1918-ban „piavei kajmánoknak” (I Caimani del Piave) vagy „fekete kajmánoknak” nevezték azokat a különlegesen kiképzett olasz katonákat, akiket arra készítettek fel, hogy folyókon ússzanak át felderítés elvégzése, szabotázsakciók végrehajtása vagy parancsok továbbítása céljából. A Nagy Háború idején a piavei fronton többször alkalmazták őket sikeresen az osztrák–magyar csapatok ellen éjszakai rajtütések végrehajtására.
Ezt a különleges olasz katonai egységet kizárólag önkéntesekből toborozták és tagjai eredetileg az olasz haditengerészet egyik tengerészgyalogos (Fanti da Mar) ezredéből kerültek ki. A „kajmánosztag” alapja, a caorlei tengerészgyalogos zászlóalj (Battaglione Caorle) az 1917 elején megalakított San Marco Tengerészdandár része volt, amelynek lövészeit Velence védelmi körzetében helyezték el. Caorle Jesolo és Bibione között fekvő kisváros, ahonnan 1918 tavaszán egy zászlóaljnyi lövészt vezényeltek a Piavéhoz az osztrák–magyar hadsereg 1918. június 15-én kezdődő támadásának kivédésére Vittorio Tur korvettkapitány irányítása alatt.
Olasz tengerészgyalogosok a piavei fronton
(Forrás: www.difesaonline.it)
Tur kapitány 1882-ben Livornóban született és 1901-ben végezte az olasz tengerészeti akadémiát. 1902–1904 között a részt vett egy világ körüli expedíción a Calabria nevű cirkáló fedélzetén. Ekkor ismerte meg többek között a távol-keleti és a dél-amerikai országokat. Ezután földrajzi feladatokat végzett, majd harcolt az olasz–török háborúban. Amikor Olaszország belépett az első világháborúba, az Adriai-tengeren vett részt a hadműveletekben, 1918 márciusában kapta meg a tengerészgyalogos ezred Piávéhoz rendelt caorlei zászlóaljának parancsnokságát. Tengerész katonáival együtt harcolt az 1918. júniusi és október végi piavei csatákban az osztrák–magyar csapatok ellen, novemberben pedig zászlóaljával Polát szállta meg. 1919-ben tért vissza a tengerre, amikor egy romboló parancsnokává nevezték ki. Később harcolt a második világháborúban is, amely után visszavonult, és 1969-ben hunyt el.
Vittorio Tur admirálisként 1941-ben (a középső személy)
(Forrás: regiamarinaitaliana.forumgratis.org)
A kajmánok második egységét a Piavénál már olyan arditókból alakították meg, akik kiemelkedő teljesítményt értek el úszásban. Az arditók voltak a német és osztrák–magyar „rohamistákhoz” hasonlóan speciális kiképzést kapott legendás merészek, elszántak, vakmerők, vagyis olasz rohamosztagosok, de többes számban írt nevük – arditi – alapján jobban ismerik őket. Tur korvettkapitány kezdetben olyan katonákat keresett, akik kiválóan ismerték a Piave mindkét partjának jellemzőit – gázlókat, örvényeket, alacsony és magas partszakaszokat – vagyis részletes helyismerettel és vízrajzi tapasztalatokkal rendelkeztek, később azonban már távolabbi vidékről származó jelentkezőket is felvettek.
A „kajmánok” rendkívül intenzív kiképzésen mentek keresztül, amely nagyon kemény és koncentrált volt, és az úszáson kívül elsősorban a puszta kézzel és rövid késsel vívott közelharc módszereit gyakorolták folyamatosan. A vízben olyan úszási technikát használtak, mint a krokodilok, így főként lábbal tempóztak, hogy ne csapjanak zajt és jóformán csak az orruk látszott ki a vízből. Igyekeztek minél nagyobb csendben megközelíteni a szemben lévő parton elhelyezett osztrák–magyar katonákat, és aztán váratlanul lerohanták őket.
Ivan Venerucci 2018-as fotomontázsa a kajmánokról
(Forrás: www.artmajeur.com/it/)
A kajmánok egyébként Dél-Amerika tavaiban, folyóiban, mocsaraiban élő ragadozó hüllők, amelyek a krokodilok osztályába tartoznak, és valóban van egy fekete kajmán nevű alfajuk. A fekete kajmánok hosszúsága elérheti a 6 métert és ez az egyetlen fajta, amely képes embert is ölni. Azt is tőlük tanulták az olasz katonák, hogy éjjel indulnak vadászni, és fészekaljuk (akár egy osztag létszáma) 50-60 utódból áll.
Az osztrák–magyar hivatalos jelentések 1918 áprilisától októberig folyamatosan hírt adtak az olaszok felderítő vállalkozásairól, amelyeket a védők rendre meghiúsítottak. Ezekből már a „kajmánok” is kivették a részüket, tehát a magyarok is halhattak ezekről a „diverzánsokról”, bár még ilyen néven nem lehet róluk olvasni a hadtörténeti művekben és visszaemlékezésekben, talán azért, mert a nyílt harctéren bevetett nagy létszámú arditókkal szemben viszonylag kicsi volt a létszámuk.
A kajmánok akcióban – „Egy eredeti és vakmerő rajtaütés az alsó Piávénál”
(Forrás: www.freeforumzone.com)
A folyami rohamosztagosok alapvető és legjellemzőbb fegyvere – akárcsak az arditóknak – a rohamkés volt. Abban viszont megelőzték ellenfeleiket és korukat is, hogy komolyan és részletesen oktatták a keleti harcművészeteket olyan olasz tengerészek, akik akkor tanulták meg ezeket, amikor a 20. század elején hosszabb időt töltöttek el Kínában vagy Japánban. Tur kapitány hajója és tengerészei ugyanis 1902-ben Kínába indultak nyolc állam szövetségében a hírhedt boxerek lázadását leverni. Egyébként az orosz–japán háború után lett népszerű Európában a dzsiu dzsicu nevű ázsiai küzdősport, amit elsőként a rendőröknek kezdtek oktatni Magyarországon is.
A kajmánok harci ruhája azonban csak egyszerű fürdőnadrág vagy alsónadrág és rohamsisak volt. Amikor a legnagyobb sötétségben rajtaütésre indultak, az arcukat és egész testüket zsír és korom keverékével kenték be a hideg víz elleni védekezés és álcázás céljából.
A kajmánok úszás közben a késüket foguk közé szorították, majd észrevétlen kimásztak a vízpartra, leszúrták az ellenséges őrszemeket, de mindig volt pontosan meghatározott felderítési feladatuk is. Mivel az osztrák egyenruhának kemény gallérja volt kedvelték a resolza nevű szardíniai kést, amelynek pengéje könnyen átszúrta az ellenséges egyenruhák gallérját, és már a Doberdón is előszeretettel használták közelharc közben a szardíniai sassari dandár katonái. A kés mellett támadó akció során 1–2 kézigránátot vagy rövid csövű karabélyt is használtak.
Remo Pontecorvo római származású piavei kajmán-parancsnok dedikált fényképe
(Forrás: www.lepietrediattila.it)
1918. október 24-én kezdődött az antant mindent elsöprő támadása a Piave mentén, és a 8. olasz hadsereg csapatai, amelyek a Piávén történő átkelést végrehajtották, úszó katonák segítségével tartották a kapcsolatot a folyó nyugati partjával. A kajmánokat ebben a csatában Remo Pontecorvo Bacci római százados vezette, aki 82 római arditót toborzott a caporettói vereség után. Egy-egy késsel és 2-2 kézigránáttal felszerelve arra képezték ki őket, hogy a jeges folyó erős sodrásában is a felszínen maradjanak akár 16 órán keresztül. 50 „kajmán” halt meg a végső hadjárat közben.
Három olasz rohamosztagos szobra Sernaglia della Battagliában
(Forrás: italianiinguerra.com)
Sernaglia della Battaglia községben emeltek az olasz rohamosztagosok tiszteletére egy emlékművet, amely az összes arditóra emlékeztet, akik a Nagy Háborúban harcoltak. 1918. október 27-én ugyanis Pontecorvo kapitány kajmánjai Falzé di Piave mellett, Sernagliában értek partot a LXXII Reparto d’Assalto (72. olasz rohamzászlóalj) katonái mellett.
Mi lett a kajmánokkal a háború után? Egyéni sorsuk sokféleképp alakult. Egyikük, Albino Volpi (1889-1939) különböző terrorista bűncselekményekkel félelmetes hírnevet vívott ki magának. Eredetileg asztalos volt, de már fiatalkorában többször letartóztatták csoportos bűnözésért. A háború kitörésekor jelentkezett katonának, rohamosztagos, majd „piavei kajmán” lett. A háború befejezése után, 1919 elején megkísérelte megalakítani az Olaszországi Rohamosztagosok Nemzeti Szövetségét, majd belépett a milánói veteránok egyesületébe (fascio) és elszánt fasiszta lett. 1919 tavaszán részt vett a szocialista Avanti! nevű újság szerkesztősége elleni rajtaütésben, majd Mussolini utasítására – aki a szeme fényének nevezte – kézigránátot dobott a milánói választási győzelmüket ünneplő szocialisták felvonulására. Volpi erőszakos és szélsőséges fasiszta különítményes volt, aki havonta 1000 lírát kapott a milánói veteránoktól, felelős volt számtalan gyilkosságért és rombolásért Milánóban és Rómában 1921 elejétől 1922 végéig, de Matteotti szocialista politikus elrablásával és meggyilkolásával lett igazán hírhedt.
Az első világháború alatt létrejött olasz különleges alakulatok napjainkig léteznek. A caorlei zászlóalj még működik, a ma is Szent Márk nevét viselő velencei tengerészgyalogos dandár kiképzési feladatait látja el Brindisiben. Az olasz haditengerészet különleges egysége pedig méltán és büszkén viseli a „piavei kajmánokra” emlékeztető legendás jelvényét.
A mai olasz búvárkommandó jelvénye kajmánnal és tőrrel
