Hadifoglyok egy alföldi faluban

2019.02.21. 07:00 :: THorváthAttila

A mai poszt szerzője, dr. Horváth Attila történész a Bács-Kiskun megyei Tass első világháborús emlékeit kutatja. Tősgyökeres tassiként nemcsak családja hagyományait, történeteit és tárgyi emlékeit dolgozza fel, hanem e mellett – és sokszor ezen keresztül – gondos helytörténeti munkát is végez. Mai írásában a háború idején a faluba került szerb, orosz és olasz hadifoglyok nyomába ered…

Salvatore Toro

„Lapjat megkaptam, nagyon köszönöm. Elégedett vagyok, hogy mind jól van ott. Görzben vagyok még. Sajnalom nem Tassra jönni. Miért a nagymama nem írja több. Etelka is. Jeleit nekem, nem gondolja nekem több. Sok ször én írtam, soha valasz jön vissza. Türelem. Egezseg vagyok, mely visza kivanok. a Luigit nagyon jó és üdvözli küldi.
Üdvözlöm a Katona család és önnek.
Salvatore Toro
Arb. Komp. N 1079
Feldpost 562.”

E magával ragadó sorokat egy olyan olasz hadifogoly, Salvatore Toro írta, aki a háború poklából kiszakadva gyaníthatóan jól érezte magát a Duna menti kis faluban, Tasson. A lapot a doberdói harcok révén jól ismert településen, Görzben adták fel 1918 végén, ahova Salvatore Torót társaival együtt talán munkára vihették.

A háború lassan véget ért, az új idők új nehézségeket hoztak, a foglyok hazatértek, emlékük lassan halványult, de a falubeliek családi beszélgetéseken azért évtizedekkel később is gyakran feltették a kérdést: vajon mi lehet azokkal az egykori hadifoglyokkal, akiket a sors akaratuk ellenére ilyen messzire vetett szülőföldjüktől, Szerbiától, Olaszországtól vagy Oroszországtól?

Nagyapám, a helytörténettel is foglalkozó főjegyző, Horváth Lajos halála előtt nem sokkal egy rövid, kéziratos memoárt hagyományozott utódaira, amelyben életének néhány fontosabb történését jegyezte le. Budai diákéveiről szólva a Tasson használt – és nehezen leküzdhető – „őzös” tájszólása miatti gúnyolódás kapcsán emlékezik meg a faluban egykor élt hadifoglyokról is:

„Az első háború idején a hadifoglyokat kiadták a gazdákhoz munkára. Így Horváth öregapámhoz is került egy szerb fogoly. Valjevói, tehát városi ember volt, ráadásul cukrász, bizony a paraszti mesterséghez nem értett, meg nem is bírta erővel. Annál hamarabb rájött azonban arra, hogy Tasson tájszólással beszélnek. No, erre ő minden »ő« betűt »e«-vel ejtett, ami könnyebb volt neki, mivel a szláv nyelvekben nemigen van »ő«. Így lett az ökörből eker, a bögréből begre stb. A neve egyébként Sztankovics Sztankó volt, tehát igazi szerb név, amire ő büszke is volt. Mikor vége lett az első háború borzalmainak, természetesen ő is hazament. Katona öregapám [A másik posztban említett Katona-fiúk, valamint a képeslap címzettjének apja] vitte ki őket a vasútállomásra, mert Sztankó közben beszervezte még néhány szerb katonapajtását és megkérte öregapámat a kiszállításukra. Ekkor már teljes volt a káosz. A tehervagonokat feltörték, és ami ott található volt, vitték mindenfelé. A mi Sztankónk is pajtásaival együtt egy nagy hordó bort gurított elő és fel akarták tenni öregapám kocsijára, de tyatyám ezt nem engedte, jóllehet a jó bort életében mindig szerette. Úgy gondolta, hogy ezt a rombolást valakinek meg kell fizetni.”

Egy másik – szintén valjevói születésű – szerb hadifogoly, Glisics Sándor letelepedett a faluban és családot alapított, leszármazottai ma is élnek. A második világháború végén tragikus sors jutott számára. A faluba érkező szovjet csapatok tolmácsnak vitték el és egy orvlövész még a településen rálőtt: a sebesüléstől rövidesen elvérzett.

Bár az egyik falubeli 38-as baka is említi egy 1915 őszén hazaküldött levelében, hogy értesült róla, „a kukoricát szedik szerfogjokal”, nemcsak szerb foglyok kerültek a faluba:

„Voltak ebben az időben Tasson a szerb hadifoglyokon kívül orosz és olasz hadifoglyok is. Mi legjobban az olaszokat szerettük. Bár a munkájuk nem sokat ért, de mint kultúrában a legjobb társaság és jó énekesek, őket kedvelte a legjobban a tassi lakosság. Katona öregapámnál is volt egy milánói lakos, aki villamos kocsivezető volt Milánóban. Fel is írtam a címét, hogy ha majd már nagy úr leszek és küldetésben járok Itáliában, el ne kerüljem őket. Ezt az olasz megígértette velem, és én meg is ígértem. Sajnos mindezidáig nem került sor a kiküldetésemre, s bizonyára nem is kerül soha. Luigi Ligossi az olasz neve, a lakása Viale Monza 74, Milano, Italia.”

Bizonyosan ő a képeslapon említett Luigi, mint ahogy ő lehet az az olasz hadifogoly, akivel – egy másik írásának tanúsága szerint – „teheneket őriztünk a Szerbith-Bakér közelében, s felváltva halásztunk és fogtunk a Bakérban halat, elsősorban csukát”.

A foglyok népszerűségét jelzi, hogy Luigit szinte családtagként kezelték. Nevét és elmenetelének körülményeit, mint fontos eseményt a hívő református Katona Zsófia (a másik posztban említett Katona-fivérek nővére) az akkori szokásokhoz híven imakönyvébe is bejegyezte:

Luigi imája

„Budap. 1917 IX.9.
Luigi a nagypapa olasz foglyának imája
Dominus Tubicum oltó spiritó tuó”

Alatta ceruzával:
„1917 Budapest X/ 27.
Luigit elvitték 1917 szept 8-án
én kaptam tőle lapot
melyet X/10-én írt.”

A hadifoglyokat a lakosság – legalábbis Tasson – úgy tűnik, általában szimpátiával kezelte, sokan őket látva a fogságba esett hozzátartozóikra emlékezhettek. Érdekes emléke ennek az a néhány családnál még fellelhető, sokszorosított képeslap, amely a „világháború hősi halottainak Tass községben lévő sírjait” ábrázolja. A képet a háborút követő emlékezetpolitika támogatásának jegyében készítették a 20-as évek végén.

Képeslap a hősi halottak sírjaival Képeslap a hősi halottak sírjaival

Azonban a 116 tassi katonaáldozat nevét tartalmazó, 1924-ben felavatott „Hősök szobra” fényképe mellett nemcsak katonasírok, valamint a kommün áldozata sírhelyének képe található, hanem „Jegoró Sándor orosz hadifogoly és egy ismeretlen német katona sírjának” felvétele is. A közös sír igazi rejtély: mivel a front több száz kilométerre volt, nem tudni hogyan temethettek el valakit a faluban ismeretlenül. Ugyan volt hadikórház is a településen, de vannak rá feljegyzések, hogy 1917-ben már nem nagyon működött – a sírfelirat szerint a katona ekkor hunyt el –, ráadásul valószínűtlen, hogy valamilyen adat nélkül felvettek volna bárkit is oda. A német katona talán a Kunszentmiklós-Tass állomás valamelyik szerelvényéről kerülhetett ide súlyos sebesülten. A közös sír cementobeliszkjét esetleg a forradalmak alatt állíthatták? A későbbi kutatások remélhetőleg választ adnak rá.

Jegeró Sándor és az ismeretlen német katona sírjal Jegeró Sándor és az ismeretlen német katona sírja

A sírfeliraton Jegeró Sándor szerepel A sírfeliraton Jegeró Sándor szerepel

A sírba temetett másik személyről, az orosz hadifogolyról eddig nem sikerült semmi biztosat kiderítenem, bár van egy nem várt helyről származó támpont: nagyapám egyik iskolai füzetében találtam több rövid fogalmazásgyakorlatot, amelyben egy orosz hadifogolyról ír, aki aratáskor került a – képzeletbeli – falujába, és akinek „jóságos kék szemében ott ült az oroszokat jellemző mélaság, az a bánatos szelídség”. Megtudjuk azt is, hogy a fogoly „orosz diák volt, orvos akart lenni, de a háború félbehagyatta vele a tanulmányait. Öt hónapot volt a fronton, mikor a magyarok elfogták. Mint foglyot és mint közlegényt munkára fogták, így került hozzánk 15 nyarán.” Az írás azzal végződik, hogy „kis kereszt hirdeti csupán, itt nyugszik Andrejevics Péter”, aki meghalt 1918 október 20-án. Talán ő lehetett Jegoró – vagy Jegeró – Sándor, akit „egy kis volgamenti faluba” hiába vár haza az édesanyja, mivel más elhunyt orosz fogolyról nem tudok. Ha három évet töltött a faluban, sokan megismerhették, megszerethették. (Semmilyen anyakönyvi bejegyzés eddig nem került elő a temetésről, sírkőállításról. Érdekességként említem meg, hogy a sírja alig ötven méterre található az 2001-ben a családi sírkertben újratemetett Hóman Bálintétól.)

Az obeliszk – tizenöt másik sírral együtt – a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírok felújítására kiírt pályázatának köszönhetően 2018-ban megújulhatott. A szerző a felújított obeliszk síremléknél Az obeliszk – tizenöt másik sírral együtt – a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírok felújítására kiírt pályázatának köszönhetően 2018-ban megújulhatott. A szerző a felújított obeliszk síremléknél

A kérdés azonban a cikk elején említett képeslap feladása után száz év elteltével engem is nagyon érdekel: vajon mi lett a további sorsa Salvatore Torónak, Luiginak, a derék milánói villamosvezetőnek, a valjevói cukrásznak és társainak?

Orosz hadifoglyok Tasson, 1918

Orosz hadifoglyok Tasson, 1918 Orosz hadifoglyok Tasson, 1918
(Neszményi György helytörténeti gyűjteményéből)

5 komment

Címkék: hadifogság hadifogoly hadifoglyok Tass hadifogoly-temető

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3814639676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyaros17 2019.02.22. 08:44:13

Nagyon szép írás, kevés figyelmet kapnak a hozzánk került hadifoglyok, pedig bizonyára ők is ugyanúgy emberként éltek és viselkedtek, amint arról a magyar hadifoglyok visszaemlékezéseiből róluk megtudjuk.
Egy apró megjegyzésem van Salvatore Toro lapjával kapcsolatban. Feltételezésem szerint Salvatore nem hadifogoly volt, hanem a Monarchia területén élő olasz állampolgár, besorozott katona. Hadifoglyokat a hadviselő ellenfél haderejébe aligha soroztak be. Volt persze kivétel, hiszen a cseh légiót dezertált monarchiás katonákból alakították. De a Monarchiában hasonlóról nem hallottam. Ráadásul a lapon közölt, tábori posta számmal is rendelkező munkásosztag a Monarchia reguláris haderejének része volt (tehát sorozott és nem önkéntes egység). Az egység feltüntetése és a tábori posta szám mindenképpen azt jelenti, hogy a lapot még a háború folyamán adták fel. Mivel Görzről esik benne szó, ezért feltehetőleg 1918-ban.
Az olasz nemzetiségű katonákat persze igyekeztek más frontokra vezényelni, nem a dél-nyugatira, de elképzelhető, hogy a harcos egységektől eltérően a munkás századoknál erre kevésbé figyeltek. Az is lehet, hogy Salvatore mellett nem is nagyon voltak más olasz nemzetiségűek a században. A háború végén az egységek nemzetiségi összetételét tudatosan keverték.
Hogyan került Salvatore Tassra? Hogyan tanult meg magyarul? Talán sosem derül ki. De szerintem szinte teljes bizonysággal állítható, hogy nem hadifogolyként.

HorváthAttila 2019.02.22. 10:09:53

@magyaros17: Nagyon köszönöm az elismerést és az értékes kiegészítést, valóban könnyen lehet, hogy katona volt - a munkásszázad megjelölés miatt (Arb. Komp.) én is gyanakodtam ilyesmire, bár a családi emlékezet ilyen finomságokat nem őrzött meg, mindenki "hadifogoly" volt. Levéltári forrásokat eddig még nem kutattam, lehet, hogy kiderül közelebbi erről, bár amennyire tudom, kevés anyag maradt fenn ezzel kapcsolatban.
Salvatore státusza ha jól értem, hasonlít a Fekete kolostor szereplői egy részének státuszához, akiket vélt vagy valós megbízhatatlanságuk miatt internáltak (majd szortíroztak, stb). Ami érdekes, hogy említi Luigit, aki ha milánói volt, tényleg fogoly lehetett - és 17-ben "elvitték". Az, hogy számon tartották egymást, nem meglepő: a faluban fellelt tábori postákat olvasva, nagyon sokszor említik a bakák is a földiket, kivel hol találkoztak, mit üzent, stb.

A lap dátuma egyébként fent van a vonal alatt közvetlenül, eszerint 1918 szeptember 21-én adták fel.
Még egy érdekesség: a szövegben említett vasúti fosztogatás eléggé jól dokumentált, és a Hatos Pál könyvében sok helyen leírt kaotikus állapotok szép illusztrációja.

bloggerman77 2019.03.08. 10:12:43

"Jegoró Sándor" nemigen lehet azonos Andrejevics Péterrel, hiszen a "Jegoró Sándorrá" magyarosított személy Alexandr Jegorov lehetett, ami szabályos és elterjedt orosz név.

Az "Andrejevics Péter" viszont akár szerb és akár orosz is lehetett, attól függően hogy Petar Andrejevic vagy Pjotr Andrejevics volt.

HorváthAttila 2019.03.12. 22:05:39

Nyilvánvaló, hogy Jegoró Sándor oroszul Alexandr Jegorov és nem Andrejevics Péter. Viszont az a forrás, amire hivatkozom - iskolai fogalmazás gyakorlása, részben egyes szám első személyben íródott szöveg, ahol a település neve egyértelműen kitalált (és nem Tass, máshol is szerepel nagyapám gyerekkori verseiben) - valószínűsíti, vagy legalábbis komoly esélyt ad arra, hogy a személy neve is kitalált. Nincs másik hadifogoly sír, se orosz se másmilyen - vagy eddig nem tudunk róla - a faluban. (Persze az is lehet, hogy az egész fogalmazás a képzelet műve, bár én adok egy esélyt rá, hogy valamilyen valóságmagja azért van, ezért is gyanítom, hogy "Andrejevics Péter" a valóságban Alexandr Jegorov volt.)

Takácsne Erzsi Erdősi 2019.11.02. 12:41:12

Simon György József és István orosz ország donkanyar nal haltak meg hogy lehet hazajönni őket ők nagybatyaim szeretném ha szüleik melett nyugodjanak

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása