„Mi is vissza fogunk vonulni még az éjjel”

2018.11.26. 08:00 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 40. rész

A Stern Kuppe rohamosok által történt visszafoglalása a nagy siker mellett nagy veszteségekkel járó küzdelmet hozott, amelynek a részleteit utólag örökítette meg hősünk. Az elégtelen élelmezés és ruházat, s a leváltás elmaradása miatt a szegedi 46-osok hangulata is nagyon rossz lett, s a fegyelem bomlani kezdett. 1918. október 30-án értesülnek a Piave melletti olasz sikerekről és hogy az ő frontszakaszukon is megkezdődött a visszavonulás, s éjjel ők is indulni fognak…

Szólj hozzá!

Címkék: kókay lászló 1918 17.rohamzászlóalj Monte Solarolo

Az út vége

2018.11.22. 08:00 :: StencingerNorbert

A császári és királyi 24. tábori vadászzászlóalj az összeomlás idején

Az 1918. október 24-én megindult utolsó olasz offenzíva után a Piave mellett állomásozó, a szétesés határán álló osztrák–magyar csapatok kritikus helyzetbe kerültek. A túlerőben levő ellenséges csapatok előrenyomulását nem tudták megállítani, és mialatt mindenki a fegyverszünetre várt, az ellátási nehézségekkel küzdő, morálisan egyre inkább leépülő alakulatok megkezdték a visszavonulást. Ez történt a császári és királyi 24. tábori vadászzászlóaljjal is…

Szólj hozzá!

Címkék: hadifogság összeomlás vadászok Kaposvár császári és királyi 24. tábori vadászzászlóalj Tóth-Kádár Vilmos

„Kihúztam revolverem, hogy főbe lőjem magam…”

2018.11.19. 07:40 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 39. rész

1918. október 26-án hősünk kétségbeejtő helyzetbe kerül: az olasz támadás beszorítja őket a kavernába. Az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejében, de még egy kétségbeesett támadásra vezeti sturmosait, beleszaladva a 46. rohamszázad épp zajló ellentámadásába. A nagy veszteségekkel járó sikeres harcokat követő három napban valamivel nyugalmasabb időszak következik, s megkapják az újságokat is a hazai hírekkel, ami nem javítja a háború iránti lelkesedésüket…

Szólj hozzá!

Címkék: 1918 Kókay László 17.rohamzászlóalj Monte Solarolo

„A kesergők leckéje”

2018.11.15. 12:00 :: BartókBéla

2018. szeptember 20-án nyílt kamarakiállítás az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban, amely az Egri Érseki Líceumi Nyomda Nagy Háború idején megjelent háborúval kapcsolatos kiadványaiból nyújt válogatást. A füzetek, újságok, könyvek az Egri Főegyházmegyei Könyvtár állományából és segítségével kerültek a vitrinekbe. A kiállítást blogunk állandó szerzője, dr. Bartók Béla az egri Eszterházy Egyetem oktatója kezdeményezte és dr. Verók Attila egyetemi docens, az egri egyetem Kulturális Örökség és Művelődéstörténeti Tanszékének vezetője nyitotta meg. Ebből az alkalomból és a téma iránt érdeklődő, valamint az Egerbe látogató olvasóink számára közöljük a tárlat ismertetőjét.

Szólj hozzá!

„A rengeteg sok hulla egymást érte…”

2018.11.13. 08:00 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 38. rész

1918. október 25–26-án is heves harcok folynak a Monte Solarolón, különösen a Stern Kuppére betört olaszokkal közvetlenül érintkező 4. század területén. A debreceni 39-eseket is állásba rendelik a súlyos veszteségeket szenvedő szegediek megerősítésére. A hősünk sturmosaival szemben álló alpinik kemény ellenfélnek bizonyulnak, akik éjszaka sem félnek támadni…

Szólj hozzá!

Címkék: 1918 Kókay László Monte Solarolo 17. rohamzászlóalj

„Énekelni szabad”

2018.11.08. 08:00 :: RózsafiJános

A magyar királyi pécsi 19. honvéd gyalogezred katonái 1918. november 6-án nem mulatságba készültek, amikor a parancsnokuk, Barna Béla ezredes délután 4 órakor kiadott ezredeligazításában a fenti mondatot megfogalmazta. Hosszú útra indultak ekkor a honvédek: hazafelé a tiroli hegyek között. Mi történt az előző napokban és hogyan zajlott az alakulat hazatérése? Az ezred fennmaradt levéltári iratai segítségével erre igyekszem választ adni. Az iratok töredékessége miatt nem kaphatunk teljes választ, csak részinformációkat.

Szólj hozzá!

Címkék: Pécs m. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezred 40. honvéd gyaloghadosztály Barna Béla ezredes hazatérés a frontról

„Itt csak győzni, meghalni, vagy foglyul esni lehetett”

2018.11.05. 08:00 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 37. rész

1918. október 24-én délelőtt a nagy ködöt kihasználva újra betörnek az olaszok a szegedi 46-osok állásaiba. Egy gyors ellentámadással sikerül kiverni őket, s kiderül, hogy alpini egységek állnak velük szemben. Balra a karánsebesi 43-asok állásába is betörnek az olaszok, és délre elfoglalják az egész Stern Kuppét. Kritikussá kezd válni a helyzet…

Szólj hozzá!

Címkék: 1918 Kókay László Monte Salarolo 17.rohamzászlóalj

A Károlyi-kormány fegyverletételi parancsa, 1918. november 1.

2018.10.31. 12:27 :: PollmannFerenc

„Némelyek mindenkor hazaárulónak fogják tartani Lindert, mások pedig, majd esetleg a Nobel-díj világbékejutalmára fogják ajánlani.” (Juhász Nagy Sándor)



25 komment

„Hajnalban támadni fognak a digók…”

2018.10.29. 12:00 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 36. rész

1918. október 24-én, kereken egy évvel a caporettói áttörést követően megindul az olaszok mindent eldöntőnek szánt támadása, ami az előző napok eseményei miatt nem éri váratlanul hősünk alakulatát. A támadás előtti nap értesül róla, hogy a montellói harcokért megkapta a Tiszti Arany Vitézségi Érmet. A fokozódó tüzérségi tűzben egy gránátszilánktól a hátán könnyebben megsebesül Kókay László is, de ez nem elég indok a távozáshoz…

Szólj hozzá!

Címkék: 1918 Kókay László Monte Salarolo 17.rohamzászlóalj

Barakképítés, srapnel-szerencsétlenség, békevágy

2018.10.22. 12:00 :: PintérTamás

Kókay László 1918-as naplója az olasz frontról – 35. rész

1918. október 17. és 22. között Kókay „fogott” deszkaanyagból saját barakkot építtet magának a Monte Solarolón. Felderítik az általa tervezett vállalkozás helyszínét, ahol a béketárgyalásokról értesülve s a harctéri szolgálatot megunva, már az sem lenne ellenére, ha az olaszok elfognák. A fegyvernyugvás helyett azonban újra megélénkül az olasz tüzérségi tevékenység, ami áldozatokat követel, s nem sok jót sejtet...

Szólj hozzá!

Címkék: 1918 Kókay László Monte Salarolo 17.rohamzászlóalj

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Perczel

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

Ösztöndíj

Roberto Visinntin

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása