Hegedős Károly harctéri emlékei – 29. rész
Mozgalmas hónapok várnak Károlyra Bécsben, ahol a magyar királyi 20. honvéd nehéz tarackos ezred 3. ütegét szervezik. Régi önkéntes társakra talál és új parancsnokokkal is megismerkedik. Hősünk és bajtársai nagy feltűnést keltenek a nélkülöző Bécsben egy sörözőbeli lakomájukkal, amikor a Magyarországról származó finomságokat fogyasztják el. Az osztrák fővárosban éri őket a császár halálának híre is: az új uralkodóra tett katonai eskü sem feledteti Károly számára a Habsburgok iránti bizalmatlanságát. Elérkezik az idő, amikor ismét az olasz frontra kell vonulniuk. Az önkéntes dilemma elé kerül: visszamenjen a Pauer-üteghez, vagy az új parancsnokánál maradjon…
Mészáros Kiss János szorgos hagymatermesztők – Mészáros Kiss István és Simon Mária – gyermekeként Makón látta meg a napvilágot 1890. június 30-án. A család hamarosan Kanizsamonostorra költözött. János itt cseperedett fel, földművesként kereste kenyerét. 1913-ban sorozták be, de ekkor még nem kellett bevonulnia katonának. Nem így 1914-ben…
Az önkéntes sebesülése a pihenés eredményeként szépen gyógyul, és Károly már a harctérre való visszatérésre gondol. Hódmezővásárhelyen kell jelentkeznie alakulata pótütegénél, ahol senkit sem ismer. Visszazökken a kellemes hátországi életbe, később megtudja, hogy Bécsbe fogják vezényelni, ahol új üteget szerveznek az állományból, aminek adminisztrációs problémáival majd csak az osztrák fővárosban szembesül. A nagyvárosban sok érdekes látnivalóval és új bajtársakkal ismerkedik meg, új fényképezőgépet vásárol és a német nyelvben való elmélyülésre is alkalma lesz.
Különleges alkotás a Szekér Imre Tibor által összeállított és szerkesztett, alapvetően had- és megyetörténeti jelentőséggel bíró könyv, mely 2020-ban, a ZalaSzántói Lokálpatrióta Egyesület kiadásában jelent meg. A szerkesztő saját megfogalmazása szerint nem egy klasszikus módszerekkel készült hadtörténeti kiadványt kívánt közreadni, hanem egy emlékkönyvet, melyet sokrétű, évtizedes kutatással állított össze, rengeteg adattal, fényképpel, melyek jelentős része nem a hivatalos archívumokból, levéltárakból származik, hanem – a mostanában igen sikeres kutatási, adatgyűjtési módszert követve – az egykori katonák leszármazottaitól, rokonaitól, partner kutatóktól, illetve a korabeli sajtóból.
Károlyt sebesülten Marburgba, majd Szombathelyre viszik. Bár a hátországba visszakerülve egyelőre nem kell a gránáttölcséres doberdói állapothoz alkalmazkodnia, nyugtalanító hírek érkeznek: a románok betörtek Erdélybe. Hősünk nemcsak azzal szembesül, hogy a hátországban a hadiszállításokból sokan becstelen módon gazdagodtak meg, hanem azzal is, hogy öröksége – Béla bátyja és gyámja jóvoltából – a hadikölcsönbe fektetve nem lesz biztos alapja jövőjének…
Mariano è un piccolo paesino che all’inizio del 1900 fa parte dell’Impero austroungarico, in quel territorio vicino al confine del Regno d’Italia, chiamato Litorale Austriaco o Küstenland. La vita del paese viene sconvolta improvvisamente il 31 luglio del 1914 quando da Vienna venne emanato l’ordine della mobilitazione generale che prevedeva l’arruolamento degli uomini abili e di età compresa tra 19 a quarantanove anni. Di li a poco questi uomini raggiunsero le stazioni ferroviarie di Cormons e Sagrado per raggiungere i propri comandi reggimentali ed in seguito raggiungere i vari fronti aperti nel conflitto che avrebbe successivamente assunto proporzioni mondiali.
Az önkéntes bajtársaival visszavonul a 343-as magaslati pont körüli területre, ahol a csendes fenyőerdőben korábban a törzstiszti szállások voltak. Az elkövetkező napokban kénytelenek tovább hátrálni: látják az olasz katonákat, amint a korábban tartott vonalaikat sorra elfoglalják. Az önkéntes és bajtársa a 
Ünnepi alkalmakra képeslapot küldeni már a háborút megelőzően is igen nagy divat volt. A karácsonyi, újévi, húsvéti stb. lapok jellegzetes (sokszor sablonos) motívumkészlettel rendelkeztek, amit a háború sajátos tartalommal és grafikai elemekkel aktualizált. 
A pihenőhelyen önkéntesünk – tiszti szolgája tévedése miatt – kínos pillanatokat él át a József főherceggel való találkozásakor. Az eseménytelenül elmúlt júliusra azonban ismét izgalmas napok következnek. Az olasz csapatok láthatóan készülnek valamire: augusztus 4-én megkezdődik a 6. isonzói csata. A tüzérönkéntes alakulatának feladata a San Michelét tartó erők támogatása lenne, de a kiváló olasz tüzérség, valamint a túlerőben lévő és egyre tapasztaltabb olasz gyalogság ellen tehetetlenek. Az állások kezdetben többször gazdát cserélnek, de végül az olasz támadás megállíthatatlan. Károlynak tarackját Lokvicába kell vinnie: az előkészületek közben egy gyanús lovassal találkozik. Talán kém lehetett?
Legutóbbi kommentek