Digitalizált emlékek 1. – dukai Takách István levelei
1916. augusztus 15-én, az olasz front hátországában elvégzett kéthónapos tiszti tanfolyam lezárásaként, az együtt eltöltött idő emlékére, negyven fiatalember, köztük a 19 éves Takách István, írásban fogadja meg, hogy öt év múlva – amikor már minden bizonnyal nem lesz háború –, remélhetőleg épen és egészségesen, találkozni fognak a budapesti Metropol Kávéházban.
100 évvel később, 2016 nyarán az Isonzó Expressz zarándokúton első világháborús családi emlékeket digitalizáltunk. A fent említett fogadalmat, valamint egy levelet, amelyet Takách István szüleinek írt, Lőrincz-Veger Judit (Takách István testvérének, Lajosnak az unokája) bocsátotta rendelkezésünkre.
Dukai Takách István 1897. december 19-én született a Moson vármegyei Gátán, egy Vas megyéből származó nemesi családban. A híres felmenők között találjuk Berzsenyi Dániel feleségét, dukai Takách Zsuzsannát, illetve a XIX. század eleji jeles költőnőt, dukai Takách Juditot. István nagyapja, Takách Gyula joghallgató korában önkéntesként beállt katonának és részt vett az 1848-49-es szabadságharcban – ezzel kapcsolatos emlékeit családja számára 1900-ban papírra is vetette (az írást Gyimesi Imre publikálta a Matrikula 2012/2. számában).
Az idős dukai Takách Gyula (középen pipával) családja körében. Tőle balra fia, Zoltán, jobbra István unokája, mellette a bal szélen oroszi Marton Margit; István mögött egyenruhában Lajos; a bal oldalon Lily és Mária
(a képért köszönet Vadnai Zsuzsannának és Gyimesi Imrének)
István édesapja, dukai Takách Zoltán (1860–1925) gazdálkodással foglalkozott: hol bérlőként, hol valamely uradalomban tisztséget vállalva vagy épp a földművelésügyi minisztériumnak dolgozva vándorolt családjával, és telepedett meg hosszabb-rövidebb időre az ország különböző részein (többnyire Mosonban, később Nógrádban, Zalában és Vas megyében). 1916-ban az ekkor Zala vármegyéhez tartozó Diszel község lehetett a család lakhelye – miután István az említett fogadalomban (ld. alább) ezt írta a neve mellé.
dukai Takách Zoltán (jobb szélen) és családja. Középen (jobbról a második) ül felesége, oroszi Marton Margit; gyermekeik: István a bal szélen könyököl, mellette nővére Lily, az álló sorban balról a második Lajos, tőle jobbra Mária
(F.: Vadnai Zsuzsanna)
Takách Zoltánnak oroszi Marton Margittal (1868–1925) kötött házasságából négy gyermeke született, a testvérek közül István volt a legfiatalabb: születésekor Mária 7, Margit 6, Lajos pedig 4 éves volt. Lajos (1893–1973) hivatásos katonatiszt lett, a háború idején főhadnagyként szolgált a 11-es huszároknál. A családi emlékezet szerint az olasz fronton megsebesült. A háború folyamán több kitüntetést (Károly Csapatkereszt, Ezüst Katonai Érdemérem kétszer, Bronz Katonai Érdemérem) is szerzett.
dukai Takách Lajos 1914-ben
(F.: Lőrincz-Véger Judit)
dukai Takách István 1916 februárjában
(F.: Vadnai Zsuzsanna)
István, a fiatalabb testvér, orvostanhallgató volt és önkéntesként került ki a frontra. 1916 nyarán kéthónapos tiszti tanfolyamon vett részt Petelinében, ahonnan július 2-án az alábbi levelet írta haza szüleinek:
Édes jó szüleim!
Végre én is kaptam Lajostól lapot 18-ról keltezve. Írja, hogy a postaforgalom náluk megakadt egy időre, s így a lapomat későn kapta meg. Nekem is írja, hogy most a dragonyosokhoz lett vezényelve.
Móci második száz cigarettáját még nem kaptam meg. Úgyszintén a 35 dekás csomagban levő cigaretta és levél is valószínűleg végleg elveszett. A Péter-Pálkor sütött dolgokra már előre fenem a fogamat. S a pénzt is várom.
Tegnap volt a kurzus első vizsga-gyakorlata, a rajparancsnoki vizsga. E szerint kész raj- és járőrparancsnokok vagyunk. Este volt egy éjjeli gyakorlat is. Egy első századbeli cseh fiú össze is esett és epileptikus rohamokat kapott, talán megártott az idegeinek, amint pár lépésről fel-felvillant előtte egy-egy puskalövés.
Ma nagyon megfogyott az iskolánk létszáma amennyiben elmentek tőlünk az öregek és az utászok. A 40 éven fölüli tiszti iskolát végzett önkéntesek hazamentek, s otthon fognak oktató tiszti és hasonló belszolgálatot teljesíteni. És az ifjabbak közül minden ezredből egy elment egy szomszédos faluba technikai és utász kiképzésre. Az ő kurzusuk 3-6 hétig fog tartani, s azután mint utászok mennek majd a rajvonalba. Mi majd 2-3 hét múlva kerülünk fel az állásba. Ugyan ha vége lesz a tiszti iskolának, egy részét áthelyezik, illetve átvezénylik az itt lévő közös ezredekhez, vagy honvéd menetzászlóaljakhoz, de oda nem érdemes elmenni azért, hogy az ember maximum két héttel később menjen a rajvonalba. Én legalább, inkább megyek ma mint 1-es honvéd a tűzbe, mint 2 hét múlva valamelyik nemzetiségi közös ezreddel. S különben a menetzászlóaljaknál van a legkellemetlenebb élet. Folyton magyarázni a bakának, menetelni, gyakorlatozni és komisz legénységi kosztot enni. Az igaz, hogy otthon jobb szeretnék, ha még két hónapig itt lennék, de így se előmenetel nincs, se remény arra, hogy 2-3 hónap múlva szabadságot kapjak. Szóval legjobb, ha minden úgy megy, ahogy az meg van határozva. Tegnap a gyakorlatokon kívül kellemes élvezetben volt részünk. Elmentünk fürdeni. Persze igen forró poros nyári napokban ez nagyon jól esik, pláne mikor a ruhánk nem egész nyárias.
Ma hatan mentek el Fiuméba. Háromnak a szülei vannak ott, elbúcsúzni még mielőtt a tűzbe megyünk.
Mi ilyen esetre vasárnapokra kapunk eltávozást, illetve szombat estétől vasárnap estig. Hazulról pedig rendőrségi igazolvánnyal lehet menni, csak a zágrábi parancsnokságnál kell még az engedélyt továbbra is érvényessé tenni. Ha Mócinak vagy esetleg Apáéknak sok felesleges pénze van, kérem időben értesítsenek az esetleges jövetelről, hogy hol találkozhatunk.
Egyébként semmi különös írnivaló nincs, jól vagyok.
Kezeiket, Mócit, Lincsyt számtalanszor csókolja hálás szerető fiúk, István.
VII/2.
dukai Takách István levele szüleinek
(F.: Lőrincz-Véger Judit)
István (lent középen törökülésben) egy ismeretlen helyen és időpontban készült csoportképen (F.: Vadnai Zsuzsanna)
A tartalékos tiszti tanfolyamon, a közösen eltöltött két hónap alatt bizonyára jó barátságok köttettek, és erős összetartó szellem alakult ki. A harctérre indulás előtt István és a tanfolyamon részt vett társai elhatározták, hogy a háború után találkozót szerveznek, ahol reményeik szerint épen és egészségesen viszontláthatják majd egymást. Fogadalmukat papírra vetették, majd aláírásukkal látták el:
Kedves Bajtársak!
A mostan dúló világháború f. 1916. évi június hó 10-én összegyűjtött bennünket, – alulírottakat – a petelinei honvéd tisztjelölti barakban nagy dolgokat tanulni, hogy aztán az itt nyert tudás felhasználásával szétrepüljünk mint madár fiai az anya ölelő szárnyai alól – a halál mezejére megmenteni az életet a jövő magyarság számára; megmenteni embereket családjuk számára.
Szép feladat elé állított minket az iskola, mert az itt nyert tudás alapján hivatva vagyunk harcokat vívni; harcokat, melyekben a mindent letipró könyörtelen despotizmus, a sötét cárizmus ellen fogunk küzdeni.
Az iskola – közelebbről szállás helyünk – a barak, testvérekké varázsolt bennünket és az együtt töltött 8 hét ifjú életünk legszebb emlékének záloga lett!
Aláírásunkkal kötelezzük azért magunkat, hogy a kedves emlékek felújítására találkozóra jövünk össze az elkövetkezendő boldog békés időkben. A találkozó idejéül 1921. évi augusztus hó 15-ét tűzzük ki. Találkozási elnökül Faragó Pál cs. és kir. 39. gy.e. tart. zászlós, budapesti lakost választjuk meg, aki a találkozási bizottsággal (Nagy Elemér hdpj. [hadapródjelölt], Kraft Jenő hdpj., Bródy László tizedes, Borsiczky Károly tiz., Kovács Tibor hdpj., Léderer Sándor szkv. [szakaszvezető], Lustig Pál tiz., Schwartz Ernő szkv.), akikkel állandó levelezést folytat – a találkozás helyét megjelölve a találkozást megelőző egy hónapon át minden vasárnap felhívást tesz közzé a Pesti Hírlap, Az Est és a Pesti Napló, valamint a Szepesi Lapokban. Egyben mindnyájunk nevében meghívja szeretett elöljáróinkat: Diendorfer Miksa őrnagy, Hencz Ferenc százados és Schilhan László főhadnagy urakat. A találkozás helye Metropol Kávéház, Budapest.
Adja a magyarok Istene, hogy a találkozás nagy napján viruló egészségben láthassuk egymást!
Peteline, 1916. augusztus hó 15.
[aláírások:]
Diendorfer Miksa
Franz von Hencz hptm.
Schilhan László főhgy.Faragó Pál zászlós
Kraft Jenő, Környe, Komárom m.
Nagy Elemér
Schwarz Ernő
Lederer Sándor, Debreczen, Ferencz-József u. 63.
Körösi János, Szepesremete
Lustig Pál, Kassa, Martinovics u. 7.
Vass László, Debreczen, Simonffi u. 12.
Bőhm Emil, Szomolnok, Szepes vm.
Singer Béla, Keszőhidegkút, Tolna
Kaknics József, Eger, Maklári u. 28.
Oblecsek Ferencz, Bpt VIII.k. Szigony u. 26.
Varga Károly, Ajka Csingervölgy, Veszprém vm.
Kácsándy Imre, Zelesz, Zemplén vm.
Nalepka Andor ok. tanító, Szepesváralja
Stingl Mihály, Tóváros, Komárom m.
Rein János, Paks, Tolna m.
Bóka János, Kisvárda, Szabolcs m.
Firczák János
Jerger Károly [?], Szomolnok, Szepes vm.Bródy László
Bozsiczky Károly, Nadrág, Krassó-Szörény
Kováts Tibor gyógyszerész, Debreczen
Berkovits Ernő gyógyszerész, Margitta Bihar megye
Fellegi János, Bp. Ipar u. 15. I/3
Michy János, Kismánya, Nyitra m.
Takách István, Diszel, Zala m.
Bencsik László, Paks, P. földes
Ujfalusy Albert, Nyírmihálydi, Szabolcs vm.
Glatz Ferencz, Lovászpatona, Veszprém m.
Szabó Ferenc, Győr III. Kálvária utca 11.
Szabó István k. tanító, Tolna, Tamási
Fürst Jenő, Nyitra, Major u. 13.
Sándor Géza, Aranyida, Ab m.
Kovács Antal, Budapest, Pozsonyi út 4. I.
Goldberger [?] Árpád, Alsóatrak, Nyitra vm
Weltzel Győző, Budapest VII. Peterdi u. 38. sz.
Zboray Gyula, Budapest III. Polgár tér
Szepesy Imre, Pótsóvár, Eperjes mellett
Somogyi Jenő, Bpest III. István út 5.Megesküszünk! [?]
A fogadalom
(F.: Lőrincz-Véger Judit)
A fogadalomban említett személyek közül Diendorfer Miksa százados, később őrnagy személye többször is felbukkant már a Nagy Háború Blogon. A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezredben szolgáló hivatásos tisztről legrészletesebben Kókay László ír a doberdói naplójában. 1916. április 27-én megörökíti a távozását is az ezredtől, amikor tudomásuk szerint a Sant Peteri tiszti iskolába vezényelték szolgálatra.
Felmerül a kérdés: vajon megtartották-e azt a bizonyos találkozót, és ha igen, hányan és kik lehettek jelen? Erről sajnos nincs információnk. Érdekes nyomozás lenne a tanfolyamon résztvevők sorsának feltárása, de ebben a posztban csupán a két digitalizált dokumentum közzétételére vállalkozhattunk. (Természetesen, amennyiben szerkesztőségünkhöz érkezne a fenti személyekről, illetve eseményről bármilyen adat, azzal folyamatosan bővítjük a cikket.)
dukai Takách István, 1915
(F.: Vadnai Zsuzsanna)
Egy dolog mindenesetre bizonyos: dukai Takách István nem érte meg a bajtársi összejövetel kitűzött időpontját, ugyanis mindössze néhány hónappal a petelinei tanfolyam elvégzését és a fenti levelek megírását követően, 1916. október 12-én, a m. kir. budapesti 1. honvéd gyalogezred önkéntes szakaszvezetőjeként elesett az olasz fronton, a Nova Vas körüli, nagy veszteségeket követelő harcokban. Még be sem töltötte a 19. életévét.
Eltemetésének helyéről sajnos nem sikerült közelebbit megtudnunk.
2016-ban és 2017-ben az Isonzó Expressz zarándokvonaton digitalizáló sarkot rendeztünk be, ahol a velünk utazók családi emlékeinek szkennelésére és archiválására vállalkoztunk. Az emlékút kiváló alkalmat teremtett arra, hogy néhány, csupán szűk családi körben ismert háborús történetet, sorsot és ezek dokumentumait rögzítsük. Sorozatunkban ezeket az emlékeket tesszük most közzé.
