Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 33. rész
Hősünk ütege tüzelőállást akar foglalni Sacilétől északkeletre egy ház mellett, amikor az a hír kap lábra, hogy már a városban van az ellenség és a tüzérség is vágtában hagyja el a területet. Nekik sem kell több, ők is összepakolnak és besorolnak a visszavonuló menetoszlopba. Újra megjelennek a háromfedelű ellenséges bombázók, amelyek végigszórják az utakat. A kaotikus viszonyok közepette Muci nevű lova sem akar engedelmeskedni. Nem tudják, hogy hol fognak megállni, meddig vonulnak vissza. Ők már leginkább haza mennének, a fenyegetett ország védelmére. Közben a fegyverszünetről érkeznek hírek...
A sorozat most következő részében Barsi Nándor számos súlyos eseményről számol be. Az előző, csendesebb napok után a harcok intenzívebbé válnak, az élet pedig szokatlanul múlandó arcát mutatja. Groteszk módon tűnik fel előttünk, hogy amíg a kulikówi pánik leírása nem kerülhetett a Váci Hírlap hasábjaira, addig a lakossággal szemben elkövetett atrocitásokat nem kellett kivágni a szövegből. A történetet a Váci Hírlapban 110 éve, 1914. november 11-én megjelent rész alapján idézzük fel. Dőlt félkövérrel szedve jelöljük az eredeti szövegből kihagyott részeket.
1918. október 30-án folytatódik hősünk alakulatának a piavei visszavonulása. Sacile elérése a cél, majd a Livenza hídján átkelve a folyó keleti oldalán kell állást foglalniuk. Menetük félelmetes és kegyetlen élménnyé válik. Égő falvak között, robbanásoktól, olasz géppuskák zajától, légitámadásoktól kísérve törnek kelet felé. A lemaradókra hadifogság vár, a visszavonulók pedig a repülők „passziójának” vannak kitéve. A lezuhanó gép pilótája sem számíthat azonban kegyelemre...
A sorozat 
Naplóírónk alakulata 1918. október 29-én hideg, borús, esős időben sáros utakon vonul vissza a Piave melletti állásaiból. A nem mozdítható lövegeket felrobbantják, a raktárkészleteket szétosztják. A komor hangulatot pánikká fokozza, amikor megjelennek az ellenséges vadászgépek és bombázni, géppuskázni kezdik a visszavonuló egységeket...
Ki hinné, hogy egy csonkán közölt kézirat, egy harctudósítás nyomán egy fordulatos élet ismerhető meg? A XIX. és XX. századból számos példáját láthatjuk a gyors társadalmi mobilizációnak, az azonban nem gyakori, hogy egy bácskai erdész egy Teleki grófhoz adja lányát. Ehhez a nagy szerencse mellett nyilvánvalóan rátermettség és tudás is kellett. Ahogy ahhoz is, hogy hősünk, Barsi Nándor élve keveredjen haza a Nagy Háború keleti frontjának egyik legveszélyesebb pontjáról, Przemyśl városából, jóllehet, e hazatérést 5 év hadifogság előzte meg. A következőkben ezt a történetet ismerhetjük meg.
1918. október 28-án is még folyamatos tüzelésben van hősünk ütege, azonban a Piavétől északra, a Soligo folyó környékén az átkelt olaszok megvetették a lábukat. Napközben egy ellenséges repülőgép felfedezte az üteget és rájuk vezette az olasz messzehordó tarackok pusztító tüzét. Délben már sejteni lehetett, ami este 7 órakor hivatalossá is vált: el kell hagyniuk az állást, megkezdődött az általános visszavonulás. Ennek a híre Király Iván számára egyet jelentett a háború elvesztésével...
2024. október 18-án került sor rendkívüli ünnepi közgyűlés keretében az olaszországi, Isonzó melletti Sagrado városházáján a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (NHKA) közvetítésével 
Hősünk piavei védelmi szakaszán számtalan előjele van, hogy valami készül. „Vajon miért nem kezdődik?” – teszi fel a kérdést. A nyugtalan várakozást követően végül 1918. október 26-án megindul ezen a területen is az olasz offenzíva. Az ellenséges tüzérség a számukra is veszteségeket okoz. A hajnali virradatban már három hadihidat is felfedeznek a Piavén a Montellótól északra, ahol támadó egységek kelnek át. Eljött az ő idejük. Kölcsönös gázlövések, támadás és ellentámadás zajlik, s közben a valóság és rémhírek keverednek...
Ha a Doberdó-fennsíkra látogató turista a Monte San Michele kúpjain a népszerű emlékhely megtekintése után észak felé, a Peteano irányába tartó szerpentinen indul lefelé, akkor a keskeny műút mentén szinte semmi sem emlékezteti arra, hogy az egykori fővédelmi állások területén jár. Az útról alig letérve, a sűrű bozótosba benézve azonban azonnal szembesül azzal, hogy árkok, mélyedések, kőrakások szövevényes hálózata borítja a felszínt. A lejtőn lefelé félút tájékán érjük el azt a területet, ahol 1915. december 7-én igen súlyos veszteséget szenvedett Budapest háziezrede, a m. kir. budapesti 1. honvéd gyalogezred I. és II. zászlóalja.
Legutóbbi kommentek