Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 34. rész
1914. december 7-én kora hajnalban hősünk visszavonuló zászlóaljának a maradéka bevonul Valjevóba. A Kolubara hídja mellett tanakodó tisztekre lecsap a 3. hegyi dandár parancsnoka, és haragos szigorú parancsban jelöli ki számukra a védelmi területet. Valjevót mindenképp tartani akarja a hadvezetőség. A legénység kőre rakott deszkapallókon, a tisztek lóháton gázolnak át a folyó Jablanica nevű mellékágán, hogy a kijelölt helyre jussanak, azonban a géppuskás osztag lovaival és lóvezetőivel senki sem törődik, sőt a zászlóaljparancsnok egyenesen belehajtaná a „kutyákat” a derékig érő jéghideg vízbe…
1916-ban a csehországi Kuttenbergben (ma Kutná Hora, Csehország) töltötték a húsvétot a császári és királyi egri 60. gyalogezred pótzászlóaljának katonái. Több mint egy éve állomásoztak ott közbiztonsági okokból, miközben az ottani cs. és kir. 21. gyalogezred katonái Egerben készültek fel harctéri szolgálatukra. Nemigen feledtette velük a hazai emlékeket a távoli város ódon hangulata, sem a pomlázka nevű különös cseh húsvéti népszokás. A hatvanasok kuttenbergi húsvétjáról szólt egy 1916. április 28-án írt levél, amely megpróbálta lefesteni a magyar katonák csehországi környezetben eltöltött ünnepét.
A blogon számos írás jelent már meg a Görz elestéhez, valamint a Doberdó-fennsík kiürítéséhez vezető 6. isonzói csatáról és az előzményeiről. „Doberdói kutatócsoportunk” tovább folytatta a munkát és újabb információkat tud megosztani az 1916 júliusában–augusztusában történtekről. Érdeklődésünk középpontjába ezúttal a Doberdó kulcspontjának számító Monte San Michele északi lejtőjén az Isonzó folyóig zajlott események kerültek. A levéltári kutatómunka után a számos új információt adó terepbejárás sem maradhatott el, így a most induló sorozatban átfogó képet adunk az akkori és mostani állapotokról egyaránt. Sorozatunk első részében a területet mutatjuk be.
1914. december 6-én Valjevó előtt, Klinci településnél állítja meg az 50. hadosztály parancsnoka hősünk zászlóaljának a maradékát és kirendeli a 3. hegyi dandár maradványaival együtt az út melletti magaslat védelmére. Itt beolvasztják az újonnan érkezett menetszázadokat is az egységekbe. Kemény doktort a lovakkal, sebesültekkel, betegekkel és a géppuskás osztaggal hátra küldik. A vezetésével vonuló oszlop újra találkozik Kalser tábornokkal…
A Nagy Háború kitörésekor az Osztrák–Magyar Monarchia haderejében harcoló legfiatalabb katona minden bizonnyal az 1901-es születésű, bosnyák Elez Dervišević (ejtsd: Elez Dervisevity) volt. Következzen az ő élettörténete.
1914. december 5-én Mehánba érnek a visszavonulók, ahol a XVI. hadtest ellátó csapatai állomásoznak, s azokat is magukkal rántják. A sáros, úttalan utakon Valjevo irányába rendezetlenül özönlik visszafelé az osztrák–magyar gyalogos, tüzér és trén alakulatok tömege. Mögöttük megszólal a szerb tüzérség, s a lovasság üldözésének a híre is szárnyra kap. A visszavonulókon pánikhangulat lesz úrrá…
Heinrich Bolzano vezérőrnagy hosszas oroszországi frontszolgálata során jelentős karriert futott be, és kiváló vezetői képességekről tett tanúbizonyságot. Az osztrák–magyar tábornok pályafutását bemutató sorozatunk 
1914. december 4-én a visszavonuló 3. hegyi dandár és ezen belül katonaorvosunk zászlóalja újra Branetićiben van, ahonnan néhány napja támadásra indultak a Takovo–Glavica-i megerősített szerb állások ellen. Itt sincs azonban megállás, a súlyos sebesülteket hátrahagyva a korábban véres harcokban bevett 881-es magaslatra húzódnak vissza, ahol megpróbálják összegyűjteni az ekkor már 30–40 főre olvadt zászlóalj maradékait.
Nem voltak olyan intézmények, amelyek működését tagjaik hadba vonulása annyira megbénította volna, mint a sportegyesületekét. Aki sportolt, azt katonának is hamar alkalmasnak minősítették. A sportolók behívása pedig legjobban a már békében is csekély számú aktív taggal rendelkező vidéki egyesületeket sújtotta leginkább, mert utánpótlásuk alig volt. Alig cseperedtek fel ugyanis ifjúsági játékosaik, a szöges vagy stoplis cipőt bakanccsal, a sportruhát tábori szürke mundérral kellett felcserélniük. Szerencsés kivételnek csupán azok az egyesületek számítottak, amelyek tagjai valamely közvetlen hadiérdeket szolgáló üzemnél voltak megtűrve. Talán ez volt a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre, a DVTK szerencséje és sikereinek titka 1914–1918 között.
Legutóbbi kommentek