Gunesch János olaszországi hadifogolynaplója – 3. rész
1915 júliusában a naplóíró megtapasztalja a doberdói mindennapok véres valóságát. Személyes veszteségként is érinti már a háború, barátait is elveszti a harcok során. A napló egyre sötétebb hangulatot rögzít, a háború mindennapos borzalommá változott. Gunesch szerencsés megmenekülése után Doberdó faluba is eljut, útközben pedig temetőket is látogat. A „kultúra hiánya” mellett (16 nap óta ugyanazt az alsóneműt viseli) a mindennapi élelem és cigaretta megszerzése továbbra is a legfontosabb kérdések közé tartozik.
[1915.] VII. 11. Ma vasárnap. Szent áhítatos vasárnap. A templomban fog szólni az orgona, harangozni fognak, mi pedig itt alszunk a sátor alatt. Ti otthon szép fehér ruhában sétálni fogtok. A mi ruhánk sáros és véres. Ti otthon egymást szeretettel üdvözlitek e pihenőnapon. Mi puskával kezünkben ádáz gyűlölettel támadunk egymásra. Talán azért is oly borús, esős, égiháborús itt az izzó föld, ahol nem szokott esni. Most várunk mi lesz. Itt maradunk, vagy újra utazunk?
Szépen köszöntött a vasárnapi reggel. Így begyulladva még nem voltam, pedig a tegnapi sem volt tréfa, de a hunczut talján úgy körül srapnelezett bennünket ma Pius pápa neve napján, hogy csoda! 2 sebesülés is volt, minden pillanatban vártam úgy a sebesülést, mint a halált. Nagyon veszedelmes pihenő a puck (puskagolyó) és jönnek. A két sebesülés egy méterre tőlem történt. Egyiknek a combját fúrta át, másiknak a sarkát érte. Délután 5 óra az volt a hír, hogy a német császár ultimátuma ma jár le Olaszországhoz, de úgy látszik nem sok eredménnyel, mert így is most úgy telesrapnelezett bennünket. Valószínű ezek békegolyók. Egy rossz van. Egyszerre kapunk enni mindent, ma reggel gulyást, kávét, theát, majd holnap reggel 2 óráig semmit se. Bizony addig a fél komisz morzsáin kell rágódni.
Ma vasárnap. Mily jó volna szokott kávéházamban ülni. 10 korona 40 fillér a vagyonom, de 5 koronát adnék szívesen egy adag kávéért egy zsemlyével, de hát ily fényűzésről nekünk harcztéri legényeknek le kell mondani. Levelet nem írok senkinek, mert úgy tudom, hogy e hó 17-éig se nem kapjuk, se nem küldik el a miéinket, miért, azt nem tudom. Úgy mint, [ahogy] sok mást nem tudok. A srapnelezés daczára legénységünknek elég jó kedve van. Csak azt szeretném tudni, hogy hova megyünk. Tegnap olvastam egy négy napos grazi lapot. Abban azt olvastam, hogy az orosz nagy ellentámadással kísérletezik. Vajon mi nem megyünk-e vissza Galíciába, de ez csak az én feltevésem.
7 óra. 1 kulacs boros vizet kaptunk. Sikerült 10 db magyar czigarettát venni egy bakától 20 fillérért. ½ 9 órakor kaptuk a parancsot, hogy mindenki feküdjön le és húzódjon be a domboldalba. Ez itt egy pihenőhely, egy mélyedés, katonai nyelven egy „Dolina”.
A m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály védővonala (kékkel jelölve) a Doberdó-fennsíkon 1915. július 12-én. A vázlat bal oldalán a naplóíró alakulatának az 1. honvéd gyalogezrednek az állásai
(Pintér Tamás–Rózsafi János–Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében. Bp., 2017. kötetből)
Azt beszélték, hogy az éjjel támadás lesz az olasz front ellen. Mi lefeküdtünk. Ez volt azután a borzalmak éjszakája. A fronttól, vagyis a rajvonaltól úgy 500 méterre van ez a dolina. Egész éjjel fütyültek a puskagolyók, persze magasan, mert mi a mélyedésben voltunk, de a srapnelek a mélységet körül csapdosták. Dehát az álom győzött a gallyakból készült sátrainkban. Thoma őrmesterrel, kivel együtt lakunk, elaludtunk. Éjjel ½ 2 órakor jelezték, hogy sorakozó ebédért. Én lecsatoltam az én és az őrmester csajkáját, mivel ő szegény beteg és jól aludt. Gondoltam, majd meglepem a bablevessel. Gödrünk feneke lapos felület. Talán 40 méter széles és 60 méter hosszú. Ennek egyik sarkában állt a kondér, amiben az étel volt. Én is oda tartottam a két csajkámat. Ott állt már Mihalik Rezső szakaszvezető és Utasi Rezső őrvezető barátaim (igen szerettük egymást) és még néhány katona. Vártuk, hogy Mihalik kiosztja a bablevest. Nagyon éhesek voltunk. Egyszer csak egy villanás, éppen közénk bevágott a srapnel. Én elszédültem és a földre estem. Egy pillanatig feküdtem, [majd] feleszméltem és csúsztam a fedezék felé. A két czombom nagyon fájt, azt hittem, megsebesültem. A fedezékben levettem a nadrágom és láttam, azaz tapogatással éreztem, hogy csak a föld és kődarabok, amit feltúrt, vágódott hozzám. Mindkét czombom kék és vörös a lapos ütéstől. Mihalik meghalt azonnal. Én közvetlen mellette állottam. Utasi Rezső barátom karja két helyen eltörött. Reggel indult a segélyhelyre. Ott hevenyészve bekötöttük. Megsebesült még Geszler nevű igen tisztességes népfölkelő. Törökbálintról meghalt még egy Czigler nevű bádogos, egy Oravetz nevű népfölkelő és Méhes századírnok. Öten haltak meg, 9 sebesült, és egy lovat is agyoncsapott és mindezek kellős közepébe ezzel a tompa ütéssel menekültem meg. Mihalikot megsirattam és Utasi barátomtól, mikor elváltunk, sírtunk mind a ketten. Ezen az éjen még három srapnel vágott be, de már csak két súlyosabb sebesülés történt. Borzalmas éjszaka volt, engem csak a véletlen mentett meg, az egészen bizonyos. Vajon hazamehetek-e még egyszer?
VII. 12. Ma reggel 6 órakor kaptuk a parancsot: a bosnyákokat felváltani, és srapneltűzben egyenként szakadozva vonult át a két század az új rajvonalba. 1 órai út, szerencse, hogy többet völgyben, mint hegyen mentünk, mert rengeteg sebesülés lett volna. Mihalik barátomnak egy kendőjét találtam meg. Eltettem, ha Isten segít, visszaviszem a feleségének. Ma sem kaptam levelet. Este megyünk be a bosnyákok által elhagyott rajvonalba, pedig úgy volt, hogy az öt napi harcz után pihenőt kapunk. A golyótól, szuronytól nem félünk, de a gránát és a srapnel elől nem tudunk menekülni. Itt nem lehet építeni srapnelbiztos fedezéket. Nincsen fa, nem lehet ásni, sziklák, hol csináljuk a fedezéket? Golyó ellen biztos, srapnel ellen kissé megvéd, ha előtte csap le. De a gránát ellen iszonyú veszélyes, mert a sziklát szétrobbantja és ezerfelé szórja. Egy ember 10–15 sebet is kap. Nagyon gyászos hangulatban vagyunk.
Várjuk a reggelit. Addig javítom a pihenő fedezékemet. Úgy mondják, most jöttek levelek.
¾ 9 óra délelőtt. Rettenetes, alig vagyunk itt két órája, már tudja a talján testvér, hogy itt vagyunk, 5–6-osával küldi a srapneleket, nem lehet kimenni. Úgy mondják, van itt vagy négyszáz ágyúja. Nincs percz, hogy ne legyünk ágyútűzben. Puskatüzet fel sem vesszük, abban sétálunk. Mi lesz estére?
11 óra. Most kaptunk egy kulacs theát. Volt kis szalonnám, megettem, ittam reá theát. Ahogy reggelizem, egy messziről jött srapnel oda szórta lövegeit. Egyik, a sátorban mellettem lógó kabátom zsebébe esett, [a] golyót eltettem emlékül. Mily forró volt. Csak a perzseléstől vettem észre.
Délután 4 óra. Iszonyú harcz, puska harcz. Elképzelem mi lesz ma éjjel! A rajvonalban éjjel mindig erősebb a harcz, és ők robbanógolyóval lőnek. Mily pokoli szerkezeteket gondol ki az elme, mindezt pénzért, az undok pénzért. A kapzsi emberiség kitalálta az utódjának, az ember a fiának, az unokájának. Ezzel bünteti saját magát.
Ma éjjel ½ 12 órakor kaptunk ebédet, borsófőzeléket hússal (Mily jó volt egy kis vastag étel!), utána fekete kávé. Ma éjjel nem kellett bemenni a rajvonalba. Jobb is volt, oly deprimáló hatással volt még ránk a tegnapi eset. Nekem is jót tett a pihenés. A fejem is iszonyúan fájt. A srapnel ütötte daganat és lábszárcsontom is fájt. Most reggel már jobban érzem magam. A tegnapi nagy harcz után csodálatos mily nagy csend volt. Alig volt lövés. Kifáradtunk mind a ketten.
Az este temették el a hat elesett honvédet, kik között én is ott lennék, ha a sors véletlenül nem kedvez. Vagyok csak itt. Öt honvédet egy sírba, Mihalik Rezső szakaszvezető barátomat külön sírba. Mindenhova szép fakeresztet állítottak. Nyugodjatok békével. Te is szegény Mihalik barátom. A te jó becsületes lelked is pihenjen békével. Te, aki oly igazságos voltál, hogy még a fél cigarettát is kiosztottad, hogyha nem maradt. Hányszor nem maradt részére bor vagy más, vígan mondta nem baj, hadd legyen nekik is. Siratnak árváid, és szegény feleséged.
VII. 13. Gyönyörű reggel, nem volt támadás, kipihentem magam. Van még tegnapról kis megmaradt vizem 2 deci, ezzel megmosakodom. Van kis feketekávém, ezt megiszom és két fő dolog el van intézve. Tegnap sok levelet is kaptam mindenfelől, még újságot is.
14 napja már, hogy ruhát nem váltottam. Félek, hogy jelentkeznek majd a földik [de] eddig még nincsen. Pont hét óra, az olasz repülőgép itt kóvályog a levegőben. Ilyenkor mindenkinek el kell bújni, mert amelyik vonalon kétszer átmegy, oda aztán jön özönnel a srapnel és a gránát.
Érdekes mily csereüzletek folynak. Itt a harctéren itt a pénznek értéke nincs, venni érte pénzért ritkán lehet valamit, nincs kitől, hanem cserélünk. Én például kevés kenyeret eszem. Van itt egy Herczeg nevű, ez nem dohányos, de nagy evő. Minden nap kapok tőle 4-5 db magyar czigarettát, ami részemre fontos, hála a jó anyaföldnek, de kenyérnek még [inkább], ezt is annak köszönhetem.
Cigarettázás közben levelet író katona. Akár Gunesch János is lehetne, de róla nem maradt fenn fotó
(Forrás: Fortepan / Lőw Miklós)
Kezdi a talján a bombázást. Bombázás után folytatom. Csak 20 perczig tartott, a mi fedezékünkre 60 db-t küldött. Mind a mi fejünk felett 100 méterre csapott be, mindig egymás után 6 db-ot küld, akkor egy kis szünet, míg újra tölt. Már ismerjük. Akkor kissé felemeljük a fejünket. Máskülönben egész a földbe dugjuk és várjuk, mikor csap belénk. Minden percz halált jelent, mert srapnelbiztos fedezék itt nincs. Nem igen lehet építeni. A százados úr kérésére is az utászok építettek, de oly nagyszerűt, hogy az még gránátbiztos is. Rengeteg ágyúja van itt a taljánnak aránylag. A hadjárat az egész olasz fronton rövid vonalat képez és ő, minthogy máshol nincs elfoglalva, itt összpontosította az egész hadseregét, míg minékünk máshol is van dolgunk. Úgy hírlik a mi ezredünket kivonják négy-öt nap múlva az itteni hadműveletekből és megyünk Galíciába. Mindnyájan alig várjuk, mert ez itt borzasztó, folyton srapnel! Puskagolyótól itt senki se sebesült meg. Puskatűzben kint sétálunk. Érdekes, más a süvítésük. Tudjuk, hogy merre fog lecsapni. Ma nem írhattam levelet se, mert muszáj volt a fedezéket mélyíteni, de komisz munka nekem ásni, ki ehhez nincs szokva! Oly fáradt vagyok.
De sokat gondolunk haza! Otthon mindenki ihat sört, másikat is. Oly szomjúság gyötör, és csak kimért mennyiségű vizet kapunk. Mire ide hozzák, egész meleg. Mily boldog, aki friss vizet ihatik, és néha jót is ehetik. Hej, csak otthon legyek, majd behozom!
Jön a repülő és a srapnel. Gyorsan befejezni! Mert csak keveset kaptunk, folytatom. A 28 mm és 30,5 mm úgy megy a levegőben, mintha kerekeken járna és loccsan. Igen érdekes, de borzalmas. Ezekből egy gránát mindent kiemel, itt ember nem menekül. Ott arat a halál, olyan, mint egy végpusztulás. Forogjon a sírjában az esetleges utolsó napig a feltalálója, de úgy, mint az orsó.
Az éjjel nyugodtan telt el. Csak a rendes lövöldözések folytak, hogy az ellenség lássa ébrenlétünket. ¼ 12 órakor volt ebéd. Gulyás jó volt burgonyával és ½ kulacs fekete, 1 kulacs víz. Kenyeret, cigarettát reggel kaptunk.
VII. 14. Most kezd megint a szomszéd ágyúzni. Ilyenkor nem lehet kibújni a fedezékekből, sokszor órákig, de egyáltalán egész nap. Csak éjjel csúszkálva megyünk az ebédért. Még szükségre sem lehet kimenni sokszor órákig. És ha kimegy, a toalettet előre el kell készíteni, hogy kint már csak az ügyről legyen szó és gyorsan befutni. A toalett rendezését már guggolva a fedezékben végezzük. Ilyen a háború. Mit tudtok ti odahaza kényelmes polgárok? Csak egyszer hallaná közületek mindegyik a srapnel és gránát becsapódását, annak borzalmas csattanását, pusztító rémes gyilkos erejét, mindnyájan ordítanátok a békéért! Csak egy embernek szeretném, ha ily nem srapnelbiztos fedezékbe 100 db srapnel elmenne a feje fölött és 30-40 lépésre elől, hátul, oldalt robbannának, de megtanulná az embert becsülni.
Egy igen szép dolgot láttam a harcztéren. Majdnem kivétel nélkül mindenki hord nyakán vagy karján valami jelvényt, emlékérmecskét. Igaza van: itt ember nem törődik senkivel, csak a hazai emlék! Most osztottak ki leveleket. Közte volt megsebesült barátomnak is kettő. Hogy örült volna neki! A szomszéd községet teljesen szétbombázták az olaszok. A templomot is, és semmi sem maradt bent épen, de a falon a szentháromság festménye épen maradt.
Ennyi maradt San Martino del Carso templomából
(A közreadó fotója)
Reggel 9 órakor gyertyán, conzerv dobozban főztem kis csokoládéval fekete kávét őrmesteremnek, aki beteg. Együtt lakunk a föld alatt és én gondozom. Ebédre egy hasé conzervet melegítettünk és azt ettünk. Előttünk most fedeztem fel, egyik bokor alatt két bosnyák alussza örök álmát. Itt nem kell halottkém, úgy is látjuk, meghalt-e. Este elviszik a rajvonal mögé és elföldelik. Ez lehet mindegyikünk sorsa.
Jobbszárnyunkat megint őrülten srapnelezi az olasz. Vagy 200 darabot küldött most. Srapnelezi a mi búvóhelyünket, pedig ez nem srapnelbiztos. Most esett egy jó darab fáradt srapnel szilánk a lábamhoz. Eltettem emlékül. Fejünket behajtjuk a földbe és úgy várjuk, mi lesz velünk.
Haragudnak, mert ma lelőttük a repülőgépüket. Este már nem is jött a másik. Úgy hallom támadni fogunk mi is. Az eredmény a bombázásnak az volt, hogy a 17-es honvédek egész rajvonalának fedezékét szétlőtték. Lőttek is oda legalább 400 löveget. Felváltva srapnelt és gránátot. 28 mm-es gránátot is hallottam becsapni tőlünk 100 méterre. A szikladarabokat 60–80 méter magasra dobálta. Borzalom, ahol ilyenkor ember van, csak apró darabkák maradnak belőle.
Még a természet ellen is kell védekezni. Skorpió és vipera ellen. Most fogtunk éppen megint egy skorpiót. Ilyen ágyúzást, mint ez a mai, még azok sem hallottak, akik Przemyślnél voltak.
Éjjel ½ 12 óra. Ebéd. Rizses hús, 1 deci thea. Készenlétben álltunk támadásra, de nem lett belőle semmi.
VII. 15. Ma reggel 4 órakor, miután támadás nem volt, az őrmesterrel (Thoma) Doberdóba mentünk a zsoldfizetés felvételére, az egész század részére. Éjjel kellett volna menni, mert nappal nem szabad járni, de már jó világossal indultunk. Az úton láttunk sebesülteket vinni. Mind srapnelseb. Meglátogattuk e hó 12-iki szerencsétlen becsapás halottait. Szépen el voltak temetve. Közte Mihalik Rezső barátom. Még két temetőben jártunk. Egyikben két olasz is van eltemetve. Doberdóban van Turs János eltemetve, ki az úton halt meg. Láttunk gránát vágta lukakat, egy kis falusi háznak elég volna fundamentumnak.
Ott, ahol a pénzt felvételeztük, míg az őrmester leszámolt, addig egy Szolnok megyei öreg népfelkelővel beszélgettem. Ez jár a málhás lovakkal, akik az ételt hordják a rajvonalhoz. Volt egy egész condér theája, megittam nála 16 decit 1 db kenyérrel. Meghívtam hozzám Pestre, hogy visszafizessem. Vajon teljesíthetem az ígéretem? Visszajövet benéztünk a segélyhelyre. Ott hevertek néhányan. Sebesülten várták a kocsikat, amelyikkel kórházba, vagy vasútra viszik. Mi kaptunk még fél kenyeret, 5 db magyar cigarettát és egy kulacs limonádét és ezt közbe mondom, mert később elfelejtem. Érdekes, 49 évvel ezelőtt Atyám küzdött itt a doberdói fennsíkon lefolyt harczokban, ahol is ikertestvére, Márton elesett. Csakhogy az nem volt ily borzalmas, mint ez.
1866-ban, az olasz–osztrák-porosz háború során a Doberdón nem zajlott csata, de 1866. július 26-án, a közvetlen szomszédságában, Versában igen. Nem sikerült fellelni a kérdéses ütközet veszteségi listáját, így nem tudni Gunesch Márton itt halt-e meg. A csata után San Vito al Torre temetőjében tíz halottat, köztük öt magyar katonát temettek el mindenféle jelölés nélkül és Márton akár az egyikük is lehet. Ugyanez a San Vito al Torre véletlenül, vagy sorsszerűen újra előkerül majd a naplóban, mint Gunesch hadifogságának egyik első helyszíne.
A repülő is járt már erre, küldi is a talján esze nélkül a gránátokat. Oly büdös van erre! Hullaszag. Én is érzem a kultúra hiányát. 16 nap óta nem váltottam alsóruhát.
Délután 2 órától szakadatlanul tart az ágyúzás mindkét részről. 2 ½ óra alatt legalább 700 db gránát, srapnel esett le. Itt kell lebújva lenni a födözékbe. A repülőgép nagyban egész délután folyton kóvályog a levegőben keresi az új nehéz ágyút, amelyet az osztrák tüzérség állított ma fel. A mieink srapnelezik, de nem tudják eltalálni. Egész délután teljesen felszerelve fekszünk a fedezékben, előre megyünk, vagy vissza fogunk menni, nem tudom. De, hogy már mindenem fáj, azt tudom. Az éjjel azt álmodtam, hogy szuronyom egész rozsdás volt. Legalább egyszer már azt álmodnám, hogy Pesten vagyok és egy jó vacsorát eszem. Ez is érne valamit.
Este 10 óra, vacsorára bableves, 1 deczi fekete, 5 czigaretta (magyar), és vacsora után indultunk fel a legközelebbi lövészárokhoz. Fedett lőállások, teteje hullámos vaslemez fedve gyeptéglával, de nem elég helyen, ezért a srapnel is átvágta. Mielőttünk volt bent az 1. zászlóalj. Bevágott a gránát ide a fedezékbe. Két halott és három sebesült volt. A halottakat mi temettük el. A feljövetel borzasztó volt. Alig indultunk el, rákezdett az iszonyú záporeső, és teljes egy óra hosszát esett, ing, alsónadrág teljesen átázva. A futóárok megtelt vízzel, egész térdig voltunk benne. A szél még ráduplázott. Úgy dideregtem, mint a nyárfalevél. Ha sohasem, de most kívántam a halált. puskagolyók folyton süvítettek. Az a szerencse, hogy mind magasan felettünk.
