Best of 2013

2013.12.31. 12:59 :: Nagy Háború szerkesztőség

Milyen volt a 2013-as év a Nagy Háború Blogon? Mely posztokat olvastátok leginkább? Idén is számba vettük az év legnépszerűbb írásait, amelynek alapján összeállítottuk az aktuális top 12-t, valamint a 2010-es indulás óta megjelent összes poszt 12-es örökranglistáját.
 
 

 

Már csak pár óra választ el bennünket a 2014-es évtől. Az első világháború kitörésének százéves évfordulója kapcsán bizonyára sok helyen lesznek kiállítások, konferenciák, megemlékezések. A Nagy Háború Blog – ha mindenütt jelen lenni nem is tud – erejéhez mérten igyekszik az események többségére felhívni a figyelmet, és róluk beszámolni. (Mellesleg ehhez elkélne egy kis segítség: örömmel vennénk, ha olvasóink a tudomásukra jutott első világháborúval kapcsolatos programokról bennünket tájékoztatnának, amit előre is köszönünk.)

Pár szóban 2013-ról. Ez évben tovább bővült állandó szerzői csapatunk Molnár Tibor zentai főlevéltárossal, valamint A fénykép és ami mögötte van népszerű sorozatot gondozó Bálint Ferenc történész-muzeológussal; Kajon Árpád gyűjtő is több remek bejegyzést írt nekünk. Többször vettünk át posztokat a Wang folyó versei blogról, vagy jelentettünk meg velük közösen írásokat – amit a jövőben is szeretnénk folytatni. Idén is megtartottuk a hétfőket a frontnaplók, visszaemlékezések közlésére: miután véget ért B. Sárközy Gergely Bihar megyei parasztgazda visszaemlékezése, Kókay László szegedi önkéntes naplójának 1916 tavaszán a doberdói időszakról szóló részletét tettük közzé. Decemberben kezdtük el közölni Dr. Szojka Kornél (szintén szegedi 46-os) emlékiratainak általunk válogatott részleteit. Több cikkben is foglalkoztunk a harci gázokkal, az ápolónőkkel, és az idei pápaválasztás kapcsán megemlékeztünk az 1914-es konklávé összehívásáról. Számos posztot olvashattatok a harctéri eseményekről is Molnár Tibor, Pintér Tamás, Stencinger Norbert és Rózsafi János tollából. Ez év tavaszán három hónapra visszakerült Szegedről hazájába, az olaszországi San Martino del Carsóba az ún. „doberdói fa”, amihez kapcsolódóan kiállítást, konferenciát és egyéb programokat rendeztek. Az eseménysorozatról, valamint a fát annak idején Magyarországra szállító 46-os gyalogezredről több posztunk is megjelent.

Szeretnénk megköszönni mindenkinek a blog működtetéséhez elengedhetetlen önkéntes munkát: szerzőinknek a posztokat, önkénteseinknek, elsősorban Kirilly Editnek a kéziratok silabizálását, valamint olvasóinknak a tőlük kapott sok érdekes fotót, dokumentumot, kész posztot, illetve építő kommenteket.

Lássuk a 2013-as év legolvasottabb posztjait:

Pintér Tamás: „Bajuszt leborotválni nem szabad”

Részlet az öltözeti és fölszerelési szabályzatból a haj, a szakáll és a bajusz viseléséről. Itt bizonyára a jól kiválasztott kísérő fotó (Shvoy Kálmán hagyatékából) sokat lendített a népszerűségen.

 

Kiss Gábor: Harci gázok alkalmazása az első világháborúban

Mikor, miért, hol és hogyan került sor az első tömegpusztító fegyverként is ismert vegyi fegyver, a harci gáz alkalmazására a Nagy Háború során? Milyen hatásai vannak ennek mai napig a környezetünkre? Szerzőnk ezekre a kérdésekre keresi a választ a téma áttekintéséről készült írásában.

 

Stencinger Norbert: Gáztámadás a Doberdó-fennsíkon

1916. június 29-én a Doberdó-fennsíkon gáztámadást hajtott végre a Monarchia. A vegyi csapást követő előretörés az itt küzdő magyar alakulatokra várt. Miért került rá sor, hogyan zajlott, s milyen eredménnyel zárult a gáztámadás, amelynek az áldozatairól napjainkban is megemlékeznek az Isonzó mellett, a Monte San Michele tövében?

 

Pintér Tamás – Rózsafi János: A gyanús beretváltak

1915 augusztusában különös jelenségre lett figyelmes Fritz Adolf, a pécsi 19/IV. népfelkelő zászlóalj parancsnoka: katonái egy részének az egyik éjjel eltűnt a bajusza! A viccesnek tűnő eset a 2. isonzói csatát felfokozott idegállapotban átélő parancsnokok részére egyáltalán nem volt az, sőt felettébb gyanúsnak bizonyult, és komoly vizsgálatot vont maga után…

 

Studiolum: Talált hadsereg

A boldog békeidők világát idézi fel a posztban bemutatott párizsi kiadású korabeli fotóalbum, amelynek fényképein az osztrák–magyar hadsereg katonáit láthatjuk viszont. Békés állóképek a Nagy Háború előtti monarchiás világból. Studiolum jóvoltából a Wang folyó versei blogról vettük át.

 

Helena Jelinčič: Czant százados végzetes döntése

A szlovén szerző cikkét Kemény Gyulával kapcsolatos kutatásaink során ajánlották figyelmünkbe. Helena kezébe került egy díszes katonai sírkőt ábrázoló fénykép, és ennek nyomába eredve feltárta az erdélyi születésű Czant Emil százados halálának körülményeit.

 

Studiolum: Lenin testőre

Ismét egy átvétel a Wang folyó versei blogról. Studiolum posztja a csíkmenasági Bors Gergely népmesébe illő történetét beszéli el a Ferenc Jóska seregibe való berukkolástól az orosz hadifogságon át a Téli Palota ostromáig, miközben sok minden kiderül az „obsitos történetek” mibenlétéről.

 

Pintér Tamás: A szegedi 46-osok doberdói fája

A Doberdó-fennsíkon található San Martino del Carsóban ez év tavaszán kiállításra került a szegedi 46-os gyalogezred által egykor innen hazaküldött doberdói fa. Hol állt ez az ezred hadijelvényében is szereplő fa, hogyan került Szegedre, s ott hogyan fogadták? Pintér Tamás posztja erre keresi a választ.

 

Pintér Tamás: „A patkány megérzi a dekung pusztulását.” Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 1. rész

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. A vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később naplókötetekké álltak össze. Ez évben az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit adtuk közre 41 részben.

 

Pintér Tamás: Offenzíva a Piavénél (és ami utána következett)

A XX. századi magyar történelemben szimbolikus jelentősége van a folyóknak. A komor és mégis hősies emlékű Isonzó, vagy a tragikus emlékeket idéző Don mellett különleges szerepet tölt be az olasz Piave. A 95 éve ott zajlott események hatására a folyó neve a magyar katonai hősies helytállás mellett a kudarc, a bukás és az összeomlás szimbóluma is lett.

 

Molnár Tibor: Háborús honvéd sors: a Kirlibabánál elesett Faggyas János

Az 1883-ban Martonoson született Faggyas János az általános mozgósítás alkalmával két gyermeke mellől vonult be a szabadkai 6-os honvédekhez. Testvérével együtt szolgált a gyalogezredben Kirlibabánál, amikor a sorsa beteljesedett…

 

Stencinger Norbert: Rohatyn 1914. augusztus 29-30. A 20. honvéd gyaloghadosztály tűzkeresztségének története

1914 augusztusának végén a 20. honvéd gyaloghadosztály ezredei súlyos harcokban vettek részt a Monarchia északkeleti szegletében, Rohatyn térségében. A honvédeknek drámai első csatájukban a túlerőben levő orosz csapatok mellett számos egyéb nehézséggel is szembe kellett nézniük…

 

A 2010-2013 közötti olvasottsági adatok alapján összeállított öröklista a következőképp alakult idén:

  1. Pintér Tamás: A Doberdó fogalma
  2. Kiss Gábor: Családfakutatás a Hadtörténelmi Levéltárban az Osztrák–Magyar Monarchia időszakára vonatkozóan
  3. Örömkatona: Isonzó, Doberdó csataterei napjainkban
  4. Natasa: Két dal a Doberdóról
  5. Sallay Gergely: „Nagy arany, nagy ezüst”. Osztrák-magyar hadikitüntetések az első világháborúban
  6. Hermann Róbert: Mire jó a levéltár?
  7. Balla Tibor: Az első világháború legsikeresebb hadművelete az olasz hadszíntéren: a caporettói áttörés
  8. Szőts Zoltán Oszkár: Történettudományi elméletek az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáról
  9. Ravasz István: Kitekintés az I. világháború lövészárkaiból
  10. Stencinger Norbert: „Otthagytuk a hullákkal borított, hős vérrel áztatott sziklasivatagot”
  11. Stencinger Norbert: „Gondolja, hogy még más merénylet is készül ellenem?”
  12. Rózsafi János: Micsoda nagyszerű katonákkal találkoztam Galíciában!

Érdemes megnézni a 2012-es és a 2011-es népszerűségi listákat is.

Boldog új évet kívánunk, találkozzunk 2014-ben is!

1 komment

Címkék: besztof best of

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr145718777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2013.12.31. 14:05:02

Örülök a 11-ik helynek!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása