Nyertes pályaművek
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Képregény Szövetség ez évben is képregénypályázatot írt ki az első világháború centenáriumának alkalmából. Az idei pályázati kiírás az 1915-ös olasz hadbalépés nyomán létrejött Isonzó front történeteit állította a középpontba. A meghosszabbított határidőig, 2015. szeptember 6-ig, összesen 24 db pályamű érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyek közül az öt tagú zsűri (Szép Eszter – MKSZ, Vass Róbert – MKSZ, Babos Krisztina – NHKA, Pintér Tamás – NHKA, Pollmann Ferenc – Nagy Háború Blog) szavazás útján választotta ki az első hat helyezettet. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadóra 2015. október 2-án, Budapesten, a Hadik kávéházban került sor. Gratulálunk a nyerteseknek!
Amikor dédnagyapám fényképét a kezembe vettem, nem gondoltam, hogy ilyen izgalmas időutazáson veszek részt. A képeslap, ami a családi albumban lapult 100 évet, életre kelt, el akart mondani nekem valamit, amit már senki sem tudott a családból. Ez volt az egyetlen emlék: egy pár fotó, semmi más…
Hogyan élte meg a háború éveit egy alföldi kisváros? Kezdeti lelkesedés, mozgósítás, a munkaképes férfiak nagy részének bevonulása, a kieső munkaerő pótlására bevetett hadifoglyok, internáltak, megrendült közbiztonság, gazdasági megszorítások, élelmiszerjegyek, hadikölcsönjegyzések, rekvirálások, a háború vége felé pedig a katonaszökevények fosztogatásai és bűntettei – a hátországi települések jellegzetes háborús krónikája, amit Végső István történész Kiskunhalas példáján keresztül mutat be. 
A sötétség beálltával megérkezett a parancs és hősünk százada elindult az első vonalba, hogy átvegye a kiosztott frontszakaszt. Az állás egy olasz tüzérség által cakkosra szaggatott kőfal, ami egy darabon hiányzott, s a folytatásában a túloldalon már olaszok voltak, ahonnan folyamatosan géppuskázták a területet. Az átvétel után 10 percre elszabadul a pokol…
„A fényképen egy komoly, kellemes arcú és jó megjelenésű fiatalember tekint valahová a messzeségbe. Engem édesapjára, dédnagyapámra emlékeztet, ha fényképeiket egymás mellé rakom. Gondolatai talán Ráckeresztúron járnak a szülői háznál, szüleinél, testvéreinél, és talán egy otthon hagyott, ismeretlen kedvesnél, akik aggódó és féltő szeretettel búcsúztak el tőle. Bizonyára mindannyian reménykedtek a háború gyors befejezésében, a visszatérésben, s talán nem is gondoltak arra, hogy ez volt az utolsó ölelés, és csak az örökös szívet tépő fájdalom és gyász marad, mert nem lesz visszatérés…”
Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében 100 katonából 4 volt szlovák, akiknek a harctéri helytállását általában elismerés övezte. Boroević Svetozar osztrák–magyar tábornagy szlovák katonáit „kitűnő matériának” nevezte. Vajon igaz volt ez 1918-ban is? Az alábbiakban egy olyan dokumentum kerül bemutatásra, amely az egykori cs. és kir. esztergomi 26. gyalogezredben szolgáló szlovák nemzetiségű katonák harctéri helytállásához nyújt adalékokat.
A Doberdón nem egyszerű nappal latrinára menni: az olasz tüzérségi megfigyelő azonnal sorozatot lövet a legkisebb mozgásra. Mai epizódunkban az 
Ez év nyarán jelent meg egy érdekes fényképalbum Olaszországban, amely egy gyöngyösi születésű repülőfőhadnagy háború idején készített magánfelvételeiből közöl válogatást. A kötetről, valamint a könyv bemutatójáról a Magyar Tartalékosok Szövetsége küldött ismertetőt a Nagy Háború Blog számára.
„Molnár Ferenc tüneményes irodalmi pályáját koszorúzta meg ezen az estén. Színpadi irodalmunkat – összes erényeivel, hibáival – alig reprezentálhatja jobban ember mint ő. Az irodalom számára nem jelent ez a darab új nyereséget, de emlékezetes darabja lesz a nagy háborúnak.” – írta az Élet című katolikus folyóirat kritikusa 1916-ban Molnár Ferenc A fehér felhő című színdarabjáról.
Legutóbbi kommentek