Napjainkban már széles körben elterjedt a történettudományban a napló mint elsődleges forrás felhasználása. De mi van, ha a naplóírónk a szöveg vagy a versek helyett inkább a képzőművészet eszközeihez, annak is egy egész különleges válfajához nyúl? Erre a kérdésre kapunk választ, ha belelapozunk Fred G. Reinert közlegény With the 332 Reg. in Italy ’18 – ’19 című, igen rendhagyó harctéri naplójába.

Az első világháború kutatásában, a harctéri élmény megragadásában a naplók mint források páratlan jelentőségűek, hiszen első kézből tudósítanak a frontkatonák mindennapjairól, és jó esetben torzítatlanul, valós időben jelenítik meg a háborút. Különösen igaz mindez, ha a naplóíró művészi vénával is meg volt áldva, láthattuk ezt például Imre Gábor kadét naplójában is, aki egészen szépirodalmi stílusban, versekkel tarkítva örökítette meg saját élményeit a Nagy Háborúból. De mi van, ha a naplóírónk szöveg vagy versek helyett inkább a képzőművészet eszközeihez, annak is egy egész különleges válfajához nyúl? Erre a kérdésre kapunk választ, ha belelapozunk Fred G. Reinert közlegény fentebb már említett „With the 332 Reg. in Italy ’18 – ’19” című, igen rendhagyó harctéri naplójába. E sorok írója részletesen foglalkozik az ohiói 332-es gyalogezreddel, mivel az eddigi kutatás alapján úgy tűnik, számos magyar katonát tudott soraiban ez az alakulat. (Az ezred szerepét az olasz fronton egy korábbi írásomban mutattam be itt a blogon, így ezzel most nem foglalkoznék.) A téma kutatása közben bukkantam erre a kis könyvre, amelynek először még csak a szerzőjét és címét ismertem, így nagy volt az örömöm, hogy harctéri naplóra akadtam. Mikor sikerült belelapoznom, az első megdöbbenés után derültség fogott el, majd arra gondoltam, hogy még ha tudományos forrásként kevéssé is használható, egy rövid ismertetést mindenképpen megérdemel, hiszen tényleg nem mindennapi forrással van dolgunk. Reinert közlegény „naplója” ugyanis egy ún. „sketchbook”, azaz rajzfüzet, a képzőművészi vénájú katona pedig egész speciális műfajban alkotott: karikatúrákat, mini képregényeket rajzolt ezrede olaszországi tartózkodásáról.

Frederick George Reinert 1895. március 21-én született az Ohio állambeli Clevelandben. 22 éves volt, amikor 1917. október 5-én besorozták. 1918. június 5-én érkezett Európába a 331. ezreddel, majd egy hónappal később a 332-esekhez helyezték át, közöttük is szolgált a leszerelésig. Civilként Cleveland jó nevű képzőművésze lett, ő rajzolta pl. a Cleveland Indians baseballcsapat ismert emblémafiguráját. 1974. szeptember 9-én halt meg. Reinert rajztehetsége nem kétséges, elég, ha rápillantunk önarcképére a kötet első lapjain. Bemutatkozásában olvasható, hogy közlegényként szolgált az Amerikai Expedíciós Erők (AEF) 332. számú ezredében. Az arcképe alatti karikatúrán egy, karabély helyett tollal és tintatartóval pózoló katona – vélhetően saját maga – látható, miközben egy zömök őrmester ezt kiáltja neki: „Ne feledje! Mi igazi puskákat és töltényeket használunk a (felnőtt) férfiak hadseregében!!!”

Ebben a rövid írásban Reinert közlegény remekül sikerült karikatúrái közül válogatom ki azokat, amelyek szerintem legjobban, esetleg legszórakoztatóbban kapták el a pillanatot az olasz frontról 1918/19-ből. Olaszországba érkezésük után, ahogy a vonatuk városról-városra haladt, a 332-eseknek minden nagy állomáson köszöntésben volt részük. Az alábbi kép is azt örökíti meg, ahogy olasz vöröskeresztes nővérek (vagy épp bárónők – a doughboyok doughboyok nem igazán tudják eldönteni) köszöntik az amerikai katonákat, egyebek között pl. olasz cigarettákkal kínálva őket. Egyikük meg is jegyzi: „Van egy olyan érzésem, hogy jól fogjuk itt magunkat érezni.” Másikuk a borfogyasztás lehetőségére hívja fel a figyelmet. A távolabb állók „Viva Americano” kiáltásokkal üdvözlik a katonákat.

Hamarosan az olaszországi expedíció árnyoldalaival is meg kellett ismerkedniük. A következő rajz a várakozás és a valóság eltéréseit ábrázolja. A buborékban még örömmel újságolja társának az egyik katona, hogy „A borüzletek mellett van a szállásunk”, a nagyobb képen lévő közlegény viszont már a valósággal szembesül: éjszakája a fülledt olasz nyárral és a számtalan léggyel való hadakozással telik. Reinert nem nevez meg helyszínt, de valószínű, hogy Milánóról, vagy Sommacampagnáról lehet szó, mivel első szálláshelyeik („our first Italian billets”) itt voltak, és valóban igen kellemetlen élményeket szereztek, főleg Sommacampagnában, ahol egy katonatársuk vérhasban meg is halt.

A 20. század eleji tömeges kivándorlás képe tükröződik az „Olasz katona cigaretta reményében csevegést kezdeményez” című rajzban. „Halló John” – köszönti amerikai kollégáját az olasz, akinek szövegbuborékaiban Reinert nem mulasztotta el érzékeltetni az angolul beszélő olaszok akcentusára jellemző magánhangzó-beszúrást (smok+a, long+a). Az amerikai „Hol tanultál meg angolul?” kérdésére megtudjuk, hogy három évig volt „Noo York”-ban, ahol cipőtisztító standot üzemeltetett. Ezután a tárgyra tér: „Tudod, nagyon hosszú ideje nem szívtam amerikai cigarettát. Van neked?”

Nem tudjuk meg, hogy végül kapott-e, de egy másik rajzból kiderül, mi történt, amikor egy amerikai jutott hozzá olasz dohányhoz. „Frank már megint vinót ivott?” – kérdezi egy baka a másiktól, mire a válasz: „Rosszabb. Elszívott egy olasz szivart.” (A stogie szó általában az olcsóbb, gyengébb minőségű szivartípust jelenti.) Mellettük pedig szegény Frank (aki talán maga Reinert is lehet), épp ájulás-közeli állapotban látható, egy oszlopnak dőlve.

Az amerikai cigaretta egyébként kardinális kérdésnek tűnt az olaszok körében. A „Mi köze egy balesetnek a cigaretta-kéréshez?” című rajz egy autóbalesetet örökít meg, melyben a roncs alá szorult amerikai katonához odaérkező olasz – segítségnyújtás helyett cigaretta-lejmolással próbálkozik. „Cigaretta Americano?” kérdésére a szorult helyzetben lévő amerikai némi szarkazmussal válaszolja, hogy „Persze itt van az oldalzsebemben!!”

Ismeretes, hogy a 322-es gyalogezred, mielőtt az egyetlen ütközetében, a 3. piavei csatában bevetésre került, olaszországi tartózkodásának nagy részét gyakorlatozással, kiegészítő kiképzésekkel töltötte. Ezek egyikét örökítette meg Reinert a következő karikatúrájában, amely az evezős csónak használatának problémás elsajátítását ábrázolja. Az „Árral szembeni evezéssel kapcsolatos oktatás” című rajzon az amerikai baka nem oktatójára, hanem a partvonalon kibicelő társaira hallgat, aminek szegény olasz issza meg a levét. „Lendítsd az eveződ a másik oldalra, mert kisodródsz!” – kiáltják neki, mire ő „Értem” válasszal meg is lendíti az evezőt, amivel képen is találja evezés-oktatóját.

A következő szatirikus rajz igen jól jellemzi a frontéletet: a katona óriási izzadtságcseppeket hullajtva, teljes menetfelszerelésében menetel, a bolt kirakatában pedig látja saját tükörképét (his reflection). A felszerelésének súlya alatt görnyedő baka úgy érzi magát, mint egy felmálházott öszvér, ugyanakkor az ábrázolás vonatkozhat arra az érzésre is, hogy felettesei nézik „szamaraknak” katonáikat. Így a humoros rajz egy keserűbb értelmezést is nyer. A rajz egyébként valószínűleg az 1918. október 2. és 21. között eltelt pár hét eseményeit örökíti meg, amikor a 332-esek Trevisóban állomásoztak. Itt minden nap teljes menetfelszerelésben, naponta váltott egyenruhában kellett fel-alá masírozniuk a folyóparton, hogy megtévesszék az osztrák–magyar megfigyelőket. Később kiderült, hogy ez hatékonynak bizonyult.

Végiglapozgatás után szembeötlik, hogy a sketchbook nem ábrázol harctéri jeleneteket. A rajzok inkább a hátországból villantanak fel egy-egy jellemzőbb pillanatot, életképet. Az ezred valóban nem sok időt töltött a fronton, első „igazi” bevetésükre november elején került sor, amit a fegyverszünet beállta félbe is szakított. A 322-es gyalogezred történetéről magyar nyelven még nem született szakirodalom, ami azért problematikus, mert az ohiói ezrednévsorokban számos magyar névvel találkozhatunk. Ohio a negyedik legnagyobb számú katonát biztosító amerikai állam volt a maga több mint 200 ezer főnyi újoncával, önkéntesével és nemzeti gárdistájával. Ebből csak Cleveland, ahol a legnagyobb összefüggő magyar kolónia élt, több mint 41 ezer katonát állított ki. Ohio tehát igen jelentős a magyar diaszpóra szempontjából, hiszen pl. az 1920-as amerikai népszámlálás szerint is 73191 magyar élt az államban, ami kicsit több, mint 5000-rel maradt el a legnagyobb összlélekszámú magyar lakossággal rendelkező New York államtól. A 332-esek között szolgált magyar származásúak azonosítása és életpályájuk feltárása jelenleg is zajlik. Reinert közlegény sketchbook-ja egy érdekes adalék az ezred, és általánosságban az olasz front történetéhez. Terjedelmi okokból persze nem mutathattam be itt az összes benne lévő karikatúrát, válogatásom pedig – bevallom – teljesen önkényes volt.

Az írás szerzője Ambrus László, az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa. Kutatási területe az első világháború idején az Egyesült Államokban tartózkodó és sorozásra kötelezően regisztrált kivándorló magyarok társadalomtörténeti vizsgálata.