Jakab István első világháborús naplója – 2. rész
Az előző részben Jakab István éppen csak megérkezett Prágába. A második rész meglehetősen mozgalmas és változatos időszakot fog át emberünk életéből: előbb beosztják géppuskás kiképzésre, majd a 14. menetzászlóaljjal útnak indítják a front felé. A menetalakulat csak szeptember 25-én, hosszú és gyötrelmes menetelések után éri utol az orosz fronton előnyomuló ezredet. Még éppen időben érkeznek ahhoz, hogy kivegyék a részüket a baranowiczi ütközetből, amely a „kettősök” számára a gorlicei áttörést követő négyhónapos támadássorozat utolsó csatájának bizonyul. A harcokat követő nyugodt időszakban Jakab bejut egy titokzatos épületbe, ahol még a zongorához is leül, de zenészi szárnybontogatása meglehetősen gyors és váratlan véget ér.
A lövöldözős videójátékok között Magyarországon is kedvelt a Battlefield 1 című változat, amely a Nagy Háború idején játszódik. A 2016-ban megjelent játékban az Osztrák–Magyar Monarchia katonái is szerepelnek, ezért számunkra fontos volt megvizsgálni, hogy milyen képet mutat róluk 100 évvel a háború után ez a – ma is az antant országok szemléletét tükröző – több millió példányban eladott alkotás.
Új sorozatot indítunk útjára: a Brassó vármegyei Barcaságból, ezen belül pedig a hétfalusi Zajzonból származó Jakab István világháborús naplóját adjuk közre. Jakab két ezredben, a brassói császári és királyi 2. gyalogezredben, illetve a nagyszebeni császári és királyi 31. gyalogezredben szolgálta végig a háborút. Amint a szövegből kiderül, hősünk ugyan megjárta az olasz frontot is, kalandjainak helyszíne azonban főként a keleti hadszíntér. A napló két okból is különösen érdekesnek mondható. Egyik erénye abban rejlik, hogy néha már-már filmszerű részletességgel képes láttatni a háborús hétköznapok jelenségeit. Másik jellegzetessége a szerző sorsából adódik: Jakab, aki a háború alatt többször is kórházba kerül, ezt a miliőt is ugyanolyan részletességgel mutatja be, mint a lövészárkok világát.
A császári és királyi debreceni 39. gyalogezred egykori katonája, majd debreceni közigazgatási fogalmazó, tiszteletbeli aljegyző, tiszteletbeli tanácsnok, 1946-tól B-listára került tisztviselő kalandos életének a Nagy Háború alatti vonatkozásairól szól az alábbi írás. A gazdag családi háborús hagyatékban fennmaradt fényképeknek, iratoknak, a szóbeli és írásbeli adatoknak köszönhetően egy érdekes életutat mutathatok be.
Lőw Márton esetében az a szerencsésnek mondható helyzet áll fenn, hogy háborús éveiről – azon belül zömmel orosz fogságáról – több típusú forrás (nekrológ, fénykép, képeslap, tábori levelezőlap, hozzátartozói visszaemlékezés, levéltári és könyvészeti anyag, sőt, tárgyi emlék) is fennmaradt, így azokra alapozva meglehetősen árnyalt kép rajzolható meg egy magyar értelmiséginek a hátországban és a hadszíntéren eltöltött hónapjairól, illetve az évekig tartó kényszerű szibériai életéről.
Schamschula Rezső tábornok gazdag és különleges fotóhagyatékát bemutató sorozatunk utolsó részében az olasz fronton 1917–1918-ban, a 
A Scharnhorst hazafelé tartó hadifoglyai a hosszú hajóúton a napi rutin, a pihenés, az örömteli vagy kevésbé felemelő gondolatok megélése mellett az utazás, illetve a kikötők nyújtotta látványosságokon túl igyekeztek egyéb módon is eltölteni az időt – újságot készítettek, melynek címe, stílszerűen, Scharnhorst volt. Mielőtt azonban bemutatnám azt, röviden kitérek a katonai újságok, azon belül is a 
Viszonylag közkeletű gondolat, hogy az egyén története csak egy porszem a történelem viharaiban. Talán éppen ezért egy-egy történelmi esemény alulnézetből, vagyis az azt megélők szemszögéből való megközelítése a történelemmel foglakozó szakember számára mindig élvezetes részét jelenti a kutatásnak. Ilyen egyéni történettel bírt Paul de Montfort író, aki egyike volt annak a több száz francia állampolgárnak, akiket mint a Monarchiával szemben ellenséges ország állampolgárait az első világháború ideje alatt internálták a magyar hatóságok. A kényszerű marasztalás ellenére, amelyet Aszódon és Kolozsvárott töltött, szívesen emlékezett vissza a Magyarországon eltöltött évekre bő egy évtizeddel a háború után is.
Az írás apropójául (kétszeresen is) a Scharnhorst szolgál, amely – mint a korábbi részekből kiderült – az egyik hadifoglyokat hazaszállító hajó volt, így kissé részletesebben is foglalkozom a hajó történetének eme aspektusával. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a Scharnhorst nevet több hajó is viselte: egy az első, illetve egy a második világháborúban szolgáló német csatahajó is; mindkét hajó elsüllyedt a harcokban, előbbi a Falkland-szigeteknél, utóbbi Norvégia partjainál. A mi történetünk főszereplője pedig egy harmadik, a franciák által kisajátított, eredetileg német postagőzös. Ennek a hajónak és hadifogoly utasainak az 1920 őszén zajlott útját követjük az alábbiakban nyomon.
A békésszentandrási születésű és Nagymágocson élő Kiss András (1887–1968) bátor, kemény, szerencsés ember volt és minden bizonnyal nagyon szerette a feleségét. 1915-ben esett hadifogságba az orosz fronton és a távoli Tomszkba került. Egy ideig még tudott hírt adni magáról, majd elmaradtak a levelek. Feleségét a háború után hadiözveggyé is nyilvánították. Azonban Kiss András hat év hadifogság után 1921 elején váratlanul hazatért az ő hitveséhez, és még 47 évig éltek boldog házasságban Németh Juliannával. Három gyermekük élte meg a felnőttkort. Kiss András karrierje „csúcsán” gróf Károlyi Imre inasa, majd „asztali katonája” volt, azaz a nagymágocsi grófi kastély segédszemélyzetének vezetője. Kiss András volt a mi dédapánk, sajnos személyesen már nem ismerhettük őt – Tóth István és dr. Udvarvölgyi Zsolt írása.
Legutóbbi kommentek