Az olaszországi Torre folyó egy olyan jellegzetes alpesi folyó, amely esős időszakban hihetetlenül gyorsan képes nagy vízmennyiséget eljuttatni a tengerhez, míg normális esetben szinte száraz lábbal átkelhetünk rajta. Jelentősége azért nagy, mert határt képez. Jellegzetesen csak az első világháborús szerepét szoktuk emlegetni, viszont a folyó ennél sokkal régebb óta jelezte a Habsburg Birodalom határát. Ezen beszámoló a Torre mentén és közelében húzódó határ pár – ma is látható – emlékét mutatja be.

A Habsburg Örökös Tartományok részét képezte Krajna, vagyis nagyjából a mai Szlovénia központi területe. Krajna és Tirol is érintkezett a Velencei Köztársasággal, vagyis a Földközi-tenger eme tengeri nagyhatalma többszörösen határos volt egy olyan szárazföldi birodalommal, amely a Habsburg család kapcsolati rendszeréből adódóan túlságosan nagy katonai erővel rendelkezett. A Velencei Köztársaság pedig a 16. század közepétől lassan hanyatlott, így a cambrai-i liga küzdelmeit (1508–1516) követően – ekkor került Habsburg fennhatóság alá Gradisca – a szárazföldi területeinél kizárólag a védelemre törekedett. A tengeren ugyanis egy másik világhatalommal, az Oszmán Birodalommal kellett szembenéznie, és az a győzelem reménytelennek látszott. Ez persze nem jelenti, hogy a szárazföldi határt ne erősítették volna meg, és egy erőd sohasem csak a védelemre szolgál, hiszen egy támadás kiindulópontja is lehet. A Torre folyó közelében ennek az agresszív védekezési technikának lehettek tanúi a helyi lakosok, hiszen Habsburg részről ott volt Gradisca vára, és a folyó túlpartján a velenceiek egy ma is világszerte ismert várost emeltek a régi Palma helyén. Ez lett Palmanova csillagerődje, gyakorlatilag egy kaszárnyaváros, a kor egyik legkorszerűbb katonai létesítménye.

 Palmanova légi felvétele
(Forrás: Wikipédia)

A köztük húzódó Torre folyó és közvetlen környéke pedig – mint később kiderült – egy évszázadokig létező határrá vált az egymással farkasszemet néző velencei és császári katonák között. 1615–1617 között az uszk, vagy más néven gradiscai háború alatt ezek a katonák össze is csaptak, de ezt követően egészen 1797-ig, a Velencei Köztársaság felszámolásáig itt húzódott a határ. Ebből az időszakból, a 18. század második feléből származik az alábbi postaállomás is, amelyet Nogaredóban találunk. Ez közvetlenül a Habsburgok által uralt terület szélén található, a Torre partján, ahol a szomszédos velencei stílusú villa is mutatja, hogy igazából nem Bécsre, hanem Velencére tekintett mintaként a helyi elit.

18. századi postakocsi-állomás Nogaredóban a Villa Gorgo szomszédságában
(Forrás: Világunk blog)

1797-ben Napóleon a campoformiói békében a Velencei Köztársaság szinte teljes területét odaadta a Habsburgoknak, cserébe Ferenc császár elismerte a Ciszalpin Köztársaságot. A Habsburgok ekkor szerezték meg először Venetót, vagyis közel 300 év után a Torre folyó és környéke egyszerű adminisztratív „belső” határrá változott. A napóleoni háborúk során a területek hovatartozása állandóan módosult, de 1814–1815-ben a Bécsi Kongresszus létrehozta az Illír Királyságot és a Lombard-Venetói királyságot. Mindkettőt osztrák örökös birtokként kezelték, határuk a régi velencei határt követte, tehát a Torre folyó és környékén húzódó határ látszólagos maradt. Viscóban viszont fennmaradt egy érdekes határkő gyűjtemény.

Határkövek a viscói Határ Múzeuma gyűjteményéből
(Forrás: Világunk blog)

Ezek kőből és betonból készültek, a hosszú 19. század során itt húzódó határt jelölték. Balról az első az 1814-ben létrehozott Illíriai Királyság nyugati peremét jelölte, ugyanis ez a „kalapos” kivitel az Illír Királyságban terjedt el. 1849-ben az Illíriai Királyság felőli szakaszt átnevezték Osztrák Tengermelléknek. Ez utóbbi nevet egészen a Monarchia felbomlásáig használták. A középső határkő pont 1849-es, vagyis a Tengermellék kialakításakor a határsáv jelzéseit is aktualizálták. A jobb szélső a legfrissebb, 1911-es, ez már a Monarchia és az Olasz Királyság határát jelölte, hiszen 1866-ban a bécsi békével Veneto tartományt megszerezték az olaszok.

A vizsgált terület térképvázlata a Torre folyó mentén
(Forrás: OpenMaps, Juhász Balázs)

1866-ban az utolsó összecsapás is itt zajlott. 1866. július 26-án egy részben magyar katonákból álló osztrák alakulatnak kellett szembeszállnia az olasz támadókkal, akik megpróbáltak átkelni a Torrén, majd pedig katonai sikereket elérve újabb területekkel kiegészíteni a már nekik szánt Venetót. A versai csata egyik áldozata annak az első világháborús hadifogolynak, Gunesch Jánosnak volt a nagybátyja, akiről a blogon is olvashatunk. A csata tényleges olasz sikereket nem ért el, az 1866. október 3-ai bécsi béke csak a már korábban kialkudott Venetót juttatta olasz kézre, és visszaállt az a határ, amely a Torre folyó mentén húzódott a Velencei Köztársaság és a Habsburg Örökös Tartományok között.

Az 1866–1915 közötti időszak azért is látványos, mert számos ma is álló épület őrzi az emlékét. A felületes szemlélő akár azt is hihetné, hogy a határ akkor keletkezett, pedig ez már közel 350 éves volt akkoriban. Például ekkor emeltek számos olyan vámépületet, amely különleges funkciót tölt be napjainkban.

A viscói volt vámépület, ma a Határ Múzeuma
(Forrás: Világunk blog)

A viscói kalandos karriert futott be. Az osztrák oldalon épült, viszont az első világháború során az Olasz Vöröskereszt 035-ös tábor kórháza működött benne és a közvetlen szomszédságában. Itt ugyanis húsz fabarakkot emeltek, amelyek 1000 fős kapacitással működtek. Az osztrák–magyar hadifoglyok által a keleti frontról behozott kolera csak Olaszországban közel 20 000 halálesetet eredményezett, és a kórság elleni küzdelemből ez a tábor kórház is kivette a részét. A caporettói áttörést követően a kórház barakkjai a menekült polgári lakosság szükségszállásaiként működtek. Ők a piavei front környékéről érkeztek, ma is az ő nevüket viseli Visco település eme része: Borgo Piave. A barakkokat a második világháborúban is használták, 1943-ban egy a szlovén és horvát civileket internáló tábort alakítottak ki bennük. Ma a Határ Múzeuma található a korábbi vámépületben, a barakktábor helyén pedig egy omladozó laktanyaépület várja sorsát.

A korábbi vámépület és postakocsi-állomás fala Trivignano Udinese határában
(Forrás: Világunk blog)

Trivignano Udinese szomszédságában, a közvetlenül a határon emelt vámépületben akkoriban egy étterem is működött a postakocsi-állomás mellett. Most – a hagyományhoz hűen – egy vendéglátóipari egység üzemel benne. A felirat utal a terület nemzetiségi sokszínűségére, és fontos jele a szándéknak, hogy ellentéteinken felülemelkedve, együttműködve jutunk csak előre.

Az 1911-es 23. számú határkő oldalról egy korabeli fotóval
(Forrás: Világunk blog)

Természetesen számos szabvány határjelölő kő is mutatta az államhatárt, amelyek közül általában az 1911-ben felállítottak maradtak fenn. A fenti jelzés egy töltésen áll, viszont ma már megváltozott a környezet, a folyó se ott található, ahol több, mint 100 éve. Az 1911-es, 23. számú határjelző oszlop mellől ugyanis kissé arrébb „mászott” a Torre.

A Torre folyó kiszáradt medre. A Torre jellegzetes alpesi folyó, esőzések idején megállíthatatlan, máskor szinte száraz lábbal át lehet rajta gázolni
(Forrás: Világunk blog)

A határt pedig nem csak határkövekkel, hanem erődökkel is ellátták. Versa szomszédságában, a régi fahíd mellett emelték a lenti erődöt. A hídra a polgári forgalom miatt szükség volt, viszont ezt tudatosan fából készítették, hiszen könnyebb volt elpusztítani, tehát a szomszédos erőd is hatékonyabban védhette ezt a szakaszt az ellenségtől.

 A versai fahíd
(Forrás: Gianfranco Simonit gyűjteménye)

Egyáltalán nem véletlen, hogy az első világháborús olasz hadüzenet után a Monarchia hadserege azonnal elpusztította, az olasz hadsereg pedig újra felépíttette. A lenti fotókon ábrázolt erődítések ezt a hidat, pontosabban ezt az átkelési pontot védték. 1915-ben az olaszok harmadik védelmi vonal néven emlegették, 1916-ban pedig egy összetett védelmi rendszer elemévé vált. Ekkor ugyanis a Torre és az Abitati vonalak itt értek össze, amely rendszert az Argini, vagyis a Töltések vonalaként tüntettek fel a dokumentumok.

 Az Argini-vonal, a jelölt szakasz a Battisti redoute
(Forrás: Silvo Stok gyűjteménye)

A Battisti redoute a versai fahíd szomszédságában
(Forrás: Silvo Stok gyűjteménye)

Sokat nem használták őket, a pusztítás is csak azért köthető a Monarchia katonáihoz, mert ezt a bizonyos erődítést az olaszok Battisti redoute-nak nevezték el Cesare Battistiról, aki árulónak számított a Monarchiában. A trentói olasz nemzetiségű politikus, a lelki hazája, Olaszország szolgálatába állt, s amikor hadifogságba került, a Monarchia katonai hatóságai árulásért kivégezték.

 Cesare Battisti
(Forrás: Wikipedia)

A caprettói áttörést követően viszont az is érthető, hogy a Monarchia katonái nem hagyták érintetlenül a Battistit említő feliratot.

 A Battisti redoute a versai fahíd szomszédságában
(Forrás: Gianfranco Simonit gyűjteménye)

 A Battisti redoute a versai fahíd szomszédságában
(Forrás: Gianfranco Simonit gyűjteménye)

 A Battisti redoute felirata
(Forrás: Gianfranco Simonit gyűjteménye)

A régi híd ma már nincs meg, a szomszédban egy modern átkelőt találunk. Az állások állagvédelme mellett komolyabb tervek is léteznek a hasznosításukra, hiszen a világháborús és az 1866-os események szemléltetéséhez is ideális a helyszín. Remélhetőleg hamarosan ezeket is sikerül megvalósítani.

A Battisti redoute állásai
(Forrás: Világunk blog)

 A Battisti redoute egyik felirata
(Forrás: Világunk blog)

 A Battisti redoute állása belülről
(Forrás: Világunk blog)

A helyeket 2020 augusztusában Gianfranco Simonit mutatta meg, a helyi vonatkozású információkat is ő szolgáltatta.