„Harcolás itt jóformán nincsen, csak rostokolunk a vizes odúkban, s várunk”

2021.01.18. 07:00 :: THorváthAttila

Hegedős Károly harctéri emlékei – 15. rész

A hadapródjelölt első felderítő szolgálatát végzi az olasz fronton a görzi hídfőben, Oslaviánál. A fedezékben megtapasztalt mostoha körülmények, valamint a rossz ellátás ezúttal is a háborúról és a hadsereg működéséről való elmélkedésre késztetik… A tüzérfelderítés mindennapjaihoz tartozik a megrongált telefonvezetékek megjavítása. Károly a koromsötétben és esőben tett járőrszolgálata során az első igazi harctéri izgalmakat kénytelen átélni…

 

No, de engem ez akkor egyrészt nem is érdekelt, másrészt fel sem fogtam még ezt ésszel. Egyelőre még olasz ellenséges vonalat sem láttam, mindössze a két telefonista társammal egy jó három-három és fél kilométeres úton elbaktattam a tüzelőállásunkból a Beob[achter]. II.-ig. Át kellett mennünk az Isonzó folyón. Hadihíd állt rajta, a görzi nagy vasúti híd fel volt robbantva. A hadihídon átkelve már romhalmaz fogadott bennünket. Mesélik a társaim, hogy ez tavaly nyáron még egy szép kis falu volt, Oslavija volt a neve, a tájék pedig gyönyörű szőlőskertek és gyümölcsösök. Most minden ház romokban, a földön gránáttölcsér gránáttölcsér mellett, földhányás, kövek között bukdácsolunk. A Sabotino hegyről az olaszok belátják ezt a terepet, mielőtt elértük volna az Isonzót, Peuma (mi Peomának ejtettük) összelőtt és kihalt falun át visz az utunk, egyes utcáiba ide is belátnak az olaszok és ha mozgást látnak, rendszerint jön a Schrapnell meg a gránát.

Peuma falucska. Görz elővárosa „Peuma falucska. Görz elővárosa. A Campanille-ben még ott van a harang, a templom romokban, az utcákon rom-torlaszok, s futóárkok váltják egymást, háttérben a Sabotino (balra) meg a Monte St. Gabriele. A Sabotinóról belát az olasz, oda is, ahonnan ezt a felvételt készítettem. Rügyeznek a fák.”
(Fénykép az emlékiratból)

Most mélységes csend, puskalövés nélkül jutunk el egy görbe ágas-bogas fáig, ami egy romhalmazból kiáll meredten száraz gallyaival. A fa töve mellett kis nyílás látszik, a nyílás előtt pár félkörben futó meredek lépcsőfal durva kőből, ez a Beobachter No II.

A harctéri vázlataim között sok van erről a helyről. Maga a kis pinceodú, ami mély, s a fenekén egy méteres víz van, csak az ajtón át kap egy kis fényt, az ajtó felső részén üveg van.

Belépünk. Bent négy ember van.

Herr Fähnrich, Kdttasp. Karl Hegedős meldet sich gehorsamst zur Dienstübernahme beim Beobachtungstand No. II. – vágom ki keményen, mert egy zászlós ül az ágyon, mellette Faltay, már útra készen, egy szakaszvezető és két másik legénységi ember, ez a felderítő járőr, a Beobachtungstation No. 2.
– Hát ez itt már igazán a harctér, hol az olasz? – kérdezem Faltaytól, amikor lepakkolódzunk. A zászlós marad, Faltay a régi 3 emberrel bevonul az üteghez.

Faltay magyaráz, kidugva a fejét a romhalmaz fölé. Az ott, az a fehér házrom a gerincen, amit látsz, Szt. Flórián, olasz falu, ott már olasz van. A lövészárkok innen cca. 250˗300 méterre vannak. Ne dugd ki a fejed, most idelőnek! Ej, mit, hát csak látnom kell, hol az ellenség!

„San Florian az Oslaviai templom-magaslatról nézve. (Olasz állások)” „San Florian az Oslaviai templom-magaslatról nézve. (Olasz állások)”
(Fénykép a Vasárnapi Újság 1916. évi 40. számából, október 1.)

– Ha nem is látod, majd megtudod az éjjel, ha elkezdenek lőni – int le Faltay, s azzal boldogan elvonul a 3 emberével. Én ott maradok az enyémekkel. Az egyik emberem rögtön a fejére teszi a tábori telefon fejhallgatóját, s végigpróbálja az összes vonalakat, hogy jó-e. Halló Beobachter I. 7/17? Hier Beob.[achter] II. 7/17. Danke, gut, ende. Halló Geschützstation 7/17? Hier Beob. II. 7/17. Danke, gut ende!

Egy ember 2 óránként állandóan a telefon mellett van, a másik három közül egy – amelyik előzőleg a készüléknél ült – alszik, a másik kettő pedig, ha a vonal rossz, kimegy és kijavítja a telefonvonalat.

„Útban a Beob.[achter] II.-hoz, Oslaviára.” „Útban a Beob.[achter] II.-hoz, Oslaviára.”
(Fénykép az emlékiratból)

Fähnrich Bahr osztrák fiú. Vegyészmérnök hallgató Bécsben. Egyhangúan olvas valami német könyvet. Ő már megszokta ezt a szolgálatot. Innen megfigyelni semmit sem lehet, amióta a romhalmaz tetején valamikor volt megfigyelő standot rommá lőtték. A Gruppenkommandó mégsem intézkedik. Sem úgy, hogy a megfigyelő helyet építsék ki újra, sem úgy, hogy helyeznék át ezt a szerencsétlen megfigyelőállomást máshová. Itt ülünk éjjel-nappal, csak azért, hogy Fähnrich Bahr reggelenként telefonon bemondja a „frührapport”-ot: „Der Tag und die Nacht verlief ruhig; gegen Mitternacht vereinzelte Schüsse in Richtung nordwest Kirchenrücken und St. Florian. Geringe Infanteriefeuer gegen 6 Uhr in der Früh.”

St.Florian Kirchenrücken Oslavija felől St.Florian Kirchenrücken Oslavia felől
(Forrás: Europeana / ÖNB Bildarchiv Austria)

Sablon, mindenütt sablon. Ezek a katonák valahogyan csak „űzik a háború mesterségét”, nem pedig kemény harcosok. Hát hogyan is legyenek azok, hiszen harcolás itt jóformán nincsen, csak rostokolunk a vizes odúkban, s várunk – várunk. Mire? Mi mindig az olasz támadást várjuk. Miért nem támadunk mi?

Lassanként körülnézek, a szomszédos lyukakban zöld parolis cseh bakák tanyáznak. Csajkát mosnak egy vizes üvegből öntött vízzel, fésülködnek, mosakodnak és – tetvészkednek. Mert tetvesek. Ez volt az első világháború szörnyűsége. Élni a piszokban tétlenül sokszor egy éven át és tetvészkedni. Tetű és kiütéses tífusz! Ez ellen is harcolni kellett volna, de ehhez rengeteg ipari termelés, fehérnemű, ruha, szappan stb. kellett volna, gyakrabban váltani az „állás”-okban rostokló legénységet, tisztaság, sok meleg fürdő stb., amit mind-mind az ország iparának kellett volna ontania. És az ország ipara nem ontotta. Amit adott, selejtes volt; az állam magános szállítóktól szerzett be mindent, s a magánspekuláció szörnyű méreteket öltött.

Hadseregszállító! Fogalommá nőtte ki magát, s milliókat rakott zsebre. Mert az átvétel mindig simán ment, gondjuk volt ezeknek a tőkéseknek arra, hogy a szállítási átvételeknél mindig egy-egy megkenhető vagy presszionálható K. und K. tiszt legyen, lehetőleg cseh vagy zsidó, akinek a monarchia bukása csak nyereség lenne. A korrupció a „mögöttes országban” – ahogy nevezték az országnak azt a részét, ahol nem folyt a háború, s ahol háborítatlan víg életet élt a könnyű pénzhez jutó polgár – kezdődött, de folyt a „hadtápvonalakban” is, közvetlen a front mögött. Rendszerint az emberek, a tisztek „alja” igyekezett a hadtápvonalakban katonai szolgálati beosztáshoz jutni és keresni, szörnyen keresni a hadseregszállításokon. Minden embernek 300 gramm hús járt naponként; ki tudta ellenőrizni a lövészárkokban, amikor a csajkája fenekére vágott a szakács egy mócsing főtt húst, hogy az 300 gramm-e, vagy 200? Rendszerint 200 volt az, mert a hús 1/3 részét ellopta az a szörnyű lánc, amelynek szemein át a termelő gazdától a baka csajkájáig jutott az a darab hús. Hát még a paprika? 50 gramm paprika járt a bakának naponta, havonta kapott talán egy-egy kis porciót, a többit „állítólag” a „Batterieküche” vagy a „Companieküche” használta fel. Ki tudja, a 100 meg 100 mázsa paprikából mikor hiányzott a fele? A kilenctized része? Ki ellenőrizte? A harci csapatoknál, ha valaki szót emelt volna, megbüntetik: a katona harcoljon, ne panaszkodjon. Háború van, elégedjen meg mindenki kevesebbel! Szörnyű nagy készletek semmisültek meg mindenből egy-egy visszavonuláskor. A háború elején Galíciában mérhetetlen nyersanyag, felszerelés, ember, állat veszett oda. Szerbiában szintén. Ezzel mindent lehetett indokolni és azt mondani, ez sincs, az sincs, de Pesten, jó pénzért minden volt az égvilágon korlátlan mennyiségben!

No, de ez egyelőre engem nem érdekelt; lassan besötétedett, s egy-egy ágyúlövés is esett. Az én szolgálatom is sorra került, veszem a fejhallgatót, a fejemre csatolom, s 10 percenként végighívom az állomásokat: Halló Geschützstation 7/17. Hier Beobachter II. 7/17. Danke. Ende!

Egy rossz kis üveg petróleumlámpa ég az Unterstandban, Fähnrich Bahr olvas rendületlenül, jól lakott a déli tiszti ebéddel, amit látva majd kiugrott a szemem. Rántott borjúszelet zöld salátával!

A tisztek a fizetésük jó részét összeadták tiszti konyhára, egy jó szakácsuk volt, s Görzben mindent bevásárolhatott. Jaj, mikor kapunk mi is tiszti kosztot! A legénységi koszt rossz, mert a főtt hús, ami mindennapos, faggyúszagú, büdös, a levesbe adják bele, néha van főtt tészta is, meg szárazfőzelék, de roppant ízetlen. Reggel meg este feketekávé, s mindig valami „Zubuβ”, pótlék, például egy darab eidami sajt, vagy egy doboz szardínia, ezeket szeretem a legjobban. Minden három napra kapunk másfél kenyeret. Ez elég, ha éhes vagyok, kenyeret eszem. Már elfogyott a hazulról hozott elemózsia, a pénzünk is fogytán, Faltayval pedig már tanakodtunk, hogy egy pihenőnapon bemegyünk Görzbe, vásárolni valami ennivalót meg cigarettát. Kevés és rossz cigarettát kapunk a legénységi ellátmányban „Mannschaftsverpflegung”-ban.

Mindenki vackolódik, aludni készül. Én ülök a telefonnál. Egyszer csak a Beobachter I, az ütegmegfigyelő nem jelentkezik. Szólok az egyik telefonistának, mi baj? Az próbálgatja hívni a Beob.[achter] I-et, nem jelentkezik. Hívjuk a Geschützstation-t, az se jelentkezik! A „Leitung” elszakadt, ki kell menni kijavítani.

Korom sötét van kint. Kőkupacok és gránáttölcsérek, tele vízzel; egy-két facsonk mered elő a kőhalmazból, egy romház másfél méter magas fala, vagy egy spanyollovas. Fogalmam sincsen, merre van a vezeték! A vezetéket kézbe kell venni az Unterstand előtt közvetlen, ahol az belép az ajtónk felett, s tapogatni végig a drótot, meddig ép?

„Drótakadályaink Peuma előtt” „Drótakadályaink Peuma előtt”
(Fénykép a Vasárnapi Újság 1916. évi 40. számából, október 1.)

Méterről méterre haladok. Az eső permetez. Lassanként a cvikkerem úszó vízhólyaggá lesz, nem látnék rajta semmit, még ha nappal volna is. A javítással sietni kell. Gyalogsági tűz van, meg fényszórózik az olasz. Megyünk tovább a sárban, vízben. Kísérteties a csend. Egyszerre süvít egy gránát. Szörnyen csúnya a hangja. Erősödik a hangja, már azt hiszem, pont belém vág, levágom magamat a sárba, hasra, egy nagy robbanás, egy éles felvillanás, s a kövek meg a sár hullanak ránk! Szent Isten – sóhajtok, most kezdődik a tánc!

Messze volt – mondja a kanonier, aki velem van, menjünk tovább. Már vagy 200 méterre vagyunk a fedezékünktől – én nem találnék vissza egyedül reggelig sem –, s a hiba még mindig nincs meg. A kézi készülékét bekapcsolja a vonalba a tüzér, hívja a mi megfigyelőnket, az jelentkezik, tehát jó vonalon haladtunk, nem idegen vonalra tévedtünk.

Eljutunk az úgynevezett „Durchganghaus”-ig. Ez egy rom, de ennek a háznak a középső részén, ahol tényleg egy átjáró, kocsi átjáró volt valamikor, még van egy kis teteje, pár szarufa is pár köpönyegnyi felületen cserepe is. Itt megpihenünk. A csizmánkban locsog a víz. A kezem szörnyen sáros.

Tovább. A Durchganghaus után közvetlenül végre megvan a hiba. A drótunk el van szakadva. Nincs tovább. De hol van most a másik vége?

A tüzér ismeri a vonalat, merre megy tovább. A drót innenső szakadt végét a kezembe adja, megtoldom a nálam levő tekercsről új dróttal (lekaparni bicskával a szigetelést, hozzátoldani, szigetelővel körülcsavarni, tök sötétben! Az ember inkább tapintja, mint látja, mit csinál), s azzal elindulunk. Megyünk, megyünk, végre megtaláljuk a vezetéket, ahol érintetlen. Bekötünk, felhívjuk az állomást, kié vajon. Mi jelentkezünk. „Leitungskonrollprobe von Telephonpatrouille der Beobachterstation II der 7/17.” Az állomás válaszol, „hier Beob.[achterstation] I. 7/17.”.

Hála Istennek, megvan a vonal. Levágom a spulniról a magammal hozott toldó drótot, s most beköt ebbe is a próba készülékkel. Jelentkezik mind a két állomás. Végre kész. Mehetünk haza.

Újra gránát! Jaj, csak a vonalat el ne tépje. Gyalogsági golyók fütyülnek el a fülünk mellett: furcsa hang, de egyáltalán nem félelmet keltő. Mintha a fülünk mellett egy erősen kifeszített dróthuzalt pengetne meg valaki erősen: ccccczzz!

Végre elérjük az Unterstand lépcsőjét. Bebotlunk az ajtón. Közben az én 2 órás szolgálatom letelt. Költjük a következőt: az felvált, én az egyik deszkapriccsen elhelyezkedem, aludni próbálok, de egyre hallom az ügyeletes telefonista síri hangját: Leitungsprobe von Beob. II 7/17. Danke. Ende. Ez megnyugtat, ha hallom. Egyszer csak hiába hívja az állomást. Újra rossz a vonal!

„Sziklába vésett fedezékben lévő rajvonal egyik része” „Sziklába vésett fedezékben lévő rajvonal egyik része. Az olasz harctéren készült ez az érdekes fényképfelvételünk. A Karszt-fennsíkon az egyik honvédcsapatunk rajvonalban foglalt állást a sziklák között robbantás által készített mélyedésben. Éppen reggeliznek a honvédek a hajnali csendben, s a tüzérségi megfigyelő megadja a jelentését az ütegnek tábori telefonon. (Török Sándor felvétele)”
(Fénykép a Tolnai Világlapja 1917. április 5. számából. Forrás: Arcanum)

Most nem nekem kell kimenni. De felköltenek, hogy üljek a készüléknél, ha ők jelentkeznek a vonalból. Ülök. Végtelenség a néma telefon mellett; végre gyengén hallok valami sípjelet.

Ja, hier Leitungspatrouille von Beob. II. 7/17. Ich höre sehr schlecht! Kaum höre ich Sie Herr Kdttaspirant – válaszol egy síri hang. Most biztosan reparálja a vonalat, azután végre mégis jó a vonal, míg visszajönnek, hívom az állomásokat, álmos telefonista hang jelentkezik mindenütt: Leitung funkzioniert, danke, ende!

Az 1907-ben rendszeresített, 7M. zengőjeles távbeszélő készülék volt az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének az első hadműveleti célra használt standard katonai készüléke. A hordozható eszközt kisebb módosításokkal 1930-ig használták Az 1907-ben rendszeresített, 7M. zengőjeles távbeszélő készülék volt az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének az első hadműveleti célra használt standard katonai készüléke. A hordozható eszközt kisebb módosításokkal 1930-ig használták
(Forrás: Postamúzeum)

Ez így megy egész éjszaka. Volt éjszaka, amikor 7-8-szor kint voltam a vonalon. Szörnyű volt. Különösen hajnalban, meg szürkületkor szakadt el mindig a vonal. Sokszor lövés sem esett, a vonal mégis elszakadt. Persze, a bakák utánpótlása, deszkákat, gerendákat hoznak a vállukon a sötétben, mit törődnek ők a telefonvezetékekkel, amik a fák gallyain lógnak. [Ha] akarnának sem tudnának rá vigyázni, mert ők is tök sötétben, tapogatózva csúsznak előre a sárban, botorkálva kődarabok és pocsolyák között.

Fahnrich Bahr jól alszik. Fel se ébred reggelig. A mi vonaljavítási útjaink is megszűnnek reggel felé. Örülünk, amikor szürküledik, hajnal van. Ilyenkor szokott ugyan támadni az olasz, de ha napfeljöttéig nem támad, akkor újra egy nyugodt napunk lesz.

Kivirrad, mélységes csend. Fontos művelethez fogok. A kis „Schwarmofen”-rajvonal-kályhánkban virradatkor már nem tüzelünk ugyan tovább, de még meleg, parázs van benne. Lehúzom a csizmámat, a zoknikat s kicsavarom belőle a vizet. Tiszta, száraz zoknit húzok. A vizeset a Schwarmkályha mellé teszem száradni. A csizmámat nagyjában megtakarítom a sártól. Egy zöld literes üvegben van a vizem, amit minden nap megkapunk. A felével megmosdom és fogat mosok. A fedezék előtt, a Kanonier tölti a vizet a tenyerembe. Azután van még egy-egy kis feketekávénk. Megmelegítjük a svarmkályhán, s megisszuk. Kenyeret eszünk hozzá. Nagyon jól esik. Cigarettára gyújtunk. Nyugalom van, csend van. Jól érezzük magunkat.

Következő rész: „Ez volt az én tűzkeresztségem”

Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei

Szólj hozzá!

Címkék: telefon tüzér hadtáp görz gorizia Hegedős Károly hadiszállítás tüzérfelderítés

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1616393360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása