„Elolvastam a 10-es honvédtemetők az Úz völgyében című hiánypótló cikket. Ami ott most folyik, az mélyen felháborít és elszomorít. Tehetetlenséget éreztem, mit is tehetnék mint egyszerű hatvani polgár? Aztán elszégyelltem magam, hisz tehetek én is valamit. Elvégre gyereknap van, ami egyszerre hősök napja is!" – Fekete Csaba olvasónk írása, amit az elmúlt, gyermek- és hősök napi hétvége apropóján küldött a számunkra.
Ma 40 éve, hogy nagyapám utoljára vitt ki hagyományként gyermeknapon a hatvani Őrszem szoborhoz. Útba esett a játékparadicsomhoz. Láttam egy délceg, bajszos, hatalmas katonát, már olvastam a márványtábláin található névsorokat. Nem értettem, miért lábad könnybe nagyapám szeme és miért kell ott ácsorognom. Féltem a hatalmas honvédtól és csak a fagyi és a dodzsem érdekelt.
A hatvani hősi emlékmű korabeli képeslapon. Finta Sándor szobrászművész Őrszem néven is ismert 1917-es alkotása az első volt az országban, ami az első világháború hősi halottainak az emlékére készült.
Csányi Imre első világháborús, az öccse, a szerző nagyapja, Csányi István, második világháborús, Don-kanyart megjárt veterán. Balra látszik a hatvani emlékmű talapzata. 1973-ban (a szerző születési évében) az emlékműnél titokban készített fotó.
Azóta sok víz folyt le a Zagyván. Számomra megelevenedtek a hőseink történetei, érdekes személyi sorsokkal találkoztam. Fotók, korabeli visszaemlékezések, tábori levelezőlapok kerültek birtokomba. Dédapámé, Szénási Jánosé is, aki szintén hősi halált halt a Nagy Háborúban.
Szénási János fotója
Elolvasva az Úz-völgyi 10-es hősi halottak névsorát, első olvasatra két hatvani katona nevével találkoztam. Hadd tegyem kicsit személyessé a száraz névsort a róluk kikutatott adatokkal!
Az egyikük Pártos István. Segítségemre van az ezred krónikása, Sassy Csaba is, aki ezt írta 1916. október 21-e kapcsán: „A 10. honvéd gyalogezred összevonva Uztól északra a határgerincen foglal állást. Amikor Poiana Uzului mellett folynak a harcok a parancsnokság a csendőrlaktanyában van elszállásolva, a Kőkert mellett. Szomorú hely ez, a hősi halottakat folyamatosan hozzák le a hegyekből. Az I. számú temetőben helyezik végső nyugalomra Pártos Istvánt, a 10. honvéd gyalogezred 3. századának egy éves önkéntes tizedesét.”
Pártos István 1897-ben született, nőtlen, gyermektelen fiatalember volt. Haláláról a korabeli Hatvani Hírlap is megemlékezett: „Az ifjú hős több ütközetben vett részt, midőn karján lősebbel, a kötöző helyre igyekezett, gránátszilánk érte, mely halálát okozta.”
Másik hősünk Stehlik – a névsorban kicsit pontatlanul Sztehlik – Sándor zászlós. Emlékezzünk meg róla is! Ismét Sassy Csaba soraihoz folyamodom, aki 1917. március 26-ával kapcsolatban írta: „Reggel 8.30.-kor az ellenség erős tűz alá veszi a 10. honvéd gyalogezredet, amely kis szünetekkel majdnem délután 6-ig tart. A Magyaros tető lángokban áll, egészen a patakig. Évszázados fenyőfák dőlnek el, füst, pokoli a mennydörgés mindenhol. Hat óra után indul meg az orosz gyalogság, a pusztító pergőtűz után, a fedezékek romjain a támadás kemény ellenállásba ütközik, megtörik. Marad magyar kézen a hegylánc. Fedezéke mélyén találják meg Stehlik Sándor zászlós és hűséges tiszti szolgája gránát által széttépett testét. A harcok elmúltával Subik Károly tábori lelkész katonai pompával temeti el hősünket.”
Stehlik Sándor portréja a 10-es honvédek ezredalbumából
Róla több információt sikerült kideríteni. Hatvanban született 1896. április 8-án. Édesapja Stehlik Ede, vasúti málházó, édesanyja Fülöp Teréz. 1915. július elején vonult be, mint másodéves felsőkereskedelmi iskolai tanuló egy éves önkéntesként a 10. honvéd gyalogezredhez. Kiképzése és a tiszti iskola elvégzése után egy ideig önkéntes kiképző volt. November végén Tarpatak fürdőre vezényelték sí- és hegymászó tanfolyamra, amelyet sikeresen elvégzett. Önként jelentkezve 1916. február 14-én ment az orosz harctérre. Több önállóan végrehajtott haditettéért itt kapta a nagyezüst vitézségi érmet. 1916. május 22-től június 26-ig tanulmányi szabadságon volt, mialatt letette az érettségit. Július 14-én ismét az orosz frontra ment, ahol derekasan küzdve kétszer is megsebesült. 1916. október 4-én a 10. gyalogezred 5. századával a román harctérre vezényelték. Itt a német tisztek vezetése alatt felállított kézigránátos osztag kiképzésében és megszervezésében vett részt, s mint parancsnok a román betöréskor több ütközetben vett részt. Bátor magatartásáért a Német érdemérmet kapta. 1917. március 26-án egy gránáttól hősi halált halt. Emlékét a hatvani Őrszem is őrzi. Emlékezzünk rájuk tisztelettel! Hisz megérdemlik.
A korabeli 10-es Honvéd Újság mellett a Heves megyeiek tekintetében az Egri Újságból is hasznos információkhoz juthatunk. Az 1917. augusztus 31-ei számban olvashatjuk: „Honvédsírok az Uz völgyében. A »10-es honvéd« legújabb száma közli azoknak a honvédsíroknak a felírását, amelyek az Uz völgyében takarják elesett vitézeink hamvait. A síriratok közt a következő heves megyei elesett hősök neveit olvassuk: Kszel Jenő őrvezető (Kerecsend), L. Tóth Sándor honvéd (Poroszló), Fodor Gábor honvéd (Pély), Suba János honvéd (Egerbakta), Pázsit Bála honvéd (Örvény).”
Nem mehetünk el szó nélkül a korabeli megemlékezések mellett sem. Az 1917. november 7-ei számban olvashatjuk: „1916-ban a román határon, az Uz völgyében ért a halottak estéje. Dicsőséges, véres harcok elpihent hősei felett ültük meg itt november hó elsején a kegyelet ünnepét. A román határon levő csendőrlaktanya melletti 10-es temetőben gyulladtak ki halottak estéjén a gyertyalángok és lassuszavu, zsolozsmás vontatottságú ének szállott az egek felé:
»Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt…«
Egy év telt el azóta és a halottak estéjét most is itt üljük meg a román határon. A fűrésztelep-menti tízes temetőben csak most állítottuk fel a gránitból vésett sírkövet, melyen a következő felírás hirdeti ezredünk hőseinek büszke dicsőségét:
A 10-es honvédek
Itt harcolva jártak,
S hősei lettek sok
Győzelmes csatának.
A borostyán nekik
Új ágat eresztett...
S cserébe itt hagyták
A sok — fakeresztet.”
Tudom, mit kell tennem. Három éve, hogy először vittem ki fiamat az Őrszem szoborhoz. Már tudott olvasni, kis kezeivel vezette a sorokat a márványtáblán. Akadozva ugyan, de el tudta olvasni ükapja nevét. Tudom, mit kell tennem, elvégre gyereknap van!
