Angliából, a magyar születésű Stephen I. Pogany úrtól, a University of Warwick professor emeritusától kaptuk az alábbi fotót, amelyen egy testvérpárt, a professzor úr nagyapját, Platschek Lajost (balra) és öccsét, Dezsőt láthatjuk az első világháború idején. A kép mellé még néhány információt kaptunk, s a kérdést, hogy vajon mit lehet tudni róluk, az egyenruhájukról, a háborús pályafutásukról?

A professzor úr kérdésére sikerült kiderítenünk, hogy a kép valószínűleg 1918-ban készült. A testvérpár édesapja Losoncon nőtt fel, de Nagyatádon volt szabó az 1870-es évektől. Feleségül vette Hausner Juliannát és legalább tíz gyermekük született, többek között Lajos 1887. június 2-án, Dezső pedig utolsó gyerekként 1896. augusztus 3-án.

Lajos iskolái elvégzése után tanári pályát választott. Katonai pályafutásáról nem sikerült érdemi adatot fellelni, a fotó alapján ő is egyéves önkéntes volt (ld. a karpaszományt és a kis gombot a galléron), de tartalékos tiszti rendfokozatot nem ért el.

Dezső 1915-ben, a máramarosszigeti Jogi Akadémián folytatott tanulmányait félbeszakítva, egyéves önkéntesként a cs. és kir. losonci 25. gyalogezredhez csatlakozott.

Előmeneteléről keveset tudni, 1917. november 1-jével léptették elő tartalékos hadnaggyá. Az 1917. november 24-i Budapesti Közlönyből megtudhatjuk, hogy „Ő császári és apostoli királyi Felsége méltóztatott legkegyelmesebben [...] megparancsolni, [...] hogy a legfelső dicsérő elismerés tudtul adassék a kardok egyidejű adományozása mellett az ellenséggel szembeni vitéz magatartásukért: [...] Platschek Dezső 25. [...] gy.-beli tart. hadnagyoknak”, azaz megkapta a Bronz Katonai Érdemérmet hadiszalagon, kardokkal. Ezen kívül még valamikor korábban megkapta a Bronz Vitézségi Érmet, illetve a Károly Csapatkeresztet. A képen ezeket jól láthatóan viseli is.

Valamikor 1917 végén meg is sebesült, erről az 1918. február 14-i Veszteségi lajstromból értesülhetünk, bár ott még tartalékos zászlósként szerepel.

 (Platschek Dezső, t. zászlós, cs. és kir. 25. gyalogezred, 13. század, Magyarország, Somogy, Nagyatád, 1896; megsebesült.)

Az 1918-as tavaszi átszervezések során átkerült a 25/IV., a 60/II. és a 67/IV. zászlóaljakból újonnan felállított cs. és kir. 125. gyalogezredhez. A Népszava 1918. december 7-i számában a szülők aggódó apróhirdetését olvashatjuk: „– Ki tud róla? [...] Platschek Dezső hadnagy, a cs. és kir. 125. gy.-e. 3. zlj. adjutánsa volt (Tp. 363; október 23-án írt utoljára, aki tud róla, szíveskedjen értesiteni aggódó szülőket, Platschek Sándort, Nagyatádon”. Két héttel később a Pesti Napló december 22-i száma ezt írja: „– Levél a francia fogságból. A Pesti Napló szerkesztőségéhez rövid német nyelvű levél érkezett, melyben a következő tisztek közlik, hogy francia fogságban vannak és egészségesek: [...] Platschek Dezső hdgy Nagyatád [...]”.

Lajos a háború után megházasodott, feleségül vette Lebovits Eleonórát (vele együtt látható a ’30-as években készült fenti képen) és visszatért a tanári hivatásához. 1926-tól egészen 1942-es nyugdíjazásáig az orosházi Állami polgári fiúiskolában tanított, leginkább matematikát és fizikát. Zsidó származása miatt – Magyarország 1944-es német megszállását követően – családjával együtt deportálták. A bécsi Strasshof munkatáborba kerültek. A háború vége után visszatért Orosházára, és ott élt 1954-es haláláig (az alábbi fotó ebben az időszakban készülhetett). Eleonóra Angliában halt meg az 1960-as években.

Platschek Lajos gyermeke, György Pogányra magyarosította a nevét és családjával, az akkor kétéves Istvánnal, a bennünket megkereső későbbi professzor úrral, 1956-ban hagyta el Magyarországot. 1969 óta George Pogány néven Hollandiában él, jelenleg 92 éves.

Dezső háború utáni sorsáról keveset tudunk. Úgy tűnik, hogy Losoncon maradt és csehszlovák állampolgárként élt tovább. A második világháborút túlélte, és 1950-ben kivándorolt Amerikába. További sorsa ismeretlen.