Egy vasutas század emlékirata

Jónéhány évvel ezelőtt egy tanítványomtól ajándékba kaptam egy bekeretezett szöveget. Gépelt írás és aláírások egy megsárgult papíron. Számos katona kézjegye, akik arra tettek fogadalmat, hogy a háború után együtt ünneplik a szilvesztert 1920. december 31-én Kelenföldön. Mindannyian a császári királyi vasúti ezred 7. századának tagjai voltak és éppen Szerbiában töltötték szolgálati idejüket 1916 szeptemberében, amikor a nagy elhatározásra jutottak…

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadereje is rendelkezett vasúti csapatokkal. Az első 5 tábori vasútosztályt 1873-ban állították fel, illetve háború esetén további 10 megszervezésével számoltak. A tábori vasútosztályok első háborús alkalmazása 1878-ban Bosznia megszállásakor történt. Majd öt évvel később, 1883. augusztus 1-én, az 1883. július 8-án kiadott határozat alapján létrehozták a „Vasúti-és távíró-ezredet", amelynek Korneuburgban állomásozott az ezredtörzse, az I. zászlóalja és a pótzászlóaljkerete, a II. zászlóalja Banjalukán. A legénység kiegészítése pedig az egész Monarchia területéről történt, az alakulathoz bevonultak nagy része kézműves, iparos és persze vasutas volt.

 A vasúti ezred laktanyája Korneuburgban
(Jacobi Ágost, szerk.: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban Budapest, 1938. 377.)

Az ezred megalakulása utáni években létrehozták a tisztikar vasúti szolgálatban való jártasságához szükséges kiképzések alapelveit. Ennek egyik legfontosabb része volt, hogy évente meghatározott számú tisztet vasúti forgalmi-, fűtőházi- és műhelyszolgálatra vezényeltek az osztrák és a magyar államvasutakhoz, akik így a vasút működtetésével alaposan megismerkedhettek. Ezen kívül a tisztek egy részét kötelezték, hogy a bécsi műegyetemen hídépítést, géptant, elektrotechnikát hallgasson. A vasutakhoz való vezénylés után a tiszteknek a vasúti hivatalnokok számára előírt elméleti és gyakorlati vizsgákon számot kellett adni tudásukról. Ezen felül a természetes lő-, lovagló- és vívógyakorlatokon kívül oktató tanfolyamokat tartottak a vasúti és távírószolgálattal kapcsolatos tudnivalókról. Önkéntesnek a vasúti ezredhez pedig csak az jelentkezhetett, aki a Monarchia területén található műegyetemek egyikén az általános mérnöki, vagy a gépészmérnöki szakon az első szigorlatát sikeresen teljesítette. A tartalékos tisztek kiképzése az ezred önkéntes iskolájában történt, amely 1885 óta működött.

A legénység állományának nagyobb részét vasútépítőnek, kisebb részét a távírószolgálatra képezték ki. Az elméleti oktatás a téli hónapok alatt a század legénységi iskoláiban és a zászlóalj tisztesiskolájában folyt.

 A vasúti ezred jelvénye
(Forrás: Wikipedia)

A háború kitörésekor a vasúti ezred a következő alakulatokból állt: 28 vasútépítő század, 4 tábori lóvasút, 1 gőzüzemű tábori vasút, 3 mozgó vasúti szertár, 1 állandó vasúti szertár és a krakkói, pržemysli és polai vártábori vasutak. Egy vasúti század létszáma pedig 6 fő tisztből, 263 fő legénységből, 24 járműből és 56 lóból állt. A megalakult 28 egységből a mai történetünk a 7. századhoz köthető. Az alakulat hadiútjáról jelen pillanatban csak információmorzsák állnak rendelkezésre. Az biztos, hogy egy hosszabb orosz hadszíntéren eltöltött szolgálat után vezényelték őket Szerbiába, ahol 1916 őszén a Vardistét Uzsicével összekötő 76 cm nyomtávú keskenyvágányú vasút építésén dolgoztak. Miközben elszállásolásuk a közeli Mokra-Gora községben történt. Az alakulat parancsnoka: Hickersperger Ferenc százados volt.

 Vardiste Mokra Gora és Uzsice elhelyezkedése a térképen
(Forrás: Google maps)

Az építkezés során a nagyon nehéz terepviszonyok miatt számos probléma lépett fel, amelyeket meg kellett oldania az alakulat katonáinak. A munka során hidakat kellett építeni, amelyek között volt olyan, amelynek a hossza, meghaladta a 100 métert is. Az építkezésben a 7. vasútépítő századon kívül, Goritschan százados vezénylete alatt a 26. vasútépítő század, valamint nagyszámú hadifogoly vett részt. A munkálatokat végül nem fejezték be, az elkészült pályaszakaszról a két világháború között így írtak: „elvezényeltetés idején az alépítmény 10 km hosszúságban hidakkal együtt teljesen készen állott, kb. 5 km még épült, ennek a fele már közel volt a befejezéshez.”

A 7. század egy részének azonban örökre emlékezetes marad a helyszín. Ugyanis Mokra-Gora községben levő táborukban 1916. szeptember 10-i keltezéssel a következő iratot készítették, amit nyomatékul elláttak aláírásukkal is:

Emlékirat!

Melyben alulírottak közös megegyezéssel elhatározták magukat:

Az 1920. évi december 31-én este 8 órától bizonytalan óráig tartandó zártkörű ünnepélyen, ha talán természeti akadály fenn nem forog, részt veszünk.

Az ünnepély célja:

Az 1914. évben kezdődött még ma ismeretlen évben végződő „világháború” címmel felruházott szenvedéssel telített viharos nagy időkben szerény tevékenységünk megemlékezése.

Továbbá:

Egy oly időpont megkezdése, melyben alulírottak, kik szenvedések tövises útjain mind jó bajtársak osztoztunk a rossz és a „jóban” a boldogság rózsás útjain a jó és „rosszban”. S legvégül a sokat emlegetett, de időben még távollévő fegyelem nélküli féktelen élet kihasználása.

Az ünnepély helye:

Közvetlen Budapest mellett elterülő Kelenföld községben levő halhatatlan emlékű költőnk nevéről, szintén felejthetetlen vendéglőhelységben a „Petőfi” csárdában.

Időpont:

A fent nevezett.

U.i. Kókay Géza Budapest. 11. Kelenvölgyi út [kézírással]

A fent nevezett községben lakó bajtásunk, a mai napon kötelezi magát, ha kivételes akadály nem forog fenn, az utolsó 6 hónapban az alulirottakat, a külön határozott módon, a mai nap határozmányainkra figyelmünket felhívja.

Ezen irat keletkezett 1916. szeptember hó 10-én.

A cs. k. vasúti ezred 7. század táborában

Mokra-Gora község (Szerbia)

És akik aláírták:

Ágoston Vendel
Balogh Antal
Balogh Mihály
Bangó Dániel
Benyó Sámuel
Birgay Árpád
Dincsér József
Frideczky Imre
Fülöp János
Gulyás Gyula
Hardiger Gyula
Hartdegen Gyula
Hegedüs Bertalan
Jógra(?) Imre
Kebel János
Kecskeméthy Imre
Kele György
Kókay Géza
Korády Ferenc
Kovács Mihály
Kresz Károly
Kruczker(?) Ferenc
Lakatos Károly
Müller József
Nagy István
Nairint Ferenc
Náni (?) Sándor
Németh József
Oláh Imre
Pavkovits András
Pap Sándor
Pap Peiker János
Roltay Sándor
Runk(?) Ferenc
Szabadi Ferenc
Szabó István
Szakonyi János
Szokolyi József
Újlaky István
Veres István

Az emlékirat

 Kókay Géza, akit a találkozó szervezésével bíztak meg
(Jacobi Ágost, szerk.: Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban Budapest, 1938. 377.)

A rendelkezésünkre álló veszteség-nyilvántartások alapján jó okunk van feltételezni, hogy minden aláíró megérte a háború végét. Azt azonban, hogy a találkozó létrejött-e, egy jövőbeni kutatás hivatott kideríteni.