A kapucinus kripta, a Habsburg-család temetkezési helye Bécsben

2024.03.28. 07:00 :: PintérTamás

Négy évszázad közös történelme köt össze bennünket a bécsi kapucinus templom kriptájában nyugvó személyekkel. Sokuk nevét a blogunkról, de történelemkönyvekből, festményekről, szobrokról, filmekből is ismerhetjük, múlandóságuknak ez a különös emléke azonban kevésbé ismert a számunkra. Nekem legalábbis megdöbbentő élmény volt, amikor a napokban először szembesültem vele…

Szólj hozzá!

Címkék: temetkezés sír IV. Károly Habsburgok I. Ferenc József

„Carymary – Carymara”

2024.03.25. 07:00 :: KajonÁrpád

Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 4. rész

Király Iván 1916. december 8-tól kezdett rendszeresen kézírásos naplót vezetni, amelynek első lapjára 59 évvel később rövid magyarázatot is írt az írásmű születésének a körülményeiről. Az eredeti szándéka szerint a szépirodalom és a történetírás határai között mozogva, de minden műfaj szabályaitól mentesen, a pillanatnyi benyomásait kívánta a naplójában megörökíteni. A mai résztől ezt a naplót kezdjük bemutatni. Az írás Volhíniában indul, amikor hősünk és bajtársa a szabadságáról visszatérve egy kis cholmi kitérőt követően az ezredüket keresi, amely már bevagonírozásra készül, hogy frontot váltson.

Szólj hozzá!

Címkék: kovel volhínia király iván m. kir. 41. honvéd tábori tarackosezred

Gyógyszerészek az Osztrák–Magyar Monarchia haderejében

2024.03.21. 07:00 :: KissGábor

A mostari, egykori cs. és kir. katonai temetőben még ma is fellelhető a brassói születésű Franz Glass vagy Glass Ferenc, a cs. és kir. mostari 26. helyőrségi kórház gyógyszertára egykori vezetője feleségének és gyermekének sírja. A gyógyszerész budapesti és bécsi helyőrségi szolgálatot követően került Hercegovina fővárosába, ahol az első világháború idején két magas katonai kitüntetésben is részesült. A személye adta az ötletet, hogy a katonagyógyszerészekről is hasznos volna egy kis ismertetés közreadása. Az ötletet megvalósítva, remélem, a kedves olvasók is hasonlóan gondolják…

Szólj hozzá!

Címkék: katonai gyógyszerész helyőrségi kórház Glass Ferenc

„Radziwill herceg vadászterületén”

2024.03.18. 07:00 :: KajonÁrpád

Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 3. rész

Az 1916-os évről napló nem maradt fenn, de Király Iván a két világháború között A természet c. folyóiratban publikált pár cikket háborús élményeiről és természettudományi – elsősorban madártani – megfigyeléseiről. A mostani bejegyzésben egy ilyen cikket közlünk újra, amely eredetileg a lap 1931. április 1-15. számában jelent meg. Az írás nem tartalmazott képeket, azt a hagyaték fotóanyagából egészítettük ki. A címe egy litván eredetű, lengyel főnemesi családra utal, amelynek a birtokán a történet játszódik.

Szólj hozzá!

Címkék: bruszilov offenzíva 41. hadosztály király iván m. kir. 41. honvéd tábori tarackosezred Silno Karpilowka

A San Martino melletti 2. védelmi vonal

2024.03.14. 07:00 :: RózsafiJános

A Doberdó-fennsík védelmében a terület északi részét uraló Monte San Michele a maga 275 méteres magaslataival kiemelt fontosságú volt. A második isonzói csata után a sziklás területen épített fővonal védői sikeresen ellenálltak az olasz támadásoknak. A déli irányba lejtő védelmi szakaszok viszont már abban a nagy, földes mélyedésben épültek meg, amelynek szegélyén az egykori sdraussinai (ma: Poggio Terzarmata) út húzódik. Az út melletti magyar állások védelméről  már olvashattak olvasóink. A folyton támadott keskeny védelmi vonal mögött nagyon fontossá vált egy 2. védelmi vonal megépítése.

Szólj hozzá!

Címkék: san martino del carso doberdó–fennsík Damó Elemér százados magyar királyi 17. honvéd gyalogezred

„Ne sírjatok veszprémi lányok”

2024.03.11. 07:00 :: KajonÁrpád

Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 2. rész

Király Iván 1914 októberében vonult be egyéves önkéntesként a nyitrai m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred pótütegéhez Érsekújvárra. 1915 májusában az alakulata átköltözött Veszprémbe, ahol a m. kir. 7. honvéd tarackos osztály 2. ütege lett. Később Veszprémfajszra kerültek, s innen indultak 1915 októberében Veszprémet érintve az orosz frontra. Király Iván kezdetben nem vezetett naplót, amit később utólagosan naplószerű bejegyzésekben pótolt. Sorozatunk második részében ezekből a töredékekből, a hagyaték fotóanyagából és a szakirodalom alapján mutatjuk be hadiútjának a kezdeti szakaszát.

Szólj hozzá!

Címkék: Veszprém Veszprémfajsz m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred m. kir. 7. honvéd tarackosezred Zagróczky-ágyúsosztály

Magyar síremlékek a mostari katonai temetőben

2024.03.07. 07:00 :: PintérTamás

A mostari katonai temető – 2. rész

A bosznia-hercegovinai város katonai temetője sok magyar vonatkozású síremléket is őriz az Osztrák–Magyar Monarchia időszakából. A sírkert és az Osztrák Fekete Kereszt által ott végzett felújító munka történetét már bemutattam a sorozat első részében. A mostani folytatásban a temető magyar sírköveit veszem sorra.

Szólj hozzá!

Címkék: temető katonatemető hadisír Mostar

Király Iván, a tudós tanár

2024.03.04. 00:07 :: KajonÁrpád

Király Iván honvéd tüzértiszt első világháborús hagyatéka – 1. rész

Új sorozatot indítunk a blogunkon, Király Iván honvéd tüzértiszt gazdag első világháborús hagyatékát, naplóit és fotóit kívánjuk bemutatni. Mielőtt azonban belevágnánk ezek közlésébe, ismerkedjünk meg a szerzővel, készítővel, aki egy igazán különleges személyiség volt. A nagy háborús évek után, azon túl, hogy a csornai fiúiskolában tanított, majd az abból létrehozott gimnáziumot irányította neves madártantudósi, természetvédelmi, szakírói, honismereti munkásságot tudhatott a magáénak. Gazdag háborús hagyatékát lánya, a Bécsben élő Király Edit bocsátotta a rendelkezésünkre. Szalay Balázs csornai történelemtanár és helytörténész volt ebben a segítségünkre.

1 komment

Címkék: magyar királyi 41. honvéd gyaloghadosztály király iván m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred m. kir. 7. honvéd tábori ágyúsezred m. kir. 41. honvéd tábori tarackosezred m. kir. 141. honvéd tábori tüzérezred falze di piave

Epilógus, avagy a 8. huszárezred emlékezete

2024.02.19. 07:00 :: SőregiZoltán

Az elmúlt hetekben nyomon követhettük a császári és királyi 8. huszárezred katonáinak és Forster Frigyes századosnak a világháborús hadiútját. A memoár nem ment bele minden részletbe, de ízelítőt kaphattunk általa a gyalogosított huszárok viszontagságairól csaknem valamennyi harctéren. A visszaemlékezés utolsó része azzal zárult, hogy a Monarchia kapitulációját követően a nyolcas huszárok visszatértek Magyarországra. A közös lovasság – benne a 8. huszárezred – története 1918-ban ugyan véget ért, de tisztjei közül sokan tovább szolgáltak katonaként, mások visszatértek polgári foglalkozásukhoz. Nézzük meg, mit tudunk a 8. huszárezred utóéletéről.

Szólj hozzá!

Címkék: ünnepség emléktábla huszár hősi halott Forster Frigyes cs. és kir. 8. huszárezred helyőrségi templom

Uskotračna železnička pruga Austrougarske monarhije u Bosni i Hercegovini

2024.02.18. 10:39 :: MolnárTibor

mađarski

Nakon okupacije Bosne i Hercegovine 1878. godine, Austrougarska je pristupila modernizaciji pokrajine. Deo toga činila je izgradnja uskotračne pruge, koja je bila značajna što iz privrednog, tako i iz vojnog aspekta. Pruge je nasledila jugoslovenska država, i bile su sve do sredine 1970-ih godina u upotrebi.

Szólj hozzá!

Címkék: vasút Bosznia-Hercegovina

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása