A Nagy Háború

Az első világháború kitörésekor a légi hadviselés gyerekcipőben járt. Az olasz hadüzentkor sem lehetett még sejteni, hogy a két hadsereg légiereje gyilkos csatákat fog vívni egymással. A technikai fejlődés egyre komolyabb szerepet szánt azonban a repülőgépeknek és a pilótáknak. 1917–1918-ra már az „ászok” uralták a háborús égboltot. A mi „arany triumvirátusunkkal” szemben olyan tehetségek vették fel a harcot, mint Francesco Baracca, az olaszok méltán magasztalt híres háborús hőse.

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 24.

A mostani fejezetben a hadifogolyposta működését ismerteti visszaemlékezőnk. A sürgöny-, levél- és csomagforgalom működése megbízhatónak nem volt nevezhető, ezért sokan négyszer-ötször is elküldték ugyanazt a tartalmú levelet szeretteiknek, abban a reményben, hogy legalább egy célba ér. Az otthonról érkező küldemények esetében pedig a cenzorok okoztak olykor kellemetlen meglepetéseket. László József is epekedve várja, hogy végre hírt kapjon szeretett Dudusáról…

A napokban újabb fordulat történt az általunk is nyomon követett úzvölgyi katonai temető ügyében. A román hatóságok által román katonaként azonosított hősi halottak többségéről kiderült, hogy magyar állampolgárok voltak, s magyar honvéd gyalogezredekben szolgáltak. Szerkesztőségünknek sikerült további adatokat is kiderítenie ezekről a katonákról, s egy szintén románként azonosított orosz katonáról.

„Csak kevesen tudják, hogy a volt osztrák–magyar hadsereg aránylag gyengén felszerelt 75 repülőszázada az ellenség jóval nagyobb és sokkal jobb gépekkel felszerelt légi haderejével szemben az összes frontokon majdnem a háború végéig tartotta a légi fölényt” – írta Boksay Antal Egy repülőstiszt háborús emlékei című 1938-ban megjelent könyvében. „Az akkori kezdetleges gépekkel légi harcot vívni – az ellenség sokkal jobb gépeivel – vagy az örök hó és jéggel borított 3–4000 méteres hegyek felett ellenséges repülést végezni – a mai szemmel nézve – valóban istenkísértés volt.” A következő írás a Császári és Királyi Légjáró Csapatok (k. u. k. Luftfahrtruppen) három híres magyar vadászpilótáját mutatja be, akik alaposan kivették részüket az 1918. június 15-én kezdődött piavei offenzívából.

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 23.

Nagy felbolydulást okoz a lazarettben a „generál” (tábornok) érkezésének híre, különösen az a pletyka, miszerint el fogja kobozni a naplókat és egyéb feljegyzéseket. László Józsefnek így biztonságos rejtekhely után kell néznie, hogy fáradságos munkával összeállított művét megmentse az utókornak. Majd a foglyok komoly dilemma elé kerülnek: mit tegyenek, miután észlelik, hogy egyik szobatársuk megszökött – árulják el őt, vagy vállalják a beláthatatlan következményeket, ha a táborőrség veszi észre?

1918-ban „piavei kajmánoknak” (I Caimani del Piave) vagy „fekete kajmánoknak” nevezték azokat a különlegesen kiképzett olasz katonákat, akiket arra készítettek fel, hogy folyókon ússzanak át felderítés elvégzése, szabotázsakciók végrehajtása vagy parancsok továbbítása céljából. A Nagy Háború idején a piavei fronton többször alkalmazták őket sikeresen az osztrák–magyar csapatok ellen éjszakai rajtütések végrehajtására.

Az úzvölgyi temetővel kapcsolatban közzétett román nyelvű levéltári dokumentumok áttekintése

Az elmúlt hónapokban az úzvölgyi temető ügye mind Romániában, mind Magyarországon jelentősen felkavarta a kedélyeket. A temetővel kapcsolatban már mi is közöltünk néhány írást, amelyek az ott nyugvó egyes alakulatok hősi halottjairól általában és egy-egy ott eltemetett ismertebb vagy már kevésbé ismert személy történetéről szóltak. Mindezek értelemszerűen a magyar fél szemszögéből mutatták be a sírkert történetének néhány aspektusát. Június 12-én az ONCE, a hadisírok és a háborús emlékművek gondozásáért felelős román hivatal szintén közzétett egy rövid összefoglalót a temető helyzetét illetően. Ehhez a szöveghez számos olyan levéltári dokumentumot is mellékeltek, amelyek valamelyest arra is rávilágítanak, hogyan alakult a temető sorsa az első világháborút követő időszakban. Az említett dokumentumok elemzését Magyarosi Sándor végezte el a Nagy Háború Blog számára.

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 22.

Egy-egy fogoly szabályszegése, netán szökése sokszor valamennyi sorstárs szabadságára kihatással volt. Így Akmolinszkban is szigorodnak a kijárási feltételek, az asszonyok társaságát pedig kerülni kell. Kisebb botrányt okoz a foglyok által indított „Kirgiz Híradó” című folyóirat felfedezése a táborparancsnokság által. Mivel a harctéri hírekhez kizárólag orosz, elfogulatlannak nem nevezhető forrásokból juthatnak hozzá, az unalom elűzése érdekében egy könyvtár létrehozása mellett döntenek…

Képek az asztalfiókból 8.

Asztalfiókunkból ezúttal Tóth János egyedül és családjával együtt készült fotói kerültek a kezünkbe. Sapkajelvénye és derékszíja alapján egy huszárral vagy lovas tüzérrel van dolgunk.

A görzi hídfő története – 2/2. rész

A fent idézett mondat a görzi hídfő ellen támadásra készülő VI. hadtest számára az olasz 3. hadsereg parancsnoksága által 1916. július 31-én kiadott utasításban szerepelt mint az offenzíva célja. Az olasz vezérkar 1915 májusától nagy erőket mozgósított a „küszöb” átlépésére. A folyamatos támadások nagy veszteségeket okoztak a hídfő védőinek és támadóinak egyaránt, s nagy pusztítással jártak a városban. Az osztrák–magyar védelem 1916 augusztusáig hősiesen kitartott, az olasz túlerő azonban ekkor sikerré alakította fölényét…