Olasz és osztrák tengermelléki halottak a nagyváradi katonai kórházban a Nagy Háború idején

2021.01.14. 07:00 :: GianfrancoSimonit

italiano

Nagyvárad az Osztrák–Magyar Monarchia jelentős katonavárosa volt a 20. század elején. Számos épülete ma is erre az időszakra emlékeztet. Az első világháború idején a városban több katonai kórház is működött. Az itt elhunytakat a Rulikowski temetőben helyezték végső nyugalomra. Közöttük találhatók a ma Olaszországhoz tartozó Osztrák Tengermellékről származó osztrák–magyar katonák és jelentős számban a hadifogságba esett olasz katonák is. Írásomban a város monarchiakorabeli jelentősebb emlékeinek a bemutatása mellett ezeknek a hősi halottaknak az adatait adom közre egy helyben fellelt nyilvántartás alapján.

Nagyvárad városa (románul Oradea) ma Románia észak-nyugati részén található, körülbelül 200 000 fő lakja és jelentős részük magyar nemzetiségű.

Oradea – Nagyvárad Oradea – Nagyvárad

A városnak számos történelmi jelentőségű épülete van, amelyek még a Magyar Királyság, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia időszakára emlékeztetnek.

Közülük érdemes megemlíteni:

• A 11. század óta létező erődöt, amelyet egy kis dombra emeltek a városközpontban. Az utóbbi években felújították az erődöt, és a Karszti Barlangász Egyesület 2018-ban „San Martino del Carso fái” címmel nemzetközi kiállítást szervezett benne.

San Martino fái a nagyváradi erődben San Martino fái a nagyváradi erődben

Nagyvárad erődje napjainkban Nagyvárad erődje napjainkban

Az erőd bejárata a 20. század elején Az erőd bejárata a 20. század elején

Az erőd bejárata a 19. század végén, a 37. gyalogezred parancsnoksága Az erőd bejárata a 19. század végén, a 37. gyalogezred parancsnoksága

Az erőd bejárata manapság Az erőd bejárata manapság

Osztrák–magyar katonák az erőd belsejében a 20. század elején Osztrák–magyar katonák az erőd belsejében a 20. század elején

A 37. gyalogezred katonái az erőd belsejében a 20. század elején A 37. gyalogezred katonái az erőd belsejében a 20. század elején

Ugyanott napjainkban Ugyanott napjainkban

• A Szűz Mária székesegyház a szomszédos püspöki palotával, a katolikus püspök székhelyével.

A Szűz Mária székesegyház a 19. század végén A Szűz Mária székesegyház a 19. század végén

A Szűz Mária székesegyház napjainkban A Szűz Mária székesegyház napjainkban

A püspöki palota, a nagyváradi püspökség székhelye a 20. század elején A püspöki palota, a nagyváradi püspökség székhelye a 20. század elején

A püspöki palota, a nagyváradi püspökség székhelye napjainkban A püspöki palota, a nagyváradi püspökség székhelye napjainkban

A püspöki palota 1916-ban A püspöki palota 1916-ban

• A Fekete Sas palota.

A Fekete Sas palota A Fekete Sas palota

A Fekete Sas palota napjainkban A Fekete Sas palota napjainkban

A Fekete Sas palota üvegablakai egy 20. század eleji képeslapon A Fekete Sas palota üvegablakai egy 20. század eleji képeslapon

A Fekete Sas palota belső üvegablakai napjainkban A Fekete Sas palota belső üvegablakai napjainkban

• A Szigligeti Színház.

A Szigligeti színház a 20. század elején A Szigligeti színház a 20. század elején

A Szigligeti színház napjainkban A Szigligeti színház napjainkban

• A zsinagóga

A zsinagóga 1910-ben A zsinagóga 1910-ben

A zsinagóga napjainkban A zsinagóga napjainkban

• A Szent László tér

A Szent László tér (ma Piața Unirii) 1911-ben A Szent László tér (ma Piața Unirii) 1911-ben

A Szent László tér (ma Piața Unirii) napjainkban A Szent László tér (ma Piața Unirii) napjainkban

• A városháza

Az isonzói áldozatkészség szobra (fényképmegjelölés) a polgármesteri hivatallal szemben Az isonzói áldozatkészség szobra (fényképmegjelölés) a polgármesteri hivatallal szemben

Az isonzói áldozatkészség szobra a polgármesteri hivatalnál Az isonzói áldozatkészség szobra a polgármesteri hivatalnál

A polgármesteri hivatal napjainkban A polgármesteri hivatal napjainkban

Az 1920-as trianoni békeszerződéssel Magyarország elvesztette a nagy háború előtti területének kétharmadát és Nagyvárad Erdélyhez hasonlóan a Román Királyság része lett. A város ekkor kapta ma is használatos román nevét: Oradea.

A Nagy Háborút megelőzően Nagyvárad városa volt a magyar királyi nagyváradi 4. honvéd gyalogezred hadkiegészítési körzetének a székhelye, illetve itt állomásozott három zászlóalja. Hasonlóképpen itt székelt a cs. és kir. József főherceg nevét viselő 37. gyalogezred parancsnoksága és itt állomásozott a 2. zászlóalja, a cs. és kir. Carl Drathschmidt von Bruckheim nevét viselő 101. gyalogezred 1. és 4. zászlóalja; a cs. és kir. „Kaiser” 1. huszárezred kiképző pótzászlóaljának a székhelye, a m. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred 2. osztályának a központja, illetve a cs. és kir. 19. tábori tüzérezed parancsnokságának, két tüzérosztályának és kiképző pótzászlóaljának volt a székhelye.

Honvéd laktanya a főutcán a 20. század elején Honvéd laktanya a főutcán a 20. század elején

Honvéd laktanya a főutcán a 20. század elején Honvéd laktanya a főutcán a 20. század elején

A 4. honvéd gyalogezred laktanyája 1904-ben A 4. honvéd gyalogezred laktanyája 1904-ben

A honvéd laktanya napjainkban A honvéd laktanya napjainkban

A honvéd laktanya napjainkban A honvéd laktanya napjainkban

A honvéd laktanya bejárata 1905-ben A honvéd laktanya bejárata 1905-ben

A csendőrségi iskola 1913-ban A csendőrségi iskola 1913-ban

A csendőrségi iskola napjainkban A csendőrségi iskola napjainkban

A csendőrök fogadják a csíkszentkirályi fiúkat, akik a nagyváradi csendőrségi iskolába érkeznek A csendőrök fogadják a csíkszentkirályi fiúkat, akik a nagyváradi csendőrségi iskolába érkeznek

A csendőrségi iskola utca felé néző homlokzata a 20. század elején A csendőrségi iskola utca felé néző homlokzata a 20. század elején

A csendőrségi iskola utca felé néző homlokzata napjainkban A csendőrségi iskola utca felé néző homlokzata napjainkban

A csendőrségi iskola bejárata 1900-ban A csendőrségi iskola bejárata 1900-ban

A csendőrségi iskola bejárata napjainkban A csendőrségi iskola bejárata napjainkban

A honvéd hadapródiskola 1900-ban A honvéd hadapródiskola 1900-ban

A honvéd hadapródiskola napjainkban A honvéd hadapródiskola napjainkban

A tüzérlaktanya egy korabeli képeslapon A tüzérlaktanya egy korabeli képeslapon

Katonák Nagyváradon 1899-ben Katonák Nagyváradon 1899-ben

Nagyvárad 1915-ben Nagyvárad 1915-ben

Károly főherceg látogatása 1916. október 13-án Károly főherceg látogatása 1916. október 13-án

Károly főherceg látogatása 1916. október 13-án Károly főherceg látogatása 1916. október 13-án

Károly főherceg látogatása 1916. október 13-án Károly főherceg látogatása 1916. október 13-án

Károly főherceg látogatása 1916. október 13-án Károly főherceg látogatása 1916. október 13-án

A első világháborús magyar halottak emlékműve Nagyváradon A első világháborús magyar halottak emlékműve Nagyváradon

Helyek, ahol küzdöttek a nagyváradi ezredek Helyek, ahol küzdöttek a nagyváradi ezredek

Ebben a városban a Nagy Háború (1914–1918) alatt több katonai kórház is működött, ahol a sebesült osztrák–magyar katonák mellett a háború különféle frontjain ejtett hadifoglyokat is ápolták.

A Bihar megyei közkórház Nagyváradon 1914-ben A Bihar megyei közkórház Nagyváradon 1914-ben

A nagyváradi kórház napjainkban A nagyváradi kórház napjainkban

Ezen kórházak eredeti nyilvántartásában – amelybe egy kedves nagyváradi barátom segítőkészsége folytán az egyik látogatásom során betekinthettem – feltüntették mindazok nevét, és még pár információt, akik 1915–1919 között meghaltak a létesítményekben, és Nagyváradon temették el őket. A temetőben viszont ennek már nem maradt fenn semmi látható nyoma.

A Rulikowski temető napjainkban A Rulikowski temető napjainkban

A Rulikowski temető napjainkban, itt temették el a városi kórházban elhunyt katonákat A Rulikowski temető napjainkban, itt temették el a városi kórházban elhunyt katonákat

A Rulikowski temető napjainkban a 4. honvéd gyalogezred újonnan emelt emlékgúlájával A Rulikowski temető napjainkban a 4. honvéd gyalogezred újonnan emelt emlékgúlájával

Ezekben a nyilvántartásokban szerepel 6 katona az Osztrák Tengermellékről (Küstenland), akik már 1914-15-ben az orosz és a szerb frontra kerültek.

Rajtuk kívül 57 hadifogoly olasz katona neve is szerepel, akik ezen kórházakban haltak meg orosz és szerb nemzetiségű hadifogoly társaikkal együtt.

A hősi halottak jegyzéke A hősi halottak jegyzéke

A nyilvántartás egyik lapja A nyilvántartás egyik lapja

A nyilvántartás egyik lapja A nyilvántartás egyik lapja

1929-ben, 1934-ben, 1937-ben és 1939-ben Románia 59 helységéből a bukaresti Ghencea temetőben gyűjtötték össze 1600 olasz hősi halott maradványait, köztük a Nagyváradon eltemetettekét is. Ma a Ghencea katonai temetőben több, mint 1700 olasz katona nyugszik, akik az első és a második világháborúban hunytak el, közülük sokan ismeretlenek.

Az olasz hősi halottak sírja a bukaresti Ghencea katonai temetőben Az olasz hősi halottak sírja a bukaresti Ghencea katonai temetőben

A Nagy Háború olasz hősi halottjairól készített hivatalos nyilvántartásban ezen nevek egy része nem szerepel, vagy csak az a megjelölés áll a név mellett, hogy „hadifogságban halt meg”, de sem az elhalálozás, sem a temetés helyét nem tüntetik fel.

Az alábbiakban összegyűjtöttem az eredeti anyakönyvi nyilvántartásban szereplő neveket, és néhány információt a halálozás napjáról, illetve órájáról. Egyes esetekben nem sikerült pontosan átírni a neveket, mivel a nyilvántartást kitöltő hivatalnok az eredeti dokumentumban, illetve a bukaresti exhumálás során se rögzítette megfelelő módon ezeket.

Az osztrák–magyar hadsereg osztrák tengermelléki halottai a nagyváradi katonai kórházban

1) Tomadin Anton (Antonio) közlegény, anyakönyvi számanyakönyvi szám: 380/1915. Halálozás időpontja: 1915. július 20-án délelőtt 7.15-kor, római katolikus vallású, 32 éves, a cs. és kir. 97. gyalogezred katonája. Anyakönyvi szám: 1329/m922 1922. október 13. megjegyzés: Cormons 1915. július 23.
Tomadin Antonio, Cormonsban született 1882. február 26-án, szülei: Antonio és Gobet Lucia, földműves, K.u.K Infanterieregiment Nr. 97, 15° Komp., 1915. július 20-án halt meg a Nagy Varad-i Resevespital-ban, Magyarország, a Nagy Varad-i központi temetőben temették el (forrás: Österreichisches Schwarzes Kreuz, Wien )

2) Milach Janos (Giovanni) közlegény, anyakönyvi szám: 643/1918. Halálozás időpontja: 1918. szeptember 13-án délután 19.30-kor, római katolikus vallású, 20 éves, cs. és kir. 97. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1388/m922 megjegyzés: Triest (Trieszt).

3) Maran Natale közlegény, anyakönyvi szám: 220/1915. Halálozás időpontja: 1915. április 24-én déli 12-kor, ortodox vallású, 23 éves, cs. és kir. 97. gyalogezred 9. század. Anyakönyvi szám: 1446/1916 megjegyzés: Gaiani exp 1915. július 13. Istrien (Isztria).

4) Lombardino Jakab (Giacomo) közlegény, anyakönyvi szám: 40/1919. Halálozás időpontja: 1919. július 22-én hajnali 3-kor, római katolikus vallású, 30 éves, olasz hadifogoly, osztrák katona. Anyakönyvi szám: 1422/922 megjegyzés: Opicina exp. 1919. július 30.

5) Buzzin Arthur (Arturo) közlegény, anyakönyvi szám: 123/1915. Halálozás időpontja: 1915. augusztus 31-én reggel 7-kor, római katolikus vallású, 28 éves, a cs. és kir. 97. gyalogezred katonája. Anyakönyvi szám: 675/m922 del 1916. április 12., megjegyzés: Chiopris Gorizia, exp. 1915. október 9.

6) Boskarol Jakab (Giacobbe) közlegény, anyakönyvi szám: 17/1918. Halálozás időpontja: 1918. január 9. délelőtt 10-kor, római katolikus vallású, 28 éves, Train Div. Kol. 1/18. Anyakönyvi szám: 1336/m922, 1922. október 13. megjegyzés: Monfalcone.

Az olasz hadsereg halottai a nagyváradi kórházakban

1) Pigatti Emilio közlegény, anyakönyvi szám: 223/1918. Halálozás időpontja: 1918. március 23-án reggeli 6.30-kor, római katolikus vallású, 28 éves, földműves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1355/m922 megjegyzés: Di Milan, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Pisatto Emilio, 57. gyalogezred, 1918. március 23-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 420-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

2) Banni Giuseppe közlegény, anyakönyvi szám: 150/1918. Halálozás időpontja: 1918. február 27. délután 7-kor, római katolikus vallású, 20 éves, olasz 1. gyalogezred, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1342/922 17/x22 megjegyzés: Kassina (Cassino), olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Banni Giuseppe, az 1. gyalogezred géppuskása, Cascinában született 1898. január 8-án, 1918. február 27-én halt meg Nagyváradon, és jelenleg a bukaresti Ghencea katonai temető 412-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

3) Butti Primo közlegény, anyakönyvi szám: 291/1918. Halálozás időpontja: 1918. április 12. délelőtt 9.30-kor, római katolikus vallású, 35 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1359/m922 megjegyzés: Montopoli, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában, ebben két Butti szerepel. Az első 1916-ban Doberdón, a második 1917-ben az asiagói fennsíkon halt meg.
Butti Primo, 48. gyalogezred, 1918. március 12-én halt meg Nagyváradon, és a bukaresti Ghencea katonai temető 619-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

4) Bazzana Pietro közlegény, anyakönyvi szám: 293/1918. Halálozás időpontja: 1918. április 11. éjszaka 23.45-kor, római katolikus vallású, 38 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1360/m922 megjegyzés: Cerò (Cevo), olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Bazzana Pietro (apja neve Romano), 1880. március 21-én született Cevóban, Lombardiában, a 83° gyalogezred katonája, bresciai katonai körzet, 1918. április 11-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Lombardia II (vol XI pagina 68, sub in pag.22).
Bazzana Pietro, 85. gyalogezred, 1880-ban született, 1918. április 11-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 515-ös sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

5) Gigi Szavics (Savic) közlegény, anyakönyvi szám: 733/1918. Halálozás időpontja: 1918. október 17. éjszaka 24-kor, római katolikus vallású, ismeretlen korú, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1359/m922 megjegyzés: Csigo, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Valószínűleg Gigi Saverio (apja neve: Luigi), 1884. július 20-án született Sarnóban (Salerno), Campania, a 64° gyalogezred katonája, salernói katonai körzet, Eltűnt, meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Campania I (vol V pagina 337, sub in pag.5).
Valószínűleg Luigi Savióról van szó, 8. gyalogezred, 1918. október 6-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temetőben nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

6) Didio Gerdado (Gerardo) közlegény, anyakönyvi szám: 737/1918. Halálozás időpontja: 1918. október 16. hajnali 3-kor, római katolikus vallású, 27 éves, olasz hadifogoly, földműves. Anyakönyvi szám: 1396/m922 megjegyzés: Milánó, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Di Dio Gerardo, 24. gyalogezred, Sant’Angelóban született 1886. október 16-án, 1918. november 16-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 611-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

7) Bolis Emilio közlegény, anyakönyvi szám: 739/1918. Halálozás időpontja: 1918. október 20. hajnali 4-kor, római katolikus vallású, 20 éves, olasz hadifogoly, földműves. Anyakönyvi szám: 1397/m922 megjegyzés: Bergoni (Bergamo), olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Bolis Emilio (apja neve: Giuseppe), 1879. június 29-én született Trebaseleghében, Padova, Veneto, 3. műszaki ezred katonája, padovai katonai körzet, 1918. október 22-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Veneto III (vol XVIII pagina 56, sub in pag.28).
Bolis Emilio, 28. gyalogezred, 1890-ben született, 1918. október 20-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 623-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

8) Benocsi Arhangelo (Arcangelo) közlegény, anyakönyvi szám: 745/1918. Halálozás időpontja: 1918. október 22. este 8-kor, római katolikus vallású, éves 39, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1398/m922 megjegyzés: Teverics, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Benozzi Arcangelo (apja neve: Caterino), 1898. február 3-án született Curnóban, Bergamo, Lombardia, a 280. gyalogezred katonája, bergamói katonai körzet, 1918. október 20-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Lombardia II (vol XI pagina 129, sub in pag.12).
Benozzi Arcangelo (közölt forma: Benocsi), 8. gyalogezred, 1879-ben született, 1918. október 22-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 613-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

9) Blasiutto Giuseppe közlegény, anyakönyvi szám: 411/1918. Halálozás időpontja: 1918. május 25. reggeli 6.15-kor, római katolikus vallású, éves 34, olasz hadifogoly, földműves. Anyakönyvi szám: 644/m922 megjegyzés: Udine, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Biasutto Giuseppe (közölt forma: Blasiutto), 8. alpini ezred, 1918. május 25-én, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 516-os sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

10) Delsenero Mariano közlegény, anyakönyvi szám: 803/1918. Halálozás időpontja: 1918. november 7. délután 7.30-kor, római katolikus vallású, 21 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1401/m922 megjegyzés: Alege, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Del Zenero Mariano (közölt forma: Delsenero), tizedes, 1897-ben született, 1918. november 7-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 627-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

11) Borando Emilio közlegény, anyakönyvi szám: 805/1918. Halálozás időpontja: 1918. november 8. délelőtt 11-kor, római katolikus vallású, 28 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1402/m922 megjegyzés: Novara, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Borando Emilio (apja neve: Giacomo), 1890. október 22-én született Trecatéban, Novara, Piemonte, a 4 bersaglieri ezred katonája, novarai katonai körzet, 1918. november 8-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Piemonte III (vol XVI pagina 56, sub in pag.13).

12) Marini Giuseppe közlegény, anyakönyvi szám: 707/1918. Halálozás időpontja: 1918. október 10. délután 13.30-kor, római katolikus vallású, 23 éves, olasz hadifogoly, földműves. Anyakönyvi szám: 1389/m922 megjegyzés: Aquilla (Aquila), olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Marini Giuseppe (apja neve: Antonio), 1895. november 14-én született Ofenában, Aquila degli Abruzzi, L’Aquila, Abruzzo, a 84. gyalogezred katonája, aquilai katonai körzet, 1918. október 10-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Abruzzo e Molise (vol VII pagina 465, sub in pag.17).
Marini Giuseppe, 84. gyalogezred, 1895-ben született, 1918. október 10-én született, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 409-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

13) Pelagio Francesko (Francesco) közlegény, anyakönyvi szám: 716/1918. Halálozás időpontja: 1918. október 13. délután 12.30-kor, római katolikus vallású, 34 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1390/m922 megjegyzés: Catana (Catania), olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Pellegio Francesco (közölt forma: Pelagio), 1. gyalogezred, 1884-en született, 1918. október 13-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 626-os sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

14) Caruls Alfred (Alfredo) közlegény, anyakönyvi szám: 717/1918. Halálozás időpontja: 1918. október 13. reggeli 7-kor, római katolikus vallású, 26 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1394/m922 megjegyzés: Venedig (Venezia), olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.

15) Kasalini (Casalini) Filipo (Filippo), anyakönyvi szám: 6/1919. Halálozás időpontja: 1919. január 9. reggeli 8-kor, római katolikus vallású, éves 40, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 142/m922 megjegyzés: Milánó, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Casalini Filippo (apja neve: Giuseppe), 1889. augusztus 23-án született Vigevanóban, Pavia, Lombardia, a 23. gyalogezred tizedese, paviai katonai körzet, 1919. január 9-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Lombardia III (vol XII pagina 22, sub in pag.5).
Casalini Filippo, 1879-ben született, 1918. január 9-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 616-os sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

16) Vittoli Augusto közlegény, anyakönyvi szám: 342/1918. Halálozás időpontja: 1918. április 26-án délután 6.30-kor, római katolikus vallású, 24 éves, olasz hadifogoly. 15. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1366/m922 megjegyzés: Volstana, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.

17) Marcino Giuseppe közlegény, anyakönyvi szám: 343/1918. Halálozás időpontja: 1918. április 29-én hajnali 5-kor, római katolikus vallású, 26 éves, 223. olasz ezred. Anyakönyvi szám: 1369/m922 megjegyzés: Palermo, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Marcino Giuseppe, 223. gyalogezred, 1892-ben született, 1918. április 29-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 404-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

18) Curli Stefano közlegény, anyakönyvi szám: 345/1918. Halálozás időpontja: 1918. április 27. reggeli 7-kor, római katolikus vallású, 31 éves, olasz hadifogoly, földműves. Anyakönyvi szám: 1370/m922 megjegyzés: Cugnolo, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.

19) Nikolò (Nicolò) Laurenzo közlegény, anyakönyvi szám: 353/1918. Halálozás időpontja: 1918. május 2. hajnali 1-kor, római katolikus vallású, 25 éves, 8. olasz gyalogezred, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1372/m922 megjegyzés: Alessandria, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Lorenzi Niccolò (közölt forma: Laurenzo), 80. gyalogezred, 1918. május 2-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 407-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

20) Citroli Giovanni közlegény, anyakönyvi szám: 375/1918. Halálozás időpontja: 1918. augusztus 9. reggeli 6-kor, római katolikus vallású, 27 éves, 208. ezred, olasz hadifogoly, földműves. Anyakönyvi szám: 1385/m922 megjegyzés: Gerovo, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Citrioli Giovanni, 1891. április 21-én született Mortarában, Pavia, Lombardia, a 208. gyalogezred katonája, paviai katonai körzet, 1918. augusztus 9-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Lombardia III (vol XII pagina 255, sub in pag.29).
Citrioli Giovanni (közölt forma: Citroli), 208. gyalogezred, 1891-ben született, 1918. augusztus 9-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 421-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

21) Cabrini Antonio közlegény, anyakönyvi szám: 432/1918. Halálozás időpontja: 1918. június 6. 13.30-kor, római katolikus vallású, 34 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1378/m922 megjegyzés: Povigiani, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Cabrini Antonio (apja neve: Emilio), 1884. december 30-án Poviglióban, Reggio Emilia, Emilia Romagna, a 4. bersaglieri ezred katonája, Reggio Emilia-i katonai körzet, 1918. június 6-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Emilia II (vol VII pagina 159, sub in pag.11).
Carbini Antonio (közölt forma: Cabrini), 4. bersaglieri ezred, 1918. június 6-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 408-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

22) Sparacio Rosario közlegény, anyakönyvi szám: 440/1918. Halálozás időpontja: 1918. június 8. hajnali 5-kor, római katolikus vallású, 22 éves, 69. olasz gyalogezred. Anyakönyvi szám: 645/19/922 megjegyzés: Pallavicino, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Sparacio Rosario (apja neve: Pietro), 1896. szeptember 10-én született Palermóban, Szicília, a 69. gyalogezred katonája, palermói katonai körzet, 1918. június 8-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Sicilia I (vol XX pagina 390, sub in pag.20).
Sparaccio Rosario, 69. gyalogezred, 1896-ban született, 1918. június 8-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 521-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

23) Colleti Emanuele közlegény, anyakönyvi szám: 534/1918. Halálozás időpontja: 1918. június 20. reggel 6-kor, római katolikus vallású, 37 éves, olasz hadifogoly, 10. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1389/922 megjegyzés: Gare, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Coletti Emanuele (közölt forma: Colleti), 10. gyalogezred, 1918. július 20-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 620-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

24) Cordovani Veco közlegény, anyakönyvi szám: 194/1918. Halálozás időpontja: 1918. március 13. délután 3-kor, római katolikus vallású, 38 éves, olasz hadifogoly, 20. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1351/922 megjegyzés: Canicatì (Canicattì), olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Cordovani Decio (közölt forma: Veco), 20. gyalogezred, 1918. március 13-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 419-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

25) Suman Luigi közlegény, anyakönyvi szám: 195/1918. Halálozás időpontja: 1918. március 14. 9.30-kor, római katolikus vallású, 37 éves, olasz hadifogoly, 233. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1352/922 megjegyzés: Bangori, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Suman Luigi (apja neve: Giuseppe), 1881. augusztus 15-én született Bagnoli di Soprában, Padova, Veneto, a 263. gyalogezred katonája, padovai katonai körzet, 1918. március 14-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Veneto III (vol XXVIII pagina 556, sub in pag.26).
Suman Luigi, 233. gyalogezred, 1918. március 14-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 617-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

26) Ditursi Nicolò közlegény, anyakönyvi szám: 201/1918. Halálozás időpontja: 1918. március 15. reggeli 6-kor, római katolikus vallású, 37 éves, olasz hadifogoly, 43. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1353/922 megjegyzés: Pesticci, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.

27) Donati Marsillo közlegény, anyakönyvi szám: 176/1918. Halálozás időpontja: 1918. március 6. hajnali 2-kor, római katolikus vallású, 37 éves, olasz hadifogoly, 13. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1348/922 megjegyzés: Difician, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Donati Marillo (közölt forma: Marsillo), 13. gyalogezred, 1881-ben született, 1918. március 6-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 402-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

28) Vendelli Giusepe (Giuseppe) közlegény, anyakönyvi szám: 180/1918. Halálozás időpontja: 1918. március 12. reggeli 6-kor, római katolikus vallású, 23 éves, olasz hadifogoly, 251. gyalogezred, földműves. Anyakönyvi szám: 1349/922 megjegyzés: Roma, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint valószínűleg az alábbi személyről van szó: Vendetti Giuseppe (apja neve: Antonio), 1895. október 20-án született Riofreddóban, Róma, Lazio, 19. gyalogezred katonája, római katonai körzet, 1918. március 12-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Lazio e SabinaI (vol I pagina 583, sub in pag.25).
Vendelli Giuseppe, 251. gyalogezred, 1918. március 12-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 506-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

29) Lazzaro Eliseo közlegény, anyakönyvi szám: 182/1918. Halálozás időpontja: 1918. március 18. déli 12-kor, római katolikus vallású, 36 éves, olasz hadifogoly, 224. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1350/922 megjegyzés: San Gregorio, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint valószínűleg az alábbi személyről van szó: Lazzaro Eliseo (apja neve: Domenico), 1882. november 27-én született Padovában, Veneto, a 75. gyalogezred katonája, padovai katonai körzet, 1918. március 14-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Veneto III (vol XVIII pagina 361, sub in pag.5).
(San Gregorio Padova része, a halálozás dátumaként megadott időpontok között négy nap az eltérés.)
Lazzaro Eliseo, 224. gyalogezred, 1918. március 12-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 518-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

30) Belarnio Adolfo közlegény, anyakönyvi szám: 126/1918. Halálozás időpontja: 1918. február 18. délelőtt 10-kor, római katolikus vallású, 27 éves, olasz hadifogoly, 4. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1370/922 megjegyzés: Renatei, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Belagno Adolfo (közölt forma: Belarnio), bersaglieri ezred, 1918. február 18-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 622-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

31) Fabro Eugenio közlegény, anyakönyvi szám: 421/1918. Halálozás időpontja: 1918. május 30. hajnali 2-kor, római katolikus vallású, 22 éves, olasz hadifogoly, 58. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1376/922 megjegyzés: Purccia, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Fabbro Eugenio (apja neve: Giovanni), 1896. január 9-én született Porciában, Pordenone, Veneto (Friuli Venezia Giulia), az 58 gyalogezred katonája, sacilei katonai körzet, 1918. május 30-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Veneto II (vol XVIII pagina 236, sub in pag.24).
Fabbro Eugenio (közölt forma: Fabro), 1896-ban született, 1918. május 30-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 510-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

32) Galse Cluto közlegény, anyakönyvi szám: 427/1918. Halálozás időpontja: 1918. június 3. reggeli 7-kor, római katolikus vallású, 38 éves, olasz hadifogoly, kereskedő. Anyakönyvi szám: 1377/922 megjegyzés: Erzialato, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.

33) Zinobi Angusrtino (Augustino) közlegény, anyakönyvi szám: 779/1918. Halálozás időpontja: 1918. október 30. éjjeli 11.30-kor, római katolikus vallású, 24 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1394/922 megjegyzés: Lungo maimarg, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Zenobi Agostino (apja neve: Massimo), 1894. szeptember 13-án Luco dei Masiban, Aquila degli Abruzzi, Abruzzo, a 31 gyalogezred katonája, sulmonai katonai körzet, 1918. október 30-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Abruzzo e Molise (vol II pagina 737, sub in pag.8).
Zinobi Augusto, 31. gyalogezred, 1894-ben született, 1918. október 30-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 615-ös sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

34) Fannelli Antonio közlegény, anyakönyvi szám: 787/1918. Halálozás időpontja: 1918. november 1. délután 3.45-kor, római katolikus vallású, 45 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1394/922 megjegyzés: Foligno, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Fanelli Antonio (közölt forma: Fannelli), 10. gyalogezred, 1874-ben született, 1918. október 1-jén halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 411-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

35) Favetti Giacomo közlegény, anyakönyvi szám: 525/1918. Halálozás időpontja: 1918. július 18. esti 18.30-kor, római katolikus vallású, 28 éves, olasz hadifogoly, 43. gyalogezred I. százada. Anyakönyvi szám: 1383/922 megjegyzés: Novalara, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Farretti Giacomo, 43. gyalogezred, 1890-ben született, 1918. július 18-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 621-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

36) Gembliono Serafino közlegény, anyakönyvi szám: 264/1918. Halálozás időpontja: 1918. április 3. reggeli 7-kor, római katolikus vallású, 26 éves, olasz hadifogoly, 9. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1358/922 megjegyzés: Vicenza, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.

37) Glugnane Pietro közlegény, anyakönyvi szám: 133/1918. Halálozás időpontja: 1918. február 22. reggeli 7.30-kor, római katolikus vallású, 35 éves, olasz hadifogoly, 8. gyalogezred, földműves. Anyakönyvi szám: 1341/922 megjegyzés: Garmagula, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Ghignane Pietro, 8. gyalogezred, 1883-ban született, 1918. február 22-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 508-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

38) Gyoma Gyovanbatista (Giovanbattista) közlegény, anyakönyvi szám: 895/1918. Halálozás időpontja: 1918. december 12. délután 6-kor, római katolikus vallású, 20 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1416/922 megjegyzés: Firenze, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Gioma Gio Batta (közölt forma: Gyoma Giovanbattista), 1898-ban született, 1918. december 12-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 422-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

39) Luchi Domenico közlegény, anyakönyvi szám: 609/1918. Halálozás időpontja: 1918. augusztus 25. reggeli 6.30-kor, római katolikus vallású, 27 éves, olasz hadifogoly, földműves, 8. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1389/922 megjegyzés: Palermo, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Luchi Domenico, 90. gyalogezred, 1891-ben született, 1918. augusztus 25-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 514-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

40) Succio Battista közlegény, anyakönyvi szám: 174/1916. Halálozás időpontja: 1916. június 19. délután 3-kor, római katolikus vallású, 27 éves, olasz hadifogoly, 89. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1331/922 1922. október 13. megjegyzés: Liano Casolo, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Succio Battista (apja neve: Carlo), 1889. szeptember 5-én Agliano Termében született, Alessandria (Asti), Piemonte, a 89. gyalogezred katonája, Casale Monferrato-i katonai körzet, 1916. június 19-én a hadifogságban belehalt a harc közben szerzett sebesüléseibe. Forrás: albo d’oro Piemonte II (vol XV pagina 752, sub in pag.12).
Succio Battista, 89. gyalogezred, 1889. szeptember 5-én született, 1918. június 19-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 523-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

41) Monsitieri Eduardo, anyakönyvi szám: 174/1916. Halálozás időpontja: 1916. június 24. délelőtt 10.30-kor, római katolikus vallású, 20 éves, olasz hadifogoly, a 206. gyalogezred hadnagya. Anyakönyvi szám: 1332/922 13 október 1922 megjegyzés: Nápoly, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Mensitieri Eduardo (apja neve: Vincenzo), 1896. november 12-én született Nápolyban, Campania, 206. gyalogezred tartalékos hadnagya, nápolyi katonai körzet, 1916. június 24-én a hadifogságban belehalt a harc közben szerzett sebesüléseibe. Forrás: albo d’oro Campania I (vol V pagina 450, sub in pag.13).
Kitüntették a katonai érdemérem bronz fokozatával: Mensitieri Eduardo, a 206. gyalogezred hadnagya. Fiatal tiszt, buzog benne a merészség és a hazaszeretet, a százada által végrehajtott legmerészebb műveletek során az első az elsők között, mindenhol bátran és hősiesen küzdött, míg halálosan megsebesült egy kemény küzdelemben. Asiagói fennsík, 1916. május 21.
(A kitüntetés indoklását követően kiállított iratok alapján a hadnagyot valószínűleg összegyűjtötte a harcmezőn az ellenség és a nagyváradi kórházba szállította, ahol június 24-én belehalt a harc közben szerzett sebesüléseibe.)

42) Vittoli Augusto közlegény, anyakönyvi szám: 342/1918. Halálozás időpontja: 1918. április 26. délután 15.30-kor, római katolikus vallású, 24 éves, olasz hadifogoly, 15. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1366/922 megjegyzés: Vostana, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Vittoli Ambrogio, 15. gyalogezred, 1918. április 26-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 626-os sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

43) Marcini Giuseppe közlegény, anyakönyvi szám: 343/1916. Halálozás időpontja: 1918. április 29. hajnali 5-kor, római katolikus vallású, 27 éves, olasz hadifogoly, 223. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1369/m922 megjegyzés: Palermo, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Marciano Giuseppe (apja neve: Francesco), 1890. június 18-án született Palermóban, Szicília, a 223° gyalogezred katonája, palermói katonai körzet, 1918. április 29-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Sicilia I (vol XX pagina 256, sub in pag.11).

44) Churli Stefano közlegény, anyakönyvi szám: 345/1916. Halálozás időpontja: 1918. április 27. reggel 6.30-kor, római katolikus vallású, 31 éves, olasz hadifogoly, földműves. Anyakönyvi szám: 1370/m922 megjegyzés: Cugnolo, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Chiulli Stefano (apja neve: Andrea), 1887. február 18-án született Cugnoliban, Teramo (Pescara), Abruzzo, a 262. gyalogezred katonája, teramói katonai körzet, 1918. április 27-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Abruzzo e Molise (vol II pagina 104, sub in pag.13).
Chiurli Stefano, 91. gyalogezred, 1918. április 27-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 405-ös sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

45) Malinpense Mosè közlegény, anyakönyvi szám: 350/1918. Halálozás időpontja: 1918. május 1. hajnali 3.30-kor, római katolikus vallású, 20 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1371/m922 megjegyzés: Ljenjero, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Malimpensa Mose (apja neve: Eugenio), 1898. augusztus 16-án született Legnanóban, Padova, Veneto, a 35. gyalogezred katonája, padovai katonai körzet, 1918. május 1-jén betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Veneto III (vol XXVIII pagina 335, sub in pag.6).
Malimpensa Mosè (közölt forma: Malinpense), 35. gyalogezred, 1898-ban született, 1918. május 1-jén halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 624-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

46) Nicolò Laurenzo (Lorenzo), anyakönyvi szám: 353/1918. Halálozás időpontja: 1918. május 2. hajnali 1-kor, római katolikus vallású, 25 éves, olasz hadifogoly, 8. olasz gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1372/m922 megjegyzés: Alessandria, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Nicola Lorenzo (apja neve: Giovanni), 1894. február 22-én született Moransegnóban, Alessandria, Piemonte, a 80. gyalogezred őrvezetője, Casale Monferrato-i katonai körzet, 1918. május 2-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Piemonte II (vol XV pagina 557, sub in pag.6).

47) Martelli Pietro közlegény, anyakönyvi szám: 820/1918. Halálozás időpontja: 1918. november 3., délelőtt 10 óra római katolikus vallású, 24 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1411/m922 megjegyzés: Cremona, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Martirelli Pietro, 73. gyalogezred, 1894-ben született, 1918. november 3-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 520-as sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

48) Minjako Antonio közlegény, anyakönyvi szám: 860/1918. Halálozás időpontja: 1918. november 19. délután 13.30-kor, római katolikus vallású, 39 éves, olasz munkás. Anyakönyvi szám: 1412/m922 megjegyzés: Mirjano, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Mignacca Antonio, 2. műszaki ezred, 1918. november 19-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 519-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

49) Balocco Emboli közlegény, anyakönyvi szám: 864/1918. Halálozás időpontja: 1918. november 19. délután 5-kor, római katolikus vallású, 19 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1414/m922 megjegyzés: Grunoreovlo, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Balocco Annibale (apja neve: Giuseppe), 1899. szeptember 13-án született Ottabianóban, Pavia, Lombardia, 6. bersaglieri ezred katonája, paviai katonai körzet, 1918. november 20-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Lombardia III (vol XII pagina 48, sub in pag.27).
(a halálozás dátuma nem egyezik: november 19–20.)
Balocco Emilio (közölt forma: Emboli), 6. alpini ezred, 1899-ben született, 1918. november 19-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 526-os sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

50) Mirabella Sandor (Alessandro) közlegény, anyakönyvi szám: 220/1918. Halálozás időpontja: 1918. március 22. hajnali 5-kor, római katolikus vallású, ismeretlen korú, olasz hadifogoly, olasz gyalogos katona. Anyakönyvi szám: 1354/m922 megjegyzés: Monte San Biagio, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Mirabella Alessandrino (apja neve: Angelo), 1898. február 23-án született Monte San Biagióban, Caserta (Latina), Campania (Lazio), 838. Fiat géppuskás század katonája, gaetai katonai körzet, 1918. március 22-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Campania II (vol VI pagina 437, sub in pag.6).
(az olasz nyilvántartásban szereplő 1916-os születési dátum téves lehet, a halálozás éve se egyezik: 1916–1918)
Mirabella Alessandro, 1918. március 22-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 406-os sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

51) Roga Pietro közlegény, anyakönyvi szám: 178/1918. Halálozás időpontja: 1918. január 31. reggeli 7-kor, római katolikus vallású, 31 éves, olasz hadifogoly, 8. ezred. Anyakönyvi szám: 1399/m922 megjegyzés: Novra, olasz orvos.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Roga Pietro, 5. gyalogezred, 1918-ban halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 511-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

52) Rosi Luigi közlegény, anyakönyvi szám: 455/1918. Halálozás időpontja: 1918. június 14. délután 4-kor, római katolikus vallású, 20 éves, olasz hadifogoly. Anyakönyvi szám: 1380/m922 megjegyzés: BoTyda Sasari, olasz orvos.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Rossi Luigino, 1898. január 22-én született Bottidában, Sassari, Szardínia, 234. gyalogezred katonája, sassari katonai körzet, 1918. június 14-én betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Sardegna (vol XIX pagina 360, sub in pag.5).
Rosi Luigi, 234. gyalogezred, 1888-ban született, 1918. június 14-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 512-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

53) Seragusa Carmello (Carmelo) közlegény, anyakönyvi szám: 634/1918. Halálozás időpontja: 1918. szeptember 6. reggeli 8.45-kor, római katolikus vallású, 22 éves, olasz hadifogoly, 50. olasz gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1387/m922 megjegyzés: S. Leide da Messina, Olaszország.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Siracusa Carmelo (apja neve: Salvatore), 1896. május 23-án született Santa Lucia del Melában, Messina, Szicília, az 50. gyalogezred katonája, messinai katonai körzet, 1918. szeptember 6-án betegség következtében meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Sardegna (vol XIX pagina 360, sub in pag.5).
Kitüntették a katonai érdemérem bronz fokozatával: Siracusa Carmelo, Santa Lucia di Mela (Messina), gyalogezred 4337. anyakönyvi számú katonája. Heves ellenséges tüzérségi tűz alatt példás bátorsággal teljesítette futári megbízatását. Nem távozott a tűzvonalból, miután könnyebben megsebesült és ellenállásra biztatta társait. Castagnevizza, 1917. május 25.
Seragusa Carmelo, 50. gyalogezred, 1896-ban született, 1918. szeptember 6-án halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 612-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

54) Securri Leonardo közlegény, anyakönyvi szám: 32/1918. Halálozás időpontja: 1918. január 12. délután 16.30-kor, római katolikus vallású, 26 éves, olasz hadifogoly, földműves, 66. olasz gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1337/m922 13 október 1922 megjegyzés: Turin (Torinó), Olaszország.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Securri Leonardo, 66. gyalogezred, 1918. január 12-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 410-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

55) Tarno Bona közlegény, anyakönyvi szám: 39/1918. Halálozás időpontja: 1918. január 14. éjszaka 9.30-kor, római katolikus vallású, 22 éves, olasz hadifogoly, földműves, olasz 87. gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1338/m922 13 október 1922 megjegyzés: Primavono, Olaszország.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Torno Bono (közölt forma: Tarno Bona), 87. gyalogezred, 1918. január 14-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 525-ös sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

56) Aiuti Giovanni Battista közlegény, anyakönyvi szám: 214/1916. Halálozás időpontja: 1916. július 27. délután 4-kor, római katolikus vallású, 23 éves, hadifogoly, 79. olasz gyalogezred. Anyakönyvi szám: 1333/m922 13 október 1922 megjegyzés: Serre, Olaszország.
Az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartása szerint: Aiuti Giovanni Battista (apja neve: Antonio), 1893. november 13-án született Sezzében, Róma (Latina), Lazio, 74. gyalogezred főhadnagya, frosinonei katonai körzet, 1916. július 27-én meghalt a hadifogságban. Forrás: albo d’oro Lazio e Sabina (vol I pagina 4, sub in pag.19).
Kitüntették a katonai érdemérem bronz fokozatával: Aiuti Giovanni, Sezze (Róma), 74. gyalogezred hadnagya. Szakasza élén vakmerő támadást indított az ellenséges erősség ellen és más alakulatok segítségével sikerült elfoglalnia. Hősként elesett a csatamezőn az ellenséges ellentámadás során, miközben a saját katonáit az ellenállásra és a győzelemre biztatta. Monte Zulio, 1916. május 25. (A kitüntetés indoklását követően kiállított iratok alapján a hadnagyot valószínűleg összegyűjtötte a harcmezőn az ellenség és a nagyváradi kórházba szállította, ahol július 27-én belehalt a harc közben szerzett sebesüléseibe.)

57) Bermuzoni Giacomo közlegény, anyakönyvi szám: 476/1918. Halálozás időpontja: 1918. június 22-én 12-kor, római katolikus vallású, 20 éves, földműves. Anyakönyvi szám: 1381/m922 megjegyzés: Wotri. Semonava.
Egyáltalán nem szerepel az olasz hadsereg első világháborús veszteségi nyilvántartásában.
Bernuzzoni Giacomo, 1. gyalogezred, 1918. június 22-én halt meg, exhumálták Nagyváradon és a bukaresti Ghencea katonai temető 509-es sírjában nyugszik. Forrás: Bukaresti Olasz Nagykövetség SL07052020.

Külön köszönöm Sárközy Zoltán barátomnak és a nagyváradi Tanoda Egyesületbeli barátaimnak, illetve a Bukaresti Olasz Nagykövetség tisztviselőinek, hogy rendelkezésemre bocsátották ezeket a dokumentumokat.

A szöveget olasz nyelvről fordította: Juhász Balázs

Szólj hozzá!

Címkék: hadifogság Nagyvárad Rulikowski temető

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3816386136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása