Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
1915. július 29-re virradó éjjel csak a hold világítja be a Doberdó peremét, amikor hősünk százada kiér az első vonalak mögé. Olasz zárótüzet kapnak, ami elől bújva minden kezük ügyébe eső tárgyat magukra vesznek. Eltévednek a sötétben, s mikor már azt hiszik, hogy jó helyen vannak, a reggeli világosság meglepetést hoz a számukra…
A katonavonat lassan zötyögött a főváros felé, rajta a már nem éppen fiatal, ötgyermekes Laczik Józseffel. A Tökről bevonult családapa viszonylag szerencsés helyzetben volt: a hátországban teljesített szolgálatot, az újoncok összegyűjtésében segédkezett. Most is épp a berukkolókat kísérte; az erős dohányos töki zugsführernek azonban a pipafüst okán csakhamar konfliktusa támadt egy ifjú cseh kalauzzal. A vitát egy csattanós pofonnal zárta le, de bár ne tette volna…
A Muravidék első világháborús történelme a mai napig a magyar és szlovén történelem fehér foltja. Az első világháború után Szerbia fennhatósága alá kerülő területen a hősi halottakról sem lehetett közösségileg megemlékezni. A térség Magyarországhoz történt visszacsatolását követően nyílt erre lehetőség. 1942. szeptember 8-án leplezték le Belatincon a 130 hősi halottra emlékeztető turulmadaras emlékművet, ami az újabb fordulat következtében nem lehetett hosszú életű.
1915 júliusának végén hősünk alakulata sem kerülhette el a sorsát. „Doberdó gyomra gyorsan emészt, és megéhezett ránk” – nyugtázta Imre Gábor a Doberdó falu előtti állásokba vonulásra vonatkozó parancsot. A 2. isonzói csata zajlott ezekben a napokban és az első vonal megközelítése sem volt egyszerű feladat. Ha nem csattan a kövön a golyó, akkor az valakit eltalált…
Cserépváralja kis település a Bükkben, számos beszámolót, történetet írtak már az itt található nevezetességekről, a kaptárkövekről, vagy a Cserépvár romjairól. Ez a poszt ezektől eltér, a temetőben lévő platánfák történetét hivatott bemutatni! A Nagy Háborúban a cserépváraljai férfiak tucatjai indultak el a frontra, huszonketten közülük sohasem térhettek haza. A világháború végeztével a település közösségének összefogása révén huszonkettő platánt ültetettek a temetőbe, hogy hirdessék az elesett fiúk, apák helytállását és őrizzék emléküket. Az egyik fa, az egyik katona történetét sikerült felkutatnom, ezt öntöm most sorokba és adom közre.
100 éve a kárpáti harcok elmúltával számtalan katonai temető létesült a Felvidéken. Ezeknek a sírkerteknek a kialakításában az első világháború idején meghatározó szerepe volt Lamping Józsefnek. Idén szeptembertől Kaposváron iskola viseli a város neves építészének a nevét, ahol kiállítás is bemutatja a munkásságát. Életművének kutatója, H. Molnár Katalin segítségével ebből az alkalomból ismerhetjük meg a tevékenységét.
Mindenütt vér és gőzölgő halálmocsárba fulladó emberek, avagy miről álmodik egy civilben művészember a Doberdón? Hősünk százada 1915 júliusának közepén tartalékba kerül és szerencsésen kimarad az újabb borzalmakból. Imre Gábort azonban az addig átéltek és a mások által elmondottak hatására is rémálmok gyötrik, amiből egy eldördülő 30 és feles ébreszti fel…
A 2. isonzói csata napjaiban lezajlott harcok a debreceni 3-as és a székesfehérvári 17-es honvéd, valamint a budapesti 29-es népfelkelő gyalogezredek hadiútjának fontos és emlékezetes állomását jelentik. Ugyanez igaz a székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezredre is, amely – az idősebb generációkkal soraiban – 1915 július–augusztusában szintén a Doberdó–fennsíkon harcolt, és hatalmas veszteségek mellett védte állásait a túlerőben támadó olasz alakulatokkal szemben.
San Giovanniban nyugodtan telnek a következő napok, de mindenki érzi, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, hisz fölöttük a Doberdón dübörögnek a fegyverek. A legénység jobb híján Triesztből egy kocsirakomány Dianát rendel. Még időben, mert megérkezik a váltás és Jamianóhoz kerül a század, ahol a fronttól szabadulni akaró egyik fegyvermester lábon lövi magát, de pórul jár…
Az 1915. július 18-án kezdődő 2. isonzói csatában rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek a Doberdó-fennsíkot védő csapatok. A szerb frontról a doberdói vérszivattyúba vezényelték a korosabb harcosokból álló 29-es budapesti népfelkelőket is. Az első két nap selzi alvédőszakaszban vívott küzdelmei után ismerjük meg a csata folytatását és végkimenetelét.
Legutóbbi kommentek