Érdeklődéssel olvastam Magyarosi Sándor: Egy első világháborús katonatemető hányattatott utóélete címmel megjelent dolgozatát. Nem vitatom a szerző feltevését, miszerint ő a konfliktus egyik legfontosabb kérdésének véli, „hogy valóban temettek-e el román katonákat a temetőben, és ha igen, hányat", bár én a román fél közleményeiben ezt „a konfliktust" nem találom. A hivatkozott, 1920-as évek végén keletkezett dokumentumokban pedig egyáltalán nincs szó ilyesmiről. A román hadisírgondozó hivatal által közzétett számolócédula valóban számszerűsíti a kihantolt és áttemetésre kész katonák nemzetiségét, de ez nem több összegezésnél, nem súlyoz a „román" nemzetiségű áldozatokra. – Koszta István erdélyi történész írása.

Magyarosi Sándor megállapításai az áttemetési naplóból átvett adatokkal kapcsolatban is pontosításra szorulnak. „Mivel az újratemetéseket többé-kevésbé pontosan vezették, az áttemetési naplóból részben az is kiderül, hogy a máshonnan hozott hősi halottakat mely temetőkből exhumálták. Ezek a következők: - Magyaros-tető (feltételezhető, hogy itt több haditemető is lehetett); - Farcu Mic hegy (Kisfarok) a Nemere-hegységből; - Csíkszentmárton, görög-katolikus temető (Santmartin); - Kászonaltíz, görög-katolikus temető (Plăeşii de Jos), - Kászonjakabfalva, görög-katolikus temető (lacobeni)."

Amint az alábbiakban is látható az áttemetési naplóból nem részben, hanem egészen pontosan kiderül, hogy mely temetőből történt az exhumálás, mi több, az említett forrás a feltárt sírokban talált tárgyakról készült leltárt is szakszerűen tartalmazza. Az áttemetési napló pár sora:

A tanulmány azokra a temetőkre vonatkozóan is tartalmaz téves információkat, amelyekből az áttemetetteket kihantolták. A Magyarós-tetőn például a Magyarosi Sándor által feltételezett egy temetkezési hellyel ellentétben három temető is volt. Az áttemetési naplóban egészen pontosan megjelenik a megfelelő rovatban (Locul unde a fost exhumat), hogy kit, honnan és melyikből temettek át:
a. a legtöbb áttemetés a nagyobb, 1. sz. temetőből (Din Cimit. No 1 Mtele Măgheruş) történt;
b. a 2. sz. temetőből a naplóban a 98, 125 és 127-es sorszámmal jelölt katonák kerültek áttemetésre;
c. a 3. sz. temetőből egy utászt temettek át, aki a naplóban 165. sorszámmal szerepel.

Az eredeti temetőt tartalmazó rovat előtti rubrikákban az áttemetett katonák új sírhelyének számai olvashatók.

Míg ezek az információk elkerülték a szerző figyelmét, kritika nélkül átvesz az áttemetési naplóból olyan téves adatokat, amelyeket valamelyes helyismerettel korrigálni lehetett volna. Ezek a Csíkszentmártonból és Kászonból exhumált katonákra vonatkoznak, akik eredeti nyughelyéül a szerző a két település görög katolikus temetőit jelöli meg. A székelyföldi falvakban a 19. század végén és a 20. század elején valóban létezett 39 görög-katolikus parókia, de a nevezett helyeken az első világháború alatt a katonai temetőkerteket ezzel együtt is a római katolikus temetőkben alakították ki.

A csikszentmártoni katolikus temetőkertben a katonai sírok vázlata:

Az a huszonegy, általam beazonosított katona, akik neve mellett a „Cimit. Greco-Catolic San Martin” – csíkszentmártoni görög katolikus temető – szerepel, a vázlaton jelölt parcellákból került áttemetésre. Róluk egyébként azt is tudni, hogy a helybéli 415-ös katonai kórházban vesztették életüket, illetve hogy 1916. október 30. és 1918. szeptember 27. között vagy a tábori lelkész, vagy a helybéli plébános temette el őket a jelzett helyen.

Magyarosi továbbá a következőket állítja: „Fontos megjegyeznünk, hogy míg a román hatóságok az általuk azonosított 167 katona esetén feltüntették az eltemetés eredeti helyét, az újratemetettek döntő többségére vonatkozóan nem készültek ilyen feljegyzések." Ezt csak annyiban kívánom pontosítani, hogy az áttemetési naplóban a kiásott és beazonosítható katonák adatai vannak. Már amennyire beazonosíthatók voltak. Megjegyzésem alább árnyalom.

A temető tervvázlatának a szöveges magyarázati oldaláról (Legenda) kiderül az is, hogy hogyan és mit találunk a temetőben, ha alkalomadtán újabb feltárásra készülnénk.

A „román félnek" ez a szándéka a szeptemberre tervezett, közös (román, német, osztrák, magyar stb. részvételű) avatott temetőjárás után. (Ma már kijelenthető: okafogyott szándék, egyetlen oldalról sem támogatta valamely partner vagy politikai akarat.)

Magyarosi az áttemetési naplóban nem szereplő katonák kapcsán az alábbi következtetésre jut: „Az utóbbi kategóriába sorolható katonák nagy száma alapján feltételezhető, hogy az említetteken kívül más helyszínekről – például az Úzvölgy közelében levő Kőkerttől, illetve a Csobányos völgyéből – is kerülhettek át katonák az uzvölgyi temetőbe (az előbbi két helyen biztosan létezett katonatemető). Az exhumálások helyéből az is kiderül, hogy a centralizálás során tulajdonképpen azokat a temetőket telepítették át Úzvölgybe, amelyeket a 39. hadosztály ezredei, illetve a seregtest területén bevetett német ezredek hoztak létre a háború alatt...” A Kőkertből minden bizonnyal, még 1917-ben, amikor a hadosztály temetőjének „betelt” része mellé, a német parcella-rész átugrásával létrehozták az „új temetőt", amihez hozzákerítették a „10-esek” nyírfakerítéses temetőjét is – ez az a temető, amely a 2012 és 2015 közötti kontár felújítás okán manapság az „etnikai konfliktus” mondvacsinált oka, okozója. Ezzel szemben a „Csobányos” völgyéből nem exhumáltak katonákat: ott még mindig kivehetőek a ma civil temetőnek is használt sírkertben a katonai parcella hantjai. A Keresztes és a Sólyomtár közötti nyeregből, ahol feltételezhetően szintén nem csak egyéni sírhelyek lehettek, a comăneşti-i katonai temetőbe temették át a kihantolt áldozatokat.

A tanulmány azon része, amely kísérletet tesz a románként számon tartott katonák adatolására, szintén kiegészítésre szorul. Az áttemetési naplóba a 91. sorszámmal bevezetett és későbbiekben románként azonosított Lusin Filip adatait, aki a mai temető 384 számú sírjában nyugszik, alaposan körüljárja a szerző, és egy magyar adatbázisban meg is találja csíkszentmártoni temetési hellyel, de a nevet ott Lusicznak olvassa. Nos, az említett katona a szentmártoni 415. tábori kórház anyakönyvében a 19. sorszám alatt a következőképpen szerepel: „Lušja Fülöp orosz őrvezető, 33 éves. 52. o[rosz]. gy[alog]e[ezred]. sz[ületett]. Opanasowka, Oroszország. Tüdőgyulladásban halt meg, Nagy Antal helybéli plébános temette 1917. okt. 10-én külön sírhelyre, sírszáma 7670.”

A szövegben említett másik katona, akinek adatai szintén tévesek, illetve hiányosak, az áttemetési naplóban a 126 bis. szám alatt bevezetett Rotaru Stan: ő Lušjáéval szomszédos, 383-as számú sírban nyugszik. Rotaru is a szentmártoni tábori kórházban halt meg belső vérzésben, és 7669-es sírszámmal 1917. nov. 8-án temette el Csányi István tábori lelkész, azonban a kórház anyakönyvében a 23. sorszám alatt a következő névvel szerepel: „Rotár Viktor trén katona, 18 éves, cs. és kir. repülőosztag. Sz. Hidegvíz (Kaltwasser, Calvasar – Nagyselyk) Nagyküküllő megye. Belső elvérzés.”

Végezetül fontos megemlíteni, hogy az 1926-27-ben kialakított temetőben nyugvó, nevesített és névtelen német katonák adatait megtaláljuk a potsdami katonai levéltárban, a Hauptgraberliste (Rumanien) dobozaiban, amelyek egyébként a temetővázlatot is tartalmazzák. Mindezek az információk egy majdani temetőjárásra való felkészüléshez elengedhetetlenül fontosak lennének.

Zárszó

Az én olvasatomban a „konfliktus" az, hogy nem találjuk a helyén a temetőt. Erre akkor jöttünk rá önfeledt(?) felújítási lendületükben, amikor a szomszéd község áthágott a kerítésen és „begyűjtötte" az egyébként 1926/27-ben kialakított és rendezett katonai gyűjtőtemetőbe a maga vélt vagy valós nyilvántartása szerint talált katonákat.

Bármilyen kellemetlen is, némi kutatással könnyen kideríthető, hogy tulajdonképpen mi voltunk a „rendbontók". Hogyan? Idézem „A Magyar hadisírgondozás" Facebook oldaláról a július 16-án, „Az Uz-völgyi katonai temető története IV." címmel feltöltött dolgozat összegező mondatait: „A 2011-ben az Úzvölgyi Hősök Temetőjében egy többlépcsős felújítás kezdődött, amelyet Csíkszentmárton önkormányzata helyi társadalmi szervezetekkel valósított meg. Ennek első lépcsőjében 50 fakeresztet helyeztek ki a temetőben, emlékeztetve az I. világháborús magyar hősi halottakra. 2012-2015 között folytatódtak a felújítások, amelyet továbbra is Csíkszentmárton önkormányzata és társadalmi szervezetek jelentős anyaországi támogatással valósítottak meg. Ennek során újabb 550 fából készült keresztet helyeztek ki a temetőben. Az immár 600 darabra szaporodott fakeresztek nem tartalmaznak neveket, valamint Magyarországra, magyar katonákra utaló jelképeket. A keresztek kihelyezésekor nem voltak egyértelműen meghatározottak a sírhelyek, ezért azok nem pontosan az egykor eltemetett katonák fölé kerültek. Így a temető egy emlékpark képét mutatja, ahol a keresztek minden ott eltemetett katonára emlékeztetnek."

Nem firtatom az idézetben található ellentmondást, amely hol magyar, hol minden katona emlékezetéről szól, a következő pontosítást azonban hozzáfűzném a leírtakhoz: a „felújítás" a m. kir. 10-es (miskolci) honvéd gyalogezred emlékezetét kívánta újraörökíteni, mégpedig egy 1917-es temetővázlat alapján és nem az 1926–27-es temető helyrajza szerint, amelyen ott van a 10-esek behatárolható parcellája.

Példátlan oktalanság az is, hogy a kassai (a város ma Szlovákiában található) 9. honvéd gyalogezred, amelynek egy egész zászlóalja is odaveszett az Uzvölgyben és ugye volt olyan „magyar", mint a 10-es, „felújított" emlékművére nem került vissza az emlékállítók felirata, amit 1928-ban a román hadisírgondozók a kereszt felújításakor újraírtak.

A 16-os és 11-es honvédekről (csak részben magyar nemzetiségűek, de ettől még a m. kir. Honvédség katonái voltak) egy szó nincs az ún. felújítási projektben, pedig a 39. honvéd hadosztálynak két egész temetőrésze van az 1926–27-es román hadisírgondozók által kialakított sírkertben!

A jogsértést ez ügyben nem firtatom, a kegyeletsértést azonban egyértelműen igen!

A megoldás az lett volna, ha az Úzvölgyben elesett honvédjeink emlékének tisztelegve átfogó terv készül a pályázati pénzzel támogatott felújításra, azt jogkövetőn egyeztetjük a kétoldalú megállapodás szerint a román hadisírgondozó hivatallal és nyomába eredünk nem csak a 10-es, hanem a m. kir. 39. honvéd gyaloghadosztály minden elesett katonájának abban a temetőben , amelyet a 2003. évi 379. sz. törvény szerint a csikszentmártoni polgármesteri hivatal gondnokságára bíztak, de amely sajnálatos módon, felelős gazda nélkül maradt. Nem ez történt. A dărmăneştiek szabályszerűtlen, erőszakos temetőátalakítási kísérlete minderre már csak a ráadás!

Azzal szemben, ami lehetett volna ma a következőt látjuk az úzvölgyi katonai temetőként elhíresült emlékparkban: néhány műtárgy a helyén van (dicséretesen felújítva), de a feliratok hibádzanak. Ezek közül a legbosszantóbb mulasztás, mint említettem, a 9-es honvédek emlékművével kapcsolatos: erre az eredeti felirat helyett – amelyet az 1926-27-es átrendezés, ismétlem, külön kiemelve megőrzött – fontosabb volt azt fölírni, hogy a magyar HM támogatásával készült. Mindezek fényében valóban indokolt lenne a temető teljes, szakszerű feltárása.

Szerkesztőségünk az írásnak az abban található fontos kiegészítések, valamint a vélemények ütköztetésének a lehetősége miatt helyt adott, azonban több állításával nem ért egyet.