Az első világháború során a harctérre vonuló tisztek, katonák – sorsuk bizonytalansága miatt – gyakran végrendeletet készítettek, amelyben vagyonukról rendelkeztek haláluk esetére. 1915-ben Keczeli Mészáros Gábor tartalékos főhadnagy is így cselekedett…
1916 májusának végén doktorunk szabadságra megy, de előtte számba veszi a zászlóalja olasz fronton addig elszenvedett veszteségét. Szabadsága végeztével június 14-én a Belgrádban állomásozó kádernél tesz látogatást, amelynek során érzékletes leírást kapunk a városban és a megszállt területen, valamint a pótkeretnél uralkodó viszonyokról egyaránt.
Idén ősszel jelent meg blogunk állandó szerzője, s alapítványunk lelkes segítője, Juhász Balázs Hadifoglyok, dezertőrök. Magyar katonák az olasz hátországban 1915–1920 című új kötete a Zrínyi Kiadó gondozásában. 2022. november 15-én az ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában volt a könyv bemutatója. A kötetet Pollmann Ferenc méltatta, aki az elhangzott beszédét szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta. Az alábbiakban örömmel adjuk ezt közre a könyvbemutatón készült fotókkal együtt.
1916 májusában doktorunk segélyhelyét a Tolmein melletti Schlossberg magaslat oldalában rendezik be, ahol a mindkét oldali tüzérség zenebonáját, s az olaszok rendszeres belövéseit élvezve, „kéjes dolog a kitartás” jelszóval viselik a sorsukat, s türelmetlenül várják a Tirolból indult osztrák–magyar offenzíváról érkező híreket…
A háború során lehetőség volt arra, hogy a hozzátartozók – az erre vonatkozó előírások szigorú betartásával – az elesett/elhunyt katonák földi maradványait hazaszállíttassák és hazai földben helyezzék őket örök nyugalomra. Az Isonzó mellől két bácskai születésű 86-os ezredbeli hősi halott, Rind Antal és Sáfrán András is így térhetett haza.
1916 áprilisában a tiroli offenzívát várják Tolmeinnél is. Az isonzói hídfőnél harcoló osztrák–magyar alakulatoknak kisebb-nagyobb vállalkozásokat kell végrehajtani az olaszok nyugtalanítására. Doktorunk beszámol ezekről a változó eredménnyel járó akciókról.
1916 márciusában járunk, Tolmein környékén folyton szakad az eső. A nyugalmasabb időszakban mindkét fél offenzívát vár. Kölcsönösek a szökések, amelynek apropóján a doktorunk megörökíti a cs. és kir. 10. hadsereg cseh dezertálási propagandával kapcsolatban kiadott parancsát. Részletesen leírja azt is, hogyan készült az eddigi, 22 hónapos háborús gyakorlata során a 37-es segélyhely, amelyhez számtalan praktikát be kellett vetnie, visszatérő állandó elemként a lopást…
1916. szeptember 9. és 16. között Maderspach Viktor vadászkülönítménye sikeres portyát hajtott végre a Retyezát hegységben az egykori román határon. A könyvében részletesen megörökített különleges vállalkozás során vívott összecsapás helyszínének az azonosítása volt az egyik célunk, amikor idén nyáron a helyszínt felkerestük. Emellett a hadirégészet módszerét alkalmazva, hadtörténelmi terepelemzéssel igyekeztünk hitelesíteni Maderspach leírását.
1916 februárjában doktorunk zászlóalja újra a doljei állásokba kerül. A Tolmein melletti, az ezredorvosunk által „rettenetes és hírhedt” területként leírt védelmi szakasznál is van azonban borzalmasabb. Délebbre, a Selónál lévő állásaikat maguk az olaszok ürítik ki február 2-án, mert az már közegészségügyileg jelent rájuk veszélyt. A visszahagyott terület állapotáról a doktortól megszokott érzékletes leírást kapunk, azonban azt csak erősebb idegzetű olvasóinknak javasoljuk!
Bár a háború kitörésekor a 30,5 cm-es 11 M. mozsár volt az osztrák–magyar haderő egyik legmodernebb lövege, a háború során azért fény derült hiányosságokra is. Ezeket orvosolandó, 1916-ban a „30 és feles” modernizálását határozták el. Ez valójában két párhuzamos fejlesztést takart, az egyikben a meglévő lövegeket modernizálták a lehetőségekhez képest (ezek kapták a 11/16 M. jelzést), a másikban teljesen újratervezték az eszközt (ezek lettek a 16 M. jelzésűek).
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek