális esetben a trianoni békeszerződés által meghatározott létszám életképes lett volna. Az első világháborút követő évtizedek viszont messze voltak a „normálistól”, hiszen Ausztriát leszámítva bármelyik határ menti állam egyedül meg tudta volna szállni Magyarországot, amely szintén háborús célokat kívánt megvalósítani, mivel a revízió a magyar külpolitika egyik alaptételét képezte.

Erőviszonyok a Kárpát-medencében Erőviszonyok a Kárpát-medencében
(Forrás: Wikipédia)

Habár a magyar kormány képviselői 1920. június 4-én aláírták a békeszerződést, ez csak a ratifikálást, illetve a ratifikálást igazoló dokumentumok letétbe helyezését követően lépett életbe. Ennek megfelelően a magyar kormány 1921. július 26-áig, vagyis a békeszerződés hatályba lépésének kezdetéig, elméletileg megtehette volna, hogy haderőt fejleszt, illetve fegyverkezik. A békeszerződésben előírt katonai ellenőrző bizottságok megérkezése előtt viszont szinte folyamatosan katonai ellenőrzés alatt állt az ország, így legalább a látszat kedvéért muszáj volt betartani az előírásokat.

A Ferdinand Vix alezredes-féle bizottság a belgrádi katonai konvenció aláírását követően érkezett Budapestre. Eredeti feladata Budapest megszállásának előkészítése volt, majd szerepe átértékelődött, és többek között a fegyverszüneti előírások betartását is ellenőrizte. A Vix-bizottság 1919. március 26-án elhagyta az országot, majd 1919. május 5-én Roberto Segre vezérőrnagy, a bécsi olasz fegyverszüneti bizottság vezetője kiküldött egy budapesti olasz fegyverszüneti delegációt, habár ezt az antanttól függetlenül, kizárólag az olasz érdekek érvényesítése miatt tette. Ezen delegációt vezette 1919. május 12-től Guido Romanelli alezredes, aki a Tanácsköztársaság bukását követően felállított budapesti tábornoki bizottság titkára lett. Habár Romanellit 1919. november 16-án hazarendelték, a bizottság, ekkor már budapesti Szövetségközi Katonai Bizottság néven, továbbra is működött, és 1919 decemberében hivatalosan is átalakult szövetséges fegyverszüneti ellenőrző bizottsággá.

A trianoni békeszerződés – a versailles-i mintájára – gondoskodott a legyőzött államok katonai ellenőrzéséről, így 1921. augusztus 5-ével vették át a Szövetségközi Katonai Bizottság munkáját Magyarországon a békeszerződés által kijelölt bizottságok. Ezek katonai, hadihajózási és léghajózási ügyekben intézkedhettek. Székhelyük Budapesten volt, de az egész ország területére kiszállhattak, vagy bizottságokat küldhettek ki. Munkájuk során bármely dokumentumot bekérhettek, és ezek értelmezéséhez, illetve a magyar hatóságokkal történő kapcsolatfelvétel lebonyolításához biztosítani kellett a szükséges személyzetet. Minden pénzügyi kiadás, illetmény, működés során keletkezett költség a magyar államot terhelte. A Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság (SzKEB) működött legtovább, mert csak 1927. április végén számolták fel. A Szövetségközi Hadihajózási Ellenőrző Bizottság (SzHEB) hamar befejezte tevékenységét, ugyanis még 1921. október közepén feloszlott. A Szövetségközi Légügyi Ellenőrző Bizottság (SzLEB) Bécs központtal működött, budapesti kirendeltsége fokozatosan a SzKEB alárendeltségébe került, ahol a repülésügyi szakértő pozícióját csak 1926. szeptember 15-én számolták fel.

Az ellenőrzés rendszeres kiszállásokat jelentett, és a magyar katonai hatóságok titkolózása ellenére felfedeztek illegális fegyverraktárakat, feltűnt nekik a 35 ezer fős létszámkorlátozás miatt más fedett pozíciókban alkalmazott katonák magas száma, 1925 második felében pedig már az illegális sorozás bizonyítása is elérhető közelségbe került. A Honvédség ugyanis már a közvetlen katonai ellenőrzés időszakában is próbálta megkerülni a békeszerződés katonai előírásait, viszont – az amúgy illegális – sorozás számos emberben keltett ellenérzést, és ezek a panaszok néha a SzKEB-hez is elértek.

Rapaich Richárd ezredes, majd tábornok, a magyar kormány megbízottja a SzKEB mellett Rapaich Richárd ezredes, majd tábornok, a magyar kormány megbízottja a SzKEB mellett (Forrás: Nádasdy Ferenc Múzeum NFM - HuT 84.24.1)

Mindegyik bizottság nemzetközi volt, viszont a Szövetségközi Katonai Bizottság, a SzKEB, a SzHEB és a SzLEB esetében a szövetségközi szó arányos nemzetiségi alapú felosztást takart. A vesztes ország területén működő ellenőrző szerv esetében a SzKEB elnöke volt a meghatározó, és Magyarországon a pozíciót mindig egy olasz nemzetiségű katona töltötte be. Az elnökök pedig a küldő ország politikai érdekei alapján vezették a SzKEB-eket, így minden olvasó sejtheti mennyire volt engedékeny a németországi francia SzKEB elnökség. Magyarországon az olaszok a jó viszony megtartásában voltak érdekeltek, így a budapesti székhelyű SzKEB a problémák helyi szintű, és lehető legkevésbé feltűnő megoldásában volt érdekelt. A botrányok és az akár tettlegességig fajuló incidensek száma így Bulgáriában és Németországban is jóval meghaladta a magyarországi esetekét. Az engedékenyebb magatartás mellett viszont sikerült elérni a SzKEB fő célját: a Honvédség csak prototípusokat, vagy elavult eszközöket tudott beszerezni, amelyek csak nagyon ritka esetben képezhették egy későbbi korszerű hadsereg alapját.

Nagyobb volumenű fejlesztéseket az 1924-es államkölcsön miatti különösen szigorú pénzügyi ellenőrzés is meghiúsított volna, így a trianoni békeszerződés pontjainak rendszeres kijátszására, illetve a Honvédség fejlesztésére csak a SzKEB felszámolását követően, az úgynevezett közvetett ellenőrzés alatt kerülhetett sor. Ehhez pont Olaszországnak fűződött érdeke, így az első hadianyag-szállítmány innen érkezett, amelyet 1928. január 1-jén az osztrák–magyar határnál lelepleztek: ebből lett a szentgotthárdi fegyvercsempészési botrány. A trianoni békeszerződés ugyanis a versailles-ihoz hasonlóan tiltotta külföldi hadianyag importját, illetve szakemberek külföldi képzését.

A katonai előírások megszegése az 1930-as évek közepére nyílt titokká vált, a magyar fegyverkezési egyenjogúság hivatalos elismerését viszont csak 1938. augusztus 29-én, a bledi egyezményben sikerült elfogadtatni. Gyakorlatilag ez jelentette a trianoni békeszerződés korlátozásainak de facto feloldását.

8 komment

Címkék: béke hadsereg 1920 békeszerződés Trianon

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1415731526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PollmannFerenc 2020.06.04. 09:56:52

"1914 nyarán a Monarchia hadserege 16 hadtestből állt (ebből 6 származott a Magyar Királyság területéről). Ez Ausztriában húsz közös hadseregbeli és tíz Landwehr gyaloghadosztályt, Magyarországon pedig 12 gyaloghadosztályt jelentett." Nekem itt nem jön ki a matek... 20+10+12=42, holott a Monarchiának 1914-ben 48 hadosztálya volt. De a belinkelt posztban Balla Tibor is azt írta, hogy "Az egész szárazföldi haderő 49 (33 közös hadseregbeli, 8 honvéd és 8 Landwehr) gyalog(...)hadosztállyal rendelkezett." (Azért 49, mert a 48 hadosztályon felül léteztek még hadosztálykötelékbe nem tartozó alakulatok is, amelyek durván kitettek egy plusz hadosztálynyi erőt.)

JuhászBalázs 2020.06.04. 10:23:29

@PollmannFerenc: Köszönöm a jelzést, ezt valóban elszámoltam. Ha lehetséges, akkor javítom.

BartókBéla 2020.06.04. 10:24:16

Gratulálok, Balázs, szakszerű történészi munka.
Teljesen igazad van, amikor összehasonlítod a katonai rendelkezéseket a többi békeszerződéssel.
Talán segít jobban megérteni az arányokat és a korlátozásokat, bár az osztrák Bundesheer létrejötte kevéssé ismert nálunk.
Nem gondolod egyébként, hogy Ernesto Mombelli tábornoknak nagyobb szerep jutott katonai téren mint a lovagias Romanelli ezredesnek?

JuhászBalázs 2020.06.04. 10:49:09

@BartókBéla: Köszönöm! Persze, Mombelli szerepe fontosabb volt, már ami az ellenőrzés időszakát illeti, de ez relatív. Mombelli egy négytagú, egyenrangú felekből álló testület tagjaként tevékenykedett. Szerepe egyedül azért volt fontos, mert sok esetben a francia kollégájával értett egyet, és ez számunkra nem mindig volt kedvező. Ezen állásfoglalás viszont az akkor éppen románbarátsággal próbálkozó olasz külpolitika megvalósítását jelentette, vagyis Mombelli csak ezen akarat közvetítője volt (a személyes véleménye csak megkönnyítette a tevékenységét). Romanellit pont a román megszálló erőkkel szembeni kritikus megnyilvánulásai, és az önálló gondolkodása miatt hívták vissza Budapestről. A Mombelli-t is magába foglaló tábornoki bizottság gyenge volt. Önállóan csak nagyon ritkán lépett fel, kizárólag a párizsi szövetségközi akarat közvetítőjeként tevékenykedett, magától nem is nagyon kezdeményezett. A Vix alezredes-féle missziót követően igazából a SzkEB volt az a testület, amely tényleges befolyással bírt. Horthy budapesti bevonulását se a tábornokok koordinálták, hanem a Clerk-féle misszió, vagyis egy ad hoc kirendelt megbízott.

BartókBéla 2020.06.04. 13:20:11

Érdekes volt, amit írtál, bár szerintem Romanelli magyarbarát érzelmeit kissé túlértékelik, az antant pedig kihasználta a magyarok olaszok iránti szimpátiáját hogy elérje leszerelési céljait.

BartókBéla 2020.06.04. 13:23:38

@JuhászBalázs: Nyilvánvaló, ez egy szakmai, katonai testület volt nem pedig a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző bizottság, amely durván beleszólt a belpolitikai viszonyokba.

JuhászBalázs 2020.06.04. 14:09:03

@BartókBéla: Romanelli magyarbarát érzelmei valóban késői belemagyarázások. "Akkor" és "ott" a munkáját végezte, amely jórészt kimerült az olasz érdekek képviseletében. Romanellivel szemben olasz részről az volt az egyik kritika, hogy egy korábbi, 1919 őszére már meghaladott külpolitikai koncepciót képviselt, amelyben a magyaroknak aktívabb szerepet szánt az olasz külpolitika, illetve katonaként ragaszkodott a külpolitikai koordinátori feladatköréhez, amely a római Külügyminisztérium szemében halálos vétek volt. Mombelli tudta a dolgát: igazódott.
Az Antant által felügyelt, aprólékos, szisztematikus leszerelés a Vix-féle csapat távozását követően csak 1921-ben folytatódott. Addig csak azt vitték, ami nagyon szem előtt volt (lásd a győri ágyúgyár esetét). A tábornoki bizottság 1921 elején a "konszolidáltabb" helyzetet kihasználva megkísérelte elkezdeni a szisztematikus leszerelést, de a magyar hatóságok ignorálták az általuk kiküldött kérdőívet, ugyanis adminisztratív pepecseléssel húzták az időt. Amikor megérkezett a SzKEB, és a kutatásra adott teljes felhatalmazás birtokában belekezdett a szemlékbe, azonnal zörögni kezdtek a csontvázak a szekrényben.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása