„Feltettük a taligára és hazavittük”

2019.02.28. 07:00 :: Nagy Háború szerkesztőség

Biharnagybajomtól Novoszibirszkig és vissza

Földesi Károly biharnagybajomi származású katona különös „hadifogságának” és a halottnak hitt testvér közel ötven év után, 1961-ben történt hazalátogatásának az Ábrahám János által megörökített történetét Gyügyei Katalin olvasónktól kaptuk.


 

1960 elején cirill betűs levelet hozott a postás, mert nem tudta kinek kézbesítse. Feleségemmel kiolvasva a címzettet, láttuk, hogy Földesi Margitnak (néhai Somogyi Józsefné) szól. Mivel mindannyian ismertük a beszédes természetű Margit nénit, a postást megkértük, mondja meg neki, levelet kapott a Szovjetunióból, jöjjön el hozzánk, hogy lefordíthassuk neki. Margit néni még aznap eljött – hisz aludni sem tudott volna az izgalomtól – hogy ki írhatott neki Muszkaföldről. A feladó Földesi Károly volt, de cirill betűkkel írva!

Földesi Károly és felesége, Elena Földesi Károly és felesége, Elena

Földesi Károly és felesége, Elena A kép hátoldala

Amikor a feleségem lefordította neki a levelet, nem tudott szóhoz jutni a csodálkozástól, örömtől, meglepetéstől, hitetlenkedéstől. Elmondta, igaz, hogy neki volt egy Károly nevű testvére, de ő orosz földön meghalt az I. világháborúban. Vele volt az unokatestvére, és ő mondta el, hogy elesett. Hazahozta a fényképeket és a leveleket, amiket küldtek neki Magyarországról. Elsiratták a többi elesettel együtt. A nevét is belevésették az I. világháború hőseinek emléket állító szobor talpazatába. A név ma is ott áll!

A biharnagybajomi I. és II. világháborús emlékmű A biharnagybajomi I. és II. világháborús emlékmű
(Forrás: www.kozterkep.hu)

Földesi Károly neve is olvasható az emlékművön Földesi Károly neve is olvasható az emlékművön
(Forrás: www.kozterkep.hu)

A levélben az a kérés is le volt írva, hogy küldjenek neki és feleségének egy hivatalos meghívólevelet, ami igazolja, hogy majdani itt tartózkodásuk ideje alatt a testvérek gondoskodnak ellátásukról. Károly bácsi közel 50 év után hazavágyott szülőföldjére! Margit néni intézkedett.

1961 decembere volt, amikor a magyar nyelvet már alig-alig beszélő, 70 éven felüli Károly bácsi orosz feleségével, Elenával Novoszibirszkből megérkezett Biharnagybajomba. Az orosz nyelv ismeretének hiánya miatt nálunk folyt a családi beszélgetés. A feleségem volt a tolmács a testvérek és a sógornők között. Károly bácsi elmesélte az akkor 50 évvel azelőtt történteket.

„Orosz földön ütközetbe mentünk. Engem egy kozák karddal úgy mellbevágott, hogy elszédültem, elájultam, elestem. A kozákot golyó érte, ő meg is halt. Amikor magamhoz tértem, gyönyörű csillagos éjszaka volt felettem. A sebem nagyon fájt. Nagyon hideg volt. A fájdalomtól nem tudtam mozogni. Újra elájultam. Reggel megint magamhoz tértem. A mezőn a halottak, sebesültek között több asszonyt pillantottam meg. Láttam, hogy a halottakról cibálják le a ruhát, csizmát. Megint elájultam. Arra eszméltem, hogy valaki a lábamról kezdi húzni a csizmát. A mozgatás következtében megint nagyon sajgott minden részem. A fájdalomtól ismét elájultam. Amikor elkezdtem ocsúdni, kellemes meleget éreztem. Nem tudtam, hol vagyok. Egy faházban ébredtem. Nem sokkal később két nő közeledett felém és elkezdték levenni rólam a szakadt kabátot, inget. Mellkasomat meleg vízzel mosták le. A kellemes élmények hatására el is szundítottam, amíg a nők a sebemet kezelték és mosdattak, tisztáltak. Pedig nagyon fájt a sérülés! Arra ébredtem megint, hogy két nő állt az ágyamnál és éreztem, hogy még mindig a sebemmel foglalkoznak. Négy nagy levelet tettek rám, majd bekötöztek és magamra hagytak. A jó melegben, meg a szenvedéstől és a fáradtságtól ismét álomba szenderültem.

Nagy szomjúságra ébredtem fel. De hogy kérjek vizet? Kezemet pohár alakura formáltam, és számhoz emeltem, mintha innék. Az asszonyok megértették és megitattak.”

Elena is elmesélte találkozásuk történetét:

„Reggel kimentem a szomszédasszonnyal a csata helyszínére, hátha van ott valami!? Már többen is kint voltak, vetkőztették a holtakat. Csizmájukat húzták le, ruhájukat szedték le. Mi is hozzáláttunk a szomszédasszonnyal. Amikor az egyik katona csizmáját le akartuk húzni, az megmozdult, és felnyögött. Megdöbbentünk: él, csak megsebesült! Jóképű katona volt! Feltettük a taligára és hazavittük. Otthon levetkőztettük, ágyba fektettük. Láttuk, hogy a mellkasa elől csupa vér. Tanakodtunk, mit tegyünk! A szomszédasszony tanácsára langyos vízzel lemostam a sebét, míg ő gyógyfüvekért ment. A gyógyfüveket megmosva a sebet betakartuk vele, majd a saját ingével bekötöztük. A férfi elaludt a jó meleg szobában. Légzése egyenletessé vált. Ekkor már kezdtünk reménykedni, hogy életben marad. Telt az idő, egyre erősödött. Mivel volt egy kecském, kecsketejjel tápláltam. Később hajában sült krumplival etettem, aztán a saját főztömből is evett. Lassan felerősödött. Két hónap múlva már felkelt az ágyból, és segítség nélkül tudott járni. Nagyon örültem neki!

És egy este odafeküdtem mellé… Megtetszett a jóképű férfi! Azóta is együtt vagyunk! Sokáig titkolni kellett Károly ottlétét, mert akkoriban kemény időket éltünk, nem volt szabad hadifoglyot istápolni, rejtegetni! Állandó rettegésben éltem! Ha megtudta volna a hatóság, komoly büntetést kaptam volna! Levelet sem küldhettünk, mert akkor kitudódik a titok! Hát így találtunk egymásra!

Kitavaszodott. Én a kolhozban dolgoztam, ahová elkísért és segített nekem. Felajánlotta az elnöknek a segítségét, hogy hatékonyabb legyen a munkánk, több legyen a termés. Ő otthon is mezőgazdasággal foglalkozott és volt gyakorlata benne. Általa került bevezetésre a kolhozban a vetésforgó, amit nálunk akkor még nem is ismertek. A terméseredmények igen jól alakultak, ezért beválasztották a vezetőségbe. Már akkor jól beszélt oroszul is. Később a háború után megválasztották kolhozelnöknek is. Ezért kaptuk meg kivételes jutalomként, hogy külföldre jöhettünk, s akkor úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk Károly testvérét, rokonait.”

Földesi Károly és felesége, Elena Novoszibirszkben Földesi Károly és felesége, Elena Novoszibirszkben

Földesi Károly és felesége, Elena Novoszibirszkben. A kép hátoldala A kép hátoldala

Mivel az emlékmű a házunk előtt volt, Margit néni azt javasolta, hogy nézzük meg a nevét rajta! Károly bácsi fejet hajtott az I. világháborús emlékműnél, ahol az ő neve is szerepelt a hősi halottak között. A meghatottságtól belénk szorult feszültséget Károly bácsi oldotta fel, amikor azt mondta: „Hát idefigyeljetek! Mutassatok még nekem olyan embert, aki a saját sírfeliratát halála óta ennyi idő után jött azt elolvasni!”

Több hónapos itt tartózkodásuk alatt felkeresték a testvérei Dávodon élő családjait is. 50 éve magyar beszédet nem hallva, egyre inkább jöttek elő anyanyelvének kifejezései. Szeme csillogásából, és egy-egy könnycsepp elmorzsolgatásából látni lehetett testvérei és szülőföldje iránti feltörő érzéseit!

Elena, Földesi Károly és Földesi Margit a középső sorban balról a Dávodon élő rokonokkal Elena, Földesi Károly és Földesi Margit a középső sorban balról a Dávodon élő rokonokkal

A 70-es évek elején az idős Károly bácsi Novoszibirszkben hunyt el, a Nyugat-szibériai alföld déli részén, a susogó nyírfák alatt alussza örök álmát. Felesége elküldte a családnak a férje sírjáról készült fényképet. A két család között ezután megszűnt a kapcsolat.

Még ma is végtelen örömömre szolgál, hogy feleségem, Ábrahám Jánosné (Nyemcsok Anna) orosz nyelvtanár segítségével és az én közreműködésemmel, ha rövid időre is, de újra egymásra találtak a rég nem látott testvérek, s a szívekbe elmondhatatlan érzés költözött, amiből még sokáig építkezett a családok lelke.

Ma is élő bajomi rokonaik: Dudás József és László, Kolozsi Lajos, Anikó és Dóra, a Somogyi és a Földesi rokonok, valamint a Székesfehérváron, Dávodon élő elszármazottak.

A 2018 októberében elhunyt biharnagybajomi Ábrahám János matematika–fizika szakos nyugdíjas tanár Bajomi Hírmondó részére készített visszaemlékezését és a korabeli fotókat egykori kollégája, Gyügyei Katalin küldte Debrecenből szerkesztőségünk részére.

8 komment

Címkék: orosz front Biharnagybajom Földesi Károly

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr5514647355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2019.02.28. 11:26:18

Ez nagyon megható volt. Valószínűleg több ilyen is történt, a hadifoglyok gyorsan teljes mértékben :-) átvették a frontra került férjek szerepét.

Itt volt egy kis ugrás az időben, azt hiszem:
"Kitavaszodott. Én a kolhozban dolgoztam"

Nem tudom, mikor sebesült meg, de szerintem a kolhoz egy pár évvel később jött csak, úgy 22? felé.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.02.28. 11:48:29

@fofilozofus: Vannak az elmeséltekkel kapcsolatban egyéb kérdések is, amelyek nekünk is dilemmát jelentettek, de az egész történet különlegessége miatt végül a közlés mellett döntöttünk.

A helyiek, környékbeliek a hozzátartozókkal együtt néhány dolgot talán még tisztázhatnának.

HorváthAttila 2019.02.28. 12:05:11

"Fiam, én annyi katonát csináltam a Sztalinnak, hogy azér verte mög a Hitlert" - gyakran emlegette ezt egy hadifogoly, B. I. bácsi a falunkban, aki évekig volt ott. Gyakorlatilag hazaszökött, az ottani családját otthagyva, nehéz döntés volt számára. (Legalább is ezt mesélte az öregebbeknek.)

bloggerman77 2019.02.28. 15:45:57

Itthon is megtörtént, hogy a falura munkáéra kitett orosz hadifogoly annyira otthon érezte magát, hogy a háziasszonyhoz "közel került". És nem egyszer.
Az I. vh után komoly gondot okoztak azok a hadifoglyok, akik az orosz "feleségükkel" jöttek haza, itthon meg várta őket a "hites" asszony a gyerekekkel... Az ilyen orosz nőket tömegesen toloncolták haza.

bloggerman77 2019.02.28. 15:49:28

Amúgy véleményem szerint nincs "időtörés": a bácsi beállt a Vörös Hadseregbe 1917 után, és egy fehérekkel vívott összecsapás során sebesülhetett meg. Csak ezt a hazatért barát nem mondta, 1919 után nem volt egészséges az ilyen élményekkel itthon dicsekedni.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.02.28. 17:03:32

@bloggerman77: Igen ez is egy verzió, amire én is gondoltam. Novoszibirszkig nem jutott el a front, persze később is oda költözhetett a feleségével, viszont hadifogolytáborok voltak arra is és a polgárháború ott is dúlt. Az egy másik verzió, hogy a fehérekhez került (ez volt a ritkább eset egyébként), s így sebesült meg és talált rá Elena, amivel pedig később a Szovjetunióban és 1961-ben itthon sem volt érdemes dicsekedni...

bloggerman77 2019.03.02. 20:39:25

@PintérTamás: A fehérkatona verzió kevéssé valószínű, ha szibériai fogolytáborban volt, mert ott a hazajutni nem tudó Csehszlovák Légió vonta uralma alá a területet, és azok vadásztak a magyar ás német foglyokra

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2019.03.03. 20:22:24

@bloggerman77: Ezért írtam, hogy a fehér teória a kevésbé jellemző. :)

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása