László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 6.
A hadifoglyainkat szállító vonat Tatárföldet átszelve rövid időre megáll Baskíria fővárosában, Ufában. Ezt követően pedig hamarosan elérik az Ural hegységet, Európa és Ázsia határát; el is gondolkodnak arról, hogy azon a vidéken járnak, ahol egykor a magyarok ősei éltek. Az Ural vadregényes láncolatain átkelve, a következő nagyobb állomás Cseljabinszk, ahol megviselt kupéjukat lecserélik egy negyedosztályú kocsira – ami nem sok kényelmet ígér az út hátralevő részére…
Penzán, Szizranyon, majd a Volgát átlépve Szamarán keresztül folytatódik hadifoglyaink útja Oroszország belseje felé. Az állomásokat ezúttal nem hagyhatják el, de így is feltűnik nekik, hogy lassan változnak, egyre „keletiesebbek” a települések, és az első tevék is felbukkannak. Az utazás nyomasztó egyhangúságában László József gondolatban igyekszik szeretteivel ismét találkozni. És messze még az út vége…
Hadifoglyunk és társai tovább haladnak kelet felé; az átszelt vidéknél már csak a koszt egyhangúbb. Így örömteli változatosság, amikor Asztapovo kis falujában lehetőségük nyílik egy kis kultúrtörténeti kitérőre: megtekintik a pályaudvar közelében azt a szobát, ahol Lev Tolsztoj 1910. november 20-án elhunyt. Az áhítattól kis időre azt is elfelejtik, hogy nem utazókként, hanem hadifoglyokként járnak itt…
1929-ben megszületett egy legendás dal, amely világsiker lett, és ma már valószínűleg kevesen tudják, hogy milyen sok köze volt a Nagy Háborúhoz. A budapesti Színházi Élet 1930. június 8-án megjelent száma utánajárt a világhírű dal titkának, amikor megkérte a szövegírót, írja meg a dal történetét. Ez a dal a Schöner Gigolo, armer Gigolo volt, amelyet ma Just a gigolo címmel és angol szöveggel ismer a világ, pedig eredetileg a háború utáni időszak egyik osztrák–magyar, illetve német jelenségéről szólt…
Sorozatunk harmadik részében László József és társai Közép-Ázsiába vezető, tizennégy napos vonatútjának első négy napját kísérjük végig, Lublinból Minszken át Szmolenszkig. Kupéjukat némi találékonysággal éjjelre háromszintes hálóvá, napközben társalgószobává alakítják. Az egyhangú vidéken átrobogó vonaton a legnagyobb kihívást az unalom jelenti, amit ki-ki a maga módján igyekszik leküzdeni – László József többek között környezetének alapos megfigyelésével és lejegyzésével foglalja le magát…
Földesi Károly biharnagybajomi származású katona különös „hadifogságának” és a halottnak hitt testvér közel ötven év után, 1961-ben történt hazalátogatásának az Ábrahám János által megörökített történetét Gyügyei Katalin olvasónktól kaptuk.
László József és sorstársai 1914. szeptember 10-én, egy éjszakára megpihennek Lublinban. Másnap elterjed a hír, hogy hamarosan vonaton útnak indítják őket a szibériai Omszkba. Így mindenki igyekszik koronáit rubelre váltani, és élelmet szerezni a hosszú vonatútra. Elköltenek helyben még egy ebédet, és megismerkednek az orosz káposztás eledelekkel. Este aztán kiirányítják őket a pályaudvarra, és kezdetét veszi az utazás az ismeretlen távolba…
A mai poszt szerzője, dr. Horváth Attila történész a Bács-Kiskun megyei Tass első világháborús emlékeit kutatja. Tősgyökeres tassiként nemcsak családja hagyományait, történeteit és tárgyi emlékeit dolgozza fel, hanem e mellett – és sokszor ezen keresztül – gondos helytörténeti munkát is végez. Mai írásában a háború idején a faluba került szerb, orosz és olasz hadifoglyok nyomába ered…
Új sorozatot indítunk útjára a mai nap. A budapesti születésű László József a császári és királyi győri 19. gyalogezred tartalékos hadnagyaként 1914. augusztus 27-én Lublin közelében esett orosz hadifogságba. Hat évet töltött rabságban, amiről részletes és élvezetes stílusú naplót vezetett. Hadifogoly-naplójának első részében fogságba esésének körülményeit és a Lublinig tartó gyalogút nehézségeit ismerhetjük meg.
A Doberdó-fennsík legsúlyosabb harcainak helyszínén a Monte San Michele magaslatait a déli oldalon körbejárva, a Schönburg-alagút újjáépített bejáratát elhagyva rövidesen elérünk egy útbaigazító táblához, amely az 1-es számú kúp felé mutat. Keskeny ösvényen vezet arra a kis tisztásra, ahonnan a Monte San Michele nyugati oldala már meredekebben lejt. Ma már sűrű, szinte áthatolhatatlan bozót borít itt mindent (millió kullanccsal), és rejti el itt az oldalban azt a mély a dolinát, amely a harcok ideje alatt a „Névtelen dolina” nevet viselte. Szörnyű robbanás történt itt 1916. május 23-án, sok áldozatot követelve.
Legutóbbi kommentek