Fodor Sándor zászlós keresztje és sírja – 1. rész

A történet idén februárban egy különleges első világháborús emlékkereszt megtalálásával kezdődött, majd egy kutatócsoport hónapok óta tartó hivatali, levéltári, helyszíni kutatásával folytatódott. Fodor Sándor zászlós keresztje után meglett a sírja is, s családja történetének számtalan érdekessége tárult fel a kutatók előtt. A kutatás még nem zárult le, de az idei Magyar Hősök Emlékünnepére a sírja már védettséget nyert és megújult. – Az emlékkeresztet megtaláló dr. Gáspár Zsófia írta meg számunkra az eddigi történetet és adott választ a címben feltett kérdésre.

Hatalmasra nőtt fák árnyékában, magányosan áll egy emlékmű Budapesten a Rákospalotai körvasút sor 43. számú ház udvarán, közvetlenül a kerítésnél. Magán viseli nem csupán az időjárás, de 100 év viszontagságait is. Dacára annak, hogy kőből készült talapzatán itt-ott már repedések húzódnak, büszkén emeli a magasba a kereszténység ősi jelképét: a feszületet. A fából készült kereszt egyszerű kidolgozásának kontrasztjaként a megfeszített Jézus részletekben gazdag, szinte művészi kidolgozottsága ejti ámulatba a nézőt.

 Budapesten a Rákospalotai körvasút sor 43. számú ház kertjében álló emlékkereszt 2023 tavaszán
(Pintér Tamás fotója)

A munkába vagy iskolába igyekvők azonban fel sem pillantanak rá, ehelyett gondterhelt arccal, gondolataikba mélyedve sietnek tova. Az emlékmű felállítása óta a környék sokat változott: az utcával párhuzamosan futó síneken elrobogó vonat már nem ontja magából a gőzt és a füstöt, szinte hangtalanul siklik vaskerekein. És az a megszámlálhatatlan sok autó, micsoda modern masinák! Kezdetben, amikor idekerült, szinte csak lovaskocsik jártak errefelé, de nem is akármilyenek, ugyanis a körvasút sor csendes villanegyed volt. Az első világháború csak pár hónapja ért véget, az emberek igyekeztek visszatérni a korábban megszokott kerékvágásba. Mély, soha el nem múló bánat ült sok édesanya szívében ekkortájt, kiknek fiait a harctereken pusztító halál ragadta magával. Nem lehetett ez másként Fodor Sándor édesanyjával sem, akit egyetlen fia elvesztésén érzett fájdalom mellett az az aggodalom is eltölthetett, hogy halála után lesz-e majd, aki gondol szeretett gyermekére és egy szál virágot helyez a fiatal katona sírjára…

Fodor Sándor története következik

Görögkatolikus családban született Budapesten a VII. kerületben 1897. május 22. napján. Szülei Fodor Péter és Péter Emília. Sándornak egyetlen testvére volt, Anna, aki 1900-ban követte őt. A szülők 1907-ben elváltak. Az édesanya még ebben az évben újraházasodott. A nevelőapa, Tolnai Árpád, a gyermekeket atyai szeretettel, mint sajátjait gondozta és támogatta.

 Fodor Sándor születési anyakönyve
(Forrás: Budapest VII. kerület 1897. évi születési anyakönyve, 1721. sorszám. https://www.familysearch.org)

Sándor középiskoláit a fővárosban végezte, technikus képzettséget szerzett. A Monarchia hadüzenetének hírére – mint sok más hozzá hasonló fiatal – Sándor is úgy érezte, kötelessége önként hadba vonulni a haza védelmében. A rendkívül fiatal, mindössze 17 esztendős önkéntes katonai kiképzésben Budapesten részesült. Sándor – akárcsak a Blogról jól ismert Kókay László – az iskolapadból kikerülve szinte azonnal a pokolban találta magát. A kecskeméti császári és királyi 38. gyalogezred soraiban szolgálva 1915. első hónapjaiban a szerb harctéren esett át a tűzkeresztségen, majd ezt követően az orosz frontra került, ahol két hónapnyi katonai szolgálatot követően megbetegedett és kórházba került. Felgyógyulását követően, 1915. szeptember 10. napjától egyhuzamban teljesített szolgálatot az orosz hadszintéren az ezred 6. századában rajparancsnoki beosztásban, mígnem a volhíniai harcok során 1916. április 30. napján fejlövés érte. A sebesülés olyan súlyosnak bizonyult, hogy Sándor életét a pöstyéni hadikórház és a Budapesti I. számú Sebészeti Klinika orvosai és ápolói több hónapig tartó gondos ellátása ellenére sem sikerült megmenteni.

A sebesült, egyéves önkéntes tizedest ábrázoló Fodor Sándor fotója az ezredtörténetből
(Forrás: Doromby József: A volt cs. és kir. 38. gyalogezred története és emlékkönyve. Budapest, 1936. 401. oldal)

A fejsérülés következtében agyhártyagyulladás alakult ki, mely 1916. november 16. napján az időközben zászlóssá előléptetett katona halálához vezetett. Fodor Sándor harctéri helytállását elismerendő az ellenséggel szemben tanúsított hősies magatartásáért 2. osztályú Ezüst Vitézségi Éremre lett felterjesztve. A bécsi Hadilevéltárban fellelhető kitüntetési javaslatában ez áll: bátor és kiemelkedőn kötelességtudó magatartást tanúsított az ellenség előtt, amely során 1916. április 30-án Kol. Korito településtől keletre lévő állásban heves ellenséges tüzérségi tűzben a század őrszolgálati posztját szakadatlanul őrizte és a század megmaradásáért példa értékűen viselkedett. Egy srapnel súlyosan megsebesítette a fején és ezáltal elvesztette beszédkészségét.

 Az ezred 1916 március végi állásainak a vázlata, ez a terület volt Fodor Sándor halálossá vált sebesülésének a helyszíne
(Forrás: Doromby József: A volt cs. és kir. 38. gyalogezred története és emlékkönyve. Budapest, 1936. 141. oldal)

Mint ahogyan azt Fodor Sándor hadiútja bizonyítja, a fiatalember nem szűkölködött bátorságban, hazaszeretetben, kötelességtudatban. Átérezhető, hogy egy ilyen fiú elvesztése milyen tragédiát jelenthetett a család számára, akik méltán lehettek büszkék rá. Érthető, hogy úgy gondolták, emléke nem veszhet a feledés homályába. Az akkor még Rákospalota városhoz tartozó, 1918-ban vásárolt Körvasút sor 43. szám alatti telkükön felállítottak egy feszületet, melyen kőbe vésett szavak őrzik a gyászolók fájdalmát: „1916-BAN HŐSI HALÁLT HALT FODOR SÁNDOR ZÁSZLÓS EMLÉKÉRE ÁLLÍTTATTÁK SZÜLEI.”

 Az emléktábla szövege a kereszt talapzatán
(Fotó: Pintér Tamás)

Bevallom, én is egy vagyok a figyelmetlen járókelők közül. Egy februári reggelen sietősen szedtem a lábamat. Aznap ráadásul még az idő is borongós volt. A Rákospalotai körvasút sor 43. számú házhoz közeledve éppen azon gondolkodtam, hogy elérem-e majd a villamost, amikor 2 kőből készült lépcsőfokra lettem figyelmes a kerítésnél. Az udvar szintje legalább 1,5 méterrel az utcaszint fölött húzódott, ez már önmagában is érdekes volt. Közelebb mentem és ekkor pillantottam meg egy hatalmas, nagyra nőtt öreg fa árnyékában az ifjú zászlós emlékművét. Faluvégén, út mentén láttam már hasonló feszületet, azonban családi ház udvarán ez meglehetősen szokatlannak hatott.

 Az emlékkereszt a térdeplővel a járda felől
(Fotó: Pintér Tamás)

Az I. világháború eseményei az 1914-ben hősi halált halt üknagyapám múltjának felderítése óta foglalkoztatnak, így természetes, hogy a felfedezés rendkívül felvillanyozott. Még aznap értesítettem róla a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökét, Pintér Tamást. Reméltem, hogy a titokzatos katona sorsa az ő kíváncsiságát is felkelti majd. Így is lett, megerősített meggyőződésemben, hogy Fodor Sándor katonai életútja és a vele kapcsolatos tárgyi emlékek a Nagy Háború történeti kutatásának olyan elemét képezik, amelyek szélesebb körben is érdeklődésre tarthatnak számot. Elkezdődhetett tehát a kutatás.

A múlt eseményeiben Pintér Tamás mellett lelkes önkéntesekként Tótpál Klaudia, dr. Somosi György és jómagam merültünk el. Az információgyűjtés jó hangulatban telt, melynek során eredményes kutatócsoporttá szerveződtünk.

Kiderítettük, hogy Sándor vér szerinti édesapja Fodor Péter Ugocsa vármegyéből, Nagyszőlősről származott, 1893-ban urasági legény, fia születésekor pincér, Anna érkezésének évében pedig hivatalszolga volt. Az édesanya a Szatmár vármegyei Nagykárolyból érkezett a fővárosba. Írástudatlansága ellenére 1907-ben felelősségteljes állást töltött be: Budapest VII. kerület Erzsébet krt. 50. szám alatti bérház házmesteri teendőit látta el. A szülők Budapesten házasodtak össze, s e hely lett a gyermekeik szülővárosa is. 1907-ben a pár útjai szétváltak. A gyermekek az édesanyával maradtak. Nem telt bele pár hónap és Emília új házasságot kötött. A második férj, Tolnai Árpád (született: Goldhammer) a házasságkötéskor még izraelita vallású volt, azonban 1938-ban 67 éves korában bekövetkezett halálakor már a görögkatolikus hitet követte. Kezdetben lakatossegédként tevékenykedett, de tehetsége és szorgalma révén 1925-ben már a finomabb mozdulatokat igénylő rajzolói mesterséget gyakorolta. A két gyermek, az édesanya és a nevelőapa valamikor 1907–1916 között költözött át a Budapest, VI. kerület Andrássy út 49. számú házba, amelyben a híres Abbázia kávéház is működött. Az itteni lakás lett az otthonuk a későbbiekben. A család jó kapcsolatot ápolt a kávéház vezetőjével, Steuer Marcell-lel, és az épület tulajdonosával, a neves építésszel, Kőrössy Albert Kálmánnal.

A kutatás során a Budapest Főváros Levéltárában található telekkönyvi betétből megtudtuk, hogy a rákospalotai telket az édesanya és a nevelőapa közösen vásárolták 1918-ban. Az ingatlan a teherlap tanúsága szerint számos esetben szolgált cégektől és magánszemélyektől felvett kölcsönök fedezetéül. A jelenleg is ott fellelhető belső lakóépületeket 1921-ben, az utca felé néző, villaszerű épületet pedig 1941-ben építették. A levéltárban fellelt építési dokumentumok a kereszt állításáról nem tesznek említést. A ház és a földterület a szülők halálát követően Sándor testvérére, dr. Fodor Anna főorvosnőre szállt. Az ingatlant az egyes házingatlanok állami tulajdonbavételéről szóló 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet alapján államosították és az jelenleg önkormányzati tulajdonban van, bérlők lakják.

 A Rákospalotai körvasút sor 43. számú villaszerű épület a kertben álló emlékkereszttel a járda felől
(Fotó: Pintér Tamás)

Személyesen kerestük fe az ingatlan utca felőli épületének a jelenlegi lakóját, Dingha Pál urat, aki sajnos nem tudott felvilágosítással szolgálni sem az emlékmű keletkezéséről, sem a hősi halált halt katona rokonairól, illetve az ingatlan korábbi tulajdonosairól. Beszámolt azonban arról, hogy sok évvel ezelőtt volt egy idős férfi, aki rendszeresen gondozta az emlékművet, azonban azt manapság már nem látogatja senki. Elmondta továbbá, hogy az 1980-as években a csatornázás idején kidőlt a kereszt az út felé, s az ezt követő helyre állítás során nyerte el a mai állapotát.

A feszület Budapest Főváros XV. kerület építészeti és városszerkezeti értékeinek helyi védelméről szóló 36/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelettel helyi védett értékké vált, ezért megkerestük dr. Kevevári Edit jegyző asszonyt is, aki Sipos Gábor XV. kerületi főépítészhez továbbította a megkeresésünket. A főépítész úr tájékoztatott a védetté nyilvánításról, s megküldte számunkra a 2010-ben készült értékvizsgálati adatlapot. A védett feszület történetére vonatkozóan nem rendelkeznek további okirattal. Az adatlap bibliográfiájában is szerepelt a Buza Péter által szerkesztett Pestújhely Emlékkönyve címmel 1997-ben kiadott kötet, ebben a szerző a 205. oldalon így írt a feszületről: „Az első világháborús emlékkereszt – ahol a keresztjáró körmenet is megfordult, amíg volt ilyen határjáró ceremónia Pestújhelyen, azaz a harmincas évek végéig, negyvenes évek elejéig – talán most, a helybéli katolikus plébánia kezdeményezésére, megújul.”

Az emlékkereszttel kapcsolatban megkerestük a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébániát, illetve a Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébániát, ahová a terület korábban tartozott, valamint a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárat is. A válaszokat abban a reményben várjuk, hogy azok fényt deríthetnek a Fodor Sándor emlékére emelt kereszt létesítésének körülményeire és a vallási életben betöltött szerepére is.

A kutatás fényt derített rá, hogy a bátor fiatalembertől szerettei 1916. november 20. napján a Kőbányai Központi Temetőben vettek végső búcsút, a hősi halott katonánk neve szerepel az 1917. január 20-ai 525. számú veszteséglistában, s bekerült az online első világháborús veszteségi adatbázisba is. Az adatokból kiderül, hogy a sírhely száma 6. parcella, 42. sor, 17. sírhely volt. Innen 1917. április 12. napján áttemették őt a temető hősi halottaknak fenntartott részébe (3/V. parcella 3. sor 1. sírhely), amelyet az új politikai berendezésű államvezetés az 1950-es évek első felében megszűntetett. Így került sor 1952. november 19-én hamvainak az ismételt áthelyezésére. Fodor Sándor jelenleg édesanyjával és nevelőapjával együtt nyugszik az Új Köztemetőben (92. parcella/XII-1-42. számú sírhely).

Legelső alkalommal ottjártunkkor azt tapasztaltuk, hogy a temetési hely rendkívül elhanyagolt, a környező növényzet a sírhant legalább 85%-át befedte, az elhunytak nevét, Fodor Sándor édesanyjának fényképét ábrázoló, több darabból álló márvány sírkő ledőlt, annak felületét különféle szennyeződések borították. A sírhelyre vonatkozó, 1970. június 22. napján megfizetett megváltás az 1995-ös évben lejárt.

 Fodor Sándor és szülei síremléke az első, 2023. április 14-ei látogatásunk során
(Fotó: Somosi György)

Alapítványunk úgy ítélte meg, hogy amennyiben a temetési hely a jövőben is gondozatlan marad, a sírkövek eróziója mellett azok elkallódása, sőt végső esetben – megváltás hiányában – a sírhely megszüntetésének reális veszélye is fennáll, ezért a hősi halott sírjának hősi temetési hellyé nyilvánítása érdekében beadvánnyal fordultunk a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóságához a közreműködésüket kérve. Megkeresésünkre a szakterület igazgatója, Maruzs Roland alezredes úr megerősítette feltevésünket, hogy Fodor Sándor zászlós nyughelye megfelel a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 3. § f) pontjában meghatározott hősi temetési hely fogalmi kritériumainak, így védettséget élvez. Kezdeményezésünk eredményeképpen a sírhely rögzítésre került a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóságának 2023-as évre tervezett hősi sírok felújítására irányuló pályázati tervében. Dr. Bíró Andor igazgató-helyettes úr intézkedésének köszönhetően pedig a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága által szervezett országos hadisírgondozási program keretén belül 2023. május 22-én Fodor Sándor zászlós sírhelye és annak környezete megtisztításra került, az eldőlt sírköveket felállították és a talapzathoz támasztották.

Mindeközben a karbantartás munkálataiból az emlékmű sem maradhatott ki: az ingatlan bérlője, Dingha Pál úr vállalta, hogy a feszület elé lógó ágakat lemetszi, kutatócsoportunk pedig a kőből készült térdeplő kövek közé nőtt, e helyhez rendkívül makacsan ragaszkodó növényzet eltávolításából vette ki a részét. A Magyar Hősök Emlékünnepe közeledtével felkerestük az emlékkeresztet és a megtisztított sírt is. A kereszthez virágot és mécseseket vittünk (a fenti fotókon már ezek láthatók), a temetőben letisztogattuk a sírköveket, koszorút, nemzeti színű szalagot és mécseseket helyeztünk el, kegyelettel emlékezve az ifjú zászlósra és családjára.

 Kutatócsoportunk a megtisztított síremléknél
(Fotó: Pintér Tamás)

A múlt fonalának felgöngyölítése során – a fentieken túlmenően – számos egyéb, a Fodor család múltjában felbukkanó érdekes adat, város- és kultúrtörténeti vonatkozás jutott a tudomásukra; levéltári anyagok áttekintése, valamint személyes beszámolók alapján megismerhettük Sándor orvosként tevékenykedő testvérét, Annát is. Önkéntes nyomozócsapatunk eredményességét pedig mi sem példázhatná jobban, mint az, hogy sikerült felkutatnunk Sándor Ausztriában élő oldalági leszármazottait. A kutatás tehát még korántsem zárult le: a jövőben feltárt és a jelen beszámoló kereteit meghaladó információk bemutatása egy következő bejegyzés témájául szolgálhat. A lelkes munka eredményeképpen azonban remélhetőleg megnyugtató választ adhatunk az édesanya aggodalmára: lesz, aki emlékezzen korán elvesztett fiára! Ha a Rákospalotai körvasút soron járnak, álljanak meg egy percre Sándor emlékművénél, és gondoljanak erre a bátor fiatalemberre, kinek történetét e sorokkal ajánlom a Nagy Háború Blog olvasóinak szíves figyelmébe!

 A síremlék helyreállítása és a kutatás is folytatódni fog!
(Fotó: Pintér Tamás)

Jelen írás lezárásaként még egy érdekesség a keresztállításról. A Fodor Sándor tiszteletére emelt feszület kivételes jellegét kettős funkciója adja: egyszerre minősül a vallási hitélet tárgyának ún. útmenti keresztnek, másrészt betölti az I. világháborús emlékmű szerepét is. Egyedülálló voltát erősíti továbbá felállításának helyszíne. Útszéli kereszteket általában a határoknál az út mentén létesítettek, amelyek kőből, fából, pléhből vagy bádogból készültek. Sok esetben nemcsak útszéleken, hanem nevezetes vagy hangsúlyos helyeken (folyópart, falu széle, a mező, dűlők kezdete, balesetek, katasztrófák színhelye) állnak. A keresztállítás különösen a 18. században lett gyakori, legtöbbjük 1850–1930 közötti. A feszületek nagy többségét nem az egyház állíttatta, hanem a hívek fizették a költségüket. Az első világháborúban elesettek előtt tisztelegve városainkat, községeinket 1917-ben az 1917. évi VIII. törvénycikk és az annak végrehajtására született m. kir. belügyminiszter 1917. évi 14.730. eln. számú körrendelete kötelezte arra, hogy az elesett hősöknek emléket állítsanak, így minden községben található ilyen jellegű, igen változatos formákat öltő emlékmű. Meglehetősen ritkák azonban azok, amelyek konkrét személy hősi halála feletti fájdalmat, vagy éppen a hazatérés miatt érzett hálát fejezik ki a Mindenható felé. Az interneten végzett felmérésem alapján, a rákospalotai feszületet nem számolva, 13 alkalommal az I. világháborúban elesett és 4 alkalommal a vérontásból épségben hazaért, név szerint megjelölt katona emlékére állítottak keresztet hazánkban. Megjegyzem, ezek mindegyike közterületen áll, magánház udvarán a Fodor Sándor zászlósén kívül egyetlen ilyen jellegű emlékművet sem találtam.

Kutatásainkhoz nyújtott önzetlen segítségéért sok intézménynek és személynek tartozunk köszönettel: Budapest Főváros Levéltárából dr. Haraszti Viktor főigazgató-helyettes úrnak, dr. Sarusi Kis Béla főosztályvezető úrnak, dr. Jakab Réka főlevéltárosnak és dr. Kárpáti Attila István levéltárosnak; a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Vármegyei Levéltárából dr. Schramek László igazgató úrnak; a Hadtörténelmi Levéltár Bécsi Kirendeltségétől dr. Domokos György kirendeltségvezető úrnak mondunk hálás köszönetet!