A Nagy Háború

Hegedős Károly harctéri emlékei – 42. rész

A leszerelni vágyó katonákkal tömött hajó útja rövidnek ígérkezik: Károly különösen örül, hogy egy régi ismerőssel, egykori diáktársával találkozik, akinek személye nemcsak a nosztalgikus múltat, hanem a békét és a reményteljes építész-jövőt is felvillantja számára. A rövid spliti kikötés után azonban nehéz napok várnak rájuk: megfeneklenek egy zátonyon, ráadásul a szűkös élelmiszer- és kávékészletek miatt farkastörvények kezdenek kialakulni a hajón. A hullámzó szerencsének köszönhetően végül sikerül Fiumébe érniük, ahol olasz hadifoglyokká nyilvánítják őket: azonban mivel minden szervezetlen és összeomlóban van, Károly többéves háborús kalandja végül prózai módon, egy Mezőberénybe szóló, félárú katonai vonatjeggyel, majd nagyváradi leszereléssel ér véget…

A tábori egészségügyi ellátási láncban a tábori kórházak feladata volt, hogy az első kórház jellegű ellátást nyújtsák a sebesülteknek. A hadosztály egészségügyi intézetekben, illetve a dandár-, ezred- és zászlóalj-kötözőhelyeken csak annyira látták el a betegeket, hogy azok továbbszállíthatóak legyenek a tábori kórházak felé.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 41. rész

A Raguzában rekedt katonák élete egyre bizonytalanabbá válik, ráadásul újabb és újabb elcsigázott alakulatok érkeznek a városba, hogy megadják magukat. Károly – nagymamája bölcs előrelátásának köszönhetően – ugyan a vésztartaléknak szánt ezüstpénzei révén tud élelmet vásárolni, de e forrás kezd kiapadni, így akvarelljei eladására kényszerül. A növekvő létszámú leszerelő ellátására nincsenek felkészülve a Dalmácia elszakadásának lázában élő városi hatóságok: végül hajót bocsátanak a katonák rendelkezésére, hogy Fiumébe utazzanak…

A caporettói offenzíva után, 1917 novemberében az olasz síkságon előretörő honvéd ezredeknek is felhívták a figyelmét, hogy új harci eszközök megjelenésére kell számítaniuk: a tankokra. A következő hónapokban viszont nem került sor ellenséges tanktámadásra, de fel kellett készülni rá. Ezt tette a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoksága is, és a front ismételt megmerevedése után Quero városától délre kiépített védelmi rendszerét folyamatosan erősítette.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 40. rész

Károly albániai lovas kalandja után sem szűnnek meg a megpróbáltatások. A visszavonulás közben lázas lesz: kiderül, hogy maláriát kapott, a megfelelő kezeléshez pedig gyorsan kórházba kell kerülnie. Drótkötélpályán jut Durazzóba, majd – egy békéscsabai ismerős orvos révén – hajón a raguzai császári és királyi hadikórházba. Az ellátás egyre rosszabb, kiderül, hogy a rüh is kínozza, az igazi nyugtalanságot azonban az október végén a fővárosból kapott hírek okozzák: kitört a forradalom. A tisztek súlyos döntés előtt állnak: milyen álláspontot képviseljenek nemzetiségük és politikai nézeteik szerint az új államjogi helyzetben?

A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum (Gemersko-malohontské múzeum v Rimavskej Sobote) 2021 áprilisában különleges könyvvel gyarapította a Nagy Háború százéves évfordulójára kiadott visszaemlékezések sorozatát. Dr. Kerényi Éva muzeológus a két világháború között Rimaszombatban élt Haynik Géza (1885–?) tisztviselő, újságíró három füzetben megírt korabeli naplószerű jegyzeteit nemcsak oldalanként lefényképezve, hanem szövegét megformázva két nyelven, magyar és szlovák változatban jelentette meg.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 39. rész

A borgnanói napok után új kaland következik Károly számára: vasúttal, csodás tájakon keresztül jut el Cattaróba, majd Cetinjén át Scutariba. A balkáni utcák egzotikus élménnyel szolgálnak számára, a front mögötti hátország szervezetlensége azonban már nem kellemes. Nemcsak a nagy hőség és a malária okoz nehézséget, hanem az információhiány és a teljesen motiválatlan bajtársak viselkedése is, ami egy elveszített háború előérzetét kelti… A sokat tapasztalt hadnagy egy sietős visszavonulás során szolgálatának legnagyobb lovas kalandjába keveredik, ami kis híján az életébe kerül…

Karsai András egykori budapesti 29-es ezredbeli tartalékos honvéd 1886. szeptember 14-én látta meg a napvilágot Pándon, Karsai Sándor földműves és Demény Mária fiaként. Már négygyermekes édesapa volt, amikor a háború kitörésekor bevonultatták. 1915 nyarán fogságba esett. Valószínűleg 1918 végén tért haza, 1919 tavaszán kapta meg a leszerelésről szóló igazolást. Hagyatékában általa és neki írt tábori lapok és katonai dokumentumok maradtak fenn. Ezekkel szeretném megismertetni az érdeklődőket.

Hegedős Károly harctéri emlékei – 38. rész

A borgnanói tábori pótütegnél a mindennapok még reménytelenebbnek tűnnek, mint amilyenek a lugosiak voltak. A tiszteknek megfelelő felszerelés híján kellene kiképezniük az egyre idősebb és gyengébb emberanyagot. Az unalmas életet csak a rendszeres borozás teszi elfogadhatóvá a tiszti kantinban. Hírek jönnek egy esetleges átfogó támadásról: mivel Károly nem akar harmadszorra is a frontra kerülni, jelentkezik a súlyos tiszthiánnyal küzdő albán frontra. Előtte azonban meglátogatja a két évvel korábban feladott frontszakaszt a Monte San Michelén, ahol a harcok emlékére az ellenség időközben emlékkövet állított…

Érdeklődéssel olvastam Magyarosi Sándor: Egy első világháborús katonatemető hányattatott utóélete címmel megjelent dolgozatát. Nem vitatom a szerző feltevését, miszerint ő a konfliktus egyik legfontosabb kérdésének véli, „hogy valóban temettek-e el román katonákat a temetőben, és ha igen, hányat", bár én a román fél közleményeiben ezt „a konfliktust" nem találom. A hivatkozott, 1920-as évek végén keletkezett dokumentumokban pedig egyáltalán nincs szó ilyesmiről. A román hadisírgondozó hivatal által közzétett számolócédula valóban számszerűsíti a kihantolt és áttemetésre kész katonák nemzetiségét, de ez nem több összegezésnél, nem súlyoz a „román" nemzetiségű áldozatokra. – Koszta István erdélyi történész írása.