Somogyi Lajos első világháborús naplója – 1. rész
A sorozat első részében a naplóíró röviden összefoglalja, mi történt vele a kiképzés alatt. 1914. december 7-én indulás! Először Miskolcra, karácsony után pedig az is kiderült, hogy az orosz frontra, pontosabban a Vereckei-hágóhoz. „Még egyszer sem lőttünk idáig és most egyenesen a tűzvonalba hoztak” – zsörtölődik hősünk. Szilveszterkor aztán az ő ütegük is leadhatja az első lövést. Milyen az, ha az ellenséges tüzérség belövi az embert? A hegyi hadviselés gyötrelmei: hol szakadó eső és mély sár, hol sűrű hóesés nehezíti a katonák életét. És ehhez jönnek még a betegségek…
Rendhagyó bejegyzés következik. Új sorozatot indítunk a jövő héten: Somogyi Lajos, a 4. hegyi tüzérezred katonája naplóját fogjuk heti részletekben közreadni. A budapesti szűcsmesterből lett tüzér az első világháború négy frontján is megfordult az alakulatával. Az orosz, olasz és a szerb hadszíntér után a palesztinai bizonyult számára a legkülönlegesebb élménynek. Szerencsésen hazatérve különleges képes naplót szerkesztett, amit most a lánya a rendelkezésünkre bocsátott. Román Panni rendkívüli személyiség, aki közelről ismerte és ismeri a XX–XXI. századi Budapest művészvilágát. Találkozásaink során sokat mesélt nekünk az édesapjáról, az életükről is. A beszélgetések egy részét rögzítettük is, amelyekből már osztottunk meg részletet blogunk Facebook oldalán. Mai személyesebb hangvételű bevezető posztunkban Somogyi Lajost és a naplóját a vele készült beszélgetés segítségével is mutatjuk be.
Az út hazafelé tengeri aknák között vezet. Egyéb lehetséges veszélyforrások: lázadás, tengeri rablók, antant ellenőrzés. A tengeri betegség ezekhez képest ugyan kevésbé súlyos, mégis alaposan megviseli az utasokat. Szénfelvétel karanténzászló alatt. A Monarchia felbomlásának szembetűnő jelei: a kikötőkben mindenütt olasz zászlók, a hazatérőknek külön osztrák és magyar vonat. Kemény doktor meggondolatlan közbeszólása majdnem komoly bajba sodorja hőseinket. 1919. január 19-én megérkezés Budapestre és a nagy háborús kaland keserű vége…
„Csillag hegykúp”, ha szószerint fordítjuk magyarra a karszti magaslat egykori német katonai elnevezését. Az Isonzónál a Komeni-fennsíkon, Sela na Krasu település közelében emelkedik, de ma már csak a régi katonai levéltári iratokban találkozunk ezzel a névvel. 1917 szeptemberében és októberében a rajta húzódó állásokban magyar katonák harcoltak és vívtak nagy véráldozatokat követelő súlyos harcokat. A következőkben a magaslat visszafoglalásért indított támadás néhány órájának a történetét ismertetem, valamint a bő 105 évvel későbbi terepbejárás eredményeit.
Különféle elképzelések a hazajutásra. A tengeri út megoldódni látszik, ám a szárazföldön már nehezebb a helyzet. Mackensen magyarországi internálásának híre Isztambulba is eljut és Kemény doktoréknak sok nehézséget okoz. Végre megvan a hajó, amely honfitársainkat reményeik szerint hazaszállítja majd. A Resid pasa azonban előbb alapos átalakítást igényel. Pomiankowski tábornok elemében: figyelme szinte mindenre kiterjed. 1919. január 6-án azután a hajó elindul Trieszt (és Magyarország) felé…
Dr. Kiss Imre a Tisza menti Péterrévéről indulva 1912-ben kezdte meg orvosi tanulmányait Kolozsváron, amit a Nagy Háború kirobbanása szakított félbe. A háborúból derekasan kivette részét, a székesfehérvári 17-es honvédek medikusaként küzdött a Doberdón is. A frontról szerencsésen hazatérve befejezte a tanulmányait, majd orvosként visszatért az impériumváltás során elcsatolt szülőföldjére.
A napló ezen fejezetében Kemény doktor a konstantinápolyi hadifoglyok közötti bolsevik agitációról, egy szélsőbaloldali fordulat létrejöttének kísérletéről számol be. Hogyan és kik között működött a legénység körében a tisztekkel szembeni izgatás? A naplóíró megfejti az egész mozgalom fő motívumát: a „kassza” megszerzésének vágyát… A németekre (akikről a doktor megállapítja, hogy „derék, komoly nép ez”), valamint az osztrák–magyar tüzérekre persze nem hatott az izgatás…
A történet idén februárban egy különleges első világháborús emlékkereszt megtalálásával kezdődött, majd egy kutatócsoport hónapok óta tartó hivatali, levéltári, helyszíni kutatásával folytatódott. Fodor Sándor zászlós keresztje után meglett a sírja is, s családja történetének számtalan érdekessége tárult fel a kutatók előtt. A kutatás még nem zárult le, de az idei Magyar Hősök Emlékünnepére a sírja már védettséget nyert és megújult. – Az emlékkeresztet megtaláló dr. Gáspár Zsófia írta meg számunkra az eddigi történetet és adott választ a címben feltett kérdésre.
Kemény doktor továbbra is a németeket sajnálja. Mennyivel rosszabb a sorsuk a monarchiabelieknél, akiknek lám az áruló Habsburgok miatt az antant megengedi a hazautazást (igaz saját költségen), feltéve, ha nem engednek németet a hajójukra! Mi magyarok persze a végén pont olyan szerencsétlenek leszünk, mint a németek: nekünk is feldarabolják az országunkat… A korábbi török vezetők sorsát is izgalommal követik. A Monarchia nemzetiségei sorra elhagyják a süllyedő hajót és az antant védőszárnyai alá helyezik magukat. A doktor és emberei végül egyedül maradnak az osztrák sógorokkal…
A Bács-Bodrog vármegyei Adán született Cseh Károly a tanítóképző elvégzését követően szülőhelyén kapott tanítói állást. Jelentős szerepe volt a helyi sportélet megteremtésében. Az első világháború kitörésekor ő sem kerülte el a sorsát: tisztjelöltként került 1915-ben a frontra. 1916-ban a m. kir. 310. honvéd gyalogezredben szolgálva esett orosz hadifogságba. A krasznojarszki hadifogolytáborban ismerkedett meg a kommunista eszmékkel, amelyek átalakították az életét. 1921-ben tért haza. A sokoldalú népművelő tanító sorsa 1945-ben bekövetkezett tragikus haláláig bővelkedett a fordulatokban.
Legutóbbi kommentek