Gunesch János olaszországi hadifogolynaplója – 4. rész
1915. július 18-án kezdődött a 2. isonzói csata, amelynek az első napján a naplóírónak igen kétségbeesett helyzeteket kellett túlélnie. Kisebb sebesüléseket is szenvedett, majd a kaotikus viszonyok között július 19-én olasz hadifogságba esett. A naplót eközben is végig vezette, és igen drámai pillanatokat örökített meg. A fogság viszont sokkal jobbnak ígérkezett, mint amire számított.
[1915.] VII. 16. Reggel van, szeles idő, de később bágyadtan kisüt a nap. Itt a fedezék szélénél szárítgatom a ruhám. Kenyeret még nem kaptam, éhes vagyok, ebéd pedig csak éjjel lesz, mert csak egyszer kapunk enni egy nap, éjjel. Máskor nem lehet hozni. Vizem még van egy kicsi és két czigaretta. Beköszöntött nálam is a hadi szegénység. Már harmadik hete nem tisztálkodtam rendesen. Itt még kevésbé lehet. Hajam, szakállam bozontos. Csúf pofa vagyok. Még jó, hogy tegnap elvesztettem a tükröm. Annak örülök, hogy leveleim, jegyzőkönyvem sikerült megszárítani. Mai naptól jegyzőkönyvem is rövidebben vezetem. Levelet is csak néhány sort írok. Szűk sötét fedezék. Örökké talán nem maradunk itt. Kezdek már másvalaki lenni, soványodom és nagyon. Semmi ruganyosság bennem, rossz az élet.
Folytatom tovább a fedezékben az írást. 1 órakor megint átszenvedtük a poklot. Egymás után küldte az olasz a gránátokat. Egy becsapott, a többi csak a köveket szórta be. Egy sebesült lett, két fegyvert elgörbített. Kasokat vert szét, csajkát. Egymás hátán tolongva vártuk, mikor csap belénk. Legtöbbje imádkozott, én naplóm írását folytattam. Ma elkerültünk a bajból, de vajon az éjjel, vagy holnap, vagy a következő percben mi lesz? Állandóan rettegnünk kell a rettenetes ágyúzástól és ez ellen tenni nem lehet semmit sem. Majdnem szótlan kell várni a halált. Talán kivétel leszek, de az is lehet, hogy itt a sziklák között fejezem be pályafutásomat. Hogy nézünk mi itt ki? Csupa sár, csupa piszok. Olyanok vagyunk, mint a disznók ebben a földvárban.
Megettem minden kenyeremet, kiittam utolsó korty vizemet, elszívtam utolsó cigarettámat. Most én vagyok a világ legszegényebb embere. Igaz, hogy van 12 Koronám, de ezt akár eldobhatom. – később majd folytatom –
¼ 8 óra. Újra végigmentünk a borzalmakon. Legalább kétszáz srapnel és gránát robbant szét másik fedezéknél, már telefonon kérték hadnagyunkat, hogy tegyen valamit ellene. Azt mondta ő sem tehet semmit, ez a parancs, itt maradunk, ő is veszélyben van. Bizony úgy is van, itt mindenki veszélyben van.
Az éjjel már békét hagyott a talján. ½ 12 órakor volt az ebéd, babgulyás, és négy embernek egy kulacs fekete, 1 kulacs víz, ½ kenyér, 5 czigaretta, 1 kalap cvibak, valószínűleg a tegnapi kenyér, azért mert teljes 24 óra hosszat se kenyeret, se vizet nem kaptunk.
Lövészárok belseje a doberdói fennsíkon, Gunesch János 1915. VII. 17-én sötétben rajzolta
VII. 17. Szép reggel, már kezdi a talján a körülágyúzást, vajon milyen nap lesz? Tegnap az a gránát, amelyik becsapott, a levelek közé is bevágott, úgy szétszórta, talán nékem is volt közte.
Délután 4 óra. Eddig még minket nem tisztelt meg az ágyú. Úgy tudom holnap éjjel fel leszünk váltva, megint leszünk pár napig tartalék. Most olvastam egy 14-iki Estet. Szomorú, még mindig csak kertelnek a lapok, a béke még beláthatatlan. Én forradalomtól féltem a világot, mert már türelmetlen mindenki. 3 napja már nem mosakodtam, még ivóvíz sincs. Sohasem lesz vége már? Pedig már oly sokat szenvedtem és nélkülöztem. Tegnap, mikor a gránát becsapott fedezékünkbe, egy Untertay nevű vecsési honvéd úgy megrémült, hogy kiabálva futott az erdő felé és csak éjjel jött vissza.
Este 6 óra. Oly szép idő van kint és nékünk még szükségre se szabad kimenni, mert ha egy ember kimegy, már látják az olaszok. Rengeteg ágyúja van, szünet nélkül lő. Tagjaim már megmerevedtek az összehúzódástól itt a felső agyaggödörben. Ma eddig legalább 600 lövést tett. Oly hitványnak érzem magam, oly szomorú, kietlen az életem. Vizünk sincs, 24 óránként egy fél litert kapunk. Én adok kinek-kinek egy kis citromsavat, de már alig van. Hadnagyunk dühös, mert két nap óta nem kap tüzérségi megfigyelőt, azért lőnek minket ily eszeveszetten. Ma egy hadnagy és egy telephonista megsebesült munka közben, ahogyan javította a telephont.
Éjjel ½ 12 óra. Megkaptuk az ebédet: krumplileves (egy maggi koczkányi hús szomorkodott benne), négyen 1 kulacs feketét, aztán kimentem a rajvonal elé figyelőnek. 12 órától ½ 4 óráig. Veszélyes foglalkozás, mert a puskagolyók folyton fütyülnek. Az a jó, hogy az olasz is csak azért süti el a puskát, hogy pukkanjon.
Harctéri helyzet a 2. isonzói csata kezdetén, a m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály védővonala (kékkel jelölve) a Doberdó-fennsíkon 1915. július 18-án. A vázlat bal oldalán láthatóak a naplóíró alakulatának, a budapesti 1. honvéd gyalogezrednek az állásai is (József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. II. kötet. Olasz háború. Doberdo. Budapest, 1928. 14. számú melléklet részlete)
VII. 18. vasárnap reggel 5 óra. Kaptunk ½ kenyeret, egy jó nagy drága szalonnát, és 4 db magyar szivarkát. Persze ez kevés. Kértem egy barátomtól dohányt, pipadohányt, aki [adott] 6 fillér kapadohányt és azt vágtam széjjel, hogy legyen ma a szent vasárnap a legkomiszabb kapadohányból néhány szippantás. Most 5 órakor kezdte el az ágyúzást a talján. Vérfagyasztók a robbanások, mind itt körülöttünk esnek le. Várjuk a halált. A mieink nem lőnek vissza, pedig, ha visszalőnének elhallgatnak. Azért nem, mert nincs muníczió, vagy nincs ágyúnk. Jön az ő repülőgépük és nézi a hatást. Az éjjel a katonák nem kaptak ebédet. Nem tudom miért van az, hogy ily keveset kapunk és mindenből a legrosszabbat, hiszen mi védelmezzük a hazát, minden áldott pillanatban a halált várjuk. Ha ezt megmondanám, mint szocialistát fejbe lőnének, azért csak magamnak panaszkodom. Úgyis csak a véletlen kiválasztottjai fognak elmenekülni. Mit gondoljon ilyenkor a katona, ha ezt átéli és hazagondol volt életére. És hol van még a béke! Ma még érzékenyebb vagyok, mint máskor, mert most vasárnap van. A pihenés a becsületes munka után 10 óra. A fedezék már négy helyen beszakadt, 3 halott, 15 sebesült, az őrmestert már nem látni, a hadnagy véresen jön elő a fedezékből és szolgájával menekül. Ebben a pillanatban robbantja szét egy gránát a negyedik helyen, ahol állok [a fedezéket]. A fedezék alatt elbújva, egymáshoz lapulva, fejünket a fedezék agyagos falához szorítva, a bakák mind kétségbeesetten imádkoznak, a szavakat gyorsan hadarják.
Várjuk az újabb gránátot, vagy a parancsot visszavonulásra, bár az is halált jelent, mert az utakat srapnelekkel árassza el az olasz tüzérség. A gyalogság iszonyúan tüzel. Becsap ismét a gránát, 3-szor szakad ránk a fedezék. Mire a kénfüst, por eltávolodik, ismét két halott, 3 sebesült, súlyos, egyik bekötözött ismét új sebet kap, mert a sebesültek csak éjjel lesznek elszállítva. Én megsebesülök a derékcsontomon, lábszáramon és lábfejen. Mind tompa ütés, agyam zsongott, a rászakadt homokzsáktól szemem tele homokkal. Kirohantam a fedezékből, belevágtam magam a futóárokba és a sárban hason csúszva, idegeim teljes megfeszítésével, testi erőm utolsó maradékával vonszoltam magam mindenütt hason csúszva. Útközben találkoztam még két bajtárssal. Elcsúsztunk a 46. gyalogezred dolinájába, ott jelentkeztünk. Onnét elvittek Reviczky alezredes elé, sebemet bevarrták és lelövéssel fenyegettek mindannyiunkat, hogy elmentünk az üres fedezékből, ahol már csak sebesült és halott volt. Mert mint megtudtam, a többiek is átmentek más fedezékbe. 5-en ismét egy veszélyes úton haza csúsztak. Egy hadapródot küldtek velünk ki, hogy átvegye a parancsnokságot. Én jelentettem az alezredesnek, hogy minden szét van lőve. Azt mondja nem igaz, hazudok. Azt hiszem ma már elhinné, oly lehetetlennek tartotta a honvédség megverését.
Reviczky László alezredes (Kajon Árpád gyűjteményéből)
Nem tudtunk már helyünkre menni, belesodródtunk a 7-ik századba, aki épp a rajvonalba indult és teljes golyózáporba mi is belesodródtunk, én teljesen fegyvertelenül. Mindent szétrobbantott a gránát, a puskáinkat is eltörte. Megszámolták, a tüzérség 2 400 lövést tett, a milyeink 15–20-at. Hadnagyunk majd megőrült, úgy kért tüzérséget, hogy az iszonyú bombázást ellensúlyozza. Nem kaptunk, azt hitték a honvédek öntöttvasból vannak, hát nemsokára azt is csináltathatnak. Négy óra. Visszavonultunk egy gyalogútra, de itt folyton két oldalról gyalogsági tüzet kaptunk. Valahogy hevenyészve beástuk magunkat amennyire lehetett. Itt feküdtem teljes 36 órát.
VII. 19. Itt fekszem az útszélen, folyton jönnek a golyók. Több olasz katona azzal lehet megbízva, hogy az utat figyelje. De sokat lőttek itt agyon, akik erre menekültek! Fejemet nem lehetett felemelni, biztos halál. Egy halottnak elvettem a kétszersültjét és 5 conzerv vaját ügyesen földre lapulva, a halottat felhasználva fedezéknek. Bizony-bizony még halottrabló is lettem. Szegény halott felfogott néhány lövést, ami nekem lett szánva. Persze vizem nem volt, [de] kinek is volt? Ott az a pár deczi, amit kaptunk. Elmúlt az éj, iszonyúan átfáztam. Esett az eső is, a friss hideg agyagon köpeny nélkül mozdulatlanul fekve. Iszonyú helyzet! Mire virrad és kisütött a nap megszáradtam, ettem fekve konzervet kenyérrel. Másik két fiatal társam is. Egyszer csak ismét rohan egy honvéd. Kiabálok: feküdj le! Tétovázik. Egyszerre két lövést kap. Rám esik. Ott tartottuk, iszonyú szűken voltunk. Meg sem lehetett mozdulni és a beteg pedig jajgatott. Kössük be valamivel. Nem tehettem, mert biztos halál, ha felemelkedem. 8 óra felé ismét rohantak az emberek. A mi hadapródunknak csak az volt a szerencséje, hogy rákiáltottam „hamar ide”, különben már halott.
Teljes 2 ½ órát feküdt rajtam, egymásba folyt az izzadtságunk, míg alkalom jött egy pillanatra a fedezék mögé ugrani és ott hirtelen néhány kőből kis fedezést csinálni. Így szabadultam meg kedves terhemtől. A hadapródot Csapónak, a sebesültet Szántónak [hívják], Rákosfalva Villa sor 4 szám Budapest tiszti szolga.
Az ágyúzás őrülten tartott. Közel jártak a gránátok és a srapnelek. Rettegtünk, ha belénk vág, egy sem marad életben, de a sors ismét másként határozott. Egész délután szakadatlan gránát- és golyótűz között elkezdett szállingózni a hír, hogy be vagyunk kerítve. Eleinte a hadapródok nem akarták hinni, de ½ 5 óra körül már hallottuk, hogy avanti, avanti és már jöttek is az olaszok. Nagyon kevesen menekültek, azok után iszonyú srapneltüzet zúdítottak, mi pedig látva, hogy úgysincs menekülés, mi is futottunk a frontunk felé és itt igazán kedves jelenetek játszódtak le. A mieink gépfegyverrel tüzeltek, mégpedig látták, hogy össze vagyunk keverve. Fegyvert el kellett dobni, nekem úgysem volt, és kézen fogva vezettek az olaszok az olasz fedezék mögé. Csak csoda, hogy a golyózáporban nem sebesültem meg. Most lőtt a gépfegyver, mert nem kellett, de mikor kellett volna, hallgatott.
Gunesch János utólag bejelölte egy elnagyolt olasz térképvázlaton, hogy 1915. július 19-én hol eshetett hadifogságba. Valószínűleg erre ettől délnyugatabbra kerülhetett sor
Még lent sem voltunk a fedezékben, máris útközben futva kenyeret adtak az olaszok, szép fehér búzakenyeret, cvibakot, szebbet, mint a mienk, sajtot, csokoládét, czitromot, vizet. Mindennel elláttak, kitűnően bántak velünk. Tisztet keveset fogtak el, de sok hadapródot és körülbelül 900 embert. A tiszt urak már jó előre ellógtak, csak nekünk mondták, hogy utolsó emberig védeni kell a pozícziót. Hát védtük. Mit ért? Én úgyis tudtam, ez őrület ennyi ágyúval szemben. Csak a vérpadra vittek minden előre látható eredmény nélkül. Ezt én is tudtam, pedig nem vagyok stratéga, a honvédség vitézsége nem vívhat ki mindent. Azt a vitézséget irányítani kell tudni. Összetört öreg emberek, kiéhezve szomjasan nem nyernek háborút. Nehéz hátizsákkal, melyben ugyan élelem egy szikra nem volt, de muníczió, és conserv, amit halálbüntetés terhe mellett nem volt szabad megenni, az volt rogyásig. Szakadj meg honvéd! Persze a tiszt urak kaptak sült húst, főzeléket, sajtot, szalámit, 1 üveg bort, 2 üveg kristályvizet, 1 üveg feketét, Memphisz czigarettát és dupla zsoldot. Mi pedig éheztünk. Mire hozzánk ért a koszt, már ők hat helyen megvámolták. Utoljára jöttek a mi altisztjeink. 24 órában egyszer enni 1 kanál birkagulyást, 1 deci feketét, 1 fél kenyeret, tessék ezzel harcolni! Kenyeret olyant, amilyennel az olasz katonát megkínáltuk, undorral köpte ki. Most rázhatják a fejüket. Otthon készülhet az új menet[zászlóalj], majd az is így elcsigázva a mi sorsunkra kerül. Hej, de rázta a fejét Kucrhner tata, hogy lehet most új menet[zászlóalja]t csinálni. Én megmondom: az otthoni protekciósokat és lógókat besorozni. Vajon ezek állják-e majd két hétig ezt az őrültté tevő gyilkos tüzet? Mesélték, hogy igen rossz katona az olasz. Gyáva, dumdummal lő. Mind nem igaz, már meggyőződtem róla. Fegyelmezett, rendes jó katona és mind fiatal, erős, jól felszerelve. Mirajtunk csodálkoztak, hogy ilyen öregek vagyunk. Estefelé beljebb vittek egy faluba. Némely helyen fizetni kellett. Ahova a mi ágyunk be volt téve, ott kapott mindenki egy conzervet és egy fehér czipót. Kint aludtunk az udvaron. Kicsit hűvös volt.
