Hegedős Károly harctéri emlékei – 16. rész
Nagy könnyelműség a harctéren elhagyni a járt utat: Károly azonban nem akar gyávának mutatkozni, így enged Bahr zászlós invitálásának a senki földjére tett kirándulásra. Átesik az ellenséggel való első találkozásán, ami kis híján az utolsó is egyben. Eljön az a nap, amikor végre leváltják a szolgálatból, így pár napra az ütegállomáson pihenhet. Társával a „Villa Hühnensteigen”-ben ütik fel tanyájukat és a félig lerombolt és pusztán a katonák ellátására berendezkedett Görzbe is belátogatnak.
Három fotóalbum, egy köteg levél, egy szolgálati lap – ez volt 
A hadapródjelölt első felderítő szolgálatát végzi az olasz fronton a 
Nagyvárad era una delle 
Minden kezdet nehéz: a nagy ambíciókkal a frontra kerülő hadapródjelölteknek nemcsak a mostoha körülményekkel, hanem a nem túl barátságos – ráadásul többnyire nem is magyar – bajtársakkal is „meg kell küzdeniük”. Károlynak Görzben ideiglenesen a Dreher-villában, majd egy átalakított üvegházból készült legénységi körletben kell felütnie a tanyáját. Az emlékiratíró – tapasztalt mérnökként – immár évtizedek múlva értékeli, írja és rajzolja le a lövészárok-rendszer kialakulásának menetét és működését.
A különböző honvédezredeknél, majd a Székely Hadosztályban teljesített szolgálatával ismertté vált Gombos Zoltán az osztrák–magyar kiegyezés évében, 1867. augusztus 3-án látta meg a napvilágot. A hivatalos iratokban születési helyéül Zentát jelölték meg, valójában Csantavéren tartották keresztvíz alá, hiszen a faluhoz közel eső, 2864-es házszámú Gombos-birtokon született.
A barátok, ismerősök lassan mind a frontra kerültek: Károly is megtudja, hogy egy bajtársával együtt áthelyezik őket a temesvári tábori tarackos ezredhez. Elkezdődik a számtalan hasznos és haszontalan felszerelés beszerzése, emellett hősünk – életében először – naplót is vásárol. A búcsúzkodás ideje is eljött: Károlyt egy szerencsemalac-amulett is óvni fogja a harcok során. Rövid temesvári tartózkodás és több napos vonatozás után feltűnik a megpróbáltatások újabb színhelye: az olasz harctér.
Jónéhány évvel ezelőtt egy tanítványomtól ajándékba kaptam egy bekeretezett szöveget. Gépelt írás és aláírások egy megsárgult papíron. Számos katona kézjegye, akik arra tettek fogadalmat, hogy a háború után együtt ünneplik a szilvesztert 1920. december 31-én Kelenföldön. Mindannyian a császári királyi vasúti ezred 7. századának tagjai voltak és éppen Szerbiában töltötték szolgálati idejüket 1916 szeptemberében, amikor a nagy elhatározásra jutottak…
A Nagy Háború során számos osztrák–magyar és német állampolgárságú civil került pusztán attól nehéz helyzetbe, hogy a hadüzenet pillanatában ellenséges ország területén élt munka, tanulás, ösztöndíj vagy bármi hasonló miatt. Mások csak rövid időre látogattak el külföldre, szabadságukat töltötték ott, amikor a szó szoros értelmében egy pillanat alatt forró lett a lábuk alatt a talaj. Amennyiben magyar internáltakról esik szó, mindig kikötünk Kuncz Aladár Fekete kolostoránál és a francia internálás körülményeinél. Ma kézbe vett képeslapunk ezzel szemben Angliába, pontosabban Londonba kalauzol minket, ahol szintén sok magyar lakott és többen járták meg az internálás kálváriáját.
Legutóbbi kommentek