Somogyi Lajos első világháborús naplója – 17. rész
Somogyi Lajos lábadozását 1916 októberében Betlehemben folytatja, és ide érkezik meg a frontról mindkét osztrák–magyar üteg is. Novemberben pedig a tüzérek bevonulnak Jeruzsálembe. Itt értesülnek Ferenc József haláláról. A naplóíró beszámol arról, hogyan ünneplik meg katonáink a karácsonyt Betlehemben, hogyan kapják meg az otthonról küldött ajándékokat. Az angolok áttöréséről érkező rossz hírek hatására azonban az újév már a frontra szállítás közben találja őket.
Betlehemben
[1916. október] 16-án felpakolunk egy jó öreg „özönvízbeli” arab omnibuszra és a Betlehem nyugati szélén levő üres Carmelita kolostorba megyünk, az épület széles folyosóival, nagy szobáival, egy modern kaszárnya benyomását teszi. Előzőleg török lovasság tanyázott benne, ők azután alaposan „renoválták” az épületet – nem győzzük a rengeteg piszkot-mocskot kitakarítani.
26-án éjjel megjön az ütegünk El-Arisból. Bir el Sebán át gyalog tették meg az utat, másnap kezdünk berendezkedni az új fedezékben. A legénység számára a kertben levő lugasban ebédlőt rendezünk be, az ott levő üres kőmedencét telehordva vízzel, fürdőnek használjuk fel. Az épület két sarokterme alatt hatalmas víztartó van, a nyílást a terem közepén kőlap zárja el. Az esőzés beálltával a lapos háztetőről csatornák vezetik le az esővizet a medencékbe, az ott összegyűjtött vizet használják egész éven át. A török katonaság azonban nem törődött azzal, hogy a medencék tisztán maradjanak és így kénytelen voltunk a bennük levő vizet, kerekeskút segítségével kimerni és kihordani az üres víztartályba. 2 teljes hétig tartott, míg az egyik ciszternával elkészültünk. Akkor az arabok jöttek, kik a fenekén összegyülemlett piszkos iszapot kotorták ki, úgy, hogy a medence tisztán várta az esős évszak jöttét. A legénység egy része közben falakat épített a kertben, tisztogatott és a konyha részére zöldséget termelt, úgy hogy a rideg kolostor mindig barátságosabbá lett.
Nov. 2-án a tüzérosztály (a második ütegünk Betlehem közepén szintén kolostorépületben volt) zenével bemasírozik Jeruzsálembe, ahol a Szent Sír temploma előtt felállított oltárnál a tábori papunk istentiszteletet tartott.
„Sorakozó Jeruzsálem előtt” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
„Masírozunk Jeruzsálemben” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
A templom előtt a két üteg legénysége a tisztikarral, középen a konzulátusok, török, német tisztek, a papság és Hervay alezredes, a Törökországban levő osztrák–magyar tüzérség parancsnoka, ki éppen szemleúton volt, foglaltak helyet. Az oltár mellett piros bársonyszéken Jeruzsálem főpapja, a Patriarcha ült. Sajnos, e nem mindennapi áhítatos képet az utcákon, háztetőkön nyüzsgő kíváncsi arabok hangos lármája csúnyán megzavarta, kik dacára a török rendőrök erélyes közbelépésének, hangos ordításukkal még zenekarunk hangjait is túlszárnyalták.
„Tábori mise a Szent Sír templománál” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Nov. 3-án megérkezett végre a várva várt eső, hatalmas mennydörgéssel, nagy vakító villámlásoktól kísérve egész éjjel megszakítás nélkül zuhogott, reggelre sokkal zöldebb, üdébb lett a természet, a kiszáradt föld mohón itta a ritka nedvet.
21. A Jeruzsálem és Betlehem környékén levő összes katonaság a német kolóniánál levő gyakorlótéren díszszemlére gyülekezik. Dsemal pasa főparancsnok tart szemlét.
„Szemle előtt” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
„Dsemál pasa főparancsnok szemlét tart” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Nov. 24-én kapjuk a hírt, Ő Felsége a királyunk haláláról. Másnap a születési templomban a királyunk által épített kápolnában, díszes gyászravatalnál hallgattuk [a] gyászmisét.
26-án délelőtt a város közepén levő kolostor tágas udvarán esküdtünk fel új uralkodónkra, IV. Károly királyra.
„Eskütétel Betlehemben” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
29-én a Szent Sír templomában „requiem” volt elhunyt királyunk emlékére, ünnepi díszt öltött ez alkalomra a templom, csak a meghívottak vehettek részt, úgy is szorongásig megtöltötték a kupolatermet, a főpapságon, konzulátusokon (kik teljes díszben jelentek meg) képviseltette magát a török és német katonaság is. Ütegeink teljes tisztikara és 50–50 ember a legénységből vettek részt a requiemen. Krisztus sírját, amit egykoron római zsoldosok őriztek, most napbarnított képű, budapesti, dunántuli és bácskai magyar tüzérek állták körül és a számtalan gyertya-kandeláber füstölgő, homályos fényében áhítattal hallgatták az énekkar gyász zsolozsmáit.
Az időjárás az egész hónapon át tartósan szép maradt, a gyász következtében cigányaink csak Bukarest bevételének hírére játszhatnak megint.
Munkánkkal teljesen elkészülve érjük el azt a napot, mikor az egész keresztény világ gondolatban Betlehemben a Megváltó bölcsőjénél időzik. A harmadik karácsony, amit távol a szülei háztól, idegenben töltünk, de a mi életünk legemlékezetesebb ünnepe marad, mert milliók vágynak e napon Betlehembe és millió család ünnepli a karácsonyfa alatt Jézus születését.
Már korán reggel meglátszik a kis arab városka képén, hogy nagy ünnepe van. A szép, magasnövésű, óriási fejdísszel felszerelt katolikus arab nők a legszebb ünnepi ruhájukat vették fel, az érdekesen hímzett piros-sárga színekben pompázó betlehemi viseletet. Feltűnően sok a környékbeli arab katolikusok nagy száma, sokan közülük kitűnően beszélnek németül, franciául és angolul. Délelőtt a német evangélikus templomban az evangélikusok és reformátusok számára volt istentisztelet. A katholikus legénység a születési templomban volt. Az igazi ünnep délután kezdődik és este az éjféli misével nyert befejezést. Ebéd után az egész legénység kivonult és Betlehem egyetlen utcáján, ami a Jeruzsálemből jövő út folytatása és egészen a születési templomhoz vezet, kétoldalt sorfalat állva, várta a Jeruzsálemből jövő Patriarchát. A templom előtti térség pazar látványt nyújtott. Arabok, törökök tarka tömege, keverve a szép betlehemi nőkkel, a jeruzsálemi idegenek, kíváncsiak százai, amerre a szem nézett, mindenütt ember-ember hátán, háztetőkön, erkélyeken, ablakokban. A tér közepén a papság, polgári hatóságok, zenekarunk, körülöttük a zsibongó tömeg helyezkedtek el. Tisztjeink és az altisztek egy része a Betlehembe vezető út kezdetén levő Rachel síremlékéhez lovagoltak a főpap fogadására.
„Várjuk a jeruzsálemi Patriarchát” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
A Patriarcha az ütegeink által rendelkezésére bocsájtott kocsiban tette meg az utat, kocsiját a lovasok közrefogva kísérték a templom előtti térre, a lakosság lelkes ovációja mellett. Az őt váró papsággal együtt bevonulva a templomba, megkezdődtek az ünnepségek, ezek részletes leírása azonban kissé fárasztó volna. Az ünnepség fénypontja az éjféli mise, akik azonban ebben reszt venni akartak, már délután ott szorongtak a templomban.
„A Patriarcha bevonul Betlehembe” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Zsúfolásig megtelt a templom, a sok tömjéntől, mirhától, kandaláberektől, pislogó viaszgyertyáktól nehéz, fojtó levegőjű teremben mozogni sem lehetett, kábult, szédült lett az ember és csak az elől álló szerencsések láthatták az ünnep legfőbb mozzanatát, amint folytonos harangzúgás közben a főpapok a jászolban megszületett Jézust körülhordozták a teremben, majd levitték a kriptába, hol a Megváltót dicsőítő istentisztelet volt. Orgonabúgás, éneklés, harangzúgás közben történt mindez és a betlehemiek ujjongva, boldogan ünnepelték, mert íme megszületett a Megváltó, ki hivatva lészen az embereknek békességet, boldogságot hozni, és mindenki áhítattal imádkozva könyörgött... Soha, mióta a világ fennáll, még ennyire nem tébolyodtak meg az emberek, soha még ily őrülten nem gyilkolták egymást és soha még ennyi szenvedő, fájdalmas, gyászos anya nem ontotta a könnyeit, és még soha nem várta az emberiség az eljövendő Megváltót, ki a békét és a nyugalmat hozza, oly remegve, mint mostan. Mindannyian abban a hitben voltunk, hogy ez a karácsony az utolsó, midőn a szeretet ünnepét az anyák és gyermekek panaszos sóhaja tölti be és az eljövendő szent ünnepet már újra otthon, a szeretteink körében tölthetjük el.
Magunk körében is méltóan ünnepeltük: a kaszárnyánk udvarán felállított karácsonyfa körül gyűltek össze a legénység és a tisztikar. Hosszú asztalokon voltak felhalmozva a részünkre vásárolt és Ausztria-Magyarországból küldött szeretetadományok.
„Megjött a Kriszkindli” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Délután 5 órakor, miután a templomból visszajöttünk, hová a Patriarchát kísértük, lelkészünk szép szavakkal méltatta a nap jelentőségét, hogy bár távol hazánktól, messze idegenben értük meg e napot, de legyünk büszkék, mert szüleink, testvéreink, az egész keresztény világ a mai napon gondolatban itt van, és innen merítenek erőt, bizalmat a jövőre nézve. Lelkészünk után kapitányunk katonás, buzdító szavak mellett kiosztotta az ajándékokat, majd vacsora után az éjféli miséhez mentünk.
„Mi is ünnepelünk” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával
Örömünk sajnos nem soká tartott. Az angolok elfoglalták El-Arist és nagy erőket hajóztak ki, hogy megkezdhessék a nagy offenzívájukat, aminek végcélja Jeruzsálem elfoglalása és Palesztina felszabadítása. Nekünk is indulnunk kell, hideg, szeles, esős időben folynak az előkészületek az indulásra. A parancs értelmében 29-én indulunk nagy esőben Jeruzsálemig, onnan vonattal Bir és Sebára, ahol a volt táborhelyünk mellett ütöttük fel nagy sátrainkat, amiket a németek szívességből átengedtek. A szilveszter estéjét már nedves földön dideregve töltöttük újra kint a kietlen sivatagban.
Következő rész: „Hatalmas angol csapatok közelednek…”
Összes rész: Somogyi Lajos első világháborús naplója
