Hegedős Károly harctéri emlékei – 38. rész
A borgnanói tábori pótütegnél a mindennapok még reménytelenebbnek tűnnek, mint amilyenek a lugosiak voltak. A tiszteknek megfelelő felszerelés híján kellene kiképezniük az egyre idősebb és gyengébb emberanyagot. Az unalmas életet csak a rendszeres borozás teszi elfogadhatóvá a tiszti kantinban. Hírek jönnek egy esetleges átfogó támadásról: mivel Károly nem akar harmadszorra is a frontra kerülni, jelentkezik a súlyos tiszthiánnyal küzdő albán frontra. Előtte azonban meglátogatja a két évvel korábban feladott frontszakaszt a Monte San Michelén, ahol a harcok emlékére az ellenség időközben emlékkövet állított…
Érdeklődéssel olvastam 
Hol van már 1918 nyarán Hegedős Károly, az ambiciózus önkéntes és pedáns kadét? Tiszttársaival együtt már nagyon megunták a háborút és megszokták a „lebzselést és a semmittevést.” Az egyre hanyagabbul működő lugosi pótütegnél Károly olyan hibát vét, ami korábban elképzelhetetlen lett volna: a napi parancsot el sem olvasva „lemarad” a laktanyaügyeletesi szolgálatáról. Hogy ellensúlyozza a szégyenletes mulasztást – és kikerülje az esetleges retorziókat – némi vívódás után mindenki számára kényelmes döntést hoz: vezénylését kéri a tábori pótüteghez Borgnanóba, az olasz frontra…
A 
A hátországba visszakerült hadnagy újra élvezi a könnyebb életet, de egyre többször tapasztalja az ellátási nehézségeket. A lugosi pótütegnél zajló szolgálat jobbára lógásból áll, így Károly örömmel értesül a rendeletről: a fronton legalább egy évet szolgált diákok tanulmányaik folytatásához szabadságot kérhetnek. A műegyetemi hallgató így átkéri magát Budapestre, az 1-es lovastüzérekhez. A sok elégedetlenséget is a felszínre hozó háború a vége felé közeledik. A pattanásig feszült politikai helyzetben a tisztek korábban soha át nem gondolt dilemma elé kerülnek: lövessenek-e a sztrájkolókra, vagy sem?
„Alig hangzott el a veszélybe jutott Haza első hívó szózata, a Magyar Szent Korona Országainak Vörös Kereszt Egyesületének Szeged városi választmánya azonnal megtette a lépéseket a »Szeged« pályaudvaron felállítandó Betegnyugvó Állomás létesítése érdekében” – írta az indulás körülményeiről első jelentésében az intézmény vezetősége. 1914. augusztus 4-én Szegeden már egy teljesen felszerelt betegnyugvót adtak át rendeltetésének, amely élelemmel és orvosi segítséggel fogadta az átutazó sebesülteket.
A kórházba utalt hadnagynak elsősorban a foga fáj, de az orvosok a szívét sem találják egészségesnek. A sebesültek miatt egyre zsúfoltabb haidenschafti kórházból Marburgba küldik, ahol a korábbi szakszerűtlen kezelés miatt a foga újra fájni kezd. A kórházban lógós tisztekkel is találkozik…Károlyt a kimerültség és a szívgyöngeség miatt Abbáziába utalják négy hétre, amit egyáltalán nem bán, mert torkig van már a háborúval. A festői üdülővárosban töltött pihenés után a lugosi pótüteghez vezénylik…
A Pest megyei Sülysápon, az úgynevezett sülyi temetőben, ha felsétálunk a település fölé magasodó temetődombra, egy magányosan álló, szerény kivitelezésű emlékműre bukkanunk. A 25 éve emelt, mára kissé megkopott, de egykor vakítóan fehér, három lépcsőfokon nyugvó, sírkőszerűen kialakított emlékmű előoldalán fekete gránitból készült, öt fémrozettával rögzített feliratos kőlap található, amire magyar és olasz nyelven is feliratot véstek…
A hadnagy az új üteg tisztikaránál nem érzi magát annyira otthonosan mint áthelyezése előtt, holott mint kiderült, a parancsnokhoz rokoni szálak is fűzik. Örömmel fogadja vezénylését egy gázkiképzésre Druszkopolba, ahol azonban sok újat nem tudnak mondani az olasz frontot már megjárt tiszteknek. A magyar katonáknak vitézkedésre egyelőre csak egy állandóan hencegő porosz tiszttel szemben nyílik alkalmuk… A 20. honvéd gyaloghadosztály időközben új parancsot kap: vissza kell térnie az olasz frontra…
Vicino al punto chiave di 
Legutóbbi kommentek