1914. október 2-án hősünk alakulata több más zászlóaljjal együtt a boszniai Kalinovikból támadást hajt végre a települést szorongató szerbek ellen. Az ellenség nyomában haladva a többnapossá váló akció során ezúttal az időjárás viszontagságai és az éhség kínozza őket leginkább. Közben utánpótlást is kapnak csupa idős, vagy túl fiatal, tapasztalatlan, „feketébe” öltöztetett katonából…
Az első világháború nem csak a hátország rendjét, stabilitását kezdte ki, de változást idézett elő a társadalmi normák helyzetében is. Az újabb és újabb sorozások, illetve az egyre nagyobb veszteség híre átformálta a gondolkodást. Többek között ennek tudható be, hogy a fiatal, gimnazista korosztály tanulmányi eredménye, magatartása is jelentősen átalakult a háborús tanévekben. – Szabó Róbert, az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakos hallgatójának írása egykori középiskolája, a Kalocsai Érseki Főgimnázium példája alapján mutatja be ezt a változást.
1914. szeptember 24-én hősünk alakulata elhagyja bileki állomáshelyét és Kalinovikba indul, hogy bekapcsolódjon a szerbek elleni küzdelembe. Zűrzavaros éjszakai menetet követően a nagyváradi 37/IV-es zászlóalj másnap Avtovacra ér, ahol beolvad a 3. hegyidandárba. Innen az egész dandár tovább indul Kalinovikba, ahová szeptember 30-án érkeznek, majd letáboroznak. A környéket megszállva tartják a szerbek, amelynek a következményeivel szinte azonnal szembesülnek…
Mai képünkön egy délceg honvéd tűzmestert láthatunk, aki díszben üli meg a lovat az 1913 júliusában készített fotólapon. Öltözetén a nemsokkal korábban felállított honvéd tüzérség díszegyenruhájának a jellegzetességei is jól megfigyelhetők.
Kókay László 1918-as naplójának visszatérő szereplője egy bizonyos Mráz Pál őrmester, akit a rohamszakasza egyik legjobb katonájaként írt le. A szegedi 46-osok tréfás kedvű őrmestere szinte végigszolgálta az első világháborút, s minden kitüntetést megszerzett, amit csak megkaphatott, amelyek elismeréseként később vitézzé is avatták. Somosi György olvasónk kutatást végzett a személyével kapcsolatban, aminek az eredményét olvashatják mai posztunkban.
1914 szeptemberének második felében véget érnek hősünk alakulatának a montenegrói határnál vívott véres összecsapásai. Az új küldetés előtt doktorunk visszatekint a bileki emlékekre, és néhány témát és különlegesebb esetet részletesen is megörökít. Bemutatja az alakulatát, valamint a montenegróiak harcmodorát; leírja az agyonlőtt montenegrói családfő, a tévedésből lelőtt 37-es baka és a harc hevében kivégzett montenegrói család, továbbá a kémkedés miatti bileki akasztás hátborzongató történetét. Mai részünket is erősebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
1915 novemberében egy fiatal szobrászművész a császári és királyi győri 19. gyalogezredben az orosz harctéren harcolt. Tevékeny művészi életét megszakítva 1915 tavaszán kényszerült a lövészárkok világába. Számára, mint szinte valamennyi katonatársa számára a levelek jelentették az összeköttetést a hátországgal, s emlékeztették őket az egykori civil életükre. Különösen fontosak voltak ezek, ha közeli ismerős fiatal lánytól érkeztek, vagy íródtak.
„Nemrég Németországban élő harmad-unokatestvéreméktől két olyan fotót kaptam – először digitalizáltan, mailben, majd személyes találkozásunkkor valóságosan is –, amiért örökké hálás leszek. Tudták, hogy az én rokonaim vannak a képeken, ezért a frissen, valamely hagyaték felszámolása utáni dobozból előkerült fotókat elküldték, illetve elhozták nekem.” – A részünkre már több érdekes cikket és különleges fotót küldő Kövendy Katalin írása.
A montenegrói ágyút ugyan elfogták, de a sikeres akció utáni megfutamodásukat követően az ellenség újra visszatért Bilek köré, ezért az erődparancsnokság – büntetés jelleggel is – újabb támadást rendel el. Ezúttal egyedül a nagyváradi 37/IV-es zászlóaljnak kell az akciót végrehajtania, s megfutamodásról szó sem lehet, mert az erődparancsnok személyesen, revolverrel áll a sarkukban…
Kétéves előkészítő szervezés után, 2019. július 17–21-e között a gödöllői Teleki Pál Egyesület szervezésben 18 önkéntes a magyar hadisírgondozó és a helyi szlovén illetékes szervekkel egyeztetve megtisztította a szlovéniai Volčja Draga településen található I. világháborús osztrák–magyar katonai temető 507 sírkövét. Munkájukról blogunk régi lelkes követője, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium tanára, Danku István küldött a számunkra képes beszámolót.
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek