A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 16. rész
Fogságban tartott magyarjaink élete a kánikula beálltával csak tovább romlik. A hamarosan jelentkező vízhiány miatt fürdeni nem lehet, a mosdási lehetőség is korlátozott. A táborvezetés pedig visszatartja a foglyok pénzét, így a kantinban sem lehet pótolni, ami éppen hiányzik. A helyi lakosság hangulata is egyre fenyegetőbb: a korábban megszökött és elfogott két tisztet csak csendőri védelemmel lehet a táborba visszahozni. A frontokról is aggasztó hírek jönnek: Görz eleste, de főleg a románok hitszegő támadása végképp felkorbácsolja a szenvedélyeket…
Az 1914 nyarán kirobbanó első világháború az élet valamennyi területét érintette, nem volt ez alól kivétel az oktatás sem. A zentai gimnáziumban is gyökeresen átalakult az élet. Megváltozott az oktatás helye, módja, s a tananyag is a háborúra készítette fel a tanulóifjúságot. A tanári kar és a diákság egy része hadba vonult, sokan nem is tértek többé vissza. A háború végén pedig egy új hatalom szállta meg az intézmény épületét…
Hősünknek a fogságban sok gondot okoznak a csehek: szerinte kárörvendőek, szemtelenek, rossz hírét terjesztik a magyaroknak, de legfőképpen árulók! Ez az, amiért Szakraida elhatározza, otthagyja a közös hadsereget (amelynek tisztikara 2/3 részben csehekből áll) és átlép a Honvédséghez! Nyilván ők idézték elő azt a súlyos vereséget, amit a Monarchia csapatai 1916 nyarán az orosz fronton elszenvedtek és amely annyi szomorúságot és elkeseredést okozott a magyar hadifoglyoknak. Ehhez járul még a pokoli hőség és bizonyos egészségügyi gondok is…
A Nagy Háború centenáriuma alkalmából az elmúlt években egy kisebb könyvtárat megtöltő publikáció látott napvilágot a hazai szerzők tollából. A korszak iránti nem szűnő érdeklődést mutatja, hogy a száz éves évforduló lezárulását követően is folyamatosan jelennek meg az első világégés kiemelkedő személyiségeinek életrajzait, katonai pályáját a nagyközönséggel megismertetni kívánó kötetek. Ezek közé tartozik Kajon Árpád és Suslik Ádám Schamschula Rezső tábornokról írt, a Magyar Napló kiadásában 2019-ben megjelent kötet is.
Az emberiség történelmének vannak felfoghatatlan tragédiái, amelyeknek pusztító hatása generációkat nyomorított meg. A Nagy Háború ugyan 100 éve véget ért, árnyéka azonban máig kísért, különösen az erdélyi magyar családokban. Zsakó Andor sorsa egy a százezrekéből. Hosszú, és viszonylag szerencsés hadifogságának történetét a családi levelezés mozaikjai rajzolják ki. – Nagybátyja történetét Csorba Zoltáné Váry Katalin kedves olvasónk írta meg számunkra.
Tétlenségre kényszerült tisztjeink változatlanul nagy figyelemmel kísérik a világháború hadieseményeit. Szakraida reménykedve várja a híreket a németek sikereiről Verdunnél és a Monarchia jól induló támadásáról Dél-Tirolban: egy esetleges győzelem elhozhatná a foglyoknak is a várva várt szabadságot. Életkörülményeikben kedvező változás, hogy sporteszközöket és hangszereket kapnak. Hősünk ennek ellenére továbbra sincs elragadtatva olasz fogvatartóiktól. Ráadásul a betegségek sem kerülik el…
1917 az egyre keservesebb háborús megszorítások éve volt, amelyben a békében megszokott színvonalú irodaszer-ellátás már szintén akadozott. Mialatt senki sem vitatta, hogy az iskolákban az oktatáshoz, a hátországban folyó közigazgatási, ipari, kereskedelmi feladatokhoz változatlanul nagy mennyiségű ceruzára, tollszárra, tollhegyre, papírra stb. van szükség, az anyagárak és munkabér-kiadások elképzelhetetlenül magasra szöktek.
A hadifoglyok élete változatlanul nehéz. A legnagyobb gond most a tétlenség: jobb híján az újságok által közvetített háborús hírek követése az egyetlen elfoglaltság, ami leköti hősünk érdeklődését. Szakraida nagyon szurkol a németeknek Verdunnél, ekkor még úgy látszik nem is alaptalanul… A tavasz közeledtével az idő is lassan jobbra fordul: a foglyoknak megengedik a kirándulást. Szakraidának nem nyerik el a tetszését az olasz hegyek: szerinte a Kárpátokkal össze se lehet őket hasonlítani…
Kevésbé ismeretes, hogy az első világháború alatt nemcsak hadifogolytáborok jöttek létre, hanem a Monarchiával hadiállapotba került országok magyar földön tartózkodó állampolgárai számára is hoztak létre táborokat. Ezek elsődleges funkciója az ellenséges ország férfi (katonai szolgálatra alkalmas) állampolgárainak fogva tartása, valamint a hatalom számára gyanús, „az állam és a hadviselés biztonságára veszélyes” egyének szeparálása volt. Ez utóbbiak magyar állampolgárok voltak, akik többnyire valamelyik nemzetiség (szerb, román, olasz) tagjai közül kerültek ki. A felállított táborok esetében fontos kritérium volt, hogy a frontvonalaktól távol, az ország belső területein hozzák őket létre. Ennek a kritériumnak tökéletesen megfelelt az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén lévő Tápiósüly.
Az 1916-os évet Szakraida István még Asinara szigetén kezdi, de korábban elvitt barátaihoz hasonlóan hamarosan a kontinensre szállítják őt is. Egy Cittaducale nevű település lesz további fogsága helyszíne, amely légvonalban alig 70 km-re fekszik Rómától északkeletre, az Appeninek kellős közepén. És bár az ellátás jobb, mint Nisben volt (nem beszélve a balkáni halálmars körülményeiről) a foglyok csakhamar ugyanannyira szenvedni kezdenek a bezártságtól, mint a szerbeknél. Sőt…
Legutóbbi kommentek