A Melkay család Szabadkán házzal és tekintélyes fölbirtokkal rendelkezett. Melkay Alajos 1883-ban Fiumében a pénzügyigazgatóságon vállalt munkát. Itt kötött házasságot, és öt gyermeke is a magyar kikötővárosba született. Közülük Álmos az első világháború idején a szabadkai 6. honvéd gyalogezredben szolgált és 1916-ban orosz hadifogságba esett. A sorsa ezt követően, a fiumei születéséből adódóan különös fordulatot vett, ami az egész későbbi életére kihatott…
Az Adria partján, a Kvarner-öbölben fekvő Fiume első írásos említése 1260-ból származik, a IV. Béla királyunk által kibocsátott oklevélben Rika (azaz Rieka) formában, az azonos nevű várost és folyót is jelölve. A település neve olaszul és horvátul is folyót jelent.
A kikötőként is jelentős város birtokosai az idők során cserélődtek. A kikötővárosban rejlő közgazdasági és külpolitikai lehetőségek a 18. század második felében kerültek Magyarország homlokterébe, mikor Mária Terézia 1776-ban előbb Horvát-Szlavónországon keresztül, majd 1779. április 23-án corpus separatumként (különálló csatolt testként) közvetlenül a Szent Korona alá rendelte a területet. Az uralkodónő elhatározása a horvát, magyar és fiumei uralmi elitcsoportok között komoly nézet-és érdekellentétekhez vezetett.
A kikötőváros hovatartozásának kérdése sem a 18. század folyamán, sem az 1800-as évek első felében, sem pedig a dualizmus korszakában nem dőlt el. Sőt, a korabeli közjogi helyzetével kapcsolatban még napjainkban is számos narratíva létezik.
Mindazonáltal az kétségtelen, hogy Fiume 1870-től kezdve magyar közigazgatás alatt állt, és az, hogy ettől kezdve hatalmas fejlődésen ment keresztül a külföldi és magyar tőle, valamint a magyar kormányok koncentrált ipar- és kereskedelmi forgalomfejlesztő politikájának köszönhetően.
A fejlődést jól jelzi, hogy 1873-ban vasút épült, jól felszerelt kikötő készült, újabb államilag támogatott hajózási vállalkozások és gyárak létesültek, valamint a kikötőváros lakossága is igen látványosan gyarapodott.
Fiume város és területe térképen a XIX. század végén
(Dr. Sziklay János – Dr. Borovszky Samu szerk. Magyarország vármegyéi és városai. Fiume és a magyar-horvát tengerpart. Budapest, 2012.)
1910-ben a város 49.726 lakosának 51%-a olasz, 25%-a horvát, 13%-a pedig magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A kormányzó magyar volt, rajta kívül számos magyar hivatalnok, tanár, mérnök, vasutas és munkás is betelepült és dolgozott itt.
Az első világháborút követően a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került volna, amit sem a helyi lakosság zöme, sem Olaszország nem fogadott el.
Fiume és kikötője térképen a XX. század elején
(Dr. Sziklay János – Dr. Borovszky Samu szerk. Magyarország vármegyéi és városai. Fiume és a magyar-horvát tengerpart. Budapest, 2012.)
1919 őszén Gabriele d'Annunzio költő olasz szabadcsapatok élén átvette a hatalmat Fiumében. Mivel nem csatlakozhattak Olaszországhoz, egy év után kikiáltották a Carnarói Olasz Kormányzóságot. A délszláv állam és Olaszország 1920 novemberében Rapallóban egyezményt kötött, amely biztosította Fiume függetlenségét és szabad városi státuszát. D'Annunzio viszont sem az egyezményt, sem a választások kiírását nem fogadta el, ezért 1920 karácsonyán a fiumei és az olasz haderő között fegyveres konfliktus tört ki és az olasz flotta lőtte Fiumét. 1921 áprilisában a városban választásokat tartottak, amelyet az Autonóm Párt jelöltje, Riccardo Zanella nyert. Kormányával azonban egy év múlva a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságba menekült, mert a Giovanni Guriati vezette fasiszták puccsot hajtottak végre.
Fiume a XX. század elején
(képeslap, magángyűjtemény)
A „szabad állam” fennállásának maradék két évében is a nyugtalanság fészke maradt, gyakran az olasz csapatoknak kellett rendet teremteniük. Mussolini olasz miniszterelnök és I. Sándor jugoszláv király 1924 januárjában egyezett meg Fiume szabad állam végleges felszámolásáról: a várost olasz, Sušak kikötőnegyedet pedig szerb–horvát–szlovén fennhatóság alá helyezték. 1924. március 26-án végleg eltűnt Európa térképének érdekes színfoltja, amit elfogadtak a franciák és a britek is.
Felosztása nem oldotta meg véglegesen a terület hovatartozását, a probléma kiújult a második világháború lezárása után. Ekkor azonban Olaszországnak nem csak Fiuméről, hanem az Isztriai-félszigetről is le kellett mondania Jugoszlávia javára. A város Rijeka néven Jugoszlávia, majd 1991-től Horvátország része.
Pénzügyigazgatósági irodatisztként került 1883-ban Szabadkáról Fiuméba Melkay Alajos. Édesapja, az 1914-ben elhunyt Melkay György Szabadkán tekintélyes föld- és szőlőbirtokkal rendelkezett. Fiuméban látta meg a napvilágot 1895. február 17-én – Alajos és neje, Lesbina Szerafina gyermekeként – Melkay Álmos. A házaspárnak rajta kívül még öt gyermeke nevelkedett fel: Irma, Árpád, Ilona, Boriska (1905) és Tomor.
Álmos az 1914/15-ös iskolaévben magántanulóként fejezte a fiumei m. kir. állami főgimnázium VIII. osztályát, 1915 májusában érettségizett.
A fiumei m. kir. állami gimnázium értesítője az 1914/15-ös tanév végén
(Arcanum Digitális Tudománytár)
A háború kirobbanását követően vonult be Szabadkára, a m. kir. 6. honvéd gyalogezredhez.
Érettségizettként, mint egyéves önkéntes, tiszti tanfolyam elvégzésére jogosult. 1916. július 16-án hadapródként – amikor a szabadkai 6-osok a Keleti-Kárpátokban, Kirlibabánál (ma: Cârlibaba, Románia) harcoltak – orosz hadifogságba esett. A szabadkai hadkiegészítő parancsnokság 1917. március 17-ei keltezésű névjegyzékében hadnagyként hivatkoznak rá, feltehetően hadifogságba kerülése ellenére is megérkezett az előléptetése.
Hadifogolyként Oroszország ázsiai részére került, egészen a Távol-Keletre. Legfontosabb állomáshelyei nyomon követhetők: Krasznojarszk, Nikolo-Alekszandrovka, majd Krasznaja Rjecska.
Álmos Krasznaja Rjecskából tábori lapot küldött szüleinek: tájékoztatta őket, hogy egészséges. Tudásszomjas ifjúként természettudományos könyveket kért.
Melkay Álmos Krasznaja Recska-i hadifogolytáborból írt tábori lapja
(Szabadkai Történelmi Levéltár)
Ebben a hadifogolytáborban élénk kulturális élet folyt: az itteni hadifogoly színház 1919 novemberében színre vitte a Csárdáskirálynőt. Az orosz összeomlást követően a tábort előbb japán, majd amerikai csapatok vették át: a táborlakóknak ebben az időszakban elképesztően magas összeg, havi 25 amerikai dollár zsold járt.
Az 1917. március 25-ei hadifogoly névjegyzék Melkay Álmos adataival
(Szabadkai Történelmi Levéltár)
Hősünk Krasznaja Rjecskából Habarovszkba, majd onnan feltehetően Vlagyivosztokba került. Ismeretlen időpontban, rejtélyes körülmények között olasz tiszt vált belőle. Feltehetően olasznak vallotta magát, amit alátámasztott, hogy fiumei születésű lévén anyanyelvi szinten beszélt olaszul, és talán édesanyja is olasz nemzetiségű lehetett.
Melkay Álmos személyéről a Magyarság c. lap 1929. szeptember 12-ei számában, Vlagyivosztoki emlék címmel Mezey István emlékezett meg.
„Ez a másik eset 1920 karácsonya előtt történt. A Meinam gőzös elindulásával a nikolszk-uzuriszki japáni táborparancsnokság mellett betöltött összekötő tiszti működésemre nem volt tovább szükség és feladatom befejeztével most már magam is hajóra szállhattam.
Hátra volt még Vlagyivosztokban, a japáni hadsereg-főparancsnokságnál a szokásos búcsúlátogatás. Most azonban nem merev udvariassági aktus volt ez, hanem őszinte, szívből jövő búcsú. A két évi szoros együttműködésben eltöltött idő alatt igaz barátság fejlődött ki köztem és a japánok között, mert a japáni tisztek a legnagyobb jóindulattal teljesítettek minden kérést, amit a magyar hadifoglyok érdekében előterjesztettem.
Éppen S. főhadbiztosnál, a japáni intendantura főnökénél időztem, amikor három olasz tiszt lépett be a szobába. Már távozóban voltam, amikor kisült, hogy a japáni tiszt és az olaszok nem tudják egymást megérteni. S. főhadbiztos japánon kívül csak németül beszélt, az olaszok pedig – állítólag – csak franciául és olaszul.
Miután nem volt kéznél japáni, ki e nyelvek egyikét értette volna, japáni barátom felkért, hogy most – utoljára – töltsem be a tolmácsi tisztet.
Az idegen tisztek a nemzetközi kolera-bizottság elszámolása miatt jöttek. Röviden végeztek és távoztak. Még pár percig maradtam és önkénytelenül egy rövid pillantást vetettem az asztalra, hol az olaszok névjegyei feküdtek. Legfölül az alacsony, fiatal kapitányé, ki a legkevésbé akarta a japáni tiszt német beszédét megérteni. A névjegyen az állott: Capitano di Melkaj.
Ismerősnek tűnt fel a név, hamarjában azonban nem tudtam, hogy honnan… Igen, az ezrednél volt egy önkéntes társam: Melkay Álmos. Arcára, alakjára már vissza is emlékeztem. Kétségtelenül azonos a derék capitanóval.
Gyorsan búcsúzom és a lépcsőházban találkoztam a három olasszal. Nem tudom megállni, hogy jó magyarosan oda ne mondjam a véleményem – bármi is lesz a következménye.
Almo di Melkaj kapitány uram azonban nem vette nagyon tragikusan szavaimat. Inkább kérlelően mint sértődötten szólt hozzám magyarul:
– Kérlek, ne tégy tönkre! Délután felkereslek és mindent kimagyarázok majd.Többet sem láttam a capitánót.”
Az SS Meinam gőzös, amely az osztrák–magyar hadifoglyok egy részét Európába szállította (www.jaszmuzeum.hu)
Melkay Álmos olasz katonatiszti szolgálatáról az olasz hadilevéltár által őrzött levéltári anyagban nem sikerült bizonyítékot találni.
Az viszont biztos, hogy az 1920-as évek elején visszatért Szabadkára, és Palicson lakott. Apja 1922. május 17-én – 65 éves korában – Szabadkán elhunyt. A Melkay örökösök a hagyatékból származó Kovács utcai lakóházat 1923 nyarán eladták Horváth Imrének és feleségének azzal, hogy a járásbíróság megtagadta Álmos 1/6 részének telekkönyvezését, és az átírásra csak 1926 júliusában kerülhetett sor.
Melkay Álmos, Boriska húgával egyetemben, 1926 februárjában ügyvédje révén kérelemmel fordult Szabadka város elöljáróságához illetőségének megállapítása céljából. Erre azért volt szükségük, hogy útlevelet kapjanak és Fiuméba távozhassanak. A kért okmányokat megkapták, és a rejtélyes „olasz tiszt” végleg elhagyta Szabadkát.
Melkay Álmos által 1926-ban a szabadkai városi előjárósághoz benyújtott kérvény, honossága megállapítása tárgyában
(Szabadkai Történelmi Levéltár)
