A törökországi harcokba ténylegesen csak 1915 decemberétől bekapcsolódó Osztrák–Magyar Monarchia már 1915 januárjától jelen volt a Török Birodalom területén. Ekkor érkezett meg ugyanis az az 5 főből álló síoktató különítmény, amely Kelet-Anatóliába került. Ezt követően a cs. és kir. hadsereg a világháború végéig folyamatosan növekvő, végül mintegy 5200 fővel, főleg tüzér alakulatokkal vett részt az itt zajló hadműveletekben. Az egyre nagyobb számú osztrák-magyar alakulat egészségügyi ellátása 1916 tavaszára egy, a török, illetve a német egészségügyi intézményi hálózattól független, önálló rendszer megszervezését eredményezte, bár továbbra is maradtak német-osztrák-magyar közös fenntartású intézmények.
A katonaorvosok számára a törökországi éghajlati és egészségügyi viszonyok nem voltak teljesen ismeretlenek, hiszen a török egészségügy és orvostudomány fejlesztésében osztrák orvosok már a XIX. sz. eleje óta jelen voltak. A XX. sz. elejére Konstantinápolyban cs. és kir. egészségügyi delegátus is képviselte a Monarchiát. E mellett egy osztrák-magyar kórház (nem katonai) is működött Konstantinápolyban. A megszerzett tapasztalatok ellenére a Konstantinápolyba, Damaszkuszba vagy éppen Jeruzsálembe érkező katonákat már az otthoni időjárási viszonyoktól merőben eltérő éghajlat is kemény próbatétel elé állította. A napközben 60 C°-os hőség (árnyékban 40-45 C°), illetve a 20-30 C°-os napi hőingadozás az európai ember számára nehezen elviselhető. A 800 méter magasan fekvő Jeruzsálembe szeptemberben érkezőket 24 C° napi középhőmérséklet fogadta. Enyhülésre csupán november elejétől számíthattak, de eső kíséretében.
Osztrák–magyar tüzéregység trópusi sisakban Jeruzsálem utcáin 1916-ban
(Forrás: https://www.loc.gov/item/mamcol.059)
A Szíriába májusban érkezőket pedig a perzselő, homokot szállító sivatagi szél: a sirokkó lepte meg. Nem beszélve a sok helyen előforduló skorpiókról, amelyek csípéseikkel kellemetlen, gyakorta súlyos órákat szereztek áldozataiknak. Ezekhez járult a közegészségügy és a köztisztaság alacsony színvonala is. A csaknem mindenütt előforduló vérszívók, valamint a legyek és szúnyogok ezrei kiütéses tífuszt, vérhast és maláriát terjesztettek. A kiütéses tífusz novembertől májusig Törökország egész területén előfordult, míg a vérhas inkább júniustól novemberig Szíria területén jelentkezett. A malária pedig áprilistól decemberig Kisázsiában fenyegetett. Az állandó fertőzésveszély miatt a csapatok ellátásához szükséges élelmiszer helyi beszerzése szinte lehetetlen volt. Súlyos gondot okozott az iható víz hiánya. Gyakorta 40-50 kilométert kellett megtenni az ivóvízért. Ezt is csak forralva teaként, kávéként rummal vagy vörösborral lehetett élvezhetővé tenni. Szíriában az általában keserűsóval telt ivóvíz okozott gondot, amely persze bélpanaszok kezelésére megfelelt, de „mindennapi használatra” keserű és sós íze miatt fogyaszthatatlan volt. A csapatok szállását a kevés rendelkezésre álló kőépület miatt általában fabarakkok, néha vagonok, nyáron pedig sátrak jelentették. A sivatagban küzdő katonáknak a homokba ásott fedezékek adtak menedéket.
Osztrák-magyar katonák a jeruzsálemi Sziklamecset előtt 1916-ban
(Forrás: Fortepan. Kieselbach Gyula adománya. Képszám: 163971)
A Török Birodalom területén tartózkodó osztrák–magyar alakulatok parancsnoksága, illetve a Monarchia teljhatalmú katonai megbízottjának székhelye Konstantinápoly volt. A város 1916 januárjától az egyetlen törökországi osztrák–magyar helyőrségként is működött. 1916 márciusában a cs. és kir. Hadsereg-főparancsnokság Feistmantel Károlyt, a budapesti cs. és kir. 16. sz. helyőrségi kórház tartalékos törzsorvosát megbízta egy, a Török Birodalom területén tevékenykedő, az osztrák–magyar csapatok teljes körű egészségügyi ellátását nyújtó intézményi hálózat kiépítésével. Első lépéseként a konstantinápolyi cs. és kir. helyőrség higiéniai körülményeinek javítását tűzte ki célul. Ennek érdekében mindenekelőtt egy fürdőt és egy tetvetlenítő állomást rendezett be, valamint elkezdte egy gyengélkedőház felszerelését is. Ez az intézmény azonban csak 1916 decemberében fogadta az első betegeket. A magyar Vöröskereszt kórháza Semsey László gróf, országgyűlési képviselő vezetésével 1916. április. 10-én nyílt meg Konstantinápolyban. Az intézmény 400 ágyával, 24 vagonnyi gyógyszerével és kötszerével a térség egyik legmodernebb kórházaként üzemelt.
Jeruzsálemben a Ratisbone kolostorban létesült osztrák–magyar katonai kórház
(Forrás: https://www.loc.gov/item/mamcol.059)
Jeruzsálemben, a Sion-hegy déli lejtőjén lévő Ratisbone kolostor épületében 1916 januárjában kezdődött meg egy, a már itt állomásozó osztrák–magyar hegyitarackos osztály számára létesítendő kórház felállítása. A kétemeletes kőépület augusztusban 10 orvossal és 110 fő ápolószemélyzettel állt üzembe. Megfelelő kőépületek hiánya miatt az egészségügyi intézményeket általában fabarakkokban vagy még inkább félig a földbe süllyesztett, dupla fedelű sátrakban helyezték el, mert az úgynevezett típus faházak (Döcker barakkok) szállítása és összeszerelése több hónapot vett igénybe, amit a szállítás során elveszett építőeszközök hiánya okozott.
Katolikus mise a jeruzsálemi Ratisbon kolostorban berendezett osztrák–magyar katonai kórházban
(Forrás: https://www.loc.gov/item/mamcol.059)
Ugyanebben az időben egy lábadozó állomás is megkezdte a működését. Erre is szükség volt, mert az állományt különféle emésztési zavarok kínozták. Igaz: sokaknál a megbetegedés valódi okát az idegi, pszichikai kimerültség jelentette. Ugyanekkor egy kisebb osztrák-magyar egészségügyi különítményt vezényeltek a Szuezi-csatorna mentén folyó harcokhoz, amely a saját katonák mellett a szövetséges katonák ellátását is végezte.
Ezt követően Feistmantel javaslatára a térségben még egy tartalékkórházat, egy elsősegély állomást, egy laboratóriumot és három gyengélkedőházat, illetve szobát rendeztek be. Ugyancsak 1916 januárjában Szíria területén is megkezdődött az intézményi hálózat tervezése, majd márciusban megnyílt az első osztrák-magyar egészségügyi intézmény szír területen is. Az itt állomásozó cs. és kir. csapatok egészségügyi főnöke Feistmantel törzsorvos lett, aki 1916 augusztusában már 5 intézményből álló hálózatot vezetett szír, illetve palesztin területen. 1916 novemberében és decemberében a legnehezebb feladatot a jeruzsálemi kórház oldotta meg, amikor a városban és környékén malária, vérhas és kolera megbetegedések gyakorta nagyobb számban fordultak elő. Járvány méretűvé azonban csak a kolera vált. A járvány idején a kórház, nem csak a szövetséges katonák számára, hanem a polgári lakosság részére is nyitva állt. Számukra védőoltást is osztottak, ami elfogadottságot és népszerűséget jelentett az osztrák-magyar katonáknak. Közben Feistmantel doktor a Törökországban lévő valamennyi osztrák-magyar katona egészségügyi intézmény főnöke lett.
1917 márciusában a gázai harcok folyamán kialakult hadihelyzet miatt Gázában egy kötözőhelyet létesítettek, valamint két 40 személyes sátorból álló mozgó elsősegélyhelyet, ami csak az 1. és 2. gázai csata idején (1917. március–április) két hónapig tevékenykedett. 1917 nyarán e térségben kolerajárvány veszélye fenyegetett, amelyet a lakosság számára is biztosított védőoltásokkal akadályozott meg az itt dolgozó osztrák–magyar egészségügyi hálózat. Ekkor a térségben 10 orvossal és 100 fő egészségügyi személyzettel működtek a cs. és kir. egészségügyi intézmények.
Osztrák-magyar tábori kórház Bershebánál
(Forrás: https://www.loc.gov/item/mamcol.059)
A 3. gázai csata (1917. november 1–6.) következtében összeomlott az itt húzódó török védelmi vonal. Ezért a Jeruzsálemben lévő cs. és kir. tartalékkórház Damaszkuszba települt át. Konstantinápolyban 1917 őszén még egy 100 férőhelyes kórházat adtak át. 1917 őszén már 27 településen tevékenykedtek kisebb-nagyobb osztrák–magyar egészségügyi intézmények, illetve szolgálatok. 1917 végén a cs. és kir. 202. és a 309. mozgó tábori kórházakat Názáretbe, illetve Aleppóba telepítették, majd decemberben összevonásra kerültek. A 202. sz. kórház parancsnoka a hódmezővásárhelyi születésű Szőrffy Károly ezredorvos volt, aki helytállásáért a török Háborús Emlékérmet (Vas Félhold) is megkapta.
1918-ban tovább bővült az intézményi hálózat. 1918 márciusában a Konstantinápolyi osztrák–magyar kórház egy sebészeti osztállyal gyarapodott, amely felszerelését a cs. és kir. Hadügyminisztérium biztosította. Júniusban Aleppóban egy tábori kórház felállítását tervezték. Mire azonban a szükséges felszerelés megérkezett, a helyi lakosság összekülönbözött az ott dolgozó német orvosokkal és a helyi elöljáró a lakosságnak megtiltotta a nem török egészségügyi intézmények felkeresését. Így az elsősorban propaganda célból, a lakosság számára is elérhető kórház megnyitása feleslegessé vált. A felszerelést a konstantinápolyi tartalékkórház és a Szíria területén lévő kisebb egészségügyi intézmények közt felosztották. Ugyancsak terv maradt egy konstantinápolyi szem és fülklinika létrehozása.
Török sebesültszállító osztag pihenője, 1916
(Forrás: Fortepan. Kieselbach Gyula adománya. Képszám: 163971)
A Damaszkuszba, illetve környékére települt cs. és kir. egészségügyi intézmények 1918 szeptemberéig a térségben maradtak. Így az itt működő egyesített mozgó tábori kórház az összeomlásig itt tevékenykedett. Ezt követően a visszavonulás során felszerelésük megsemmisült. A korábbi 202. számú kórház egyik orvostanhallgató őrmestere még az is megérte, hogy egymás után háromszor ruháitól is megfosztva kirabolják. Történt ugyanis, hogy a visszavonulás során Schneebaum őrmester elszakadt egészségügyi alakulatától, majd 1918. szeptember 21. délelőttjén két őslakos termett előtte és az értékeit, valamint a zubbonyát követelték. Miután fegyvertelen volt, átadta őket. Most már zubbony nélkül, ingben gyalogolt a perzselő hőségben. Egy kis idő múlva ismét megjelent előtte két őslakó, akik a cipőjét, ingét, nadrágját sőt a szemüvegét is elvették. Most már félmeztelenül, cipő nélkül, zokniban menetelt tovább. Dél körül egy arab faluhoz ért. Az itteniek barátsággal fogadták, megetették, valamint felruházták. Ezt követően ismét útnak indult. Félórai gyaloglás után azonban ismét útját állták, és most már teljesen meztelenre vetkőztették. De legalább az életét nem vették el. Így tovább mehetett, persze ruha nélkül. Végül egy német kórház mentette meg életét 1918. szeptember 24-én.
A Török Birodalom területén zajló harcok az 1918. október 30-án aláírt fegyverszüneti szerződéssel véget értek. Az itt lévő osztrák-magyar tiszteknek és katonáknak azonban még messze volt a hazatérés lehetősége. A Palesztinában harcolók angol hadifogságba kerültek. Hazatérésükre 1919-től került sor. A Konstantinápolyban és környékén összegyűlt mintegy 1450 fő osztrák–magyar illetőségű tiszt, katona és polgári személy 1919 januárjában hajón hagyta el Törökországot.
