Hogyan élte meg a háború éveit egy alföldi kisváros? Kezdeti lelkesedés, mozgósítás, a munkaképes férfiak nagy részének bevonulása, a kieső munkaerő pótlására bevetett hadifoglyok, internáltak, megrendült közbiztonság, gazdasági megszorítások, élelmiszerjegyek, hadikölcsönjegyzések, rekvirálások, a háború vége felé pedig a katonaszökevények fosztogatásai és bűntettei – a hátországi települések jellegzetes háborús krónikája, amit Végső István történész Kiskunhalas példáján keresztül mutat be.
1914-ben világszerte izgalommal várták, hogy a két nagyhatalmi tömb mikor csap össze. Kiskunhalason is örömmel vették tudomásul a nagy háború kitörését. 1914 szeptemberében II. Vilmos német császárról és I. Ferenc József osztrák–magyar uralkodóról még két belvárosi utcát is elneveztek. Igaz, ezt az intézkedést végül nem hajtották végre. A vasútállomáson veszteglő, áthaladó katonai szerelvényeknél kisebbfajta piknikek alakultak ki. Mindenki hitt abban, hogy néhány hónapos háború lezárja majd az egész „felfordulást”. Ezzel szemben teljesen más irányt vett ez a történet is, mint már oly sokszor a világ- és helytörténetben.
Az 1914. július 26-án elrendelt részleges mozgósítást már igencsak megérezte a város. Ősszel még díszzászlót küldtünk a német császárnak, ám hamarosan polgárőrséget kellett szervezni, mert a rendet egyre nehezebb volt fenntartani. Kiskunhalas vasúti csomópont volt, így a katonaság szinte állandóan jelen volt a városban. Budapest felől a Balkán-félsziget felé innen volt a leggyorsabb az útja minden szerelvénynek, de sínpár vitt a településről Bajára, Kiskunfélegyházára és részben Szegedre és Zomborba is.
Vasútállomás, Kiskunhalas
(Forrás: hungaricana.hu)
1914-ben rövid időre bezárt a Sóstó fürdő, majd hétvégére korlátozták a nyitva tartását. 1914-től a városban és a külterületen is rövidített tanéveket vezettek be. A gyermekeket is munkára fogták a családok, így például a tanyai iskolások száma az 1914-es 889 főről 1915/1916-ra 505 főre apadt. 1915-ben a keddi és pénteki napokon nem lehetett húst vásárolni. A hetivásárok számát egyre csökkentették. 1915-ben kolera ütötte fel a fejét a városban.
A polgárőrséget felszámolták, így a fegyelem egyre lanyhult a városban. Ezért 1915. április 26-án idetelepült az 52. cs. és kir. gyalogezred pótzászlóalja Pécsről. Az állami iskolaépületeket, magánházakat és a vásártéren felállított barakktábort használták a közel hatezernyi honvéd elszállásolására. Rekettyén és Eresztőn lőtereket rendeztek be a katonáknak. Ám a rend helyett az egyenruhások rengeteg kihágást követtek el a lakosság terhére. Ezért év végén kérvényezte a város a mielőbbi elhelyezésüket. Ez nem történt meg ekkor, viszont az „összemelegedés” a kiskunhalasiakkal a közel 150 megkötött házasságban mérhető.
Huszárok Kiskunhalason
1916 elejétől a gabona adás-vétele is csak állami felügyelet mellett zajlott. A gazdáknak olcsón kellett adniuk a terményeiket. Megindultak a házkutatások, mert sokan elrejtették a megtermelt javaikat, nem akarták eladni áron alul. Kiskunhalasra is több alakulat érkezett, hogy rekviráljon. A hadikölcsönjegyzés kezdetben valóban önkéntes alapon ment, de később egyre inkább kényszerűségből. A város nyolc alkalommal, 1914 és 1918 között összesen 16.909.800 koronát jegyzett. Sokan utolsó kis vagyonkájukat is odaadták. Az árvák pénzét is ide fektették be.
Kiskunhalasi szélmalom
(Forrás: hungaricana.hu)
Hamar bevezették az élelmiszerjegyeket. Hiány lépett fel szépen lassan mindenből. A fatalpú cipők szimbólumai lettek a hátország nyomorúságának. A cukor, a zsír és a kenyér fogyasztását korlátozták. A szél-, a száraz-, és a műmalmok katonai ellenőrzés alá kerültek. Ugyanez a sors jutott a Sóstó-fürdőnek, amelynek a bevételét fel kellett ajánlani az 52. gyalogezred hadiárvái és özvegyei javára. A villanyszolgáltatás a közterületeken és a temetőkben 1916-tól szünetelt. 1917-től a magánlakásokban is korlátozták az áramhasználatot. A harangokat elvitték, hogy ágyúkat öntsenek belőlük. A református templom tornyából, a négyből három harangot vittek el, de természetesen a római katolikusokat sem kímélte meg a hadigazdaság. A pálinkafőző kisüstök, a háztetők fedőlemezei és a fürdőkályhák is ágyúalapanyagnak kellettek. Sőt, a réz ajtókilincseket is összeírták, hogy a háborús gazdaságot szolgálják.
Gépesített cséplés a századelőn Kiskunhalason
(Forrás: Magyarország a XX. században II. kötet)
A dolgos férfikéz egyre fogyott a városban, és a mezőgazdasági területeken egyre több orosz és délszláv hadifogoly dolgozott. Kerültek ide olasz internáltak is Fiuméből, 15-25 fő közé tehető a létszámuk. Ezért aztán olyan „egzotikus” nevű emberek is megfordultak Halason, mint pl. Bartolomei Ferenc, Fonda Bertoló, Maskagiacomó Etsilia, Pechonió Italó vagy Caputi Ronaldóné. Valószínűleg a lovas csendőrlaktanyában helyezték el őket. A szláv származásúak viszont egykori katonák voltak, akik közül néhányan itt is hunytak el a fronton szerzett betegségeikben. Sírjaik ma már nem találhatók meg. Az egyesületi székhelyeken hadikórházak működtek. Az ápolónői szolgálatot a Vöröskereszt helyi fiókjának tagjai látták el.
Kiskunhalasi kórház a háború idején
A nélkülözés egyre nőtt, de a kiskunhalasiak igyekeztek a nyomorgókon segíteni. A felvidéki falvak pusztulását okozó orosz offenzíva által földönfutóvá lett szerencsétlenek számára 8600 koronát gyűjtöttek. 1916-ban erdélyi menekülteket fogadott be a város. Állami kötelezettség is lett a gyűjtés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter körlevélben szólította fel az iskolákat a gubacs, a szederlevél, a csalán és a gyógynövények gyűjtésére, hadi célokból. Persze cigarettát, dohányt, babot, cukrot, ruhaneműket is gyűjtöttek a halasi tanulók a katonáknak. A leányok pedig sapkát, lábszárvédőt és egyéb melegítő ruházatot kötöttek. A nevelők fizetésük 1%-t ajánlották fel pénzadomány céljára, de hadikölcsönt is rendszeresen jegyeztek. 1918-ra a tanítók közül többen hadba vonultak, a gyermekek pedig nagyon sokan kimaradtak. Egyre szaporodtak a hazafias, lelkesítő ünnepi rendezvények is. A háború vége felé városunk 37 osztrák szegény gyermek nyaraltatását vállalta fel. A nélkülöző közalkalmazottaknak kerteket mértek ki a város felső végében, amit a köznyelv „Koldustelepnek” nevezett el.
1917-re ideért a spanyolnátha is, amely sokakra halált hozott. Nyár végén a pécsi gyalogezred elhagyta a várost. 1917. augusztus 22-én a cs. és kir. vadászok pótzászlóalja és egy altiszti iskola is ide került. Magánházakban és iskolákban szállásolták el őket. Ez újra számos konfliktus gócpontja lett a katonaság és a lakosság között.
A Kiskunhalas Helyi Értesítőjét egy időre betiltották, mivel 1918-ban háborúellenes hangnemet ütött meg cikkeiben. Egyre kevesebben tudtak leérettségizni a gimnáziumban. 1918-ban nyolc diák tett le ún. hadiérettségit. Ekkorra lakáshiány lépett fel, és a háztulajdonosoknak hozzá kellett szokniuk, hogy éveken át idegenek vannak a hajlékaikban.
Református főgimnázium, Kiskunhalas
(Forrás: hungaricana.hu)
Ha nem is volt jellemző, de voltak, akik szerettek volna kibújni a háborús kötelezettség alól, és kapcsolataik révén kijárták, hogy ne sorozzák be őket. A kortársak szerint ezért elsősorban a paraszti társadalom férfitagjait vitték el. S ne higgyük, hogy ez valami egyszeri eset volt egy időszakban. Dr. Silling Ede polgármester (1909-1918), többek között ebbe bukott bele. Kiderült, hogy (jogász) barátainak elintézte a sorozás alól való felmentéseket. Emiatt az 1917 őszén indult vizsgálat nyomán, 1918 nyarán a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei közigazgatási bizottság felfüggesztette tisztségéből.
1918-tól egyre több hazatérő-, szökevény-, bujkáló katona fosztogatott a kiskunhalasi határban, amely újabb borzalmakat és konfliktusokat eredményezett. Ez év elején 12 katona kirabolta a harkai csárdát. Kisszállás pusztarészen egy hadiszökevény agyonlőtt egy csendőrt. Pirtó-pusztán két rablógyilkosságot jegyeztek fel ekkoriban. Tavasszal a kiskunhalasi református régi temetőben két katona lőtt rá egy leányra. Nyáron, Pirtón volt gyilkosság, majd Szankon négy honvéd rabolt ki egy gazdát. Később ugyanitt Csorba Géza tanítót ölte meg két szökött katona, de még három rablótámadás is történt később errefelé. Ősszel Kecskemétről megszökött orosz hadifoglyok Balotán fosztogatták a lakosságot. A hadifogságból vagy frontról hazaérkezők között sokan „új eszméket” is hoztak magukkal, ezzel megalapozva a későbbi forradalmak „helybeli ideológiáját”, és erősítve a lassan megerősödő kiskunhalasi (szélső)baloldali szervezeteket.
A háború kezdetén Kiskunhalasról 2000 katonát és 600 népfelkelőt vonultattak be a közös hadseregbe. 1915-től mintegy 3000 bevonultatott férfi volt távol Kiskunhalastól. Csak a gimnázium tanulói közül 70-80 ifjút öltöztettek mundérba. Miközben egyre több front nyílt meg, és azokon is elsősorban az értelmetlen vérontás, vagy az állóháború lett a jellemző. A Kiskunságba pedig csak érkeztek a gyászlevelek. Egyre több édesapa, édesanya, mennyasszony, gyermek, testvér öltözött feketébe. Már 1914-ben megnyílt a római katolikus temetőben az első világháborús parcella, amely egy idő után szociális alapon fogadta be a gyakran üres koporsókat a hősi halottakkal.
A kiskunhalasi temető első világháborús sírjai napjainkban
(Forrás:Pásztortűz Egyesület)
A háború kétségtelenül mély nyomokat hagyott mindenkiben. Az életmódváltozás mellett az emberek mindennapjaiba és gondolatvilágába is befészkelte magát. Az egykor a pusztákról, a szerelemről, a vallásról, a borról vagy a magányról író halasi parasztverselők is egyre inkább a katonatémákat kezdték előtérbe helyezni. A sok közül, íme egy:
Babós Imre: Baka nóta
(1915 k)
Ögye mög a fene a mészáros bárdját
Mért vágta rövidre gyönge borgyú lábát
Gyönge borgyú lába nem ér le a sárba
Föl eszi a fene a honvéd hátára
Deszkatetős kalibának kőből van a fala
Benne szenved a 30-as népfölkelő baka
Szép hazánkat megvéndeni jöttünk ilyen messze
Vén bocskoros Nikitának el is ment a kedve
A 30-as népfelkelő rágyujt pipájára
Gondolta elkalandoz szép Magyarországba
Nemsoká tart a szép ábránd, eldördöl az ágyu
Fegyvert ragad s kiszalad a meleg Kalibából
A kiskunhalasi férfiak közül mintegy ezer veszett oda az első világháborúban. A helybeli családok közül: Babanyeczek, Babók, Benedekek, Brecskák, Darányik, Erdélyiek, Farkasok, Ferrók, Gusztosok, Gyenizsék, Hatháziak, Horváthok, Juhászok, Kissek, Kolompárok, Kovácsok, Lászlók, Modokok, Molnárok, Nagypálok, Némethek, Orbánok, Paor-Schmolczok, Papok, Paprikák, Sándorok, Szabók, Tallérok, Takácsok, Tóth Abonyik, Vargák, Vácziak, Vánok (és még sorolhatnánk hosszasan) vesztették el szeretteiket. Halottaink neveit út menti keresztekre, települési-, egyházi- és iskolai emlékművekre vésték fel a városban és a külterületen. Kiskunhalason a református gimnáziumban, a zsinagógában, illetve a Hősök terén láthatóak ezek az emlékhelyek. Sajnos, sem a korszakban, sem mostanra nem sikerült a neveiket teljesen felderíteni, illetve pontosítani. Már az 1920-as években többen felhívták rá a figyelmet, hogy nem mindenki szerepel a halotti lajstromokon, vagy, hogy hibásak a listák.
Kiskunhalas, hősi emlékmű
(Forrás: hungaricana.hu)
A soha vissza nem térő fiúk, apák, testvérek, vőlegények, szomszédok, komák vagy barátok gyakran jeltelen sírokban, Kiskunhalastól messzi földön nyugszanak. Az értelmetlen háború a vesztesek számára még nagyobb tragédia, hiszen még hiábavalóbb a vérontás. Viszont az áldozatokra kötelességünk emlékezni!
A vérontás eredménye a sok halott mellett, hogy Kiskunhalas is elveszítette gazdasági-társadalmi partnereit a Délvidék felé. Határ- majd katonaváros lett, annak minden pozitív és negatív hatásával.
A cikk szerzője: Végső István történész, Kiskunhalas.
